Pénzügyi Szemle Online Blog

Sehol sincs megírva, hogy a világgazdaságnak mindig fölfelé kell tartania. Vannak hosszú, akár évtizedekig is elnyúló, lecsúszást hozó időszakok is.

A világ tele van problémákkal, és amint az egyik megoldódik, rögtön előtérbe kerül a következő. A gazdaságpolitikusoknak az elmúlt öt évben szinte minden hónapra jutott egy-egy évtizedek óta nem látott válsághelyzet, amin úrrá kellett lenni.

Ezek során a pénzügyi szaksajtó azt találgatta, hogy ezúttal épp mi lehet a megoldás, vannak azonban olyan időszakok, mikor egészen egyszerűen nincs megoldás, vagy ha van is, az bizonyos okokból megvalósíthatatlan. (Bővebben lásd "Van kiút a válságból?" című cikkünket a jobb oldali hasában)

Az eurózóna recseg-ropog, a feltörekvő gazdaságok lassulnak, az Egyesült Államoknak pedig idén és jövőre ki kell vezetnie a Bush-adminisztráció által megadott adókedvezményeket, ami akár újra recesszióba taszíthatja a gazdaságot.

Amerre csak nézünk, mindenhol komoly gondokkal, sőt néhol pénzügyi katasztrófával fenyegető problémákkal találkozunk, melyekre sem a monetáris, sem a fiskális politikának nincs válasza. Kamatot csökkenteni már nem lehet, pénzt nyomtatni éppen lehet, de ennek növekedésösztönző hatása vélhetően már nem lenne, a költségvetéseknek pedig nemhogy lazítani nincs lehetőségük, de folyamatos a piaci nyomás a hiányok lefaragására. A gazdaságpolitika a fegyvertár minden elemét felhasználta, és a válság csak nem akar múlni…

Elképzelhető, hogy az öt éve tartó krízis során most értünk el ahhoz a ponthoz, ahol már nincs mit tenni, el kell fogadni az elkerülhetetlen recessziót és lecsúszást? Ezt a jövőképet sugallja John Makin, az amerikai AEI kutatóintézet szakembere, hozzátéve, hogy a borús és a nagyon borús forgatókönyv közül természetesen az előbbit kell választaniuk a politikusoknak.

Azaz Európában véghezvinni az integrációt, az Egyesült Államokban rendbe tenni a költségvetést, valamennyi gazdaságban visszatalálni a növekedés útjára, és szépen lassan lefaragni az államadósságot. A folyamat hosszú és nehéz, de nincs mit tenni, el kell fogadni, hogy a 2008 előtti 20 év prosperitását egy recessziókkal tarkított, törékeny növekedést hozó időszak követi.

Zárógondolatként adódik a kérdés, hogy vajon mikor köszönthetnek be ismét a gondtalan évek, a közgazdászok azonban ennek megválaszolására egyelőre nem vállalkoznak.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Mennyibe kerül felnevelni egy gyereket?

A bölcsin múlhat a nyugdíjunk

Se gyerek, se nyugdíj?

Nyugdíj: mi van, ha nincs munka?

A magyarokon csattanhat az ostor

Magyarország lemaradásra ítélve?

Több bölcsi és a kötelező részmunkaidő kellene a nyugdíjsikerhez.

A gyermekneveléssel korrigált nyugdíjrendszer sikeressége szempontjából kiemelkedő jelentősége van annak, hogy vajon sikerül-e a nőknek munkát és gyermekvállalást összehangolni. (Erről lásd "Újra a nyugdíjreformról: félreértések és kényes kérdések" című cikkünket a jobb oldali hasábban.)

A cél, hogy ne kelljen huszon- vagy harmincévesen választani a gyermek és a karrier között. Ezt a luxust ugyanis nem engedheti meg magának a centrumhoz egyelőre csak konvergáló Magyarország. Nekünk úgy van szükségünk gyermekekre, hogy a szülő nők munkájáról nem tudunk lemondani.

Ez azt jelenti, hogy az államnak mind a szabályozásban, mind pedig az állami infrastruktúrában komoly előrelépéseket kell tennie. Ezek közül két pontot érdemes kiemelni: az egyik a részmunkaidős foglalkoztatás ösztönzése az állami és magánszférában egyaránt, másik pedig az elérhető árú és könnyen hozzáférhető (kisebb településeken is) bölcsődei és óvodai ellátás.

