Pénzügyi Szemle Online Blog

A gazdasági válságon túllendült az országok többsége, politikai csaták ugyanakkor várhatók 2014-ben, az eurózóna pedig ebben a formában menthetetlen.

Soros György, a magyar származású milliárdos befektető úgy látja, hogy a pénzügyi és gazdasági válság nagyrészt véget ért, és a 2014-es esztendő megnyugtató fellendülést hozhat az országok többségében. Minthogy gondok nélkül még sosem volt a világ, idén sem lesz unalmas évünk, a legélesebb csatákra ugyanakkor nem gazdasági, hanem politika fronton kell számítani, különösen az eurózónában és Kínában. Az eredeti elemzés itt érhető el.

Soros szerint az eurózóna és Európa egy fontos változást megélt 2013-ban: a gazdasági vezetők rájöttek, hogy a megszorítások csak tovább mélyítik a bajokat, és felhagytak a nadrágszíj-húzással. Ez némi lélegzethez juttatta az eurózóna legnehezebb sorsú országait, a gazdasági blokk legnagyobb problémája ugyanakkor továbbra is adott: Németország minden eszközzel akadályozza az integrációt.

A kutatók szerint bátran és határozottan le kell számolni az adósságokkal: adósságátrendezések kellenek, felpörgetett infláció és mesterségesen alacsony kamat.

A legnagyobb gazdasági fenyegetést ma az adósságok jelentik, és nem csak az állami tartozások aggasztóak, de a sok esetben visszafizethetetlen lakossági terhek is. Carmen Reinhart és Kenneth Rogoff professzorok úgy látják, hogy a fejlett gazdaságokban – elsősorban az eurózóna országaiban – az elmúlt években követett válságkezelés túlságosan bátortalan, az eddigieknél jóval határozottabb lépésekre van szükség: adósságátrendezésekre, mind állami mind lakossági szinten, elengedett inflációra és tartósan alacsony kamatokra. Az eredeti tanulmány itt érhető el.

Adósságok alakulása a fejlett és a feltörekvő világban

A közgazdászok egy tanulmányban foglalták össze kutatási eredményeiket, melynek egyik legfőbb következtetése az, hogy az adósságok ma már olyan mértékben fogják vissza a fejlett gazdaságokat, amely az eddigieknél sokkal határozottabb cselekvésre szólítja fel a gazdasági döntéshozókat. Az eurózóna eddig úgy próbált meg úrrá lenni a bajokon, hogy igyekezett rendbe tenni a költségvetést, és növekedésösztönző reformokat bevezetni, az adósságok azonban olyan terhet jelentenek, ami megöli a növekedést. Mind állami, mind pedig lakossági szinten.

Szinte már nem is emlékszünk azokra az időkre, amikor nem a válság valamely hullámától kellett tartani, a professzor szerint ugyanakkor 2014-ben végre visszatérnek a békeévek.

Az elmúlt hat év válságoktól, összeomlásoktól és recesszióktól volt terhes, 2014 ugyanakkor egy növekedéssel, sőt a várakozásoknál is tempósabb növekedéssel járó esztendő lehet – állítja Martin Feldstein, a Harvard professzora, aki egyébiránt mind az amerikai ingatlanpiac összeomlását, mind a világgazdasági válságot előre látta, sőt azt is megjósolta, hogy a krízis utáni talpra állás sokkal lassabb és vontatottabb lesz, mint korábban bármikor. Az eredeti elemzés itt érhető el.

Egyszer minden viharfelhő elvonul, és a vészterhes időket követően ismét kisüt a nap, Martin Feldstein pedig úgy látja, hogy ennek pont most jött el az ideje. Miből fakad ez az optimizmus? Az Egyesült Államokban a GDP 4,1 százalékkal bővült 2013 harmadik negyedévében – évesített adat -, és a várakozások szerint a negyedik negyedév is tempósra sikerülhetett, vagyis az USA komoly lendülettel gyorsított rá 2014-re.

Ha olcsóbb lenne a benzin/gázolaj, mondjuk azért, mert az állam támogatná (kevésbé adóztatná), akkor többet tankolnánk. Elsőre örülnénk, ennek a támogatásnak ugyanakkor igen komoly költségei lennének.

Globálisan a kormányok évente mintegy 110 milliárd dollárral támogatják az üzemanyag fogyasztást. Az államok - többnyire természetesen az olajban gazdag államok – által biztosított támogatásnak köszönhetően a fogyasztók olcsóbban jutnak az üzemanyaghoz, és miután ez egy árrugalmas termék, az alacsonyabb ár magasabb felhasználást eredményez. Ennek a túlfogyasztásnak ugyanakkor igen jelentős költségei vannak, ami évente akár a 76 milliárd dollárt is elérheti, vagyis majdnem annyi, mint a teljes támogatás összege… Az eredeti elemzés itt érhető el.

