Pénzügyi Szemle Online Blog

Ha nagy mennyiségben kerülne amerikai cseppfolyós gáz Európába, az masszív gázár-csökkenést idézhetne elő, és így akár a magyar árakat is lejjebb vihetné.

Szinte nem telik el úgy tél, hogy ne olvasnánk orosz-ukrán gázvitáról, vészesen alacsony készletekről, vagy emelkedő gázárakat jósoló elemzésekről. Mindez nem véletlen, amíg ugyanis Európa nagyértékben függ az orosz gázpiactól, addig ezek a kérdések szünet nélkül napirenden lesznek. (Bővebben lásd "A cseppfolyós földgáz átalakíthatja a gázpiacot" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Elképzelhető ugyanakkor, hogy az orosz gáznak hamarosan akad egy masszív versenytársa, konkrétan az Egyesült Államok, amely az elmúlt évtizedben olyan mértékű fejlesztéseket hajtott végre a palagáz kitermelés és szállítás terén, ami hamarosan a gázexport masszív felfutását teheti lehetővé.

A palagáz az új fúrási technológiáknak köszönhetően - horizontális fúrás - olcsón, az addigi ár harmadáért, negyedéért kitermelhető az USA-ban, a feltárt új mezők pedig olyan mértékű tartalékot rejtenek, ami még hosszú évtizedekig biztosítja a kínálatot. Nem véletlen, hogy 2007-ben a palagáz még csak 8 százalékát adta az USA gáztermelésének, míg 2011-ben már 30 százalékot.

További érdekes adat, hogy az USA-ban 2020-ra a kitermelés elérheti a hazai felhasználás szintjét - 2035-ig egészen biztos, hogy a termelés sokkal gyorsabb ütemben fog bővülni, mint a felhasználás -, így ha az USA megköti a szükséges kereskedelmi egyezményeket és megszerzi az engedélyeket, akkor hamarosan masszív gázexportőrré léphet elő.

Az árkülönbségek igazi bomba bizniszt vetítenek előre: a gázár Európában három-négyszerese, Délkelet-Ázsiában pedig öt-hatszorosa az amerikainak. A jelentős különbség elsősorban azért maradhatott fenn, mert a földgáz szállítása rendkívül költséges - cseppfolyósítani, majd hajón szállítani, végül ismét gáz halmazállapotúvá alakítani -, ezek a költségek ugyanakkor a technológia gyors fejlődésével szépen fokozatosan a gazdaságosság szintjére csökkenhetnek.

Ezek a változások több, Magyarország számára is érdekes folyamatokat vetítenek előre: a gázár akár jelentősebb mértékben eshet Európában, az USA energiafüggősége eltűnhet, külkereskedelmi egyenlege jelentősen javulhat, Oroszország akár jelentős bevételektől eshet el…

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle 

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Az IMF-csomag színe és fonákja

A világ legrejtélyesebb intézményei

Gyerekként kapni a svájcifrank-pofont

Nem kell félni a sok nyugdíjastól

Nyugati nyugdíjhoz keleti növekedés?

Brüsszel téved, Magyarország fizet?

A legnagyobb amerikai vállalatok nyugdíjkasszáiból soha nem hiányzott még annyi pénz, mint most.

A nyugdíjakra félretett pénz - a jövőben esedékes hozamokat is beleszámolva - mintegy 350 milliárd dollárral kevesebb a várható kifizetéseknél az USA vállalati szektorában, másképpen számolva: az amerikai vállalatok által nyugdíjként megígért minden 1 dollárra mindössze 81 cent fedezet van meg. (Bővebben lásd "Szorult helyzetben a vállalati nyugdíjkasszák az USA-ban" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Az ok kettős: egyrészt a leendő amerikai nyugdíjasok várható élettartama egyre növekszik, tehát a nyugdíjukra is többet kell félretennie a munkáltatónak, másrészt a kamatok olyan szinten leestek, hogy a vállalatok a nyugdíjkasszákba gyűjtött pénzen szinte semmilyen hozamra nem számíthatnak. Mindez igaz úgy is, hogy a tőzsdék időközben történelmi csúcs közelébe emelkedtek, ezt a nyereséget ugyanakkor bőven ellensúlyozza, hogy az állampapírok minimális kamatot fizetnek.

