Pénzügyi Szemle Online Blog

Az érthetetlen bürokratikus nyelvet használni több mint bűn: hiba.

Érthetetlen, átláthatatlan, olvashatatlanul hosszú - gyakran ez a vélemény az állami hivatalokban készült jelentésekről, tanulmányokról. A probléma nem csak Magyarországra jellemző, amit jól mutat, hogy az állami hivatalok prototípusának tekinthető számvevőszékek is foglalkoznak ezzel a kérdéssel, mégpedig nemzetközi szinten is (erről lásd "Kiválóság a számvevőszéki munkában - a számvevőszékek szerepe" című cikkünket a jobb oldali hasábban).

Abból kell kiindulni, hogy tényeket megállapítani nem ugyanaz, mint közérthetően írni a megállapított tényekről. A jelentések gyakran hemzsegnek a szakzsargontól és a rejtélyes szakkifejezésektől, amelyeket csak hivatásos könyvelők értenek. A hivataloknak meg kell tanulniuk olyan nyelven kifejezni magukat, amelyet a hétköznapi emberek is megértenek. Hétköznapi ember alatt mondjuk a középiskolások értelmi színvonalát elért embereket értve.

Miért van erre szükség? Azért, mert minden olyan hivatal és állami intézmény, amely nem rendelkezik szankcionálási joggal és nem hoz kötelező érvényű határozatokat, csakis a kimondott és leírt szó erejében bízhat. A jelentések azáltal képesek hatni, hogy az illetékesek megfogadják a benne foglaltakat - de ne felejtsük el, hogy az illetékesek nem mindig érdekeltek ám a gyors cselekvésben, vagy egyszerűen csakis olyan kérdésekkel foglalkoznak, ami elől már nem térhetnek ki.

És itt jön be a közvélemény, a média szerepe: olyan jelentéseket kell írni, amit könnyű megérteni, mert a közvélemény és a média nyomása vezethet el a leginkább a cselekvésig.

Bonyolult üzeneteket kell közérthetően továbbadni - ez a kihívás.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Devizahiteles mentőcsomag a bankok pénzéből?

Ide nekem a sok pénzt! - De miért is?

Veszélyben a nyugdíjunk?

Svájcifrank-buborék és a Nobel-díj

Magyar marhákkal a válság ellen!

Gyermek és nyugdíj: a 10 alaptétel

A megújuló energia jó dolog, ebben egyetértünk. A kérdés már csak az, hogy érdemes-e támogatni, és ha igen, hogyan.

A megújuló energia, azon belül is a szélenergia egy igazi sikertörténet az USA-ban, mára ugyanis a termelt energia mintegy 3,0 százalékát adják a szélerőművek. Idén decemberben ugyanakkor lejár a szélenergiát támogató szövetségi adókedvezmény, ami veszélybe sodorhatja az ágazat jövőjét. (Bővebben lásd "Még több megújuló energiát!" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A jövő szempontjából nem is igazán az a kérdés, hogy érdemes-e támogatni a megújuló energiát, hanem sokkal inkább az, hogy hogyan. Két út van, az egyik, hogy továbbra is adókedvezményeket kapnak a szélenergiát előállító vállalatok, a másik pedig az, hogy a komoly környezeti károkért felelős, jobbára fosszilis energiahordozókat – szén, olaj, földgáz – felhasználó erőműveket adóztatják.

Edwin G. Dolan, a Yale University professzora szerint az ideális megoldás az utóbbi. Azaz szerinte a megújuló energia versenyelőnyét úgy érdemes megteremteni, hogy az állam a környezetre káros energiát előállítókat adóztatja. Például a szénből nyert energia így drágább lesz, ami a szélenergia súlyának növekedését eredményezheti.

