Pénzügyi Szemle Online Blog

Az elmúlt három évben az eurózóna vezetői hangsúlyozták, hogy minden létező eszközt be fognak vetni a fizetési övezet megmentése érdekében, mára azonban világossá vált, hogy a választók - elsősorban a német választók - ezekből az „eszközökből” nem kérnek.

Az eurózóna széthullása egy jól belátható, és jól előre jelezhető folyamat Peter Boone és Simon Johnson szerint, melynek a júniusi görög választás, és az esetleges görög kilépés csupán egy állmása. Az MIT és a Peterson Institute professzorai felvázolják az elkerülhetetlen széthullás forgatókönyvét: a befektetők és a betétesek, érezve a bajt elkezdik kimenekíteni a pénzüket a problémás európai országokból, és az euró milliárdokat a biztonságos Németországba, Hollandiába vagy épp Ausztriába utalják. (Bővebben lásd cikkünket a jobb oldali hasábban)

A görög, spanyol vagy épp olasz gazdaság így még mélyebb recesszióba süllyed, a bankok egyensúlya a kiáramló betétek miatt felborul, az állampapírok árfolyama zuhan, a befektetők elpártolnak.

A totális összeomlástól ezen országok bankrendszerét és állampapírpiacát előbb-utóbb meg kell(ene) menteni, az ehhez szükséges forrás azonban máshonnan nem szerezhető be, mint az EKB pénznyomdájából és a föntebb már említett biztonságos országok állampolgárainak pénztárcájából. Ez az a pont, ahol a történet drámai végjátékára sor kerül, a német, holland vagy épp osztrák adófizető ugyanis nem fogja hozzájárulását adni a spanyol bankok feltőkésítéséhez, így az eurózóna számára nem marad más út, mint a széthullás.

A professzorok szerint ugyanakkor mindez nem tragédia, az európai integráció eredményei - például a vámok eltörlésével létrejött belső piac, a munkaerő szabad áramlása - ugyanis az euró végével és a nemzeti devizák újjászületésével is megőrizhetők, Európa pedig elindulhat egy új, a nemzeti szuverenitást megőrző úton.

Hozzáteszik, hogy az eurózóna vezető politikusai okosabban tennék, ha nem azon fáradoznának, hogy összetartsák az eleve széthullásra ítélt építményt, hanem hogy minél jobban felkészüljenek az euró utáni létre.

Az elmúlt hetekben számos nemzetközileg elismert közgazdász professzor véleményét mutattuk be, melyekkel lehet vitatkozni vagy egyetérteni. Az igazság - legalábbis utólag - talán itt lesz ezek között a vélemények között…

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Miért van ennyi munkanélküli?

Ennek az EU-nak buknia kell

A közös költség mint adó

Munkát minden áron!

Soros György és a görög összeomlás

Ezért félnek a németek a görögöktől

Nem csak olyan munkát érdemes csinálni, ami élvezetes és szórakoztató.

Az iskolák nagy többségében olyan világképet adnak át a fiataloknak, amely az egész társadalomra veszélyes - legalábbis így látja az ismert amerikai konzervatív gondolkodó, Thomas Sowell, aki szokásához híven újra felettébb újszerű írással jelentkezett. (Bővebben lásd cikkünket a jobb oldali hasábban)

A Stanford University oktatója azután kezdett el lamentálni, hogy egy neves egyetemi tudós kifejtette neki: szerinte az alacsony jövedelmű fiatalok legfontosabb célkitűzésének annak kell lenni, hogy „értelmes munkát" („meaningful work") találjanak maguknak. Sowell szerint ez a nézet nagyon elterjedt az amerikai intellektuális elit körében, miközben mind a társadalomra, mind pedig a fiatalokra kontraproduktív hatással van.

Az „értelmes munka" alatt általában azt értik, ha egy munka önmagában is érdekes, kielégítő, élvezhető, azaz már maga a munkavégzés élvezetet okoz. Gondot az okoz, hogy ha mindenkinek erre kell törekednie, akkor ki fogja a társadalmi szempontból kiemelkedően fontos, de nem különösebben élvezetes munkákat ellátni? Ki fogja összeszedni a szemetet? Ki fogja kicserélni az ágytálakat a kórházakban? Ki fogja eloltani a tűzet, és ki fogja megvédeni az országot? Abban biztosak lehetünk, hogy bár vannak megszállottak és szent őrültek, de ők nem lennének elegen a fenti munkák ellátásához...

