Pénzügyi Szemle Online Blog

Unortodox ötletekből máshol sincs hiány, ehhez képest a magyar megoldások is tankönyvszerűek. 

Ha Barack Obama el akarja kerülni a fiscal cliff és az adósságlimit miatti nagy felfordulást, akkor nem kell mást tennie, mint kibocsátani két ezermilliárd dolláros platinaérmét. És ez nem vicc! (Bővebben lásd "Deficitcsökkentés érmekibocsátással?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Legalábbis a Wahintgon Post Wonkblogjának szerzője szerint, aki egy már 2011-ben is megköröztetett ötletet vett elő ismét. A platinaérme arra az esetre jelentene megoldást, ha 2013-ban nem sikerülne kezelni a fiscal cliff problémát, illetve megemelni az amerikai adósságplafont. A gond abból adódik, hogy jövő februárban az amerikai adósság el fogja érni a 16 400 milliárd dollárt, márpedig jelenleg a törvények szerint ennél nem lehet magasabb a tengerentúlon az államadósság. Ilyen esetekben meg szokták ezt az értéket emelni, de mindig kérdéses, hogy sikerül-e megállapodni…

Mi a helyzet, ha nem sikerül? Annyi, hogy az amerikai állam nem tud hitelt felvenni, így nem tudja fizetni a „számláit” sem, ami nyilvánvalóan hatalmas felfordulást okozna a globális gazdaság egészében.

Erre jön megoldásként a platinaérme. Arról van szó, hogy van egy kiskapu a jelenleg érvényes amerikai jogszabályokban: az amerikai pénzügyminisztérium (!) annyi platinaérmét bocsáthat ki, és olyan értékben, amennyit és amekkorát csak akar. Szöveghűen mindez így hangzik: “The Secretary may mint and issue platinum bullion coins and proof platinum coins in accordance with such specifications, designs, varieties, quantities, denominations, and inscriptions as the Secretary, in the Secretary’s discretion, may prescribe from time to time."

Minden más bankjegy és érme szabályozott, de ez az egy valamiért nem. Az elvi lehetőség úgy néz ki, hogy az amerikai pénzverde előállít két, egyenként ezermilliárd dolláros érmét, azt az elnök letétbe helyezi a Fed-nél, a Fed pedig a pénzügyminisztérium (Treasury) számláján jóváírja a kétezer milliárd dollárt. Probléma megoldva, adósságemelkedés nincs.

A megvalósításnak természetesen nincs sok esélye (meg ugye a szabály is feltehetően az emlékérmék miatt lett megalkotva), de az elvi lehetőség létezik.

Na, és persze ott van az a csúnya infláció is…

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Képzett magyarok nélkül nincs esélyünk

Magyarország szerencséje

Az egykulcsos adó Amerikából nézve

Ketyeg a diákhitel-bomba

Milliárdos hitelkártyát a görögöknek!

Mégis az államcsőd a megoldás?

Nem több autópálya, hanem képzett és innovatív magyar munkaerő kellene az OECD szerint.

A Közép-Dunántúl is bekerült abba a 23 régióba, amelyet közelebbről is megvizsgált az OECD a regionális növekedési kilátásokról készített elemzéséhez. A régiót három megye, Fejér, Komárom-Esztergom és Veszprém alkotja, ide tartozik Székesfehérvár, Tatabánya, Dunaújváros és Veszprém is - azaz magyaqr viszonylatban bőven nem fejletlen régiótól van szó. (Bővebben lásd "Így látja Közép-Dunántúlt az OECD" című cikkünket a jobb oldali hasábban)


Az OECD elemzése szerint azonban így is érzékelhető egyfajta lemaradás. A régió termelékenysége 10-15 százalékkal elmarad a nemzeti átlagtól, ami akkor is aggaszutó, ha ez szinte kizárólag abból adódik, hogy Budapest nagyon nagy előnye jelentősen torzítja a viszonyokat. A térség ezzel együtt Magyarország legerősebb ipari központja, az egy főre eső ipari termelés az országos átlag több mint duplája.