További előnyei is vannak az adónak. Egyrészt az energiaárak a plusz adóteher miatt emelkedhetnek, ami takarékosságra ösztönözheti a fogyasztókat. Ezen túl, ha az állam nem adókedvezményt ad a szélerőműveknek, hanem adóztatja mondjuk a széntüzelésű erőműveket, azzal a költségvetés kétszeresen is jól jár. Így csökken a költségvetés hiánya, azaz akár arra is lehetőség nyílhat, hogy más területeken adót csökkentsen az állam.

Összességében a megújuló energia kérdésköre alapvetően egy hosszú távú, akár évtizedekre is előre mutató kérdéskör, az idei rendkívüli aszály azonban rövid távon is rávilágít a fontosságára. A jövőben nem csak az Egyesült Államokban, de Európában, sőt vélhetően Magyarországon is kiemelt gazdaságpolitikai kérdés lehet a megújuló energia, így minél előbb érdemes kialakítani egy támogató gazdaságpolitikát. Legalábbis Edwin G. Dolan, a Yale University professzora szerint.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Devizahiteles mentőcsomag a bankok pénzéből?

Ide nekem a sok pénzt! - De miért is?

Veszélyben a nyugdíjunk?

Svájcifrank-buborék és a Nobel-díj

Magyar marhákkal a válság ellen!

Gyermek és nyugdíj: a 10 alaptétel

A jegybankban parkol a bankok mintegy 4000 milliárd forintja, és egy felvetés szerint ezt kéne valahogy a devizahitelesek megmentésére átcsatornázni és felhasználni.

A Magyar Nemzeti Bank kötvényében a magyarországi bankok mintegy 4000 milliárd forintot tartanak, amit jelen állás szerint senki nem használ semmire. Egy elvi felvetés és tanulmány azt járja körül, hogy miképp lehetne ezt a pénzt a magyar devizahitelesek megmentésére fordítani (erről lásd "A devizahitelezés oka, a beavatkozás lehetősége, módjai" című cikkünket a jobb hasábban).

Forrás: MNB

A bajba jutott hitelesek megsegítésére több konstrukció is létezik. Jellemzően – legalábbis a szándékok szerint - az alapján történik a differenciálás, ki mennyire fizetőképes, kinek mennyire van valóban szüksége segítségre.

A legrosszabb helyzetben levők esetére dolgozta ki a kormány a Nemzeti Eszközkezelő koncepcióját, aminek röviden és zanzásítva az a lényege, hogy az állam megveszi az ilyen adósok lakását, majd valamilyen formában biztosítja az adósok lakhatását – optimális esetben ugyanazon ingatlan visszabérlésével.

Az ötlet egyetlen igazán komoly kérdőjele a „miből" – vagyis az, hogy egy ilyen nehéz gazdasági helyzetben az államnak honnan lesz elegendő pénze a több tízezer fizetni képtelen hiteles megsegítésére. A jelek szerint a konvencionális kormányzati eszközök ebben az esetben elég szerény kereteket jelentenek, olyannyira, hogy az így rendelkezésre álló forrásokkal nem is lehet kezelni a problémát (az idén júliusig 8 lakást vett meg a társaság, miközben még a tervekben szereplő 8000 lakás is elég kis részét tenné ki az érintett ingatlanoknak...)

Honnan lehet tehát pénzt szerezni? Nyílván onnan, ahol van – ebből indulhatott ki Bánfi Tamás, a Corvinus Egyetem tanszékvezető tanára, aki tanulmányt írt a Pénzügyi Szemlébe erről a témáról. Mindenképp újszerű megközelítést tükröz, hogy a professzor szerint az ingatlanalap rövid lejáratú (legfeljebb egy éves) kötvényeket bocsáthatna ki, mégpedig a jegybanki alapkamatnak megfelelő hozammal. A felvetés szerint az ingatlanalap keret-megállapodást köthetne a kereskedelmi bankokkal, hogy azok a jegybanki kéthetes kötvény vásárlása helyett az azonos hozamú és lejáratú, államilag garantált, az ingatlanalap által kibocsátott ingatlankötvényt vásárolják meg. Abban az esetben, ha ez a forrás elapadna, úgy rendkívüli helyzetben az állami cégek is tarthatnák ebben a kötvényben átmenetileg szabad pénzeszközeiket, illetve „utolsó menedékként finanszírozási forrásként bevonható a jegybank által kezelt állami devizatartalék" is.