Valóban elgondolkodtató, hogy helyes-e arra nevelni a gyermekeinket, hogy kizárólag a trendi, önmegvalósító és azonnali élvezetet nyújtó munkákat tekintsék olyannak, mint amit érdemes ellátni. Miért kellene azt szégyellnie valakinek, ha ő egy tisztességes autóbuszvezető? Vagy egy lelkiismeretes ápoló? Vagy épp egy precíz hivatalnok?

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Miért van ennyi munkanélküli?

Ennek az EU-nak buknia kell

A közös költség mint adó

Munkát minden áron!

Soros György és a görög összeomlás

Ezért félnek a németek a görögöktől

A kérdésre az evidens válasz az, hogy „azért, mert válság van”, a valódi okokért azonban egészen 2001-ig vissza kell mennünk.

Az amerikai NBER kutatóintézet szakemberi ugyanis kimutatták, hogy az Egyesült Államokban a 2007 és 2009 márciusa között munkanélkülivé vált 6,2 millió emberből 4,0 millió az ingatlanpiac összeomlása miatt veszített el állását, miután a korábban felelőtlenül felvett hitelektől és az ingatlanárak visszaesésétől „megijedve” visszafogta fogyasztását, recesszióba taszítva ezzel a gazdaságot. (Bővebben lásd "Az amerikai ingatlanpiac összeomlásának tanulságai" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A logika tehát az, hogy a végletekig eladósodott lakosság éppen azáltal növelte a munkanélküliséget, hogy takarékosabb fogyasztásra rendezkedett be.

A kutatók hangsúlyozzák, hogy azokban az államokban, melyekben a válság előtt az átlagnál gyorsabban nőttek az ingatlanárak és bővültek a hitelállományok, ott az ingatlanpiac megroppanását követően mélyebb visszaesés és meredekebben emelkedő munkanélküliség volt jellemző.

A történet igazi tanulsága az, hogy az alapvető gazdasági törvényszerűségekkel nem lehet szembe menni. Azaz ha egy gazdasági növekedés alapja az olcsó hitel, az könnyen vezethet valamilyen eszközár-buborék kialakulásához - jelen esetben ingatlanbuborékról volt szó -, amely folyamat vége elkerülhetetlenül gazdasági válság és emelkedő munkanélküliség kell, hogy legyen.

A visszaesés mértéke pedig egyenes arányban van a korábbi fellendülés mértékével, azaz a nagyobbra fújt buborékokra a gazdaságokban is igaz, hogy nagyobbat durrannak.

Érdemes ezek alapján feltenni a kérdést, hogy jelenleg a világgazdaságban hol lehetnek, illetve hol alakulhatnak ki olyan buborékok, melyek a valószínűtlenül gyors hitelállomány- és gazdasági növekedésre épülnek. Ha pedig megvan a válasz, akkor jó eséllyel megtaláltuk a soron következő - akár 3-4-5 év múlva kirobbanó - válság epicentrumát…

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Ennek az EU-nak buknia kell

A közös költség mint adó

Munkát minden áron!

Soros György és a görög összeomlás

Ezért félnek a németek a görögöktől

A nagy magyar bizonytalanság

A fő kérdés ma már nem is a görög kilépés vagy a spanyol bankszektor jövője, hanem az, hogy lesz-e egyáltalán euró.

Az első számú gond ugyanis ma az Európában - ebben többnyire egyetértenek a szakemberek -, hogy nem működhet monetáris unió fiskális és politikai unió nélkül. A jelenlegi formájában az eurózóna nem fenntartható, ez világos, az erősödő pénzpiaci nyomás pedig hamarosan ki fogja kényszeríteni a változást. (Bővebben lásd "Európa: evolúció vagy széthullás?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A kérdés az, hogy ez a változás előre mutató lesz-e, azaz a mélyebb európai integráció felé halad, vagy visszafelé mutató lesz, azaz az egyéni országérdekek mentén a széthúzás és szétesés felé terelődik a monetáris unió.

A gyakorlatilag sikertelen válságkezelő EU-csúcsok rámutatnak a politikai unió, az adósságválság terjedése a fiskális unió, a Spanyolországból kiinduló bankválság pedig egy bankunió szükségességére.

Köztes út nincs, az igazi próbatétel pedig az, hogy - mint arra Jean Pisani-Ferry, a brüsszeli Bruegel kutatóintézet igazgatója rámutat - a jelentős változásokat Európának nem békeidőben, hanem egy gazdasági és politikai válságokkal terhes időszakban kell megtennie. Most már világosan látszik, hogy az eurózóna megalkotói „félmunkát végeztek”, ez azonban a békés növekedés időszakában nem, csak most a válság kitörésével vált egyértelművé.

