Pénzügyi Szemle Online Blog

Nem tartjuk elég sokra a szabadságot, mindent az államtól várunk, a hazugság és önáltatás pedig népi sport – egy amerikai közgazdász szerint Európa ezek miatt került válságba.

Európa nem csak gazdasági, hanem kulturális válságban is van – így összegezhető az amerikai katolikus Acton Institute kutatási igazgatójának, Samuel Greggnek a véleménye. Beszédes, hogy az 1900-as években Európa uralta a világgazdaságot, most pedig a globális gazdaság beteg embere az öreg kontinens.

Gregg előadásának első fele szól a jelenlegi válság gazdasági és kulturális aspektusairól, a második félóra már inkább vallási kérdésekről, illetve az egyházak szerepéről. A közgazdász szerint a jelenlegi európai krízisnek vannak gazdasági okai, de a mély okokat az értékek, a kultúra világában, azaz a fejekben kell keresni.

Gregg szerint hat gazdasági probléma van Európában (bár azt kiemeli, hogy természetesen az európai országok nem ugyanolyanok), mégpedig a következők: (1) a magas államadósság, ami csődveszélyt jelent, (2) az euró bevezetése, ami túlköltekezésre ösztökélte az államokat, (3) a jóléti állam, ami ugyan nagyon jól hangzik, de nagyon sokba kerül, (4) az évtizedek óta folyamatosan csökkenő termelékenység, (5) a magas munkanélküliség, illetve (6) a népesség csökkenése és a demográfiai kihívások.

Gregg szerint az európai államok többek között azért adósodtak el, mert tudható volt, hogy az euró megmentése érdekében mindenképp megmentik a bajba jutott országokat a csődtől, illetve mert a jóléti állam fenntartása nagyon drága. „Az európai politikusok sokat ígérnek, mert ez egy egyszerű módja a szavazatok megnyerésének. A politikusokon túl azonban az európai polgárok is felelősek mindezért” – fogalmaz előadásában Gregg, aki szerint a sok munkanélküli a rugalmatlan munkaerő-piaci szabályozás hozadéka.

A gazdasági gondok Gregg szerint kulturális problémákra vezethetőek vissza, ebből pedig három van. Ugyanis (1) az európaiak szerint a gazdaságban a legfontosabb érték a biztonság, míg az amerikaiak és kínaiak szerint a szabadság; (2) Európában a szolidaritást úgy értik az emberek, hogy azt az államnak kell megvalósítani; (3) Európa hazugság-krízisbe került, a gazdaságpolitikát áthatja a hazugság, az önáltatás és az ígéretek be nem tartása.

„Európa a jövő generációk költségén élt. Morálisan ez nem elfogadható” – hangzik el az előadásban.

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Ezért lett rémálom a devizahitelekből

Ne akarj túl korán nyugdíjba menni!

Százéves recept a mai bajainkra

A műtét sikerült, a beteg elvérzett

Még olcsóbbak lesznek a lakások?

Válságra voltunk ítélve

Nyugdíjasok boríthatják be a tőzsdéket?
______________________________________________________________

Lehet vitázni a felelősségről, de egy biztos: a bankok olyanoknak is adtak hitelt, akiknek nem szabadott volna.

Magyarország legnagyobb gazdaságpolitikai problémája a magas devizaadósság, illetve az ebből adódó pénzügyi bizonytalanság. Joggal vetődik fel a kérdés, hogy mi abban a baj, ha egyesek hitelt vesznek fel, illetve miért okoz szinte nemzeti tragédiát, ha ezt nem tudják visszafizetni. A válasz: azért, mert nagyon sokan vannak, a gond pedig az, hogy sokan közülük már a hitelfelvételkor sem voltak hitelképesek (lásd "Gazdasági törvények, jogi szabályozás" című cikkünket a jobb hasábban).

A pénzügyek alapvetően arról szólnak, hogy akiknek megtakarításaik vannak, kölcsönt adnak azoknak, akiknek az adott időszaki pénzügyi lehetőségei szűkebbek felhasználási igényüknél. Azért létezik pénzügyi közvetítőrendszer (bankok), hogy a két társaság közötti kapcsolatot egyszerűbbé, professzionálissá, illetve intézményessé tegyék. Hogy a pénz eljusson egyik csoporttól a másikhoz.