Ha a tendenciákban nem áll be gyökeres változás, akkor a vállalatok a következő években még nagyobb bajba kerülhetnek, az alacsony kamatokkal és a szépen fokozatosan nyugdíjba vonuló állománnyal ugyanis hamar kiürülhetnek a nyugdíjkasszák. Ez jelentős többlet költséget jelent a vállalatoknál, végső esetben pedig akár csökkenő nyugdíjakat is eredményezhet. Furcsa módon az alacsony kamatokkal épp az amerikai jegybank sodorja nehéz helyzetbe a vállalatokat, áttételesen pedig a jövő nyugdíjasait.

Fellélegzést az hozhatna, ha a tőzsdék tovább emelkednének, a kamatlábak pedig elmozdulnának a történelmi mélységekről. Ha így történne, akkor hamar egyensúlyba kerülhetnének a nyugdíjszámlák, a gond csak az, hogy az amerikai jegybank egyértelművé tette: 2015 közepéig egészen biztosan kitart a 0 százalékos kamatok mellett...

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle 

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Az IMF-csomag színe és fonákja

A világ legrejtélyesebb intézményei

Gyerekként kapni a svájcifrank-pofont

Nem kell félni a sok nyugdíjastól

Nyugati nyugdíjhoz keleti növekedés?

Brüsszel téved, Magyarország fizet?

Mi valójában az IMF? Pénzügyi mentőangyal, vagy a gonosz gazdag nagybácsi? Vagy egyszerre  mind a kettő?

Az IMF a válság alatt kapott hideget-meleget, volt ahol üdvözölték, volt ahol ferde szemmel néztek rá. Addig jellemzően rendben van, hogy a Valutaalap pénzt ad a bajba jutott államoknak, de azzal már sokaknak baja van, hogy a demokratikusan megválasztott kormányok ellenében és így a polgárok akaratát felülírva feltételeket is szab.

A demokrácia-vitát félretéve felmerül a kérdés, hogy vajon az IMF jó receptet ír-e fel, illetve stabilizáló hatású-e, ha megszületik a megállapodás a valutaalaposokkal? Egyesek szerint még az is meglehet, hogy a Valutaalap pont a sokat kritizált „feltételekkel” ágyaz meg a következő válságnak, illetve hogy az IMF-jelenlét erősíti a pánikhangulatot, és robbantja ki a bankpánikot. (Bővebben lásd "IMF-programok hatása a pénzügyi stabilitásra" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Ezeket a kérdéseket a szkeptikusok világszerte felvetették, és bár végleges válasz nincs (főleg, mert sokféle hatással kellene egyszerre számolni és ezeket valamiképp aggregálni, illetve mert maga az IMF is bevallotta, hogy évekig lejárt receptet írt fel), de egy friss kutatás szerint annyi bizonyos, hogy az IMF jelenléte egy országban csökkenti a bankválság és pénzügyi pánik kialakulásának esélyét.

A Università Politecnica delle Marche professzorai 1965 és 2010 között vizsgáltak meg 70 bankválságot és 455 IMF-megállapodást, és arra jutottak, hogy a megállapodások stabilizálják a bank- és pénzügyi rendszereket. Azt is kimutatták, hogy azokban az országokban, ahol a hitelkérelmek feltételeivel szemben engedékenyebbek a politikusok, még inkább csökkenthetők a bankválság kockázatai.

Hogy mi lehet ennek a logikája? Vélhetően az, hogy a bankszektor a bizalomra épül, és a hitre, hogy a betétesek és hitelezők visszakapják a pénzüket. Az IMF-jelenlét pedig ezt a bizalmat erősíti, azaz jelzi, hogy a Valutaalap pénzével stabilizálható a pénzügyi rendszer.