A krízis előtti években jóval könnyebb lett volna levezényelni az integrációt, ez a hajó ugyanakkor elment, és félő, hogy a válságos időszak a széthúzást, és nem az összetartást erősíti Európában. Ahogy a szakember fogalmaz: Európa válaszúthoz érkezett, a jelenlegi válságra pedig egy nap talán úgy emlékszünk vissza, mint az eurózóna történetéről írt első fejezet végére…

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

A közös költség mint adó

Munkát minden áron!

Soros György és a görög összeomlás

Ezért félnek a németek a görögöktől

A nagy magyar bizonytalanság

Rohannak a görögök a pénzük után

Ki mennyit fizessen a közös kiadásokból otthon és az országban?

A nagy gazdaságpolitika problémák érthetőségét jelentősen nehezíti, hogy túl távolinak tűnnek a megoldandó gondok, nem elképzelhető nagyságrendű összegekről szólnak a közpolitikai viták (ki tud elképzelni 100 milliárd forintot?). Van azonban egy olyan szintje a közösségi létnek, ami mindenki számára belátható, miközben a nagypolitikai nehézségeket vegytiszta formában jeleníti meg: a társasház (a közös költség és az adók kapcsolatáról szóló írásunkat lásd a jobb hasábban).

Akik már járt társasház közgyűlésen, az tudja: sok vitás kérdés van, de a legkritikusabb pont minden esetben a közös költség összegének és számítási módjának meghatározása. Mert szebb folyosót, kifestett lépcsőházat és rendbe hozott kertet mindenki szeretne, a pénzügyi lehetőségek (szándékok) azonban korlátozottak (mérsékeltek). A közösköltség-vita azért is érdekes, mert a nagy adófilozófiai dilemmákat is érinti, a fő kérdés ugyanis végső soron ugyanaz: ki mennyit fizessen a közös kiadásokból?

A közös költségre ugyanúgy igaz, mint az adórendszerre, hogy egyszerre kell a közösség konszenzusát élveznie, méltányosnak, illetve beszedhetőnek lennie, figyelembe véve, hogy egy bizonyos elvonási szint felett akár a bevételek is csökkenhetnek. Épp, mint az adók esetében. Az elvek azonban nem elégségesek, meg kell határozni, hogy konkrétan mennyit kell a hó elején az egyes lakosoknak utalni. Ez pedig nem könnyű feladat – íme, ennek megfelelően egy kis kapaszkodó:

- egyösszegű közös költséget akkor érdemes bevezetni, ha a lakások nagyjából azonos méretűek, illetve ha olyan kiadásokról van szó, aminek hasznaiból a lakók egyforma arányban részesülnek (a lépcsőház világítása és takarítása, a közös képviselő díja, adminisztrációs költségek, stb.)

- érték-, illetve méretarányos közös költséget a ház értékéhez kötődő szolgáltatások finanszírozására érdemes használni (a felújítási alap, a biztosítási költség.)

- a lakóarányos díjat (fejadó) leginkább azon kiadások fedezésére érdemes használni, amelyek a felhasználással arányosíthatóak (a szemétdíj, a vízdíj).

- érdemes olyan közösköltség-rendszereket kitalálni, amelyek inkább erősítik a részvételt, a fizetési hajlandóságot.

A fenti elvek és tanácsok talán evidenciák, de mennyivel előrébb lennénk, ha a „nagy közössel”, az állami és helyi adókkal kapcsolatban is hasonló rend lenne a fejekben… Feltételezve, hogy a közpolitikai viták színvonalát nagymértékben a befogadó közeg (az adófizető és szavazó állampolgárok) elvárásai, igényei és tudása határozza meg, így a tisztánlátásnak akár makroszinten is komoly hatásai lehetnek.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Ezért félnek a németek a görögöktől

A nagy magyar bizonytalanság

Rohannak a görögök a pénzük után

Kitaposott úton mehetnek a vesztükbe a görögök

A görög összeomlás 140 karakterben

Itt talán szerencsénk volt

Történelmi példák azt mutatják, hogy a parlamenti/elnöki választások végkimenetelét elsősorban a megelőző 6-12 hónap gazdasági, munkaerőpiaci trendje határozza meg. Azaz, nem az a fontos, hogy a gazdaság kitűnő állapotban legyen, hanem az, hogy a tendencia kedvező legyen.