A munkanélküliség jóval alacsonyabb az áltagosnál, különös tekintettel a tartós munkanélküliségre, a munkaerő képzettsége azonban problémás: átlagon felüli, több mint 15 százalékos az alacsonyan képzettek aránya, a magasan képzetteké pedig csak 18,5 százalékos, szemben a több mint 20 százalékos magyar és 26 százalékos OECD átlaggal. Az elemző szerint a térségben jók az infrastrukturális adottságok (elsősorban az autópályák miatt), de feltűnően kevés a szabadalom, ami arra utal, hogy fejletlen a kutatás-fejlesztés.

Az OECD szerint a növekedést elősegítő faktorok között ki lehet emelni a jelentős külföldi tőkeállományt, ami a régióba érkezett 1999 és 2007 között, a multinacionális cégek jegyzik nagyjából a régiós kibocsátás csaknem felét, miközben ezeknél a társaságoknál dolgozik a foglalkoztatottak negyede. Az elemzés ezzel együtt azt is kiemeli, hogy a külföldi tőke dominanciája a külső sokkoknak kitetté teszi a régiót. A jó pontok közé sorolták az elemzők a jó munkakultúrát, a jó infrastruktúrát és a kedvező földrajzi elhelyezkedést is.

Mik az OECD szerint a térség gyenge pontjai? Az első a gyenge innovációs képesség, ami a multik és a magyar kkv-k közötti innovációs transzfer hiányát, illetve a cégek és a helyi egyetemek közötti kapcsolat viszonylagos gyengeségét jelenti. Problémát jelent a képzetlen, vagy alacsony képzettségű munkaerő magas aránya, aminek következtében a térségbeli cégek egyre inkább Szlovákiából verbuválják a jól képzett szakmunkásokat és mérnököket is. Ezen felül az elemzés arra is rámutat, hogy az ország egészéhez hasonlóan komoly visszatartó erőt jelent az adminisztrációs költségek magas szintje, a magas adóterhelés.

A jelentés szerint a regionális kiitörés alapja a humán erőforrás fejlesztése. Az oktatásnak kiemelkedő jelentősége van: régóta ismert statisztikai összefüggés, hogy az egyetemi, főiskolai diploma jelentősen növeli a várható jövedelmet, de az OECD esettanulmányai arra is rámutatnak, hogy a középfokú oktatás, a szakmai továbbképzések, a piacképes tudás elsajátítását lehetővé oktatási rendszer kiépítése ugyanígy megtérül.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Magyarország szerencséje

Az egykulcsos adó Amerikából nézve

Ketyeg a diákhitel-bomba

Milliárdos hitelkártyát a görögöknek!

Mégis az államcsőd a megoldás?

Össztűz alatt a svájci jegybank

Magyarország államadóssága akár ijesztő is lehetne, a világ legnagyobb jegybankjai azonban folyamatosan laza monetáris politikát követnek, ami nekünk is komoly segítséget jelent.

Az MNB hónapról-hónapra csökkenti az alapkamatot, a forint mégis erős - ez persze relatív, de a 280-285 közötti sáv a korábbi 300-as értékekhez mérten erősnek mondható -, a magyar állampapírok piacáról pedig csakis megnyugtató hírek érkeznek. Mi vagyunk ennyire jók, vagy elképzelhető, hogy szerencsénk van? (Bővebben lásd "Magyarország is örül a laza monetáris politikáknak" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Petra Gerlach-Kristen, Robert McCauley és Kazuo Ueda, három nemzetközi hírű közgazdász kimutatta, hogy a mai rendkívül összefonódott globális pénzügyi rendszerben a nagy jegybankok - Fed, EKB, Bank of England, Bank of Japan - minden lépése érezteti hatását a világ szinte valamennyi országában.