Ha igazuk van a kutatást lefolytató közgazdászoknak, akkor következtetésként le lehetne vonni, hogy baj esetén nincs más dolguk egy ország politikusainak, mint az IMF feltételeit elfogadva kérni annak gyors beavatkozását. Az IMF jön, pénzt ad, és a viharfellegek tovatűnnek. Egyszerűnek hangzik, már-már túl egyszerűnek… És ha a válságkezelés ilyen egyszerű, akkor vajon miért nem csinálja mindenki ezt? Le lehet-e tudni ezt a kérdést egyszerűen azzal, hogy a választási logika populizmusa az ok? Vagy esetleg az IMF-csomag esetében egy olyan trade-off szituációval szembesülünk, ahol racionális tere van a választásnak, a nemnek és az igennek is?

Pénzügyi stabilitás versus társadalmi stabilitás, hogy csak a legevidensebbet említsük... természetesen van olyan szintje a pénzügyi instabilitásnak, ami már társadalmi felfordulással is jár, de van olyan is, aminek ugyan vannak társadalmi költségei, de ezek ellentételezhetőek. A választási lehetőség ez utóbbi esetben állhat fenn...

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle 

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

A világ legrejtélyesebb intézményei

Gyerekként kapni a svájcifrank-pofont

Nem kell félni a sok nyugdíjastól

Nyugati nyugdíjhoz keleti növekedés?

Brüsszel téved, Magyarország fizet?

Bombabiznisz 1-2 forintosokból

A világ legtitkosabb, legkevésbé transzparens intézményei a jegybankok - legalábbis egy ikonikus amerikai libertariánus gondolkodó szerint. Tény, hogy a monetáris politikát a jegybanki függetlenség miatt senki sem ellenőrzi, pedig nagyon sok pénzről van szó.

Állítsák meg, tolvaj! - egy rajtakapott betörő állítólag ezt a mondatot kiabálva menekülhet el a legtöbb eséllyel. Ehhez hasonlóan viselkednek a folyamatosan az inflációval riogató jegybankok is, legalábbis a fölöttébb kritikus libertariánus amerikai gondolkodó és közgazdász, Murray Rothbard szerint (lásd "Érinthetetlenség versus elszámoltathatóság a jegybankok esetében" című írásunkat a jobb oldali hasábban).

Az osztrák iskola neves képviselője 1995-ben hunyt el, de egyik fontos művét - The case against the Fed - újra elővette az amerikai Mises Institute. Rothbard alapvetően az amerikai jegybankkal, a Feddel foglalkozik ebben az írásában, de van egy pár olyan gondolata is, aminek Európában is lehet relevanciája.

Rothbard alapállítása szerint az amerikai állam legtitkosabb intézménye nem a CIA, vagy valamelyik másik titkosszolgálati szervezet, hanem a Federal Reserve, azaz az amerikai központi bank. A Fed ugyanis nem elszámoltatható, nincs valódi költségvetése, nem auditálják a beszámolóit, a monetáris politikát pedig végső soron senki nem képes ténylegesen ellenőrizni.

A szerző emlékeztet, hogy 1993-ban volt egy olyan előterjesztés, ami változtatott volna ezen a speciális státuszon, de - elsősorban a Fedet akkoriban irányító Alan Greenspannek köszönhetően - a tervezet elbukott. A jegybanki logikát elfogadó Clinton elnök szerint az indok az volt, hogy egy ilyen reform aláásta volna a Fedbe vetett piaci bizalmat. A központi bank tehát továbbra is fekete doboz maradt.

Rothbard szerint ez problémás, mert ellentétes a demokratikus állam alapeszményével. A jegybankárok véleménye általában az, hogy minden elszámoltathatósági és átláthatósági reform a jegybanki függetlenség elleni támadás, márpedig független jegybank nélkül nincs jól működő pénzügyi rendszer. Ezen a ponton lehet érdemes Európában is elgondolkodni Rothbard szavain, a jegybanki függetlenség eszméje ugyanis a világon sehol sem olyan erős, mint épp itt.