A Moody’s Analytics által készített elemzés az amerikai elnökválasztásokat veszi górcső alá, szemléletes példaként pedig felidézi a 2000-es eseményeket, amikor is a 3,9 százalékos munkanélküliség és a kitűnő állapotban lévő gazdaság ellenére a Bill Clinton politikáját folytatni kívánó Al Gore veszített George W. Bush republikánus jelölttel szemben. Ehhez a Moody’s szerint elegendő volt az, hogy a 2000-es év tavaszától megtört a munkaerőpiac kedvező trendje, és a korábbi rendkívül kedvező kép - ha lassan is, de - egyre borúsabbá vált. (Bővebben lásd cikkünket a jobb oldali hasábban.)

Ezzel szemben a 2004-es választásokon George W. Bush-t a 2000-esnél magasabb, 5,5 százalékos munkanélküliség és gyengébb lábakon álló gazdaság mellett újraválasztották, köszönhetően annak, hogy a tendenciák 2004 elejétől már a határozott javulás jeleit mutatták.

A választók tehát elsősorban a közelmúltra koncentrálnak, és az alapján hozzák meg döntéseiket. A Moody’s Analytics szakemberei azt is kiszámolták, hogy a havi munkaerőpiaci jelentésnek - amely azt mutatja, hogy mennyivel nőtt a foglalkoztatottak száma - 100 és 175 ezer fős bővülést kell mutatnia a választás előtti hat hónap átlagában ahhoz, hogy a politikusok közötti küzdelem szoros csatát ígérjen. A 100 ezer alatti átlag a regnáló kormány bukását, a 175 ezer fölötti a sikerét jósolja.

Barack Obama számára ez az elemzés optimizmusra adhat okot, az elemzők szerint ugyanis a 2012 novemberében esedékes választás előtti hat hónapban átlagosan 184 ezres adatra van kilátás.

Lábjegyzetként pedig érdemes hangsúlyozni, hogy az elmúlt hónapokban egyre kedvezőbb munkaerőpiaci tendenciák rajzolódtak ki az Egyesült Államokban, ami pedig a jövőt illeti: elemzők szerint biztosra vehető, hogy ha a kilátások esetleg romlanának, akkor mind a kormány, mind a jegybank megtenne minden tőle telhetőt, hogy a gazdaság lehető leghamarabb visszataláljon a stabil növekedés útjára…

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Ezért félnek a németek a görögöktől

A nagy magyar bizonytalanság

Rohannak a görögök a pénzük után

Kitaposott úton mehetnek a vesztükbe a görögök

A görög összeomlás 140 karakterben

Itt talán szerencsénk volt

A gazdasági válság egyik legsúlyosabb problémája a hosszú távú munkanélküliség megugrása, az igazi tragédia ugyanakkor nem a munkanélküli segélyekre költött pénzekben és a költségvetésre nehezedő terhek emelkedésében keresendő.

Az igazi tragédia az, hogy a tartós munkanélküli lét életeket, egész családokat tehet tönkre, ez pedig hosszú távon a társadalom számára is jelentős plusz költséget jelent. Dean Baker és Kevin Hassett, a CEPR és az AEI kutatóintézetek szakemberei éppen ezért az amerikai kormányzat egyik legfontosabb feladatának a hosszú távú munkanélküliség elleni harcot tekintik. (Bővebben lásd cikkünket a jobb oldali hasábban)

Néhány érdekes statisztika: az Egyesült Államokban a hosszú távú, azaz hat hónapnál hosszabb munkanélküliség a válság előtti 0,8 százalékos szintről 2010-ben 4,2 százalékra, sőt ha az időközben inaktívvá válókat is figyelembe vesszük, akkor 6,0 százalék fölé ugrott. Az 50 és 61 év közötti tartós munkanélkülieknek alig 9 százalék, a 62 év fölöttieknek pedig mindössze 6 százaléknyi esélyük van arra, hogy munkát találjanak.

Az állásukat elveszített férfiak körében 25 százalékkal ugrik meg a súlyos/halálos betegségek kialakulásának esélye, míg a válások száma 18 százalékkal emelkedik a munkanélküliség időszaka alatt.

A kutatók szerint a tartós munkanélküliség elleni küzdelemben a követendő út a német modell, ahol a kormány nem csak munkanélküli segélyt fizet, hanem különböző programokkal igyekszik a munkaerőpiacon tartani az embereket. A német kormány a válság alatt a vállalatok számára bérkompenzációt fizetett, adókedvezményeket biztosított, támogatta a részmunkaidőt, tanfolyamokat finanszírozott. Az eredmény: a német munkanélküliség 20 éves mélypontra süllyedt.