Mind a devizapiaci beavatkozások - például a svájci jegybank frank gyengítő akciói -, mind a kötvényvásárlások – Fed, EKB vásárlásai – hozzájárulnak ahhoz, hogy a világban csökkenjenek a kamatok, még azokban az országokban is, ahol egyébként sem a deviza-, sem a kötvénypiacon nem történik közvetlen jegybanki beavatkozás.

Mindez egyébként teljesen logikus is, hiszen ha például az amerikai jegybank amerikai állampapírokat vásárol nagy tételben, azzal lenyomja a tengerentúli kötvényhozamokat. Az amerikai kötvénykereskedők így igyekeznek magasabb hozamú papírokat vásárolni, ami evezeti őket Európába, ahol mondjuk francia, holland, sőt olasz vagy spanyol kötvényeket vesznek.

A folyamat nekünk magyaroknak kimondottan szerencsés, addig ugyanis, amíg a világ vezető jegybankjai laza politikát folytatnak - ez még évekig így lesz -, addig a magyar állampapírok és a forint is ígéretes befektetői célpont lehet. A kamatok így akár tovább csökkenhetnek itthon, a külföldiek állampapír-állománya emelkedhet, a forint stabil maradhat, és a GDP mintegy 80 százalékára rúgó államadósság gond nélkül finanszírozható lehet (akár még az IMF nélkül is). Magyarországnak ebben most nagy szerencséje van…

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Az egykulcsos adó Amerikából nézve

Ketyeg a diákhitel-bomba

Milliárdos hitelkártyát a görögöknek!

Mégis az államcsőd a megoldás?

Össztűz alatt a svájci jegybank

Ne hagyjuk meglopni magunkat!

Az állam már csak olyan, ha több a pénz, többet költ, vagyis a hiányt nem a gazdagok megadóztatásával kell csökkenteni.

Magyarországon az adózási rendszer átalakításának egyik legmarkánsabb, és így legtöbbet kritizált döntése a magasabb jövedelműek adóztatásának mérséklése volt - az egykulcsos személyi jövedelemadózás bevezetése ugyanis végső soron ezt jelenti. A kérdés nem csak nálunk, hanem az Egyesült Államokban is napirenden van, a „fiscal cliff" nevű problémahalmaz miatt ugyanis hozzá kell nyúlni az államháztartás bevételi és kiadási oldalához is, és a jelek szerint a tehetősebbek adóterhelése ennek következtében emelkedni fog. (Bővebben lásd "Fiscal cliff: Nem biztos, hogy az adóemelés a jó megoldás " című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Az amerikai közpolitikai viták kereszttüzébe került tehát a magasabb jövedelműek adóztatásának kérdése, aminek talán magyar szempontból is lehet relevanciája - annak ellenmére, hogy napestig lehetne sorolni a két ország és a két adórendszer közötti különbségeket. Mit gondolnak a tengerentúlon erről a kérdésről?

Nem meglepő módon ott sincs egységes álláspont. A tehetősebbek plusz adója melletti érvek jellemzően méltányossági okokra és a potenciális teherviselő képességre vezethetőek vissza, az adóemelés elleni érvek pedig sokfélék. Ez utóbbiak közül nem is azok a legérdekesebbek talán a mi szempontunkból, amelyek szerint az adóemelés csökkenti a fogyasztást és ezért recesszióval fenyeget, hanem azok, amelyek egy kicsit "filozofikusabban" közelítik meg a kérdést.

Az egyik elemzés arra mutat rá, hogy a II. világháború utáni időszak adatai szerint minden egyes dollárnyi plusz adóbevétel 1,17 dolláros kiadásnövekedéssel járt. Ez pedig azt jelenti, hogy a kormányok azon nyomban elköltik, amit pluszban kapnak, sőt még egy kicsit többet is annál. Ebből az következik, hogy a gyakorlatban nem igen létezik „deficitcsökkentés adóemeléssel", hisz a deficit ezáltal inkább nő - a jövedelemadó emelésével tehát nem lehet hatékonyan betömni a költségvetési lyukat.