Kétségtelen, hogy a jegybanki függetlenség egy olyan erős előírássá vált, ami szinte példa nélküli a modern demokratikus rendszerek történetében, hisz nem nagyon van még egy olyan adófizetői pénzből fenntartott intézmény, amelyre ilyen kevés rálátása és befolyása lenne a polgárok közösségének. Az állam minden intézménye a köznek tartozik felelősséggel, kivétel egyedül a jegybank.

A központi bankok elszámoltathatatlanságát jellemzően arra vezetik vissza, hogy az gyakorlatilag politikai befolyást jelentene, ami lehetetlenné tenné, hogy a jegybank hatékonyan küzdjön az infláció ellen - a jegybanki függetlenség kimunkálói, Kydland és Prescott valószínűleg nem gondolta az 1970-es években, hogy az idő-inkonzisztencia probléma leírásával átírják a nyugati világ gazdaságpolitikai alapvetéseit és alapjaiban határozzák meg évtizedekre a gazdaságirányítás mindennapjait.

A jegybanki függetlenség logikája, hogy meg kell akadályozni a választások előtti monetáris lazítást, ez ugyanis rövid távon felpörgeti a gazdaságot, de hosszabb távon az árak emelkedését, instabilitást és recessziót hoz. Greenspan szavait átformálva: a jegybanki politikai elszámoltathatóságának hiánya nem magas ár azért, hogy ne a politikusok kezében legyen a monetáris gyeplő. Van, aki szerint azért mégis elég magas.

Rothbard szerint a jegybanki logikának egyetlen eleme van, ami igaz, mégpedig az, hogy az infláció monetáris jelenség - azaz ha az árak emelkednek, akkor az a pénzmennyiség túlzott növekedésére vezethető vissza. Mindebből az is következik, hogy a jegybankok egy olyan ellenséggel (a krónikus és perzisztens áremelkedéssel) küzdenek, aminek kialakulása alapvetően az ő felelősségük. „What we need is not a totally independent, all-powerful Fed; what we need is no Fed at all." - zárja a fölöttébb radikális gondolatsort Rothbard.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle 

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Gyerekként kapni a svájcifrank-pofont

Nem kell félni a sok nyugdíjastól

Nyugati nyugdíjhoz keleti növekedés?

Brüsszel téved, Magyarország fizet?

Bombabiznisz 1-2 forintosokból

Még több hipermarketet Magyarországra?

A mai gyerekek élő-egyenes adásban nézték végig, amint a szüleik elbukják a lakást, a házat, a kocsit a devizahitel miatt. Talán annyi pozitívuma lesz ennek, hogy ők jobban vigyáznak majd.

Mind a pénzügyi ismeretek, mind a pénzügyekkel kapcsolatos szemlélet alakítható gyermekkorban, sőt alakítani is kell, máskülönben felnőttként képtelenek leszünk takarékoskodni, megbecsülni anyagi javainkat, és úgy nézünk majd egy hitelszerződés apróbetűs részeire, mint a sült hal. (Bővebben lásd "Pénzügyi attitűdök, tudatosság és a gyermekkor" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A válság rávilágított, hogy mennyire fontosak a pénzügyi ismeretek, különösen ott, ahol az ember milliókat kockáztat. A konkrét - fájó emlékként élő – példánál maradva, a svájcifrank-hitelek kapcsán a hitelfelvevők többsége nem volt tisztában sem a valós árfolyamkockázattal, sem a devizapiacok működésével, sem pedig a túlzott eladósodás veszélyeivel. A hitelfelvevők egy jelentős része mindössze egy valamit tudott biztosan a hitelfelvételkor: forint alapon másfélszer akkora lenne a törlesztő, így kézenfekvő, hogy frankban kell eladósodni.

Mint utóbb kiderült, nincs ingyenebéd, a számlát pedig előbb-utóbb ki kell fizetni, ha nem a kamaton, hát az árfolyamveszteségen keresztül. Kérdés, hogy jobb pénzügyi képzéssel, alaposabb gazdasági ismeretekkel elkerülhető lett volna a családok tízezreit nehéz helyzetbe hozó pénzügyi fiaskó?