Ezek mind-mind olyan lépések, melyekkel a foglalkoztatottság javítható akár még válság alatt is, és bár rövid távon plusz költséget jelentenek az állam számára - melyek jellemzően magasabbak, mintha a kormány egyszerűen csak munkanélküli segélyt fizetne - hosszú távon kifizetődnek, miután a tartós munkanélküliség gazdasági és társadalmi költségei jelentősen csökkenthetők.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Ezért félnek a németek a görögöktől

A nagy magyar bizonytalanság

Rohannak a görögök a pénzük után

Kitaposott úton mehetnek a vesztükbe a görögök

A görög összeomlás 140 karakterben

Itt talán szerencsénk volt

Soros György elmélete szerint az európai politikusoknak tenniük kell valamit a görög lavina megállítása érdekében, máskülönben az események katasztrofálisak lehetnek.

A görög választások utáni két hétben a pénzpiacok pánik-üzemmódba kapcsoltak, és szinte minden nap estek. Az „eladás” gombra tenyerelő befektetők logikája érthető: ha a görögök megválasztják az euróellenes pártot, amely ígéretéhez híven megtagadja az EU/IMF-vállalások teljesítését, akkor Görögország csődbe megy, kiszorul az eurózónából, amely ezzel végzetes sebet kap, és végül darabokra hullik.

Ha pedig így lesz, akkor a pénzpiacokon egy Lehman-összeomlás utáni eladási hullám söpör majd végig, és kő kövön nem marad. De ha így lesz, akkor érdemes már most eladni, amíg viszonylagos a szélcsend. Eladni a spanyol, az olasz állampapírokat, részvényeket, mindent. (A görög válság kapcsán bővebben lásd cikkeinket a jobb oldali hasábban)

Viszont ha a befektetők eladnak, számítva az összeomlásra, akkor épp ezekkel az eladásokkal taszítják a mélybe például az olasz és spanyol államkötvényeket, előidézve egy még súlyosabb pánikhangulatot, jóval azelőtt, hogy a görögök egyáltalán megtartanák a június 17-re kiírt választásokat…

Soros György reflexivitás-elmélete pont az elmúlt két hét eseményeire ad magyarázatot, hangsúlyozva, hogy a pénzpiacokon bizonyos esetekben olyan önerősítő folyamatok indulnak el, melyek már nem csak a piaci árakra vannak hatással, de a mögöttük lévő folyamatokra is.

Mi több, előfordul az is, hogy a pénzpiacok alapvetően tévednek - például az, hogy az eurózónának feltétlenül szét kell esnie, egy tévedés -, de az önerősítő folyamatoknak köszönhetően a tévedés cégül mégis valóra válik. A görög pénzügyi lavina pont egy ilyen folyamat, amely magától biztosan nem áll meg, csak egyre nagyobb károkat okoz.

„Szabályozó hatóságok nélkül a pénzpiacok szükségszerűen összeomlanának, de mivel folyamatos a külső kontroll, ez csak ritkán következik be. Noha a hatóságok bizonyos időszakokban lomhának tűnnek, vészhelyzetben azonnal éberré válnak.” – írja Soros „A 2008-as összeomlás és következményei” című könyvében.

A politikusok tehát úgy működnek, hogy ha a pénzpiacok rákényszerítik őket, akkor megteszik a szükséges lépéseket. A magyar gazdaságpolitikát például a 320-as euró kényszerítette rá az IMF-tárgyalásra, míg az EKB a szakadó spanyol és olasz hozamok láttán adta be a derekát és hirdette meg az 1000 milliárd eurós hitelprogramját. Kérdés, hogy Európa vezetői az összeomló görögöket látva mikor és mennyiben hajlandóak változtatni az eddigi gazdaságpolitikán…

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Ezért félnek a németek a görögöktől

A nagy magyar bizonytalanság

Rohannak a görögök a pénzük után

Kitaposott úton mehetnek a vesztükbe a görögök

A görög összeomlás 140 karakterben

Itt talán szerencsénk volt

Az elmúlt két hétben, azaz a görög választásokat követően a pénzpiacok reális forgatókönyvként kezdték értékelni az eurózóna felbomlását. Kérdés, hogy ki lenne ennek a szcenáriónak az igazi vesztese, a görögök, vagy esetleg pont a németek?