A közvetítés alapfeladata annak eldöntése, hogy ki milyen feltételekkel kaphat pénzt (hitelt). Ennek érdekében fel kell mérni a hitelképességet, vagyis azt, hogy ki lesz képes törleszteni, és ki nem. A hitelfelvevők jól tudják ezt, hisz ezért még fizetniük is kellett. A banknak tehát az a feladata, hogy azoknak adjon hitelt, akik ezt vissza is tudják fizetni.

Az a tény, hogy most százezrével vannak fizetési gondokkal küzdő magyar családok, azt mutatja, hogy ez a hitelképesség-felmérés nem volt jó és teljes. A hitelesekkel kapcsolatos vitákban gyakran elhangzott, hogy a „hitelfelvevőknek tisztában kellett volna lennie azzal, hogy a devizahitelnek vannak árfolyamkockázatai”. Mindez lehetséges, az azonban bizonyos, hogy a bankoknak egész részlegeik vannak az ezzel kapcsolatos számítások elvégzésére, és mindezért ppnzt is kapnak - így nekik bizonyosan tudniuk kellett volna, hogy nagy a rizikó. Főleg, hogy aki a jelenlegi árfolyam mellett nem tud fizetni, az forintban már évekkel ezelőtt sem volt hitelképes (hisz a devizahiteles törlesztő nagyjából most érte utól a forintos törlesztőt) – azaz a „no arbitrage” szabály miatt elvileg frankban sem kaphatott volna hitelt.

Márpedig kapott, és alapvetően ez a mai bajok forrása.

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Ne akarj túl korán nyugdíjba menni!

Százéves recept a mai bajainkra

A műtét sikerült, a beteg elvérzett

Még olcsóbbak lesznek a lakások?

Válságra voltunk ítélve

Nyugdíjasok boríthatják be a tőzsdéket?
______________________________________________________________

Hiába a "sikeres görög csőd", a befektetők továbbra sem bíznak Görögországban, sőt az új állampapírok hozamai alapján akár újabb csődöt is elképzelhetőnek tartanak.

A görög államcsőd, vagy ha jobban tetszik, a magánbefektetők által elfogadott adósság-átstrukturálás a legkisebb negatív hatást sem gyakorolt a pénzpiacokra. A bankok és biztosítók 50 százalékos veszteséget szenvedtek el az állampapírokon, és megdőlt a „senki sem mehet csődbe az eurózónában” alaptétel is, mégsem volt nyoma sem piaci pániknak, vagy euróesésnek, vagy a spanyol/olasz kötvénypiacok megrendülésének. (Bővebben lásd "Nem bíznak a befektetők a görög kötvényekben" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A politikusok jól láthatóan felkészítették a pénzpiacokat a csődre, a jövőt illetően ugyanakkor egy fontos feladatuk még van: el kell hitetni a befektetőkkel, hogy a görög egyszeri és megismételhetetlen eset volt.

A pénzpiacok - és különösen a kötvénypiacok - alapja ugyanis a bizalom. Ha a befektetők el tudják képzelni, hogy egy nagyobb eurózóna tag is rákényszerítheti a kötvénytulajdonosokat egy 30-40-50 százalékos veszteségleírásra, az alapjaiban rengetheti meg az eurózóna iránti bizalmat.

Itt természetesen még nem tartunk, a spanyol és olasz kötvényekben egyelőre hisznek a befektetők - a 10 éves hozamok 5-5,5 százalék körül ingadoznak, ami fenntartható – az új görög állampapírokban azonban továbbra sem. Még csupán egy hét telt el a görög csőd óta, így messzemenő következtetéseket talán még korai levonni, az új állampapírok 20 százalék körüli másodpiaci hozama azonban arra utal, hogy a befektetők nem bíznak a görög állam fizetőképességében.

Nyersen fogalmazva azt is lehetne mondani, hogy a befektetők jó esélyét látják egy második görög csődnek. Ezt ugyanakkor már vélhetően „nem engednék” az eurózóna vezetői, nekik ugyanis fenn kell tartaniuk az „egyszer volt csőd az eurózónában” tétellel kapcsolatos hitet.