A szép elvek és a jól kimunkált elméletek is csődöt mondhatnak ugyanis, ha a gyakorlati megvalósuláshoz szükséges alapok hiányoznak. A szülés utáni egyik nagy probléma a tapasztalatok szerint az, hogy bár elvileg a munkaadónak kötelező visszavennie az anyákat eredeti munkakörükbe, de sokszor – főleg a multinacionális vállalatok esetében – a teljes munkaidős (estig tartó) munkarend nem egyeztethető össze a gyermekneveléssel.

A nagyszülők bizonyos esetekben megoldást jelenthetnek, de a társadalmi mobilitás amúgy üdvözlendő növekedésével egyre több az olyan fiatal pár, aki nem ott él, ahol az ő szülei. Ebben az esetben alapvető, hogy az anyák részmunkaidőben is foglalkoztathatóak legyenek, csak így van mód ugyanis a gyakorlatban a munkához való visszatérésre. A közszférában ez adott, de a magánszférában csak opció, amit a munkaadók a legritkább esetben használnak ki – ezért kellene ennek felajánlását jogszabályban kötelezővé tenni (a nemzeti konzultációs kérdőívek alapján már van jele, hogy erre van némi esély…)

Hasonlóan fontos és csatlakozik az előző ponthoz, hogy legyen elég bölcsődei hely, és az elérhető is legyen egy átlagos család számára. Ez praktikusan azt jelenti, hogy földrajzi és pénzügyi értelemben is legyen könnyen hozzáférhető: legyen sok bölcsőde, és ne legyen drága. Ez ugyanazért fontos, mint a részmunkaidő, hisz ha nincs bölcsőde, akkor nem tud visszamenni dolgozni az anyuka, és a rendszer működőképessége rögtön megkérdőjeleződik.

Részmunkaidő és bölcsi – ha ezzel a két lépéssel együtt vezetnék be az új nyugdíjrendszert, akkor nem csak működőképessé tennék azt, hanem „eladhatóvá” is. Magyarországnak ugyanis súlyos demográfiai problémái vannak, amire megoldást jelenthet a gyermekneveléssel korrigált nyugdíjrendszer, de önmagában jó eséllyel felőrlődne azon az ellenszenven, ami a vesztes társadalmi csoportok részéről várható…

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Se gyerek, se nyugdíj?

Nyugdíj: mi van, ha nincs munka?

Elbántak a görögökkel

Esélyt kaptak a túlélésre a görögök

A magyarokon csattanhat az ostor

Magyarország lemaradásra ítélve?

Kényszerszinglik és meddőség - két eset, amit az új nyugdíjrendszernek biztos kezelni kellene.

A gyermekneveléssel korrigált nyugdíjpontrendszer legkritikusabb etikai kérdése a gyermeket nem saját jó szántukból nem vállalók esete. Ha ugyanis a felnevelt gyermekek számától, illetve iskoláztatásától függ a nyugdíj összege, akkor nyugellátás nélkül maradhatnak, akik szeretnének ugyan, de valamiért nincs gyermekük. (Erről lásd "Újra a nyugdíjreformról: félreértések és kényes kérdések" című cikkünket a jobb oldali hasábban.)

Vagy azért, mert nincs párjuk, egyedül pedig nem vállalnak gyermeket, vagy pedig azért, mert biológiai okok miatt nem is lehet gyermekük. Teljesen jogos az a felvetés, hogy ezeket az embereket nem lehet etikailag egy csoportba sorolni azokkal, akik nem szeretnének gyermeket, és a szingli életmódban hisznek.

A distinkció tehát jogos, de nyugdíjszempontból nem releváns. Egyszerűen azért, mert mindegy milyen okból, de nem kellett költeniük a gyerekeikre. Vagyis feltételezhető, hogy jövedelmük nagyobb részét tehetik félre, mint gyermekes társaik, így magánúton nagyobb tartalékot képezhetnek idősebb éveikre.