Marshall Auerback, a világ legnagyobb kötvényalapját kezelő PIMCO közgazdásza merész pókerjátszmához hasonlítja a jelen helyzetet, melyben ugyanakkor nézete szerint a görög szélsőséges párt, a Syriza meglepően jó pozícióban van. Görögország ugyanis gyakorlatilag öt éve megszorít, a GDP közel 20 százalékkal esett, és a költségvetés elsődleges egyenlege közel van az egyensúlyoz, azaz a görögöknek már nem nagyon van mit veszíteniük. (Bővebben lásd "A görögöknél van az ütőkártya?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Ha ugyanis a görögök kilépnek az eurózónából, a költségvetésük akkor is közel lenne a fenntarthatóhoz, sőt az új drachma leértékelésének és a várható csőd után visszaeső kamatkiadásoknak köszönhetően akár gyorsan növekedésnek indulhatnának.

Ezzel szemben a németek: a görögök kilépésével a közgazdász szerint egy Lehman-csőd utáni láncreakció indulhatna el, amely az eurózóna széthullásához vezetne. (Véleménye szerint nem lehet felkészülni egy ilyen esetre, tulajdonképpen a Lehman-bukásra sem sikerült, holott hónapokkal korábban a Bear Stearns befektetési bank összeomlása már jelezte, hogy nagy a baj.)

Ekkor az eurót felváltanák a helyi devizák, a német márka pedig vélhetően jelentősen erősödne. Ez végzetes sebet ejtene a német exporton, eltűnne a külkereskedelmi többlet, visszaesne a GDP, és felszökne a költségvetés hiánya is. 

A szakember szerint az eurózóna legnagyobb nyertese épp Németország, melynek exportját a közös belső piac, és a közös deviza léte is segíti. A költői kérdés ezek után: ki bukna nagyobbat a fizetési övezet felbomlásán, a görögök, vagy a németek?

Meredek gondolatmenet, de van benne logika...

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

A nagy magyar bizonytalanság

Rohannak a görögök a pénzük után

Kitaposott úton mehetnek a vesztükbe a görögök

A görög összeomlás 140 karakterben

Itt talán szerencsénk volt

Mi lesz, ha kilépnek a görögök?

Az IMF-nek és az EU-nak sem sikerül eltalálnia, mi lesz Magyarországon. Sőt.

Magyarország EU-s vitáinak nagy része arra vezethető vissza, hogy külföldön és a banki központokban máshogy prognosztizálják a jövő gazdasági eseményeit, mint Budapesten (az ÁSZ elnökének erről szóló, "Gondolatok a költségvetési terv makrogazdasági feltételrendszeréről" című elemzését lásd a jobb hasábban).

Nagyon sok múlik az előrejelzéseken, ezek alapozzák meg például azt is, hogy Magyarország továbbra is túlzottdeficit-eljárás alatt áll – miközben tavaly soha nem látott plusz hozott össze a magyar büdzsé. Igaz, ezek egy jelentős része egyszeri tételekre volt visszavezethető – ezt nem is kérdőjelezi meg senki sem -, de azzal kapcsolatban már nem ennyire egyértelmű a kép, hogy mi lesz az idén, jövőre, illetve az azt követő években.

Hasznos lehet ezért megnézni, hogy vajon melyik előrejelző intézmény, központ mennyire pontosan látta előre a magyar fejleményeket, mondjuk, 2011-ben. Érdekes kép rajzolódik ki a prognózisok egymás, illetve a tényszámok mellé állításával.

Az előrejelzések pontossága a GDP-vel kapcsolatban a legkedvezőbb, pontatlanságuk pedig az államháztartás hiánya esetében volt a legnagyobb. A prognózisok szinte mindegyike túl optimista volt tavasszal, az év végén azonban túl pesszimista. A közpolitikai szempontból kiemelkedő fontosságú államháztartási egyenleget legjobban a kormány és az MNB találta el, az egyik legpontatlanabb előrejelzést pedig az IMF adta.

Az mindenképp elgondolkodtató, hogy a kormány előrejelzései bőven nem voltak a legrosszabbak között. Ebben nyilvánvalóan szerepe van annak, hogy a kormányzatnak nagy apparátusa van, illetve hogy a kormány nem csak prognosztizál, hanem például az államháztartási egyenleg szintjén alakítója is a folyamatoknak.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Rohannak a görögök a pénzük után

Kitaposott úton mehetnek a vesztükbe a görögök

A görög összeomlás 140 karakterben

Itt talán szerencsénk volt

Mi lesz, ha kilépnek a görögök?

Nagy bajban a friss diplomások