Vízszintes tengelyen az üzemanyag ára (dollár/gallon), függőleges tengelyen a fogyasztás/fő

Hogy néz ki a történet a végletekig leegyszerűsítve? Az állam támogatja a benzint és a gázolajat, ami így olcsóbbá válik. Az emberek ezért többet tankolnak. Minden gallon (egy gallon kb. 4 liter) üzemanyagnak igen jelentős, számítások szerint 1,1 dolláros környezeti költsége jelentkezik, a légszennyezésből, a zsúfolt utakból és dugókból, a növekvő számú balesetekből, a szaporodó útfelújításokból. Az éves támogatás összege összesen 110 milliárd dollár globálisan. A támogatás által előidézett túlfogyasztás környezeti költsége 76 milliárd dollár. Vagyis a támogatás összege majdnem akkora, mint a támogatás miatt jelentkező többlet fogyasztás környezeti költsége.

Az USA-ban öt év alatt harmadára esett a földgáz ára, ami 250 ezer forintnyi rezsicsökkentésnek felel meg az átlag háztartásban.

Minden évtizednek megvannak a maga sikerágazatai, melyek vonzzák a befektetni való tőkét, táplálják a növekedést és munkahelyet adnak. A 90-es években ez a technológiai szektor volt, majd 2000 után jött az építőipar és a pénzügy, majd miután ezek szépen egymás után összeomlottak, a közgazdászok ki is jelentették, hogy a világgazdaság katalizátor nélkül maradt, és nem vár ránk más, mint évtizedes mocsári dagonya. Robert Skidelsky, a Warwick University professzora ugyanakkor úgy látja, hogy ennek az évtizednek is van/lesz slágere, mégpedig az amerikai energiaforradalom. Az eredeti elemzés itt érhető el.

Nincs tartós növekedés beruházások nélkül, és nincsenek nagyszabású beruházások technológiai forradalom nélkül. Vagyis, ha a gazdaságok tartós növekedést szeretnének, akkor szükség van az új technológiákra, melyek köré milliárd dolláros befektetések csoportosulhatnak. Ez az új technológia Robert Skidelsky szerint az Egyesült Államokban adott, így az USA a soron következő évtizedben egészen biztosan masszív növekedésre számíthat. A forradalmi iparág az energiaipar, az új technológia pedig a hidraulikus kőzetrepesztés és horizontális fúrás, melyek lehetővé tették, hogy az USA elképesztő mennyiségben jusson hozzá olcsó kőolajhoz és földgázhoz.

Ön férfi, és hosszabb életet szeretne? Menjen szülési szabadságra!

Viccnek tűnhet, pedig nem az, amerikai és svéd kutatók kimutatták, hogy azok az apák, akik szülési szabadságra mennek, vagyis gyermekük születését követően nem csak napokra, de hetekre/hónapokra otthon maradnak, kimutathatóan tovább élnek. És hogy miért nem mennek el az országok döntő többségében a férfiak szülési szabadságra? Meglepetés nincs: a pénz miatt. Az eredeti elemzés itt érhető el.

A kutatók a következő eredményeket mutatták ki, melyek alapján el lehet jutni a következtetésig:

-  Azok az apák, akik szülési szabadságra mennek, kimutathatóan tovább élnek, mint a szabadságot kihagyó társaik.

-  A szülési szabadságon részt vevő apa jóval közelebb kerül gyermekéhez, a család nagyobb eséllyel marad együtt, a gyermek lelki fejlődése egészségesebb, az anya kiegyensúlyozottabb, később nagyobb eséllyel térhet vissza a munkaerőpiacra, és ezek a pozitívumok a gyermek és a család egész életére kihatnak.

-  Azok a férfiak, akik szülési szabadságra mennek, kimutathatóan rontják jövedelmi kilátásaikat, az élethosszig számolt fizetésük és karrier lehetőségük számottevően csökken és romlik.

-  A gyermek születését követően az anyák kevesebbet dolgoznak és kevesebbet keresnek, az apák viszont többet dolgoznak és többet is keresnek, mint a születés előtt.

Gazdaságilag az a jó, ha valaki egyik napról a másikra pakol és költözik oda, ahol van munkahely. De már az amerikaiak se szívesen cuccolnak át egyik államból a másikba.

A rugalmas munkaerőpiac és a mobilitás rendkívül fontos, Magyarországon is hallani számos olyan nagyvállalatról, amely helyben nem talál megfelelő munkaerőt, odaköltözni pedig csak kevesen akarnak, mert hát… mi már csak ilyen röghöz kötött nemzet vagyunk. Az amerikaiak azonban gondolkodás nélkül elköltöznek az ország másik végébe, ha épp úgy hozza a sors.

Legalábbis eddig így tudtuk, most azonban a statisztikák azt mutatják, hogy ma már csupán feleannyi amerikai költözik el másik államba, mint két évtizeddel ezelőtt (évi kevesebb mint ötmillió lakos, ami a világháború óta mért legalacsonyabb adat). A nagy kérdés az, hogy minek köszönhető ez a látványos visszaesés, és hogy lesz-e ennek bármilyen negatív következménye a gazdasági kilátásokra. Az eredeti elemzés itt érhető el.