A rendszer tehát elsőre tán kegyetlennek tűnik, de végső soron logikus és a saját maga állította szabályoknak megfelel. Pénzügyi szempontból egy igazán kényes és a rendszer logikája szerint valóban nehezen kezelhető kérdés van, mégpedig azon meddő párok esete, ahol a társadalombiztosítás által finanszírozott beavatkozásokon túlmenően is áldoznak arra, hogy gyermekük legyen – de nem járnak sikerrel.

Ők a gyermekvállalás érdekében felélik tartalékaikat, de önhibájukon kívül mégsem hagynak maguk után járulékfizetőt. Ebben az esetben méltányossági eljárásnak van helye, vagyis el kell ismerni gyermekekkel kapcsolatos költségnek a magánúton finanszírozott beavatkozásokat, kúrákat is.

Kiemelten fontos kiegészítői a gyermekneveléssel korrigált nyugdíjrendszernek a meddőségi programokhoz való könnyű hozzáférés és a jól körülhatárolt méltányossági elemek. Ezek nélkül nem is várható el, hogy a reform társadalmi konszenzust élvezzen, márpedig hosszú távon ez elengedhetetlen feltétele a rendszer fennmaradásának.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Nyugdíj: mi van, ha nincs munka?

Elbántak a görögökkel

Esélyt kaptak a túlélésre a görögök

A magyarokon csattanhat az ostor

Magyarország lemaradásra ítélve?

Bankunió vagy összeomlás?

Szülőnek lenni megfizethetetlen, a gyermeknevelés ugyanakkor drága mulatság: az Egyesült Államokban egy gyermek felnevelése forintban számolva ma több mint 50 millió forintba kerül!

Az amerikai Mezőgazdasági Minisztérium kiszámolta - hogy miért pont ők, azt ne kérdezzék -, hogy míg 1960-ban egy gyermek „költségei" 191 ezer dollárra rúgtak, addig 2011-ben ez a summa már 235 ezer dollár volt. A számítás során inflációval korrigáltak, azaz 2011-es árszínvonalon számoltak. (Bővebben lásd "Drága mulatság a gyermeknevelés" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Gyermeknevelés költségeinek változása

A költségek között szerepel étel, ital, ruha, szállás, oktatás, orvos, bébiszitter, utazás, és minden egyéb tétel, egyszóval minden, kivéve a felsőoktatás költségeit.

A költségtételek közül - talán nem meglepő módon - az oktatás és egészségügyre szánt összeg ugrott meg leginkább, ezek a tételek 1960-ban a teljes büdzsé mindössze 6 százalékát vitték el, míg 2011-ben már 24 százalékot. Ezzel szemben az étel/ital tétel az 1960-ban mért 24-ről 16 százalékra, míg a ruházkodásra szánt pénzek aránya 11 százalékról 6 százalékra süllyedt.

Közgazdászok hangsúlyozzák, hogy a kereskedelmi forgalomban beszerezhető tételek költségei arányaiban csökkentek, konkrétabban, amit olcsó exportból meg lehet venni - ruha, pelenka, bébiétel - annak az ára csökkent, amiért helyben kell fizetni - orvos, tanár, bébiszitter - az drágább lett.

Ez a tendencia az Egyesült Államokban vélhetően folytatódni fog az elkövetkező években is, azaz a következő évtizedekben az amerikai szülők minden bizonnyal pénzük egyre nagyobb hányadát fogják bölcsiben, orvosoknál, óvónőknél, tanároknál hagyni...

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Nyugdíj: mi van, ha nincs munka?

Elbántak a görögökkel

Esélyt kaptak a túlélésre a görögök

A magyarokon csattanhat az ostor

Magyarország lemaradásra ítélve?

Ha nem dolgoznak elegen, minden nyugdíjrendszer halálra van ítélve. De az idő sürget.

A nyugdíjrendszert át kell alakítani, jelenlegi formájában ugyanis nem fenntartható, és belátható időn belül az egyik legnagyobb nemzetgazdasági, szociális és politikai kihívást fogja jelenteni Magyarországon. Mivel az ország demográfiai válságban is van, így érdemes az átalakítást úgy megtenni, hogy lehetőleg a gyermekvállalást is elősegítse (részletek itt).