Az biztos, hogy a Magyar Nemzeti Banknál mintegy 4000 milliárd forint értékben tartanak pénzt a bankok (ez a jegybanki alapkamattal érintett kötvényállomány). Az ötlet ezzel együtt meglepő, és számos kérdést felvet (például, hogy az eszközkezelő forrásköltsége miért lenne egyenlő egy piaci szereplő szempontjából a jegybanki kamattal, illetve, hogy miképp érinti a jegybanki függetlenséget a monetáris politika fő eszközének tekinthető instrumentummal kapcsolatos beavatkozás). Az kétségtelen azonban, hogy a tárgyalt kérdés fontos, és eddig nagyon kevés olyan felvetéssel lehetett találkozni szakmai berkekben, amely érdemben (értsd: nem csak banki oldalról) kezelné ezt a magyar gazdaság talpra állását nagyban nehezítő helyzetet.

Mert az biztos, hogy enélkül se növekedés, se társadalmi béke nem lesz.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Ide nekem a sok pénzt! - De miért is?

Veszélyben a nyugdíjunk?

Svájcifrank-buborék és a Nobel-díj

Magyar marhákkal a válság ellen!

Gyermek és nyugdíj: a 10 alaptétel

Legyünk Európa éléskamrája!

Jobb lenne, ha többet keresnénk? Elégedettebbek lennénk és talán boldogabbak is? Mennyi pénzre mondanánk, hogy elég?

Tetszik, nem tetszik, a mai világban az első számú egyértelmű értékmérő a pénz. Nem véletlen, hogy amikor az ember az első ötéves osztálytalálkozóján leül a régen látott padtársak mellé, az első kérdés ez: Na és mennyit keresel? A későbbi osztálytalálkozókon többnyire az egészség a fő téma, de a karrierépítés elején mindenképp az anyagiak kerülnek a középpontba. (Bővebben lásd "Nobel-díj esélyesek 2012: Angus S. Deaton és Anthony Barnes Atkinson" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

De vajon mire elég a pénz, és mire elég a még több pénz? Elégedettek leszünk, ha többet keresünk? Vagy boldogok is? Ezekre a kérdésekre keresi a választ egyik legfrissebb tanulmányában a téma Nobel-díjra is esélyesnek tartott professzora, Angus Deaton.

A professzor kutatásai során arra jutott, hogy a kapitalizmus fellegvárában, azaz az Egyesült Államokban a több pénz – és a magasabb végzettség – egyértelműen növeli az elégedettség érzést, a boldogság érzést azonban csak korlátozottan. Utóbbira inkább az olyan tényezőknek van hatása, mint az egészség, a kiegyensúlyozott családi háttér, a barátok.

Évi bruttó 75 ezer dollár fölötti jövedelemnél - 16 millió forint - például egyáltalán nem növekszik az egyének boldogság érzete, miközben minél többet keresnek, annál elégedettebbek az elért sikerekkel.

Az alacsony jövedelem ugyanakkor felerősíti a magánéleti gondokat, azaz a válás, betegségek vagy a barátok elvesztését érzelmileg jóval nehezebben élik meg azok, akik keveset keresnek.

Összességében a professzor hangsúlyozza, hogy boldogságot nem lehet pénzen venni, viszont ha nincs, az nagyon megkeserítheti az ember életét, különösen akkor, ha más területeken is összecsapnak a hullámok.

A 2012-es közgazdasági Nobel-díj nyertesét 2012. október 15-én, hétfőn hírdetik ki Stockholmban. A Pénzügyi Szemle Online ehhez kapcsolódva bemutatja a három esélyest.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Veszélyben a nyugdíjunk?