Ebből viszont logikusan következik, hogy ha a görögök nem tudnak talpra állni, az eurózóna pedig nem engedne még egy csődöt, akkor nem maradna más, mint elhagyni a fizetési övezetet. Érdekes kérdés, hogy hogyan viszonyulnak majd a soron következő kormányok a kilépéshez – ez ugyanígy igaz a spanyolokra, portugálokra, olaszokra is -, nem kizárt ugyanis, hogy a görög-ügy még tartogat meglepetéseket…

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Ne akarj túl korán nyugdíjba menni!

Százéves recept a mai bajainkra

A műtét sikerült, a beteg elvérzett

Még olcsóbbak lesznek a lakások?

Válságra voltunk ítélve

Nyugdíjasok boríthatják be a tőzsdéket?
______________________________________________________________

Egy 19. századi magyar jogszabály felmelegítése enyhíthetne a svájci frank miatt szenvedő önkormányzatok bajain.

A magyar önkormányzatok is úsznak az adósságban, egyre komolyabbak a fizetési fesztültségek. Pedig csak egy százéves magyar jogszabályt kellene leporolni (erről szóló cikkünket lásd a jobb hasábban, "Régi-új ötlet az önkormányzatok hosszú lejáratú finanszírozására" címmel).

Magyarországon az önkormányzatok adósságállománya nagyjából 1000-1200 milliárd forint. Azért csak „nagyjából", mert a jelenleg érvényes államszámviteli rendszer nem képes megmondani, hogy pontosan mekkora ez az összeg.

Az adósság szintje, illetve az adósságszolgálat pénzügyi terhe komoly gondokat jelent, nem utolsó sorban a finanszírozás anomáliai miatt. Az önkormányzatok ugyanúgy szenvednek a svácjifrank-alapú adósságtól, mint a lakosság: ha a forint gyengül, nő az adósság forintban mért értéke, és emelkednek a törlesztő-részletek is. Az adósság egy része kötvényeket jelent, a friss adatok szerint ez mintegy 550 milliárd forintot tesz ki. Ezeket a kötvényeket sokat szidják (főleg mostanában), pedig a kondíciók jóval kedvezőbbek, mint amit a magánszemélyek kaphattak: alacsony a kamatfelár, 3-5 éves a türelmi időszak. A gond természetesen itt is a fizetőképesség romlása, a havi törlesztési kötelezettség emelkedése.

A problémák arra utalnak, hogy az önkormányzatok hosszabb távú, piaci alapú finanszírozása területén van még mit fejlődni. Ilyen helyzetekben általában két út van: vagy kitaláljuk, hogy mit érdemes tenni, vagy pedig átveszünk egy már működő modellt. Az előbbi azért nehéz, mert nincsenek tapasztalatok, az utóbbi pedig azért, mert nincsenek azonos helyzetek. Külön esetet képez, ha az adott országnak vannak olyan múltbeli tapasztalatai, amelyeket újra lehet hasznosítani. Márpedig a magyar önkormányzati finanszírozásban épp ez a helyzet - legalábbis Bethlendi András cikke és javaslata szerint.

Több mint száz évvel ezelőtt ugyanis már elfogadott a magyar országgyűlés egy olyan törvényt, ami kezelte ezt a kérdést: 1897-ben törvény születetett a községi kötvényekről. Az értékpapír ismertetésétől eltekintenék, de arra azért felhívnám a figyelmet, hogy ha már a jelzáloglevél-piacot szinte ugyanúgy szabályozzuk, mint 130 évvel ezelőtt, akkor talán érdemes lenne az önkormányzatok területén is tanulni a múltból. Szerencsére ezúttal nem a hibákból, hanem a sikerekből.

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

A műtét sikerült, a beteg elvérzett

Még olcsóbbak lesznek a lakások?

Válságra voltunk ítélve

Nyugdíjasok boríthatják be a tőzsdéket?

Nekimegy a dollárnak Kína

Mitől lesz jó a kormányzás?
_____________________________________________________________

Ki gondolná, hogy a korai nyugdíjazás amellett hogy az államkasszát is megterheli, még az egészségre is káros?

