Pénzügyi Szemle Online Blog

A szinglik ne maradjanak nyugdíj nélkül, de kapjanak kevesebbet, mint a gyerekesek.

A múlt héten három posztban körüljártunk egy gondolatkísérletet, amely arról szól, hogy a gyermekszám alapján lenne szükséges differenciálni a nyugdíjakat (a posztokat itt, itt és itt találja meg). A bejegyzések éles vitát váltottak ki, és számos hozzászólást generáltak.

Az eddigi bejegyzések alapvetően egy elvi gondolatmenet elemeinek voltak tekinthetőek, amivel egyet is lehet érteni, illetve természetesen el is lehet utasítani. De még abban az esetben is marad egy fontos kérdés, ha elismerjük, hogy a nyugdíjrendszert nem lehet elválasztani a népesedési, valamint a gyerekvállalási folyamatoktól: hogyan nézne ki mindez a valóságban? (erről lásd írásunkat a jobb hasábban).

A Botos-házaspár erre is ad egy megoldást, ami az eddigiekhez hasonlóan egyike a megoldásoknak, és nem az egyetlen megoldás. Szerintük egy módosított pontrendszert kell bevezetni, azaz az aktív korban befizetett járulék legyen a nyugdíj alapja (ez szinte egy virtuális egyéni számla), de az így kiszámított összeget korrigáljuk a vállalt és felnevelt gyermekek számával. Vagyis a „szinglik" ne maradjanak nyugdíj nélkül, de kapjanak kevesebb nyugdíjat, mint a velük megegyező járuléktömeget befizető gyermekesek. Azaz csak abban az esetben legyen ugyanannyit az időskori apanázsuk, ha az állami nyugdíjat önkéntes takarékoskodással egészítik ki.

A felvetéssel minden bizonnyal számos ponton lehet vitatkozni. Mivel kritikából jó eséllyel sok lesz, így most csak a pozitívumokat szedjük össze - és várjuk a kommenteket.

- A korrigált pontrendszer összhangba hozza a pénzforgalmi folyamatokat és a jogosultságok szerzését, aminek hiánya a jelenlegi rendszer egyik fő hibája.

- A korrigált pontrendszer pozitívan képes visszahatni a demográfiai folyamatokra. Mivel a cél épp egy ilyen rendszer volt, így ebből a szempontból jó a választás.

- A korrigált pontrendszerben az állam elismeri a gyereknevelés költségeiből a társadalmi hasznot jelentő részt, azaz kezel egy externális hatást. Ez növeli a hatékonyságot, és lehetővé teszi a társadalmilag optimális gyerekszám elérését.

- A gyermeknevelés költségeinek elismerése nem csak növeli a hatékonyságot, hanem bizonyos szempontból igazságosabb és méltányosabb rendszert is jelent a jelenleginél.

- A korrigált pontrendszer hosszú távon elvileg képes biztosítani a nyugdíjrendszer egyensúlyát.

- A korrigált pontrendszer nem igényel pluszforrást, ugyanis a jelenleg rendelkezésre álló pénzt osztaná el a jelenlegitől eltérő módon.

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Jár-e nyugdíj a szingliknek?

A gyermek mint a nyugdíj alapja

Lássunk tisztán nyugdíjügyben!

Milliárdos haszon, nulla kockázat

Ahol túl alacsony a minimálbér

Ezért lett rémálom a devizahitelekből
_______________________________________________________________

A kínai bankok összesített profitja tavaly 160 milliárd dollárra nőtt, ami már Peking illetékesei szerint is túl sok. A gond természetesen nem a nyereség mértékéből adódik, hanem abból, hogy ezt a profitot nagyrészt a kínai lakosság kárára zsebelték be a pénzintézetek.

Kínában ugyanis a bankbetétek kamatait maximálják, azaz a bankok rendkívül olcsón jutnak forráshoz – a megtakarítási ráta egyébiránt magas az országban, azaz a lakosság még az alacsony kamatok mellett is bankba teszi a pénzt -, sokkal olcsóbban, mintha a nemzetközi pénzpiacon vennének fel hitelt. (Bővebben lásd "Túlzottan nyereségesek a kínai bankok" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Érdekes statisztika: Kínában 2004 óta negatív a bankbetétek reálkamata, tehát még az infláció szintjét sem éri el. Nem csoda, hogy a bankok az olcsó forrásból gigászi profitot érnek el: a sajáttőke-arányos nyereség a kínai bankszektorban háromszorosa az amerikai bankszektorban mért értéknek.