Teljesen egészen biztosan nem. A hatások azonban egészen bizonyosan tompíthatók lettek volna, ha a magyar társadalom rendelkezik a szükséges pénzügyi ismeretekkel, tisztában van a veszélyekkel és akár már gyermekkorban megszokja, hogy a tündérmesék a pénzügyekben csúfos bukással végződnek.

A pénzügyi kultúra fejlesztése, az ismeretek elsajátítása, azaz a pénzügyi és gazdasági szocializáció közérdek, ami hosszú évek alatt akár százmilliárd forintos nagyságrendű megtakarítást is hozhat egy társadalomban. Éppen ezért kulcsfontosságú, hogy a gyermekek már egészen fiatalon a családban, később pedig az iskolapadban megtanulják, mit jelent takarékoskodni, a zsebpénzt felelősen beosztani vagy épp az igényeket a pénzügyi lehetőségekhez igazítani.

Ki tudja, amit ötévesen a játékboltban megértünk és megtanulunk, az meglehet, hogy felnőtt korban milliós pénzügyi baklövésektől menthet meg minket…

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle 

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Nem kell félni a sok nyugdíjastól

Nyugati nyugdíjhoz keleti növekedés?

Brüsszel téved, Magyarország fizet?

Bombabiznisz 1-2 forintosokból

Még több hipermarketet Magyarországra?

Szakad a tőzsde, esik a nyugdíj?

Az eurózónában megindult a válság utáni alkalmazkodás, félő ugyanakkor, hogy mire jönnek az eredmények, már túl késő lesz.

Az eurózónát gazdasági teljesítmény tekintetében kettészakította a válság, amely kettősség erősen megkérdőjelez bármiféle közös gazdaságpolitika hatékonyságát. Hogyan lehetne például hatékony közös monetáris politikát folytatni, amikor az országok egy csoportjában 15-25 százalékos munkanélküliség és recesszió pusztít – görög, spanyol, portugál -, míg egy másik országcsoportban – német, osztrák, holland - 5 százalékos a munkanélküliség, és a gazdaság bővül? (Bővebben lásd "Válságkezelés és a kettéosztott eurózóna" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Jean Pisani-Ferry, a brüsszeli Bruegel kutatóintézet igazgatója szerint az eurózóna jövője azon áll vagy bukik, hogy ezt az aggasztó különbséget sikerül-e csökkenteni. A folyamat bár elkezdődött, rettentő lassan halad, és félő, hogy mire közelednének egymáshoz a gazdaságilag „jól” működő, és a válságtól szenvedő országok, addigra már túl késő lesz.

Mint minden válság, a jelen krízis is elindította az alkalmazkodás folyamatát: a periféria országok – görög, spanyol, portugál – az elmúlt években sikeresen növelték export/GDP mutatójukat, javították külkereskedelmi egyenlegüket – ebben a tekintetben az egész eurózóna szép eredményeket ért el -, és csökkentették a reálbéreket.

Miközben például Németországban a munkaerő költsége 2007 óta mintegy 10 százalékkal emelkedett, addig Görögországban, Portugáliában és Spanyolországban lényegében stagnált, míg Írországban 8 százalékkal csökkent. A „válságos” országok alkalmazkodnak, és dolgozzák le a versenyhátrányukat, a folyamat ugyanakkor még mindig lassú és nehézkes.

Jean Pisani-Ferry épp emiatt aggódik, és hangsúlyozza, hogy az idő most nem az eurózóna mellett, hanem épp ellenkezőleg, ellene dogozik. Az alkalmazkodás ugyanis szépen lassan kioltaná a tátongó versenyképességi különbségeket, félő ugyanakkor, hogy az addig eltelt idő és a 25 százalékos munkanélküliségek olyan mértékű politika és szociális feszültségeket keltenek, amit sem az adott országok, sem az eurózóna nem tud kezelni.