Svájcifrank-buborék és a Nobel-díj

Magyar marhákkal a válság ellen!

Mi már nem leszünk gazdagabbak

Gyermek és nyugdíj: a 10 alaptétel

Legyünk Európa éléskamrája!

Az állam leendő nyugdíjasok felé fennálló tartozása jóval nagyobb annál, mint amivel a mai politikusok számolnak. Adódik a kérdés: hogy lesz így tisztes nyugdíjunk?

Manapság az államadósság gyakori téma a sajtóban, azaz az a fillérre pontosan kiszámított összeg, amivel az állam tartozik a gazdaság többi szereplőjének. Arról ugyanakkor viszonylag kevés szó esik, hogy az államnak milyen, előre ki nem számított tartozása áll fenn a leendő nyugdíjasokkal szemben. A felosztó-kirovó nyugdíjrendszerekben ugyanis - azaz ott, ahol nem mindenki a saját öregkorára gyűjt - a jövő nyugdíjasainak az állam tartozik. Ő az, aki vállalja, hogy a most még járulékfizető dolgozóknak a jövőben tisztes nyugdíjat fizet. (Bővebben lásd "Nobel-díj esélyesek 2012: Stephen A. Ross" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Ez az adósság ugyanakkor jóval súlyosabb annál, mint amivel az államok számolnak. Stephen A. Ross, a Nobel-díjra is esélyes közgazdász professzor szerint például az Egyesült Államok állami nyugdíjrendszerében a valós tartozás az állami számításoknál jó 23 százalékkal magasabb.

Ennyivel nagyobb a leendő amerikai nyugdíjasok felé fennálló adósság, ami szomorú következtetéshez vezethet: az állam nem lesz képes kiegyenlíteni a jövő nyugdíjasai felé fennálló tartozását, azaz az állami nyugdíjrendszer képtelen lesz tisztes nyugdíjat fizetni. A professzor hangsúlyozza, hogy mindez nem csupán az Egyesült Államokban igaz, hanem a világ legtöbb fejlett államában. Legalábbis ott, ahol nem magánnyugdíjpénztárak, hanem állami, azaz felosztó-kirovó rendszerek működnek.

Félő ugyanakkor, hogy azokban az országokban, ahol a népesség csökkenő, még rosszabb a helyzet, azaz ezekben az esetekben a jövő nyugdíjasai a mostani befizetésekhez mérten csupán szerény nyugdíjkifizetésekre számíthatnak. Ezek alapján nekünk, magyaroknak fokozottan is van miért aggódnunk, az állam ugyanis minden bizonnyal képtelen lesz rendezni a jövő nyugdíjasai felé fennálló adósságát.

Ha pedig mindez igaz, akkor nem dőlhetünk hátra, mondván öregkorunkban biztosított lesz a megélhetésünk. Nagyon úgy tűnik, hogy függetlenül az aktuális nyugdíjrendszertől jobban tesszük, ha elkezdünk félretenni nyugdíjas korunkra…

A 2012-es közgazdasági Nobel-díj nyertesét 2012. október 15-én, hétfőn hírdetik ki Stockholmban. A Pénzügyi Szemle Online ehhez kapcsolódva bemutatja a három esélyest.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Svájcifrank-buborék és a Nobel-díj

Magyar marhákkal a válság ellen!

Külföldön dől el, milyen országban élünk

Mi már nem leszünk gazdagabbak

Gyermek és nyugdíj: a 10 alaptétel

Legyünk Európa éléskamrája!

Talán elkerülhettük volna a svájcifrank-hitelek összeomlását, ha időben figyelmeztetnek - márpedig az idei közgazdasági Nobel-díj egyik esélyese épp az ilyen lufikkal foglalkozik jó ideje.