Ennek a Kánaánnak azonban nagyon úgy tűnik, hogy hamarosan vége szakad, a kínai vezetés ugyanis a piac liberalizációjára készül, azaz a jövőben a betétekért is megindulhat a verseny. A betéti kamatok emelkedhetnek, a lakosság így több, a bankok pedig kevesebb bevételhez/profithoz juthatnak. A Bank of China egy friss elemzése szerint a liberalizáció akár a banki profitok felét is elviheti, és dollár tízmilliárdokkal segítheti a lakosságot.

A kínai bankok természetesen igyekeznek minél nagyobb szeletet megtartani maguknak a tortából, és a politikusok is egyetértenek abban, hogy a piac liberalizációja csakis lassan és fokozatosan mehet végbe. Senkinek sem érdeke ugyanis, hogy a pénzintézetek drámai profitcsökkenést szenvedjenek el, ez ugyanis lassíthatná, vagy akár meg is akaszthatná a gazdaság gyarapodását.

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Milliárdos haszon, nulla kockázat

Jár-e nyugdíj a szingliknek?

A gyermek mint a nyugdíj alapja

Lássunk tisztán nyugdíjügyben!

Ahol túl alacsony a minimálbér

Ezért lett rémálom a devizahitelekből
_______________________________________________________________

Kisebb mini-pánik söpört végig a pénzpiacokon, miután az amerikai jegybank legutóbbi ülésének jegyzőkönyvéből kiderült, hogy egyáltalán nem biztos a további pénznyomtatás.

Az elv egyszerű, ha a jegybank nem nyomtat több pénzt, akkor nem lesz mit a pénzpiacokra önteni, és nem lesz mi felhajtsa az árfolyamokat. A kérdés ugyanakkor ezen a ponton az, hogy vajon hosszú távon egészséges-e egy gazdasági/részvénypiaci fellendülés, amely abból táplálkozik, hogy a jegybank pénzt nyomtat, és azt beönti a rendszerbe? (Bővebben lásd "A létező legrosszabb, ha fennmarad a pénznyomda" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A válasz természetesen az, hogy nem. Nyilvánvalóan a legegyszerűbb út az, ha beindítjuk a pénznyomdát, és az ingyen pénzből felhajtjuk a részvények, kötvények árfolyamát, a bankok pedig szinte nulla kamattal milliárdokat kapnak, amiből hitelezhetnek, tőzsdézhetnek. A legegyszerűbb út azonban ritkán kifizetődő hosszú távon, és sajnos gyakran annál fájdalmasabb a kijózanodás, minél tovább járunk a könnyűnek tűnő úton.

A pénznyomtatás ugyanis – bár rövid távon valóban fellendülés okoz - a papírpénz elértéktelenedéséhez vezet, ami szépen lassan bomlasztja a rendszerbe vetett hitet, felpörgeti az inflációt és veszélyezteti a gazdaság stabilitását.

A gond az, hogy a pénznyomtatás ördögi köréből nehéz kilépni, főleg így, néhány hónappal az amerikai választások előtt. Ha ugyanis a jegybank bejelentené, hogy nincs több ingyen pénz, az hirtelen visszaesést váltana ki a részvénypiacokon, és a gazdaságban egyaránt. Ez pedig most az USA-ban senkinek sem érdeke, amiből egyenesen következik, hogy ha bármilyen apró vészjósló jel érkezne, akkor a jegybankárok ismét rohannának beindítani a nyomdagépeket.

Egyszer ugyanakkor ennek a folyamatnak véget kell vetni, az infláció és a pénzromlás szellemét ugyanis rendkívül könnyű kiengedni a palackból, oda visszazárni azonban csak komoly áldozatok árán lehet.

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Milliárdos haszon, nulla kockázat

Jár-e nyugdíj a szingliknek?