Az egyik neuralgikus pont a munka kérdése. Vagyis mi van, ha nincs az országban elég munkalehetőség, és sokan nem tudnak járulékot fizetni? Hogyan várható el, hogy valaki több gyermeket is vállaljon (amire a demográfiai katasztrófa elkerüléséhez szükség lenne), ha nem tud elhelyezkedni? Felelősen gondolkodó szülő vállal-e gyermeket, gyermekeket, ha nem tudja, miből neveli majd fel őket? Mi az etikus magatartás, ha egy anya nem látja biztosítottnak gyermeke jövőjét? (Erről lásd cikkünket "Újra a nyugdíjreformról: félreértések és kényes kérdések" címmel a jobb oldali hasábban.)

A kérdések egyértelműen jogosak, megfelelő foglalkoztatási helyzet nélkül ugyanis a gyermeknevelést figyelembe vevő nyugdíjrendszer nem életképes. Illetve helyesebb lenne a „sem" szó használata, hisz ha nincs fenntartható gazdaság, úgy bármilyen nyugdíjrendszer halálra van ítélve. Legyen az állami, vagy magán, befizetés-, vagy járadékmeghatározott. Ha nem matematikailag van halálra ítélve, akkor politikailag és társadalmilag.

Ebből adódóan a nyugdíjrendszer működésének alapfeltétele a fenntartható (és lehetőleg, de nem kötelezően növekvő) gazdaság. Ez azt is jelenti, hogy a foglalkoztatási helyzet, a munkaerőpiac beindítása, a munkahely-teremtés nem feltétele magának a nyugdíjreformnak, hisz reform nélkül is szükség van arra, hogy többen dolgozzanak és fizessenek járulékot törvényes keretek között.

Ezért lenne ésszerű a nyugdíjpontokban honorálni a taníttatásra fordított erőfeszítéseket, hisz ezekkel áttételesen azt biztosítja a szülő, hogy a gyermeke ne „csak" felnőjön, hanem jó eséllyel munkát is találjon (hisz magasabb humántőke-értékhez magasabb beruházási ráfordítások kellenek, márpedig a reform lényege, hogy a gyermeknevelésre fordított összegeket ismerje el az állam a nyugdíjakban is).

Munkahelyek tehát kellenek, de ezek biztosítása nem a nyugdíjrendszer feladata, hanem a gazdaságpolitika egészéé. A nyugdíjrendszer megreformálását pedig ettől függetlenül meg kell kezdeni, a hatások ugyanis csak hosszú távon jelentkeznek majd, az idő pedig sürget.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Elbántak a görögökkel

Esélyt kaptak a túlélésre a görögök

A magyarokon csattanhat az ostor

Magyarország lemaradásra ítélve?

Bankunió vagy összeomlás?

Valakinek egyszer fizetnie kell!

Súlyos kritikával illette a brüsszeli, berlini és frankfurti gazdaságpolitikusokat (bürokratákat) Paul Krugman, a Nobel-díjas közgazdász szerint ők voltak azok, akik mély válságba taszították a görögöket.

Krugman szerint bár az USA gazdasági rendszere távolról sem tökéletes, azért tud viszonylag zavartalanul működni, mert a tengerentúlon egy erős központi kormányzat őrködik, amely gondolkodás nélkül segítségére siet a bajba jutott tagállamoknak – Florida, Texas államok pénzügyi kimentését hozza fel példának a közgazdász.

Ezzel szemben az európai monetáris unióban nincs központi irányítás, a tagállamok vezetői egyéni érdekeik mentén igyekeznek hol erre, hol arra tolni Európa szekerét. (Bővebben lásd "A német arrogancia okozta Görögország válságát" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Krugman épp ezeket az általa arrogánsnak nevezett vezetőket tartja felelősnek a görög válság kirobbanásáért, akik a monetáris unió megalkotásakor félmunkát végeztek, a krízis első hullámaira pedig mindössze annyi volt a válaszuk, hogy a görögök azért kerültek bajba, mert lusták.

Aki pedig lusta, annak nem jár sem segítség, sem ingyen pénz, az fizesse meg a lustaság árát. Ez volt a válságkezelő recept, melyből egyenesen következtek a megszorítások, és az, hogy Németország és az Európai Központi Bank csak nagyon kemény feltételek mellett hajlandó segíteni azokon az országokon, akiknek válságát közvetve épp ők okozták.