Egy másik érvelés szerint a jövedelemadó emelése bár rövid távon megoldást jelenthet a hiányproblémára, de hosszabb távon és mélyebben elemezve mégis csak tüneti kezelés. Az évek óta vissza-visszatérő deficitprobléma ugyanis arra utal, hogy a társadalom túlzottan rá van utalva az államra, a költségvetés pénzére. Azért költünk folyamatosan többet, mint amennyi a bevételünk, mert a kelleténél jobban "rászoktunk" a központi forrásokra. A deficit ebben a megközelítésben elsősorban azt jelenti, hogy a költségvetés kiadási oldalával vannak fenntarthatatósági problémák. Eszerint a fiscal cliff is leginkább egy lehetőség, amely rámutathat arra, hogy milyen nagyon rá van Amerika akaszkodva az állami költségvetésre - egy lecke, amit esetleg másoknak is érdemes megfontolnia.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Ketyeg a diákhitel-bomba

Milliárdos hitelkártyát a görögöknek!

Mégis az államcsőd a megoldás?

Össztűz alatt a svájci jegybank

Ne hagyjuk meglopni magunkat!

Mennyi pénzt veszíthet Magyarország?

Alig heverte ki a világ az amerikai ingatlanpiacról induló pénzügyi összeomlást, máris ketyeg a következő időzített bomba.

A diákhitel lehet a következő „subprime”, azaz a fiataloknak kiadott kölcsönök piacán alakulhat ki az előttünk álló évek hitellufija, ami az ingatlanpiaci forgatókönyvhöz hasonlóan előbb busás nyereséget, majd tetemes veszteséget okozhat a pénzügyi szektor szereplőinek. (Bővebben lásd "Veszélyzónában a diákhitelek az USA-ban" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Késedelmes hitelek aránya az USA-ban (Pirossal a diákhitel)

A jelen válság előtti évek jelmondata az Egyesült Államokban az volt, hogy „megfizethető otthont mindenkinek”, aminek az lett a következménye, hogy sok ezer amúgy hitelképtelen amerikai vett fel kölcsönöket, amit később természetesen képtelen volt törleszteni. A hitelek összeomlottak, a bankok becsődöltek, a gazdaság recesszióba süllyedt…

Ma az American Dream így szól: „megfizethető oktatást mindenkinek!”. Az eredmény hasonló, mint néhány évvel ezelőtt a subprime válság előtt. A diákhitelek száma és volumene megállíthatatlanul növekszik, miközben a hitelpiac legtöbb szegmensében csökkenés mérhető. Az előző negyedévben az amerikai diákhitelek évesített növekedési üteme közel 20 százalék volt, ami több, mint aggasztó.

A hitelbírálatok rendkívül engedékenyek, a felsőoktatási intézményben tanuló diák ugyanis a legjobb adós, még 40-50 év munkaviszony áll előtte, a fizetése pedig átlagon felüli lesz. A statisztikák ugyanakkor azt mutatják, hogy a diákhitelek között rohamosan emelkedik a késedelmes hitelek aránya (piros vonal a fenti grafikonon), ami logikusan azt mondatná, hogy valamit tenni kell.

Korlátozni ugyanakkor az ország vezetői nem akarják a diákhiteleket - mi lenne akkor az Amerikai Álommal? -, a bankok nem mondanak le a busás nyereséggel kecsegtető üzletről, a diákok pedig tanulni akarnak. Szépen lassan dagad az újabb lufi…

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Milliárdos hitelkártyát a görögöknek!

Mégis az államcsőd a megoldás?

Össztűz alatt a svájci jegybank

Ne hagyjuk meglopni magunkat!

Mennyi pénzt veszíthet Magyarország?