A gyermek mint a nyugdíj alapja

Lássunk tisztán nyugdíjügyben!

Ahol túl alacsony a minimálbér

Ezért lett rémálom a devizahitelekből
_______________________________________________________________

Egyre több a munkanélküli Európában, és ha a politikusok nem találnak ki gyorsan valamit, akkor ez a tendencia még jó ideig nem fog megváltozni.

Már az eurózóna egészére számolt 10,8 százalék is aggasztó, az spanyol (23,6 százalék), a görög (21,0 százalék) vagy épp a portugál (15 százalék) számok viszont egyenesen katasztrofálisak. Arról nem is beszélve, hogy a 25 éven aluliak foglalkoztatási statisztikái még ennél is csúnyábban festenek, a görög és spanyol fiatalok fele, az olasz és portugál pályakezdőknek pedig harmada munkanélküli (bővebben lásd "Három válság nyomasztja Európát" című cikkünket a jobb oldali hasábban).

Érdemes egy pillantást vetni az amerikai számokra is: az USA-ban szépen lassan csökken a munkanélküliség, a 2009-ben mért 10,0 százalékról mára egészen 8,3 százalékig süllyedt, és az elemzők további csökkenést várnak.

Az eltérő tendenciák remekül mutatják a két kontinens különböző válságkezelésének eredményeit. Míg az USA mind a monetáris, mind a fiskális politika terén extra laza maradt, addig Európa ragaszkodott, és a mai napig ragaszkodik a megszorításokhoz. Ennek "eredménye" a stagnáló/zsugorodó gazdaság, az emelkedő munkanélküliség, és a romló kilátások. Ez a hosszú évekig tartó út rendkívül fájdalmas, és bár szépen lassan valóban rendbe teszi a költségvetést és az államadósságot, közben komoly károkat okoz a munkaerőpiacon.

A legnagyobb közgazdasági kutatóintézetek közül többen is a megszorítások politikájának feladását javasolják az európai gazdaságpolitikusoknak, és arra biztatnak, hogy – amerikai mintára – laza jegybanki pénzpolitikával és esetleg központi ösztönző csomagokkal orvosolják a bajokat.

Az elmélet egyértelmű: érdemes rövid távon lazítani a gyeplőn, így később, amikor ismét stabil növekedésnek indulnak a gazdaságok, sokkal könnyebben vissza lehet fizetni az adósságokat és lefaragni a hiányokat.

Két kérdés adódik az eddigiek kapcsán: az európai gazdaságpolitikusok vajon hallgatnak-e a közgazdászokra, másrészt az európai lakosság meddig tűri a szünet nélkül emelkedő munkanélküliséget és az egyre romló kilátásokat?

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Milliárdos haszon, nulla kockázat

Jár-e nyugdíj a szingliknek?

A gyermek mint a nyugdíj alapja

Lássunk tisztán nyugdíjügyben!

Ahol túl alacsony a minimálbér

Ezért lett rémálom a devizahitelekből
_______________________________________________________________

Az európai jegybank 1000 milliárd eurónyi hitelén a bankok évente több tízmilliárd eurós kockázatmentes nyereséget zsebelhetnek be.

Ki ne szeretne 1000 milliárd eurónyi hitelt „kapni” 3 évre 1,0 százalékos kamat mellett, hogy aztán ezt a pénzt befektesse kötvénybe, részvénybe, akármibe, vagy esetleg hitelezzen belőle a világ legnagyobb vállalatainak, esetleg államainak? A nyereség szinte tuti, hiszen az 1,0 százalékos hitelkamat fölött minden további plusz százalék tiszta haszon, amely 1000 milliárd eurón évente akár az 40-50-60 milliárdot is elérheti. (Bővebben lásd "Bankmentés vagy bankrendszer-mentés?" című cikkünket a jobb oldali hasábban.)

A helyzet az, hogy az Európai Központi bank tavaly év végén és idén év elején pontosan ezt a „műveletet” hajtotta végre, azaz két részletben összesen 1000 milliárd eurót adott kölcsön az eurózóna bankjainak 1,0 százalékon. Az elv világos, a piacra beöntött milliárdokkal a jegybank szerette volna eloszlatni az eurózóna összeomlásával kapcsolatos aggodalmakat, stabilizálni a kötvénypiacokat, és feltőkésíteni – azaz extra nyereséghez juttatni – az eurózóna bankjait.