Gyakran olvashatunk arról, hogy az európai nyugdíjrendszerek komoly bajban vannak, az elöregedő népesség miatt ugyanis jelen formájukban nem fenntarthatók. Megoldásként általában a nyugdíjkorhatár-emelés kerül szóba, amit ugyanakkor a választópolgárok heves ellenállással fogadnak. (Bővebben lásd cikkünket a jobb oldali hasábban)

Egy tanulmány ugyanakkor kimutatta, hogy a későbbi nyugdíjazás egyenesen a választópolgárok érdeke, két okból is. Egyrészt minél többen dolgoznak és minél kevesebben mennek el nyugdíjba, annál több forrás marad a költségvetésben egyéb kiadásokra. Másrészt minél később mennek nyugdíjba a polgárok, annál több megtakarítással rendelkeznek, és ami meglepő, annál jobb egészségi állapotnak örvendenek, azaz a késői nyugdíjazással épphogy növelni tudják várható élettartamukat.

Utóbbi megállapítás első hallásra hihetetlennek tűnik, a University of Zurich kutatói azonban kimutatták, hogy a korai nyugdíjazás egyenesen árt a nyugdíjazottak egészségi állapotának. Különösen a fizikai munkát végző férfiak esetében szembetűnő, hogy a korábban nyugdíjba vonulók várható élettartama jóval elmarad azokétól, akik a nyugdíjkorhatár elérését követően is munkában maradtak.

Ennek oka elsősorban a nyugdíjazás után hirtelen megváltozó életforma, a túlzott alkohol- és cigarettafogyasztás, a testmozgás hiánya, és az egészségtelen életvitel. Ez az út az, amire a korábban nyugdíjba vonuló, fizikai munkát végző férfiak gyakran rálépnek, ami mind számukra, mind a társadalom számára jelentős plusz terhet jelent.

A kutatók javaslatai szerint a megoldást az jelenti, ha – különösen a fizikai munkát végző férfiak esetében – a munkavállalókat amíg csak lehet, megpróbálják munkában tartani. Akár félállásban, akár részmunkaidőben, de minél többen és minél tovább maradnak aktívak, annál magasabb lehet az adott társadalom várható élettartama, jobb az egészségi állapota és gazdagabb a nyugdíjkasszája…

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Százéves recept a mai bajainkra

A műtét sikerült, a beteg elvérzett

Még olcsóbbak lesznek a lakások?

Válságra voltunk ítélve

Nyugdíjasok boríthatják be a tőzsdéket?

Nekimegy a dollárnak Kína
______________________________________________________________

Az amerikai ingatlanpiaci korrekció olyan jól sikerült, hogy mára az árak visszatértek a „normális” szintre. Európában azonban több országban is súlyos a túlértékeltség, így további esés jöhet.

Ez alapján félő, hogy az érintett európai országokban – spanyol, brit, ír ingatlanpiac – további lakásár-esés következik, ami újabb visszahúzó erőt jelent majd az éppen hogy éledező gazdaságok számára. (Bővebben lásd cikkünket a jobb oldali hasábban)

Az ingatlanárak értékeléséhez gyakran használt lakásár/bérleti díj ráta – a számítás kezdete 1997 – a kiindulópontot jelentő 1-es értékről 2006 végére 1,7-re emelkedett az Egyesült Államokban, mára azonban visszatért 1-hez, azaz az egyensúlyi szintre. A mutató a lakás vételárát viszonyítja a bérleti díjhoz, azaz 1-es érték fölött a lakás ára magasabb, mint a belőle származó bérleti díjak, így a lakás túlértékeltnek tekinthető. Konkrétabban, 1-es érték fölött bérelni, alatta venni érdemes a lakást.

Az Egyesült Államokban ez alapján a mutató alapján egyensúlyba kerültek a lakásárak és a bérleti díjak, miközben például Spanyolországban – 1,3 – Írországban - 1,4 – vagy Nagy-Britanniában – 1,6 – további lakásár csökkenés várható.

Elméletileg az egyensúlyi állapothoz úgy is visszatérhet a lakásár/bérleti díj ráta, ha a bérleti díjak érdemben emelkednek, erre azonban a szakemberek egyelőre nem számítanak az érintett országokban, miután a lakáspiacon bőséges a kínálat, a munkanélküliség magas, a gazdaságok pedig alig növekednek.