Nem véletlen, hogy az olasz választások is napokig lázban tartották a tőzsdéket, az árfolyamok pedig már a legkisebb, bizonytalanságra okot adó hírekre is zuhanásnak indultak…

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle 

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Nem kell félni a sok nyugdíjastól

Nyugati nyugdíjhoz keleti növekedés?

Brüsszel téved, Magyarország fizet?

Bombabiznisz 1-2 forintosokból

Még több hipermarketet Magyarországra?

Szakad a tőzsde, esik a nyugdíj?

Ha sok lesz a nyugdíjas, akkor a dolgozók minden jövedelme elmegy majd az idősek eltartására? Vagy bízhatunk mondjuk a technológiai fejlődésben?

Az Egyesült Államokban mostanában divat lett félni az elöregedő társadalomtól és az ezáltal törvényszerűen leálló gazdasági növekedéstől, felfutó államadósságtól és összeomló nyugdíjrendszertől. Dean Baker, amerikai közgazdász ugyanakkor úgy látja, hogy mindez egy vak tévedés, az elöregedő társadalom plusz „költségeit” ugyanis bőven ellensúlyozza a technológiai fejlődés következtében bekövetkező termelékenység javulás. (Bővebben lásd "Nem katasztrófa a társadalom elöregedése" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Hogyan is számol Dean Baker? Az USA-ban egy nyugdíjasra 2,8 dolgozó jut, amely arány 2035-re a várakozások szerint 2,0-ra csökkenhet (innen a nagy ijedelem). Egy nyugdíjas fogyasztása az átlag dolgozó fogyasztásának 85 százaléka az USA-ban. Azaz, 2,8 dolgozónak ahhoz, hogy eltartsa saját magát, és a rá jutó 1 nyugdíjast, meg kell termelnie 2,8+0,85, azaz 3,65 embernyi GDP-t. Ekkor a dolgozók az általuk megtermelt jövedelem (2,8/3,65) 76,7 százalékát tarthatják meg, a maradékot az állam elveszi, és odaadja a nyugdíjasoknak.

Hogyan néz majd ki ez a számítás 2035-ben? Egy nyugdíjasra jut majd 2 dolgozó, azaz a 2 dolgozónak összesen 0,85+2, azaz 2,85 embernyi GDP-t kell majd megtermelnie. Akkor a dolgozók az általuk megtermelt jövedelem (2,0/2,85) 70,2 százalékát tarthatják majd meg, a többit az állam a nyugdíjasoknak osztja.

Unalmas matematika, a lényeg azonban az, hogy a nyugdíjasok arányának növekedése azzal járna, hogy a dolgozók a mostani 76,7 százalék helyett a jövedelmük 70,2 százalékát tarthatnák meg 2035-ben, azaz a többlet elvonás mintegy 6,5 százalékpont lenne (a számítások a végletekig leegyszerűsítik a valóságot, és csakis a nyugdíj jellegű elvonások hatásait vizsgálják).

Dean Baker ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a termelékenység növekedése ezt a negatív hatást bőven ellensúlyozza. Az USA-ban az elmúlt 20 évben ugyanis évente átlagosan 1,5 százalékkal javult a termelékenység, azaz ugyanannyi dolgozó a technológiai fejlődésnek köszönhetően 2035-ig, azaz a következő 22 évben a jelenleginél akár 30-35 százalékkal több jövedelmet is előállíthat. Mit számít az, ha az állam ebből a többletből elvonja azt a fönt említett picurka 6,5 százalékpontot?

(Lábjegyzetben érdemes feltenni a kérdést, hogy vajon Magyarországon is okunk van-e a Dean Baker féle optimizmusra, ahol egy nyugdíjasra megközelítőleg csupán egy dolgozó jut…)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle 

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Nyugati nyugdíjhoz keleti növekedés?

Brüsszel téved, Magyarország fizet?

Bombabiznisz 1-2 forintosokból

Még több hipermarketet Magyarországra?

Szakad a tőzsde, esik a nyugdíj?

Egyszer véget ér a kínai csoda

Ha minden jól megy, már idén lekerülhetünk az uniós szégyenpadról, akár hamarabb, mint több régiós versenytársunk.