Elméletileg mindenki jól jár, hiszen az euróválság megoldódik, az európai gazdaságok növekedésnek indulhatnak, a hitelkamatok alacsonyabb szintre eshetnek, a vállalatok hitelhez juthatnak, a bankszektor pedig könnyedén hozzájuthat évi több tízmilliárd eurónyi kockázatmentes hozamhoz.

A gond azonban épp itt, az utolsó ponttal kapcsolatban adódik. Egyre több hangot hallani ugyanis, melyek épp ezt a kockázatmentes extra profitot kifogásolják, mondván ha az uniós szabályok tiltják a magáncégek közvetlen állami támogatását, akkor hogyan működhet az, hogy az Európai Központi Bank évi 30-40-50 milliárd eurós kockázatmentes haszonnal ajándékozza meg a bankokat?

A brüsszeli központú Bruegel kutatóintézet szakemberei mindenesetre kiszámolták, hogy bár az 1000 milliárdos EKB-hitel valóban megnyugtatta a bankközi hitelpiacokat és az állampapírpiacokat, a bankok részvényárfolyamaira egyelőre nem volt látványos hatással. Azaz egyelőre a bankok tulajdonosai/részvényesei nem nyertek az EKB-hitelen, a kérdés ugyanakkor az, hogy hosszú távon hol fog megjelenni az a bizonyos évi 30-40-50 milliárd eurós többlet haszon.

Találgatni, tippelgetni természetesen miért ne lehetne, az első számú tipp pedig az, hogy az európai bankrészvény-tulajdonosok hosszú távon nem fognak rosszul járni az EKB-hitellel…

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Jár-e nyugdíj a szingliknek?

A gyermek mint a nyugdíj alapja

Lássunk tisztán nyugdíjügyben!

Ahol túl alacsony a minimálbér

Akik felültek a kínai gyorsvonatra

Ezért lett rémálom a devizahitelekből
_______________________________________________________________

Fenntartható nyugdíjrendszerhez több gyerek kell, a szingli életforma így nagyon sokba kerül a társadalomnak. Egy minden bizonnyal sokak szemében provokatív felvetés továbbgondolása.

A nyugdíjrendszerrel kezdeni kell valamit, mert a jelenlegi demográfiai trendek mellett komoly problémáink lesznek pár évtized múlva. A poszt egy elvi felvetéssel foglalkozik, azaz nem kell rögtön pánikba esni. Ez tehát egy gondolatmenet, semmi több. (Ezzel kapcsolatos, "Nyugdíjrendszer és gyermekvállalás" című cikkünket lásd a jobb hasábban.)

A jelenlegi rendszer igazi feszültségpontja, hogy nem ugyanúgy működik a valóságban, mint ahogy a rendszer elvileg fel van építve. Mindenki a saját befizetései alapján kap nyugdíjat (legalábbis nagyjából), ami arra utal, mintha egyféle tőkefedezeti logika érvényesülne, miközben a nyugdíjakat a mindenkori aktívak adják össze (felosztó-kirovó logika). Ellentmondás van tehát a tényleges működés és a rendszer alapvetése között.

Amennyiben elfogadjuk, hogy a valóság idővel felülírja az elveket (erre azért érdemes felkészülni), akkor a felosztó-kirovó logikának teret kell nyernie a szabályozásban, vagyis a jogosultságok szintjén is. Nézzük meg, mivel járna ez!

Ez - vagyis a Botos-házaspár által felvázolt új rendszer - azt jelenti, hogy a nyugdíjrendszer abba az irányba mozdul el, hogy már rendszerszinten érvényesüljön az az elv, hogy a mindenkori aktívak a szüleik nyugdíját fizetik, azaz a modell tiszta verziójában azért nem feltétlenül jár majd nyugdíj, hogy aktív éveimben komoly összegeket utalok az államkasszának. Ezek a pénzek ugyanis a szüleim generációjának mennek, és inkább tekinthetőek adónak, mint valamiféle biztosítási díjtételnek.