Ne bízzunk a bankokban

A pénzügyi/gazdasági válság kirobbanásáért a közvélemény és a gazdaságpolitikusok egy része egyenesen a bankokat teszi felelőssé, ami elvezet a logikus következtetéshez: ha a bankok a hibásak, akkor meg kell őket szabályozni. A kérdés, hogy hogyan.

Ha ugyanis a bank biznisz egy „unalmas” iparág lenne, azaz a bankárok nem zsonglőrködnének dollármilliárdokkal, akkor talán elkerülhető lenne a következő válság - valahogy így hangzik a logikusnak tűnő gondolatmenet. (Bővebben lásd "Pénzügyi szabályozás: a harmadik út" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Viszont ha a bankszakma egy unalmas iparág lenne – íme az ellenvélemény -, akkor pénzügyi innováció sem lenne, és meglehet, hogy hosszú évtizedekig elkerülnénk a pénzügyi összeomlást, de akkor a jövő fejlődését lehetővé tevő újítások is hiányoznának. Raghuram Rajan, az IMF korábbi vezető közgazdásza szerint valami köztes megoldást kell találniuk a döntéshozóknak.

A szakember hozzáteszi, hogy korábban nagyon megcsontosodott a „too big to fail” nézet a Wall Streeten, azaz hogy a nagybankok annyira fontosak, hogy az állam semmiképpen sem engedheti őket csődbe menni. Ez a nézet pedig oda vezetett, hogy ha egy bank gyengébben teljesített a többieknél, akkor megérte nagyot kockáztatnia, mondván ha nem jön be, akkor az állam úgyis megmenti. Más iparágakban ez nem fordulhat elő, ott a gyengébb szereplő idővel kikopik, noha nem látványos bukással, hanem szépen lassan, de a helyét végül átveszik a többiek. Elég csak a Nokia vesszőfutására és kitartó piacvesztésére gondolni…

Raghuram Rajan szerint sem a „too big to fail” hozzáállás és a vak kockázatvállalás, sem a túlzott állami szabályozás nem használ a bankszektornak. Az üdvös az lenne, ha más iparágakhoz hasonlóan itt is megteremtenék a lehetőségét annak, hogy a nem versenyképesen működő nagybankok szépen lassan piacot veszítsenek, és „kimúljanak”.

A kérdés már csak a hogyan. Engedni kellene, hogy a bajba jutott nagybankokat feldarabolják és részlegenként átvegyék a többiek? Vagy az lenne az üdvös, ha eleve nem lennének kontinenseket átívelő óriásbankok? Esetleg néha engedni kellene egy-egy nagyot látványosan összeomlani, mint a Lehman Brothers bankházat?

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Milliárdos hitelkártyát a görögöknek!

Mégis az államcsőd a megoldás?

Össztűz alatt a svájci jegybank

Ne hagyjuk meglopni magunkat!

Mennyi pénzt veszíthet Magyarország?

Ne bízzunk a bankokban

Egyre kisebb szükségünk van a gondoskodó államra, annak mérete mégis egyre növekszik.

Az elmúlt száz évben az állami kiadások jóval gyorsabban növekedtek, mint maguk a gazdaságok, például az Egyesült Államokban az inflációval korrigált átlagjövedelem 1929-óta a négyszeresére – 42 000 dollárra – nőtt, miközben az állami kiadások 25-szörösükre híztak. A tendencia a legtöbb fejlett gazdaságra igaz, így nem is csoda, ha a sajtó roskadozik az államadóságok és a költségvetések tarthatatlan helyzetéről szóló cikkektől. (Bővebben lásd "Egyre kevésbé van szükség gondoskodó államra?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Az államok egyre nagyobbak, és a gazdaság egyre több területén vannak jelen, a számok azonban azt mutatják, hogy amint egyre gazdagabbá válik egy ország, az állampolgároknak úgy lesz egyre kisebb szükségük az államra. Az USA-ban például az 1929-óta négyszeresére emelkedő reáljövedelem azt eredményezte, hogy ma már a középiskolát végzett, gyermeket nevelő, és nyolc órás munkahellyel rendelkező szülők között a szegénységi küszöb alatt élők aránya kevesebb, mint 2,0 százalék.