Olli Rehn uniós pénzügyi biztos optimizmusra okot adó bejelentést tett: hazánk szerepel azon a hat országot tartalmazó listán, melyek akár már idén tavasszal kikerülhetnek az unós túlzottdeficit-eljárás alól. (Bővebben lásd "Magyarország versenytársai Brüsszelből nézve" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Az eljárást az EU azon országok esetében alkalmazza, melyek nem teljesítik az uniós pénzügyi feltételek - általában a költségvetési hiány 3,0 százalék alatt tartása szokott gondot okozni - valamelyikét. Magyarország 2004 óta szerepel a feketelistán, miközben a régiós versenytársaink – Szlovákia, Csehország, Lengyelország és Románia – a gazdasági válság 2009-es elmélyülése során kerültek fel rá.

A költségvetési hiány tekinttében a régió fekete bárányaként számon tartott Magyarország tehát úgy tűnik, hogy beáll a sorba, és a többiekhez hasonló fegyelmezettséggel igyekszik elérni/tartani a bűvös 3,0 százalékos deficitet (2012-ben 2,5 százalék közelében alakult a hiányunk, és bár az uniós statisztikusok idénre és jövőre 3,4-3,4 százalékot várnak, a kormány jelezte, hogy kerül amibe kerül, meglesz a 3,0 százalék alatti szám.)

Az mindesetre "megnyugtató", hogy nem csak Magyarország, hanem a régió valamennyi országa küzd a költségvetési hiánnyal, a jövőt illetően pedig az uniós szigor és a fegyelmezett régió jelzés értékű: Brüsszel a válság előtti lazaságot egészen biztosan nem fogja eltűrni, a továbbiakban keményen be fogja vasalni a 3,0 százalék alatti hiányszámokat.

Az idézett tanulmányból ennek kapcsán még valamit fontos hangsúlyozni: 2012-ben a legtöbb régiós országban előzetesen pesszimista becsléssel élt Brüsszel, azaz a jövőben vélhetően nem lesz elég a 3,0 százalékot megcélozni, a biztos az lesz, ha 2,0-2,5 százalékra lőnek az illetékes pénzügyminiszterek…

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle 

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Nyugati nyugdíjhoz keleti növekedés?

Brüsszel téved, Magyarország fizet?

Bombabiznisz 1-2 forintosokból

Még több hipermarketet Magyarországra?

Szakad a tőzsde, esik a nyugdíj?

Egyszer véget ér a kínai csoda

A nyugat-európai nyugdíj, egészségügy és oktatás színvonala irigylésre méltó, a rendszer fenntartásához azonban ki kell lépni a jelenlegi gazdasági mocsárból.

Bár az előrejelzések azt mutatják, hogy a nyers GDP-adatok tekintetében a vezető európai gazdaságokat szépen lassan megközelítik, sőt le is hagyják a legjelentősebb feltörekvő piacok - Kína, India, Brazília -, Nyugat-Európa szociális ellátórendszereit a világ még mindig irigykedve figyeli. Kinek jutna eszébe Németország vagy Ausztria helyett mondjuk Kínában élni, és feladni a színvonalas oktatás, egészségügy és gondtalan nyugdíj lehetőségét a robogó GDP-növekedésért? (Bővebben lásd "Így tartható fenn az európai szociális rendszerek színvonala" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Ez az európai rendszer ugyanakkor a jövőben komoly kihívásokkal néz szembe, a jelenlegi színvonal fenntartása ugyanis a stagnáló, sőt recesszió szélén billegő gazdaságokkal egészen biztosan nem lehetséges - hangsúlyozza elemzésében Javier Solana, korábbi spanyol külügyminiszter.

A kiút ugyanakkor már jól ismert, sőt kikövezett ösvénynek tekinthető, az 1980-as években ugyanis Európa ugyanazokkal a gondokkal szembesült, mint most, magas munkanélküliségtől és stagnáló gazdaságtól szenvedett.