Ez hatalmas logikai változás lenne a jelenlegi rendszerhez képest, amikor mindenki magának szerez később jogosultságot a nyugdíjjárulék befizetésével. A mostani rendszer ugyanis individualista, a váltás utáni pedig közösségi, de legalábbis valamiféle családi logikából indul ki. Az új világ azonban nem csak az elvek szintjén jönne el, hanem a mindennapi gyakorlat szintjén is: akinek ugyanis nincs gyermeke, az nem kap nyugdíjjogosultságot (ez is a modell legtisztább formájára igaz). A szinglilét újabb negatív következménye.

Nem igazságtalan ez? Individualista logika alapján teljesen, hisz éveken, évtizedeken át lehet fizetni, nyugdíj mégsem jár majd. Ha azonban elfogadjuk, hogy a nyugdíjrendszer finanszírozása ténylegesen inkább adóalapú, és nincs szó biztosítási konstrukcióról, akkor már más a helyzet. Főleg ha figyelembe vesszük, hogy a szingliknek nem kell a gyermekükre költeni, az így fennmaradó összegeket pedig félretehetik öreg éveikre. Egy nagycsaládos anyukának erre nemigen van lehetősége...

(A modell természetesen nem csak vegytiszta formájában valósulhat meg, de erről majd később.)

Mivel a gyermekeink fizetik a nyugdíjunkat, és amúgy is egyre kevesebben vagyunk, a gyermekvállalás közügy lett.

Végső soron a nagy gazdasági kérdések a társadalom alapszintjén dőlnek el. Vagyis azon, hogy hányan leszünk egy pár év és évtized múlva, illetve akik ebben az országban élnek, milyen tudással rendelkeznek, és olyan dolgokat állítanak-e elő, amiért mások hajlandóak fizetni. Vagyis kiemelkedő jelentősége van a demográfiának és az oktatásnak (lásd cikkünket a jobb hasábban).

A felosztó-kirovó elven működő nyugdíjrendszereken esetében evidens, hogy van jelentősége a demográfiának, hisz ha egyre kevesebb az aktív (járulékfizető) és egyre több a passzív (nyugdíjas), akkor egyre kevesebb nyugdíjat kell szétosztani egyre több ember között, ami a járadék csökkenését jelenti. A demográfiai folyamatoknak azonban a tőkefedezeti rendszerekben is van jelentősége. „Ha magamnak gyűjtöm a pénzt, akkor miért?” – hangzik az első hallásra logikus kérdés.

A válasz pedig az, hogy azért, mert a megtakarításokat is valamilyen eszközben kell tartani, amit úgy lehet a boltban is elkölthető pénzzé tenni, hogy eladom a pénzpiacon. Az eladáshoz pedig vevő kell, aki nyilván a megtakarításait épp öreg napjaira félretevő fiatal lesz - persze, csak ha van belőle elég. Vagyis ha kevés a fiatal, akkor csak nyomott áron lehet eladni a pénzügyi termékeket, vagyis csökken a nyugdíjösszeg.

A demográfiai szálból adódó legfontosabb következtetés az, hogy a gyermekvállalás nem magánügy, hanem közügy. Ez alapjaiban ellentétes a mai mainstream gondolkodással, amely szerint a „hálószobában és a bölcsőnél” nincs keresnivalója az államnak. Márpedig sajnos ez nem így van, a családalapú társadalmak lebontása miatt nagyon is van keresnivalója.

Közgazdasági értelemben ezt úgy lehetne megfogalmazni, hogy mivel a gyermekvállalásnak épp elsősorban a nyugdíjrendszerek miatt nem csak egyéni, hanem társadalmi szinten is van hasznossága, így ez egy pozitív externália. Márpedig ilyen esetben a „piaci“ hatékonysághoz állami beavatkozás szükséges – azaz úgy lehet társadalmi szinten optimális gyermekszámot elérni, hogy az állam szubvenciókkal vagy egyéb módon növeli a gyermekvállalás anyagi hasznait. Például azzal, hogy a nyugdíjat is ettől teszi függővé…

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Lássunk tisztán nyugdíjügyben!