Krugman elismeri, hogy a termelékenység Görögországban 25 százalékkal elmarad az EU-átlagtól, rámutat azonban, hogy az Egyesült Államokban is vannak ilyen különbségek az egyes tagállamok között, ott azonban mégsem az Washington válasza egy tagállam válságára, hogy „magatoknak köszönhetitek a bajt, oldjátok meg”.

A közgazdász szerint Európa válsága egészen addig nem oldódhat meg, míg Frankfurt, Brüsszel és Berlin hozzáállása meg nem változik. Az eurózóna szerinte csakis akkor maradhat fenn, ha a németek és a jegybankárok elfogadják, hogy a rendszer fenntartása érdekében a zsebükbe kell nyúlniuk, sőt még a magasabb inflációt is el kell fogadniuk. Ha nem így tesznek, akkor a mai Görögország úgy vonul be a történelembe, mint az európai vezetők arroganciájának áldozata.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Esélyt kaptak a túlélésre a görögök

A magyarokon csattanhat az ostor

Magyarország lemaradásra ítélve?

Bankunió vagy összeomlás?

Valakinek egyszer fizetnie kell!

Miért kerültek bajba a spanyolok?

A várakozások szerint az új kormány jelentős könnyítéseket lesz képes kiharcolni az elmúlt hetek eseményeitől „megijedt” EU/IMF-nél.

Alig ért véget a hétvégi görög választás, a közgazdászok máris azt találgatják, hogy az EU-párti erők győzelme hogyan befolyásolhatja a hellén gazdaság kilátásait. A várakozás az, hogy az új kormány akár heteken belül két fontos megállapodást köthet az Európai Unió és az IMF illetékeseivel: az egyik a görög mentőcsomag pénzügyi feltételeinek újratárgyalása/könnyítése, a másik pedig egy munkahelyteremtő- és gazdaságélénkítő csomag felállítása. (Bővebben lásd "Lassan vége a görögök vesszőfutásának?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A görögök az elmúlt öt év recessziója és folyamatos megszorítása után eljutottak arra a pontra, ahol további nadrágszíj-húzást már nem visel el a lakosság, ez világosan látszott az elmúlt hetek történéseiből. Erre ugyanakkor talán már nincs is szükség, a költségvetés kamatkiadások nélkül számított egyenlege ugyanis - mint arra hétvégi írásában Shahin Vallée, a brüsszeli Bruegel kutatóintézet szakembere rámutat - idén év végére pluszba fordulhat, és 2013-ban már stabil többletet mutathat.

És bár kamatkiadások természetesen továbbra is lesznek, ezek csökkentésébe azonban vélhetően belegyezne az EU/IMF - éppen úgy, ahogyan az eredetileg előírt megszorítások puhításába is -, miután a görög szélsőséges pártok előretörését látva az elmúlt hetekben mind a pénzpiacok, mind az európai politikusok éppen eléggé megijedtek. Nem nehéz kiszámolni mi a nagyobb veszteség, évente 2-3 milliárd eurónyi kamatot bukni a görögöknek kiutalt EU/IMF-hiteleken, vagy ragaszkodni az eredeti feltételekhez és végignézni, ahogy a görög gazdaság romba dől, és rántja magával a portugálokat, spanyolokat, olaszokat.

A görögök elmúlt fél évtizedes vesszőfutása tehát ha nem is véget érhet, de mindenképp kedvező fordulatot vehet a hétvégéi választások után, a kérdés már csak az, hogy mikor és milyen mértékű könnyítésben sikerül megegyezni Európa vezetőivel. A válaszok egy részét vélhetően a június 28-i EU-csúcson kaphatjuk meg, amely találkozótól nagyon sokan nagyon sokat várnak…

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

A magyarokon csattanhat az ostor

Magyarország lemaradásra ítélve?

Bankunió vagy összeomlás?

Valakinek egyszer fizetnie kell!

Miért kerültek bajba a spanyolok?

Nulla százalékos kamatok - ennyire félünk

Félő, hogy az eurózóna bankrendszerének megroppanását Magyarország az első sorból nézné végig.