A pénzpiacokon időről-időre kialakulnak buborékok, melyek előbb hirtelen összeomlással, majd elhúzódó recessziókkal fenyegetnek. Elég csak a 2000-es évek elején kidurrant technológiai lufira, a 2008-as pénzügyi összeomlást előidéző amerikai ingatlanpiaci buborékra, vagy a magyar háztartások életét megkeserítő svájcifrank-hitelezésre gondolni. (Bővebben lásd "Nobel-díj esélyesek 2012: Robert J. Shiller" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A kérdés csak az, hogy ha tudjuk, hogy lesznek buborékok, melyek súlyos veszteséget fognak okozni, akkor vajon miért nem tudunk tenni ellenük. Egyáltalán, miért alakulnak ki ezek a pénzügyi lufik, mi mozgatja a folyamatban részt vevő egyéneket, és honnan lehet tudni egy áremelkedésről, hogy elérte a buborék-fázist?

Robert J. Shiller, a Thomson Reuters hírügynökség által a 2012-es közgazdasági Nobel-díj egyik esélyesének tartott közgazdász szakmai karrierje alatt ezekre a kérdésekre kereste a választ. A kutató arra jutott, hogy a folyamat elkerülhetetlen, a pénzügyi légvárak kialakulásáért pedig elsősorban az emberi lélektan, a megalapozatlan várakozások és a túlzott optimizmus a felelős. Mi emberek nem változunk, mint ahogyan az alapvető tulajdonságaink sem, így fel kell készülnünk rá, hogy az elkövetkező évtizedekben is lesznek még pusztító összeomlást hozó pénzügyi lufik.

Shiller is hiába figyelmeztetett a 2000-ben megjelent, Irrational Exuberance című – magyar nyelven Tőzsdemámor - bestsellerében a részvénypiacok túlértékeltségére, vagy a 2005-ben megjelent könyvében az amerikai ingatlanpiac túlfűtöttségére, az érintettek első reakcióként csupán legyintettek, sőt jó tanácsként hozzáfűzték: érdemes beszállni a buliba, mert aki kimarad, az lemarad.

Végül a Nobel-díjra esélyes közgazdásznak lett igaza, mindez azonban nem változtat azon a szomorú tényen, hogy képtelenek vagyunk tanulni a múlt hibáiból, és időről-időre belesétálunk a hasonló csapdákba. Vajon lett volna bármilyen hatása, ha 2007-ben a svájcifrank-hitelezés csúcsán Shiller figyelmeztetett volna a devizahiteles buborékra, és óvatosságra intett volna minket, magyarokat?

A 2012-es közgazdasági Nobel-díj nyertesét 2012. október 15-én, hétfőn hírdetik ki Stockholmban. A Pénzügyi Szemle Online ehhez kapcsolódva bemutatja a három esélyest.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Magyar marhákkal a válság ellen!

Külföldön dől el, milyen országban élünk

Mi már nem leszünk gazdagabbak

Gyermek és nyugdíj: a 10 alaptétel

Legyünk Európa éléskamrája!

Svéd nyugdíjat, francia atomot!

Orbán Viktor 200 ezer új munkahelyet vár az agráriumtól, és nem ő az egyetlen, aki szerint ez a vidéki Magyarország egyetlen reménye.

Munkahelyteremtés terén nincs csodaszer, egy egyszerű alapelvet azonban érdemes lenne szem előtt tartani a vidéki Magyarországon is: abból főzzünk, amink van. Vidéken – gondolva itt elsősorban a kisvárosokra és a falvakra – nincsenek nagy multinacionális vállalatok, bankok, plázák, fejlett szolgáltatószektor, így dolgozni rendszerint a postán, a hivatalban, az iskolában, a kisboltban és a kocsmában lehet.

Van azonban egy valami, amire a nagyvárosban nincs lehetőség, vidéken viszont annál inkább, ami az emberek tömegének adhatna munkát, élelmiszert, télen pedig tűzifát: a mezőgazdaság. (Bővebben lásd "Kitörési pontok a mezőgazdaságban - mit tehetünk?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A mezőgazdaságban rejlő óriási lehetőség, hogy amellett hogy devizát és GDP-t termel, a vidéki embereknek adhat(na) munkát. És hogy miért nem ad most?