Ahol túl alacsony a minimálbér

Akik felültek a kínai gyorsvonatra

Nincs rend a fejekben

Ezért lett rémálom a devizahitelekből

Jöhet az újabb csőd?
_______________________________________________________________

Ha a szüleinknek fizetünk, akkor a befizetéseinkből nem adódik, hogy lesz nyugdíjunk.

A nyugdíjrendszer átalakítása nem csak azért nehéz feladat, mert technikailag nehezen parametrizálható, hanem azért is, mert az alapösszefüggésekkel kapcsolatban is sok a félreértés. Az egyik ilyen problémás kérdés az, hogy végső soron kinek fizetjük a járulékot (bővebben lásd "Kinek fizetjük valójában a járulékot?" című cikkünket a jobb hasábban).

A válasz nem evidens, Botos Katalin és Botos József cikke is csak egyféle választ jelent. Szerintük a járulékot nem magunknak fizetjük, hanem a szüleinknek, azaz pontosabban szólva a szüleink generációjának.

Pénzforgalmi szemléletben ezzel mindenki egyetért, hisz a felosztó-kirovó rendszerek ezt jelentik: amit befizetnek a mai aktívak (mi), azt megkapják a mai passzívak (a szüleink). Az már azonban radikális újítás a gondolatmenetben, hogy nem csak a pénzáramok elszámolása terén, hanem ténylegesen, gazdasági értelemben is a szüleinknek fizetünk.

Ez azért „forradalmi” felvetés, mert azt jelenti, hogy attól senki nem válik jogosulttá a nyugdíjra, hogy járulékot fizet. Ezzel ugyanis csak a szülei nyugdíját biztosítja, az ő jogosultságát az teremti majd meg, hogy a gyermekei is fizetnek járulékot. Nem kell nagyon példákat sorolni, hogy kiderüljön: a pénzforgalom alapelvvé tétele nagyon messzemenő következményekre vezet.

A „pénzforgalmiság” és a felosztó-kirovó logika azonban nem problémamentes elv, hisz van benne egy logikai bukfenc. Ha ugyanis a nyugdíjrendszerek kialakításakor tőkefedezeti volt az elv, akkor a felosztó-kirovó rendszerre való áttéréskor az államnak fel kellett élnie a vagyont - márpedig erre nem volt joga. Gyakori érv, hogy a háborús pusztítás vitte el a vagyont. Valóban volt pusztítás, de azért ezzel kapcsolatban felmerül egy kérdés: miért a nyugdíjasok vagyonát vitték el a bombázások és a tankok, miért nem a nem-nyugdíjasokét? A nagy nemzeti vagyonvesztés után azt mondták ki, hogy a „nyugdíjasok vagyona elveszett”, pedig logikusan nagyjából ugyanolyan arányban kellett mindenki vagyonának pusztulnia.

A járulékot valóban a szüleinknek fizetjük, de az állam ennek alapelvvé tételével elismerné, hogy a nagyszüleink vagyonát felélte és jogtalanul felhasználta. Ami amúgy sajnálatos módon a jelek szerint megfelel a valóságnak.

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Ahol túl alacsony a minimálbér

Akik felültek a kínai gyorsvonatra

Nincs rend a fejekben

Ezért lett rémálom a devizahitelekből

Jöhet az újabb csőd?

Ne akarj túl korán nyugdíjba menni!
_______________________________________________________________

Az elmúlt 40 év nem kedvezett az alacsony keresetű munkavállalóknak az Egyesült Államokban, a minimálbér reálértékben ugyanis csökkent, miközben a termelékenység korábban soha nem látott sebességgel emelkedett.

A minimálbér reálértéke 1968-ban érte el a csúcsát, azóta mintegy 20-25 százalékkal csökkent. A legutóbb három éve megemelt minimális fizetésnek - óránként 7,25 dollár, megközelítőleg 1600 forint - ma 10 dollár körül kellene lennie, ha a bérek követték volna az inflációt az elmúlt négy évtizedben. (Bővebben lásd cikkünket a jobb oldali hasábban)

Ha azonban a technológiai újításoknak köszönhetően rohamosan emelkedő termelékenységet követte volna a minimálbér, akkor az ma nem 7,25 dollár, hanem több mint 20 dollár lenne! Érdekesség egyébiránt, hogy a termelékenység a válság alatt is tovább javult, ami elsősorban azzal indokolható, hogy a vállalatok költségcsökkentéssel, azaz elbocsátásokkal válaszoltak a krízisre.