A megoldást akkor az integráció, azaz az egységes közös piac megteremtése jelentette, így nem is kérdés, hogy most is ebbe az irányba kell elmozdulni. A közös piac Európában – meglehet, hogy nem tökéletesen – már működik, így nem marad más út, mint közös kereskedelmi és beruházási megállapodást tető alá hozni Európa és az Egyesült Államok között.

A terv kivitelezhető, és már bebizonyosodott, hogy működőképes, szakemberek pedig arra számítanak, hogy a felpörgő kereskedelemnek és befektetéseknek köszönhetően munkahelyek milliói jöhetnek létre az Atlanti-óceán mindkét partján. Ha sikerül véghez vinni az elképzelést, akkor ismét felpöröghet az integráció által fűtött gazdasági növekedés a nyugati világ gazdaságaiban, ami egy csapásra megoldhatja mind a jelen, mind a következő évtizedek szociális és gazdasági problémáit.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle 

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Brüsszel téved, Magyarország fizet?

Bombabiznisz 1-2 forintosokból

Még több hipermarketet Magyarországra?

Szakad a tőzsde, esik a nyugdíj?

Egyszer véget ér a kínai csoda

Hoppon maradnak a pestiek

Azért dohányzom, mert kövér vagyok. Nem szokom le akkor sem, ha drága a cigi - állítólag sokan így gondolkodnak, ami adózási szempontból remek lehetőség az államnak.

Egy amerikai kutatás kimutatta, hogy az Egyesült Államok fiatal dohányosai elsősorban súlyproblémáik miatt gyújtanak rá: a konkrét kérdésre, mely szerint súlyfeleslege miatt dohányzik-e, a fiatal lányok 46 százaléka és a fiúk 30 százaléka válaszolt igennel. Az is kiderült, hogy miután fontos számukra a fogyás – amit a dohányzástól remélnek –, az aktuálisnál jóval többet is fizetnének a cigiért. (Bővebben lásd "Dohányzás, rugalmatlan kereslet, és az amerikai súlyproblémák" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A kutatásból három fontos következtetés vonható le:

- A költségvetésnek akár jelentős pluszbevételt is hozhatna a cigarettát terhelő adók emelése, miután a kereslet bevallottan rugalmatlan, azaz a súlyfelesleggel küzdő fiatalok a magasabb árat is kifizetnék.

- Az Egyesült Államokban évente 4-500 ezer haláleset vezethető vissza a dohányzásra, sőt ez az első számú, megelőzhetőnek számító elhalálozási ok. Tehát, ha az állam javítani akarja a statisztikákat, akkor a rugalmatlan kereslet miatt az adóemelés nem jó módszer a dohányzás visszaszorítására. Valami mást kell kitalálni, különösen a súlyfelesleggel küzdő dohányosok fogyasztásának visszaszorítására. A leglogikusabb megoldás a sport minden formájának támogatása lehet, mondván ha a súlyfelesleggel küzdő fiatalok sportolnak, és ezáltal lefogynak, úgy könnyen letehetik a cigarettát is.

- A harmadik következtetés az egészségügyi kiadásokhoz kapcsolódik, melyek nagyságrendekkel csökkenthetők lennének, ha a dohányos fiatalok a cigaretta helyett a futócipőt választanák. (Ebben az esetben természetesen csökkennének az adóbevételek, az egészségügyi kiadásokon elért megtakarítás azonban ezt ellensúlyozná.)

A kutatás érdekes következtetésekre világított rá, hangsúlyozva, hogy a dohányzás visszaszorítása a teljes amerikai társadalom számára megtakarítással járna, továbbá hogy határozott állami intézkedések nélkül a dohányzás érdemben nem csökkenthető. Valamit tehát központilag kell tenni, és ez minden bizonnyal nem csak a tengerentúlon, de az európai országok számára is érvényes.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle 

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Brüsszel téved, Magyarország fizet?

Bombabiznisz 1-2 forintosokból

Még több hipermarketet Magyarországra?

Szakad a tőzsde, esik a nyugdíj?

Egyszer véget ér a kínai csoda

Hoppon maradnak a pestiek