A rendszerváltás után a helyi feldolgozóipari üzemeket – cukorgyár, konzervgyár, húsüzem… - eladtuk, többnyire a külföldieknek, akik elsősorban piacot vettek, az üzemeket pedig szépen lassan bezárták. A kereskedelmet szintén külföldiek kezébe adtuk, a magyar termékek egy részét kiszorították a külföldiek. A termelőszövetkezeteket szétvertük, mondván mindenki boldoguljon egyedül vagy ahogy akar, de összefogás hiányában szépen lassan lemaradunk a versenytársakkal szemben.

Továbbá az öntözőrendszerek elavultak, az állattartó telepek lepusztultak, az EU-s szabályok feleslegesen bonyolítják a gazdák életét, a birtokviszonyok sok helyen rendezetlenek, az állatokat ellopják, az erdőket kivágják…és még lehetne sorolni.

Aki vidéken nőtt fel, esetleg rendszeresen „hazajár” az a saját bőrén is tapasztalhatja, hogy munkahely hiányában a kisvárosokra és a falvakra több helyen csakis a lecsúszás vár. Pedig a kezünkben a lehetőség, hogy vidéki munkahelyek ezreit hozzuk létre, hogy érdemes legyen ottmaradni, sőt odaköltözni. Mindez nem lehetetlen, a kiút világosan látszik, most már csak tenni kellene azért, hogy megvalósuljon.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Külföldön dől el, milyen országban élünk

Mi már nem leszünk gazdagabbak

Gyermek és nyugdíj: a 10 alaptétel

Legyünk Európa éléskamrája!

Svéd nyugdíjat, francia atomot!

Amiben Magyarország jobb, mint az USA

Még csak arról sem dönthetünk teljesen szabadon, hogy milyen kapitalizmust építünk Magyarországon.

Sokféle kapitalizmus van, még akkor is, ha az államszocializmusból kiépített kínai rendszert nem is vesszük figyelembe. A liberális demokráciákban látható két véglet az amerikai liberális piacgazdaság, illetve a skandináv államokban jellemző koordinált piacgazdaság. A politológiai és közgazdasági szakirodalom szerint mind a két típus életképes, képes magas életszínvonalat és dinamikus növekedést biztosítani - de természetesen vannak eltérések közöttük. (Bővebben lásd "Melyik kapitalizmust válasszuk?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Három kutató, Daron Acemoglu, James A. Robinson és Thierry Verdier a kapitalizmus-típusok innováció terén megfigyelhető eltéréseiről írt tanulmányt. Szerintük az amerikai modell sikeresebb a radikális újítások terén (szoftveripar, biotechnológia, félvezetőgyártás), míg a skandináv megközelítésű államokban erősebb az „inkrementális" innováció, az újítások továbbfejlesztése (gépipar, tartós fogyasztási cikkek, közlekedésipar). Az is eltérés, hogy a koordinált piacgazdaság biztosabb és kiegyenlítettebb szociális feltételeket teremt, mint liberális társa.

A szakirodalom szerint történelmi okokra vezethető vissza, hogy egy-egy állam miért pont azt az intézményi berendezkedést választotta, amit, és ezek a rendszerek jellemzően a saját fennmaradásukban érdekeltek. Azt lehet ezzel együtt mondani, hogy a skandináv modellre való váltás a szociális biztonság miatt nagyobb jólétet jelenhet, mint az amerikai, így elvileg érdemes lehet erre váltani.

A tanulmány ehhez azt teszi hozzá (és ez az új gondolat), hogy egy-egy ország választása nem független attól, hogy miképp döntöttek a szomszédok, a versenytársak. A liberális modellt annak az országnak érdemes választania, amelynek ez az intézményi berendezkedés biztosít komparatív előnyt, és ugyanez igaz a koordinált piacgazdaságra is.