Ha ez eurózóna bankválsága súlyosbodik, netán leáll a bankközi pénzpiac és az intézmények visszafogják a hitelezést, az a nyugat-európai országok mellett Kelet-Európát is súlyosan érintené, tekintettel arra, hogy a régió pénzügyi rendszerét a nyugati bankok leányvállalatai dominálják. Ebben az esetben a kelet-európai bankok is elzárnák az éppen csöpögő pénzcsapokat, ez pedig újabb válsághullámot, visszaeső hitelezést és akár újabb recessziót is jelenthetne.

Az IMF elemzése szerint a régióban jellemzően 60-80 százalék a külföldi bankok piaci részesedése, ami komoly kockázatot jelent abban az esetben, ha az eurózóna bankválsága elmélyül. (Bővebben lásd "Mit tehet Kelet-Európa, ha megroppan az eurózóna bankrendszere?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

2011 második félévében, mikor a bankválság legutóbbi hullámai elérték Nyugat-Európa partjait, a pénzintézetek átlagosan 8 százalékkal csökkentették a kelet-európai leánybankok forrásait. Az elemzés tanulsága szerint a hazai betétesek akkor még tudták pótolni a kieső forrásokat – Magyarország sajnos az IMF számításai szerint kivételt jelentett -, félő azonban, hogy egy újabb bankválság esetén már a lakossági betétek és megtakarítások sem lennének elegendők.

Mit tehet a kelet-európai régió egy eurózóna bankválság esetén?

Először is a gazdasági vezetőknek mindent meg kell tenniük, hogy a hazai pénzügyi- és bankrendszerbe vetett lakossági bizalom fennmaradjon/erősödjön. Az esetlegesen kieső nyugati források pótlása érdekében érdemes népszerűsíteni a hazai megtakarítási formákat, a lakossági pénzeket a hazai megtakarítási formákba terelni. Emellett érdemes együttműködni a bankokkal, és kidolgozni egy finanszírozási tervet annak érdekében, hogy ha már elkerülhetetlen, akkor a forráskivonás minél egyenletesebb legyen.

Érdemes fenntartani a tőke- és likviditási minimumokra vonatkozó előírásokat, minden lehetséges eszközzel csökkenteni a nem teljesítő hitelek arányát, és erősíteni a hazai bankszektort. Ezen túl a válságos időkben nemzetközi pénzügyi szervezetekkel kötött készenléti hitelkeretek is segítik a bankszektor stabilitásának fenntartását.

A jó hír az, hogy ha a nyugati bankok lassan és fokozatosan építik le a válság előtti években felhalmozott kelet-európai hiteleiket, abból hosszú távon Kelet-Európa két módon is profitálhat: egyrészt csökken a régió pénzügyi függése a nyugati nagybankoktól, másrészt lökést adhat a hazai pénzintézetek fejlődésének.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Magyarország lemaradásra ítélve?

Bankunió vagy összeomlás?

Valakinek egyszer fizetnie kell!

Miért kerültek bajba a spanyolok?

Nulla százalékos kamatok - ennyire félünk

Ideje lenne magunkhoz térni

A megszorításoknál a lényeg az, hogy a fájó lépéseket hirtelen és egyszerre kell megtenni, továbbá az, hogy az adott nép kellően „békés” legyen ahhoz, hogy elviselje az akár 20-30-40 százalékos fizetéscsökkenést.

Nagyon sokan, nagyon sokat vitáztak már arról, hogy a válság alatt mi lehet a jó megoldás. Vannak, akik a deviza leértékelésére esküsznek, megint mások megszorítanak, válságadókat vezetnek be, pénzt nyomtatnak, vagy épp kamatot csökkentenek, és vannak akik mindemellett még tüntetnek és gyújtogatnak is.