A minimálbér alakulásából számos érdekes következtetés vonható le. Az első szerint a jövő vélhetően a hatékonyság további javulását hozza majd, azaz az újabb technológiai újítások megjelenésével egyre kevesebb ember is képes lesz előállítani ugyanazt a GDP-t. Ez alapján megkérdőjelezhető a munkanélküliség gyors csökkenése az USA-ban, elképzelhető ugyanis hogy a vállalatok a munkaerőt tartósan beruházásokkal, azaz gépekkel helyettesítsék.

Második számú következtetés, hogy a jövőben vélhetően a jövedelmek további koncentrációja várható, azaz a tőkések, vagy vállalattulajdonosok jövedelme vélhetően jóval tempósabban fog növekedni, mint a munkavállalóké.

Harmadikként pedig valószínűsíthető, hogy a képzetlen munkavállalók egyre nagyobb bajba kerülnek. A reáljövedelmük ugyanis valószínűleg nem fog érdemben növekedni, így a jövőben minden korábbinál jobban megéri majd tanulni és új ismereteket szerezni, hogy az ember fizetésben minél távolabb kerüljön a reálértékben egyre zsugorodó minimálbértől.

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Ezért lett rémálom a devizahitelekből

Jöhet az újabb csőd?

Ne akarj túl korán nyugdíjba menni!

Százéves recept a mai bajainkra

A műtét sikerült, a beteg elvérzett

Még olcsóbbak lesznek a lakások?
_______________________________________________________________

Egy gazdasági válság mindig komoly változásokat hoz a világban, a mostani krízis egyik nagy nyertese Kína. Már csak az a kérdés, ki tud velük együtt robogni, és kinek marad a sóvárgás.

Érdekes példát szolgáltat a dél-amerikai kontinens, melynek gazdasága ma már ezer szállal kötődik Kínához, olyannyira, hogy épp a távol-keleti óriásgazdaság válság alatti stabilitása volt az, ami megvédte Dél-Amerikát az összeomlástól (bővebben lásd cikkünket a jobb oldali hasábban).

Az Inter-American Development Bank kutatói egy elemzés során kimutatták, hogy míg az amerikai gazdasági sokkok Dél-Amerikára gyakorolt hatása lefeleződött az elmúlt 15 évben, addig a kínai gazdaság rezdülései háromszor annyira éreztetik hatásukat.

A Kínától való függés erősödése első pillantásra örömtelinek tűnik, hiszen ki ne akarna minél szorosabb viszonyba kerülni egy olyan gazdasággal, amely az elmúlt tíz évben éves átlagban tíz százalékos növekedést produkált, továbbá bőséges keresletet támasztott nyersanyagok, élelmiszerek, energiahordozók iránt?

A kérdés ugyanakkor az, hogy mi lesz akkor, ha a kínai gyorsvonatban „valami elromlik". Ha az ázsiai óriás egyszer vakvágányra fut, és húzza magával a hozzá egyre szorosabban kötődő dél-amerikai országokat is, akkor ezek az országok bánni fogják, hogy nem a jóval stabilabb Egyesült Államokkal fűzték szorosabbra a kapcsolatokat.

Ezek természetesen csupán feltételezések és könnyen lehet, hogy a félelmek alaptalannak bizonyulnak. Mindenesetre a jövőt illetően Dél-Amerika számára komoly kockázatot jelent az egyre erősebb kínai kapocs, ezt a rizikót pedig minden olyan országnak mérlegelnie kell, aki sorsát a kínai gazdasághoz kívánja kötni, talán még Magyarországnak is...

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Ezért lett rémálom a devizahitelekből

Jöhet az újabb csőd?

Ne akarj túl korán nyugdíjba menni!

Százéves recept a mai bajainkra

A műtét sikerült, a beteg elvérzett

Még olcsóbbak lesznek a lakások?
_______________________________________________________________