A szerzők konklúziója szerint a globális egyensúly aszimmetrikus lesz: lesznek olyan államok, amelyek a liberális („gyilkos") kapitalizmust választják majd, és lesznek olyanok, amelyek a koordinált („barátságos") modellt. Sőt, egyensúlyi helyzetet feltételezve az amerikai modellt nem is lehet, illetve nem is érdemes egyoldalúan skandinávra váltani, illetve vica versa: gyilkos környezetben ugyanis barátságosnak érdemes lenni, barátságosban pedig gyilkosnak.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Mi már nem leszünk gazdagabbak

Gyermek és nyugdíj: a 10 alaptétel

Legyünk Európa éléskamrája!

Svéd nyugdíjat, francia atomot!

Amiben Magyarország jobb, mint az USA

Európa alulmaradt a devizaháborúban

Ideje elfogadni, hogy a mai fiatalok jó eséllyel nem élnek majd jobban, mint a szüleik.

Az emberi történelem nagy részében az egy főre eső gazdasági növekedés közel volt a nullához, az utóbbi 250 év kivételesnek tekinthető ebből a szempontból. A baj csak az, hogy jó eséllyel a következő időszak a normálishoz, azaz a minimális növekedéshez való visszatérést hozza majd - erre jutott elemzésében Robert J. Gordon, a Northwestern University kutatója. (Bővebben lásd "El kell felejteni a gazdasági növekedést?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Mivel érvel Gordon? Abból indul ki, hogy a növekedés alapvetően a termelékenység növekedésére vezethető vissza, az pedig jellemzően technológiai innovációban gyökerezik. Vagyis akkor van gyors növekedés, ha van mély és a mindennapi életre kis kiható, fontos innováció.

Így volt ez az első ipari forradalom idején, 1750 és 1830 között (a gőzgépek korszaka, aminek a szimbolikus műve a vasúthálózat kiépülése volt), a második ipari forradalom idején, a 19 század végén (az elektromosság, a belső égésű motor, a rádió, a telefon, a vegyipar, az olajipar korszaka), illetve a harmadik ipari forradalom idején is (számítógép, félvezető, internet).

A kérdés csak az, hogy ez a fenti három ipari forradalom mind ugyanolyan jelentőségű-e, illetve elvárható-e ugyanaz a növekedési ütem a mostanitól, mint amit a korábbiak okoztak. Gordon szerint a második ipari forradalom volt a legjelentősebb, és az életminőség nagy ugrása is ehhez kapcsolódott, a mostani internet-forradalom jóval kisebb jelentőségű. Elég csak arra gondolni, hogy vajon elcserélnénk-e az utóbbi 30 év fejlesztéseit, innovációját a vezetékes vízre, vagy az elektromosságra? Rossz lenne net és közösségi oldalak nélkül, de azt azért mégsem...

A mostani innovációk tehát egyszerűen nem olyan léptékűek, mint amitől egy komoly életszínvonal-emelkedést lehetne elvárni. A viszonylag magas jövedelmű országokban tehát a nagy tömegek életminősége olyan szinten semmiképp sem emelkedik majd a következő évtizedekben, mint eddig.

Persze csak ha nem találja fel valaki a ....

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Gyermek és nyugdíj: a 10 alaptétel

Legyünk Európa éléskamrája!

Svéd nyugdíjat, francia atomot!

Amiben Magyarország jobb, mint az USA

Európa alulmaradt a devizaháborúban

Tíz pontos összefoglalás arról, hogy a gyermekvállalást és a nyugdíjat összekötő reform miből indul ki, és miért lenne üdvös a számunkra. Szinglik és nagycsaládosok, meddőség és költségvetés.

A magyar nyugdíjrendszer átalakításra szorul. Ezt szinte senki sem kérdőjelezi meg, de kevés olyan koncepcióterv ismert egyelőre, amely konkrétan megmondaná, hogy akkor mit is kellene tenni. Az egyik ilyen az a felvetés, amit Botos Katalin és Botos József egy szűk éve hirdet folyóiratokban, újságokban és konferenciákon (a részletekről lásd "Gyermekvállalás és nyugdíjrendszer: a reform 10 alaptétele" című cikkünket a jobb hasábban).