Ugyanaz a megoldás az egyik országban sikersztorival végződik, miközben egy másikban csúfos kudarccal zárul. Talán ez a legfőbb tanulsága Dani Rodrik, a Harvard professzorának Lettországban lett látogatásának, mármint az, hogy a válságkezelő intézkedéseket az adott nemzetre és a nemzet habitusára kell szabni. (Dani Rodrik beszámolójáról bővebben lásd "Lettország: siker vagy kudarc?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A lettek ugyanis arányaiban hasonló mértékű megszorítást és recessziót szenvedtek el a válság alatt, mint a görögök – a GDP közel 20 százalékkal, az állami szféra fizetései még ennél is nagyobb mértékben csökkentek, a munkanélküliség 20 százalék fölé ugrott -, a nadrágszíj meghúzást összességében mégis fegyelmezetten, komolyabb utcai zavargások és politikai káosz nélkül teljesítették.

A gazdaság mára ismét növekedési pályára állt - 2011-ben 5,5 százalékkal bővült, idénre 2,0 százalékot várnak -, és bár Lettország esetében túlzás lenne sikersztoriról beszélni – a munkanélküliség még mindig 15 százalék fölötti, a munkaerő 10 százaléka pedig elhagyta az országot -, a válságból kivezető egyik lehetséges úton úgy tűnik, hogy sikerül tovább haladni.

Az, hogy ez az út végül hova vezet, egyelőre kérdéses, egy valami azonban bizonyos: az a válságkezelő recept, ami így vagy úgy, de működött Lettországban, a görögöknél káoszhoz vezetett…

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Magyarország lemaradásra ítélve?

Bankunió vagy összeomlás?

Valakinek egyszer fizetnie kell!

Miért kerültek bajba a spanyolok?

Nulla százalékos kamatok - ennyire félünk

Ideje lenne magunkhoz térni

Miért van az, hogy a spanyol bank- és adósságválságról szóló hírek megtöltik a pénzügyi sajtót, a GDP arányában háromszor akkora japán államadósságról szinte azonban szó sem esik?

Spanyolország, az eurózóna soron következő dominójaként egyszerre küzd súlyos bank- és államadósság válsággal. A GDP-arányos adósságszint idén év végére 80 százalék fölé szökhet, ami a jelenlegi kamatszintek mellett lassan a finanszírozhatatlan kategóriába esik - a spanyol pénzügyminiszter a napokban nyilatkozta, hogy a magas állampapír hozamok miatt az ország gyakorlatilag kiszorult az állampapírpiacról.

Ezzel szemben Japán, melynek adósságrátája bőven 200 százalék feletti, vígan finanszírozza magát, többnyire kevesebb, mint 1 százalékon. (Bővebben lásd "Miért nincs szó japán adósságválságról?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A két eset között több jelentős különbség is akad, a legnagyobb mégis talán az - fejti ki a Mises Institute szakembere -, hogy míg a japán államadósságot több mint 90 százalékban japánok finanszírozzák, addig a spanyol állampapírok mintegy felét külföldiek birtokolják.

Ha ugyanis egy állam saját devizában adósodik el, amely adósságot saját állampolgárai és pénzügyi intézményei finanszíroznak, akkor megvan a lehetősége arra, hogy plusz (kamat)adókat vessen ki, továbbá kötelezze a bankokat és befektetési társaságokat, hogy állampapírba fektessenek.

Ezen túl, hiába a magas államadósság, ha a gazdaság egyébként stabil lábakon áll, akkor a befektetők elnézőbbek lesznek a magas adósságráta kapcsán is. Két mutatóra érdemes koncentrálni, egyik a külkereskedelem egyenlege, másik a devizatartalékok szintje. Japán esetében mindkét mutató megnyugtatóan alakult az elmúlt években, a külkereskedelem ugyanis masszív többletet mutatott, mg a devizatartalékok szintje stabilan emelkedett, elérve az 1000 milliárd dollárt.

Hiába tehát a 200 százalék feletti japán adósság, amíg a fönti pozitív tényezők fennállnak, addig a szigetországnak nincs különösebb oka az aggodalomra. Ezzel szemben a spanyoloknak nagyon is van, még akkor is, ha az elmúlt napok piaci kommentjei alapján a bankválságon valahogy sikerül túltenniük magukat…

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Magyarország lemaradásra ítélve?

Bankunió vagy összeomlás?

Valakinek egyszer fizetnie kell!

Miért kerültek bajba a spanyolok?

Nulla százalékos kamatok - ennyire félünk

Ideje lenne magunkhoz térni