További érdekesség, hogy a vizsgált három országban jóval nagyobbra fújták az ingatlanbuborékot mint az USA-ban: az amerikai 1,7-es csúccsal szemben ugyanis a spanyol lakásár/bérleti díj ráta 1,9 közelében, a brit 2,2 körül, az ír pedig 2,3 fölött tetőzött 2006/07-ben. Ez alapján talán nem is csoda, hogy miközben az USA-ban javában zajlik a kilábalás, addig az európai országok többsége továbbra is szenved és keresi a kiutat…

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Válságra voltunk ítélve

Nyugdíjasok boríthatják be a tőzsdéket?

Nekimegy a dollárnak Kína

Mitől lesz jó a kormányzás?

Ne pánikoljunk, ha elszáll a benzinár!

Egy hormon bánt el a forinttal?
___________________________________________________________

Okos ember a más kárán tanul – tartja az ismert mondás. Nincs ez másként a közgazdaságtanban sem, ahol a gazdaságpolitikusok gyakran akkor cselekszenek a legokosabban, ha egészen egyszerűen körbenéznek, és lemásolják azon országok gazdasági modelljeit, amelyek működnek, és tartózkodnak azoktól, melyek bukáshoz vezettek.

A válság után az vált központi kérdéssé, hogy merre van a kiút, mi lehet a megoldás? Érdemes laza monetáris politikát folytatni, alacsony kamatokat fenntartani és olcsó pénzzel elárasztani a gazdaságot? Megszorítani kell vagy élénkíteni? Le kell-e értékelni a devizát? Nos, Európa a megszorítások útját választotta, ez ugyanakkor több esetben is súlyos áldozatokkal járt. (Bővebben lásd cikkünket a jobb oldali hasábban)

Nem volt ez másként Lettországban sem, ahol az IMF javaslatára a kormány súlyos megszorításokkal válaszolt a válságra. Az elv logikus: csökkenteni kell a béreket, aminek következtében a vállalatok versenyképessége javul, ezáltal növekszik az export és végső soron a gazdaság is növekvő pályára áll.

A kísérlet ugyanakkor súlyos árat követelt, Lettországban a GDP 24 százalékkal csökkent 2007 és 2009 között, a munkanélküliség 5,3 százalékról 20 százalék fölé ugrott, miközben 120 ezren – a munkaerő 10 százaléka - hagyták el az országot és kényszerültek máshol munkát vállalni.

Eközben az export nem mutatott látványos fellendülést, azaz nem igazolódott be az a várakozás, mely szerint a munkabérek radikális csökkentése fellendíti a kivitelt és a gazdaságot. Sőt, az elemzések kimutatják, hogy a 2011-es mintegy 4,0 százalékos gazdasági növekedés egyrészt annak volt köszönhető, hogy az ország vezetése – szembe menve az IMF akaratával – nem folytatta a megszorítást, és lazított a monetáris politikán is (ezt korábban ugyancsak az IMF javaslata alapján nem tette meg).

A kísérleti nyúl tehát elvérzett, és Lettország esete bebizonyította, hogy súlyos hiba lehet megszorításokkal válaszolni egy válságra. A helyes út az ún. kontraciklikus gazdaságpolitika alkalmazása, azaz válságban lazítani, fellendülés alatt pedig óvatosan takarékoskodni kell. Már ha lehet...

Utóbbit, azaz a fellendülés alatti takarékoskodást egyébiránt Európa – és Magyarország is – elmulasztotta a krízis előtti években, részben épp ennek köszönhető, hogy ennyire súlyosra "sikerült" a gazdasági válság.

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Válságra voltunk ítélve

Nyugdíjasok boríthatják be a tőzsdéket?

Nekimegy a dollárnak Kína

Mitől lesz jó a kormányzás?

Ne pánikoljunk, ha elszáll a benzinár!