Ez a téma váltotta ki az egyik leghevesebb vitát az 50. Közgazdász Vándorgyűlésen is, így a szerzőpáros úgy döntött, hogy tíz alaptételben foglalja össze, mit is gondol a gyermekvállalás és a demográfiai gondok, illetve a nyugdíjrendszer összekapcsolásáról.

Kétségtelen, a gyermekvállalás ösztönzéséhez első feltétel, hogy meginduljon a foglalkoztatás növekedése. Ha az embereknek nincs munkájuk, akkor nyilván nehezen gondolnak családalapításra. E téren nyilván nem a társadalombiztosítási reform meghirdetésétől várható változás. Azt is rögzítenünk kell, hogy 2035-ig a jelenleg mérhető trendek szerint, nem kell feltétlenül a nyugdíjrendszer összeomlásától tartani. Ha nem is lesz strukturálisan tökéletesen megfelelő a munkaképes korba lépők száma és aránya, de lesz kellő kínálat a munkaerőpiacon. Csak munkaerő kereslet is legyen! Munkahelyek nélkül nincs jövedelemtermelés és járulékfizetés, ami minden nyugdíjrendszer alapja. Ha a gyermekszám tovább esik, és a népesség csökken, akkor viszont mindenképpen összeszűkül a piac.

Ösztönözzön a gazdaság kifehérítésére, ne terhelje súlyosan az államháztartást, ne rontsa a jelen nyugdíjas generáció helyzetét, s vegye figyelembe a gyermekvállalás terheit is – a Botos házaspár szerint ebből kell kiindulni. Íme, a tíz alaptétel, egy kicsit leegyszerűsítve.

1. A járulékokat nem magunknak fizetjük, hanem az előttünk járó generáció eltartására, akiknek tartozunk felnevelésünkért.
2. A gyermekvállalás közérdek, ami azt is jelenti, hogy a társadalomnak meg kell becsülnie azokat, akik vállalnak gyermeket.
3. Aki akar, merhessen vállalni gyermeket, ne legyen ez hátrány neki. Aki nem, az pedig számoljon a következményekkel- és tegyen félre magának idős napjaira.
4. Nem a gyermekvállalás figyelembe vétele a nyugdíjban igazságtalan, hanem a jelenlegi helyzet, amelyben a gyermeket vállalók ma hátrányos helyzetben vannak a gyermeket nem vállalókkal szemben.
5. Van, aki szeretne gyereket, de nincs neki - esetükben méltányosságot kell a rendszerbe építeni.
6. Nem csak a szülők költenek a gyerekre, hanem a társadalom is, így az állam is joggal várja el „befektetése" térülését, ami azáltal következik be, hogy a jól képzett gyermek munkavállalóként adót fizet majd az államnak.
7. A tanult gyermeket felnevelőket célszerű nagyobb mértékben jutalmazni.
8. A nyugdíj maradjon munkanyugdíj, azaz a rendszer jelentsen ösztönzést a legális munkára.
9. A költségvetés helyzetét belátható időn belül terhelni nem lehet.
10. Kifutási időt kell adni a társadalomnak, hogy igazodni tudjon a rendszerhez.

Nem külön tétel, de a szerzőpáros mindig hangsúlyozza: mivel ez a nyugdíjrendszer is munkaalapú, így alapvető jelentőségű, hogy legyen elég munkahely. Munkahelyek nélkül ugyanis nincs jövedelemtermelés és járulékfizetés, ami minden nyugdíjrendszer alapja.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Legyünk Európa éléskamrája!

Svéd nyugdíjat, francia atomot!

Amiben Magyarország jobb, mint az USA

Európa alulmaradt a devizaháborúban

Nem csak megszorítani lehet

A nagy magyar adósságcsapda