Annie Lowrey, a New York Times publicistája bemutat két közgazdász véleményt - William H. Frey, a Brookings Institution és Greg Kaplan, a Princeton kutatója -, akik eltérően látják a munkaerőpiaci folyamatokat és kilátásokat. William H. Frey ugyanis úgy gondolja, hogy a visszaeső mobilitás tisztán a gazdasági válság következménye. Szerinte arról van szó, hogy kevesebb a munka, szigorúbb a jelzáloghitelezés, és kevesebb lakást adnak el, így nem meglepő, hogy az amerikaiak kisebb létszámban kelnek útra egy másik államba munkát vállalni.

Hiába a válság, a technológiai startup vállalkozások olyan növekedési lehetőséget ígérnek, ami már egy kis külső segítséggel is csodákra képes.

Válságos időkben különösen nehéz munkahelyet teremteni, növekedést elérni, ilyenkor hatványozottan kell megbecsülni mindent, ami fellendülést ígér. Az Egyesült Államokban, Chicago városa ma büszkén jelenti, hogy ők bizony a nehéz piaci környezetben is létrehoztak valamit, ami ma már olyan mértékben bővül, ami minden korábbi képzeletet felülmúl. A siker titka a technológiai startup vállalkozások felkarolása. Az eredeti elemzés itt érhető el.

Két éve nyitotta meg kapuit egy technológiai ipari park, amely elsősorban az új kis- és középvállalkozásokat igyekezett magához csábítani. A bolt a nulláról indult, tavaly ugyanakkor már naponta jöttek létre új vállalkozások, sőt, ma már valóságos technológiai központként említik a területet. A fellendüléshez csupán egy kis kezdőlökés kellett, a megfelelő infrastruktúra és kedvező szabályozói környezet biztosítását követően az amúgy is lendületes felemelkedést mutató technológiai szektor magától megtalálta az új startup központot.

Kína már nagyon készül arra, hogy GDP tekintetében megelőzze az USA-t, pusztán csak ebből azonban hiba lenne arra következtetni, hogy az amerikai világuralmi pozíciónak vége.

Szinte nem telik el úgy hét, hogy ne olvasnánk egy elemzést vagy véleményt arról, hogy az USA mikor és milyen körülmények között veszítheti el a globális vezető szerepét. Jön Kína, és egy évtizeden belül letaszítja a trónról az Egyesült Államokat – vannak, akik szerint ezt akár az eurózóna is megteheti –, és akkor már nem az amerikai lesz a legnagyobb és legbefolyásosabb gazdasági erő a Földön. A statisztikai trendek és a GDP-grafikonok ezt még akár alá is támaszthatják, a hatalomváltás ugyanakkor jóval bonyolultabb annál, mint ahogyan sokan gondolják. Az eredeti elemzés itt olvasható.

Két közgazdász - Harold James és Domenico Lombardi – rámutat ugyanis, hogy ahhoz, hogy egy ország vagy gazdasági blokk vezető szerepet töltsön be, ahhoz több kell, mint szimplán csak a legnagyobb GDP-t megtermelni, ahhoz valódi vezérként kell viselkedni. Rendelkezni például egy elrettentő erejű haderővel, ami csendőrként őrködik. Pénzügyi központként kell működni, vagyis biztosítani a kellő likviditást, szabályozást, biztonságot a befektetők számára.

A nyugdíjrendszerek számos fejlett gazdaságban fenntarthatatlanok, erre az illetékeseket az óceán egyik felén Spanyolország, a másikon Detroit ébresztheti rá.

Detroit város csődje az amerikai gazdaság számos problémáját a felszínre hozta, köztük az egyik legnehezebben kezelhetőt: a nyugdíjak kérdését. Miután egy bírói végzés szerint a csőd szélére kerülő város csökkentheti a nyugdíj kifizetéseket, világossá vált, hogy nincs többé szent tehén, és ha egy város vagy állam kifut a pénzből, akkor a nyugdíjasok sem lesznek többé érinthetetlenek. Az “Enjoy now, pay later” című játszmának véget kell vetni, azaz el kell fogadni, hogy a nyugdíjkasszák túlköltekezése csak átmeneti illúzió. Az eredeti elemzés itt érhető el.

Az Egyesült Államokban 2009 és 2012 között szinte mindenhol, egészen pontosan 45 államban kellett valamilyen apróbb vagy nagyobb módosítást végezni a helyi nyugdíjkasszákon annak érdekében, hogy csökkenjen az egyensúlytalanság. Ezzel együtt, hosszú távon a rendszer a legtöbb helyen fenntarthatatlan, és nem csak a csődös Detroitban, de számos más városban és államban is.