Egy hormon bánt el a forinttal?
_____________________________________________________________

Megbuktak-e a közgazdászok és megbukott-e a modern közgazdaságtan, miután elmulasztotta előre jelezni a válságot? „Békeidőben”, vagy a krízisek alatt érdemes hallgatni a szakértőkre? Ezekre a kérdésekre keresi a választ blogjában Paul Krugman, Nobel-díjas közgazdász.

Nem hibáztathatók a közgazdászok azért, mert nem látták előre a válság kirobbanásának pontos dátumát, vagy mert nem jósolták meg a Lehman Brothers bukását. Azért viszont hibásak, hogy nem figyelmeztettek az egyensúlytalanságokra, például az ingatlanárak elszabadulására, a bankok túlzott spekulációira, vagy a felduzzadt hitelállományok veszélyeire - írja Krugman. (Bővebben lásd "Megbuktak a közgazdászok, megbukott a közgazdaságtan?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Kérdés, mi lett volna, ha mondjuk 2006-ban a közgazdászok egy csapata kiállt volna a nyilvánosság elé, és figyelmeztetett volna a bankrendszer és az ingatlanpiac veszélyeire, mondván, ha minden így folytatódik, abból nagy válság lehet?

Mi történt 1996-ban, amikor az amerikai jegybank elnöke, Alan Greenspan az azóta legendássá vált „Irrational Exuberance„ azaz megalapozatlan szárnyalás szókapcsolattal jellemezte a részvénypiacot, figyelmeztetve a vészesen túlárazott részvényekben rejlő veszélyekre? Kijózanodtak a befektetők, hallva a legnagyobb hatalmú és tekintélyű közgazdász szavait, vagy tovább feszítették az amúgy is pattanásig feszült húrt a részvénypiacokon? A Dow Jones index akkor 5500 pont közelében állt, 2000-ben pedig 11 000 pont fölött tetőzött…

Érdemes ezen a ponton felidézni Jesse Livermore, a 20. század legendás spekulánsának örökzöld mondását: „A Wall Street sosem változik, a részvények változnak, a szereplők változnak, de a Wall Street sosem változik, mert az emberi természet sosem változik.”

Remény, félelem és kapzsiság, ezek azok az emberi tulajdonságok, melyek mélyen belénk kódolva felelősek a fellendülésekért és a válságokért. Livermore most azt mondaná, hogy a kapzsiság az, ami megágyazott a jelen kor válságának is, ez ellen pedig nincs ellenszer, sem a régi, sem az új idők közgazdaságtanaiban.

Ez alapján pedig hiába látják előre a közgazdászok a bajt és hiába figyelmeztetnek a túlzott hitelállományokra vagy a túlpörgött ingatlanpiacra, esetleg a részvénypiaci buborékra, a piaci összeomlások és a gazdasági visszaesések elkerülhetetlenek lesznek a jövőben is, pont miattunk, emberek miatt, és a sohasem változó emberi természet miatt…

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Nyugdíjasok boríthatják be a tőzsdéket?

Nekimegy a dollárnak Kína

Mitől lesz jó a kormányzás?

Ne pánikoljunk, ha elszáll a benzinár!

Egy hormon bánt el a forinttal?

Hogyan tüntethetők el az adósságok?
___________________________________________________________

A nyugati világ egyik aggasztó problémája az elöregedő népesség. A folyamat számos kérdést felvet, például felborul-e a nyugdíjrendszer, hogyan növelhető a GDP a népességszám csökkenése mellett, ki fogja törleszteni az adósságokat, és végül: visszaveti-e a részvénypiacokat, ha a nyugdíjba vonulók piacra dobják részvényeiket?

Szakemberek az 1990-es évek részvénypiaci szárnyalását – az amerikai Dow Jones részvényindex 2500 pontról 10 000 pontra emelkedett ebben az időszakban – épp azzal magyarázták, hogy a baby boom generáció, azaz a II. világháború utáni időszakban, konkrétan az 1946 és1964 között születettek éppen ebben az időszakban vásároltak nagy mennyiségben részvényeket, takarékoskodva a nyugdíjas évekre (bővebben lásd cikkünket a jobb oldali hasábban).

Az elmélet szerint ha a baby boom generáció nyugdíjba vonul – ennek épp most van itt az ideje – és piacra dobja részvényeit, akkor az árfolyamok könnyen lesiklópályára léphetnek, éppen úgy, mint amilyen sebességgel emelkedtek az 1990-es években. A San Francisco Fed egy tanulmányban már ki is mutatta, hogy nagyon szoros összefüggés figyelhető meg a nyugdíjba vonulók népességen belüli aránya, és a részvényárak között.

A kérdés tehát az, hogy a nyugdíjba vonulók eladásai romba dönthetik-e a részvénypiacokat. Kétségtelen, hogy az elemzők előszeretettel aggódnak minden előre látható gazdasági probléma miatt, a tapasztalat azonban azt mutatja, hogy ezeknek az aggodalmaknak csak töredéke igazolódik be.

A baby boom generáció által eladott részvényeket például a következőévekben minden gond nélkül megvásárolhatják más befektetők, akik lehetőséget látnak a csökkenő részvényárakban. Ha a gazdaságok talpra állnak és a kilátások javulnak, akkor a kínai, brazil vagy épp indiai befektetők vélhetően szívesen megveszik majd az amerikai nyugdíjasok értékpapírjait, megakadályozva ezzel a tőzsdék összeomlását.

Kétségtelen, hogy a baby boom generáció nyugdíjba vonulása egy rendkívül érdekes időszakot hoz, és több ponton komoly kihívás elé állítja a gazdaságpolitikusokat, a tőzsdék összeomlása azonban talán már egy olyan katasztrófa szcenárió, ami vélhetően egy kis szerencsével elkerülhető lesz…

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Nekimegy a dollárnak Kína

Mitől lesz jó a kormányzás?

Ne pánikoljunk, ha elszáll a benzinár!

Egy hormon bánt el a forinttal?

Hogyan tüntethetők el az adósságok?

Nagyon európai, mégis populista
___________________________________________________________

A pénzügyi válság során az eurózóna megroppant, Japán két évtizede küzd a deflációval és a stagnáló gazdaságával, miközben az Egyesült Államok csupán a rekord összegű ösztönzőcsomagoknak köszönheti növekedését. Jöhet Kína.

A távol-keleti óriásgazdaság azok után, hogy a világ legnagyobb exportőrévé vált, és üldözőbe vette az Egyesült Államokat a világ legnagyobb gazdaságának járó címért, most újabb babérokra tör: a következő években meg kívánja hódítani a nemzetközi pénzpiacokat is (bővebben lásd cikkünket a jobb oldali hasábban).

A kínai jüan az egyetlen a világ hat vezető devizája közül – dollár, euró, jen, font, frank, jüan -, melynek nincs számottevő tartalékdeviza szerepe.

Ezen most szeretne változtatni az ország vezetése, első lépésként pedig bejelentették, hogy a China Development Bank jüan alapú hitel megállapodásokat köt a legnagyobb feltörekvő gazdaságokkal, úgymint Indiával, Brazíliával, Oroszországgal és Dél-Afrikával. Konkrét összegekről még nem esett szó, a nevük elhallgatását kérő érintettek azonban már jelezték, hogy komoly volumenekről és komoly üzletekről lesz szó.

A nemzetközi hitelek devizája – különösen a feltörekvő gazdaságok esetében - többnyire a dollár, hamarosan azonban ez az egyeduralom megdőlhet, és a kínai pénz veheti át a zöldhasú szerepének egy részét.

A folyamat természetesen nem egyik napról a másikra megy végbe, a kínai pénzpiac nyitása évekig, sőt akár egy-két évtizedig is eltarthat, a gazdasági szakemberek azonban biztosra veszik, hogy a nem is olyan távoli jövőben a dollár mellett a kínai jüan lesz a nemzetközi pénzügyi tranzakciók egyik főszereplője.

Ki tudja, megeshet, hogy eljön még az az idő is, amikor Magyarországon a bankok nem svájci frank hiteleket, hanem kínai jüan alapú kölcsönszerződéseket kínálnak majd ügyfeleiknek…

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Mitől lesz jó a kormányzás?

Ne pánikoljunk, ha elszáll a benzinár!

Egy hormon bánt el a forinttal?

Hogyan tüntethetők el az adósságok?

Nagyon európai, mégis populista

Célkeresztben a külföldön adózók
___________________________________________________________