Ezeknek a családoknak nincs szükségük állami gondoskodásra, az ő érdekük az, hogy minél kisebbek legyenek az elvonások, és minél szabadabban költhessék el a jövedelmüket. Különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy az állam mérete és a gazdasági növekedés között egyértelmű negatív kapcsolat mutatható ki, azaz minél többet von el az állam, annál lassabb lesz a gazdaság növekedési üteme.

Egy bizonyos ponton túl tehát a választók érdekével ellentétes az állami szerepvállalás növekedése, az adóemelés és a még több állami alkalmazott fenntartása. Hogy ez a pont hol van, az természetesen az egyes nemzetek esetében eltérő, Andrew G. Biggs, az American Enterprise Institute kutatóintézet közgazdásza szerint azonban a fejlett világ - eurózóna, és ma már az USA is - vélhetően túljutott ezen a ponton.

A gond csak az, hogy az állam méretét növelni rendkívül egyszerű - adóemelés, állami alkalmazottak felvétele, szociális programok -, csökkenteni viszont rettentő nehéz. Ehhez ugyanis a már meglévő és megszokott rendszerekből kellene visszavenni, azaz nyugdíjat, segélyeket, családi pótlékokat kellene csökkenteni, állami alkalmazottakat leépíteni. A kutató szerint ugyanakkor ez az út, amin a fejlett világnak haladnia kellene a következő évtizedekben.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Milliárdos hitelkártyát a görögöknek!

Mégis az államcsőd a megoldás?

Össztűz alatt a svájci jegybank

Ne hagyjuk meglopni magunkat!

Mennyi pénzt veszíthet Magyarország?

Ne bízzunk a bankokban

Az egyszer már bebizonyosodott, hogy ha korlátozások nélkül mindenki ugyanazt a devizát használja, az nem működik Európában. Miért működne az, ha mindenki ugyanolyan állampapírokkal operálna?

Az eurózóna gondjaira megoldást jelenthetne, ha nem lennének külön olasz, spanyol vagy német állampapírok, hanem az egyes tagországok egy nagy közös európai állampapírpiacon adnák el államkötvényeiket. Lenne európai államkötvény, éppen úgy, ahogyan az Egyesült Államok csinálja. (Bővebben lásd "Euróválság: közös hitelkeret lehet a megoldás?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A válság méregfoga így ki lenne húzva, hiszen a spanyol vagy olasz papírokat nem kéne rásózni a befektetőkre, mindenki venné a teljesen biztonságos, éppen ezért alacsony kamatozású közös európai kötvényeket. Az adósságok így gond nélkül finanszírozhatók lennének, megszűnnének a bajok.

Alacsony kamat? Korlátlan közös forrás? Nincs megkülönböztetés „jó” és „rossz” eurózóna tagok között? - kapják fel a fejüket a renitens görög politikusok. Meg vagyunk mentve – gondolhatják -, Brüsszel vagy Frankfurt piacra dob évi sok száz, sőt ezer milliárd euró értékben közös európai államkötvényeket, lehetőleg néhány százalékos kamaton, és a begyűjtött pénzt szétosztja görögök, spanyolok és németek között, hogy mindenki az igényeinek megfelelően költekezzen?

Na azért nem teljesen - hűti le a kedélyeket Erik Jones, a Johns Hopkins University professzora. Közös európai államkötvényekre valóban szükség van, a morális kockázatot - azaz azt a jelenséget, hogy a szabályokat lazábban értelmező eurózóna tagok „elbújjanak” a közös kötvény mögé - azonban valahogy kezelni kell.

A professzor szerint az lehet a megoldás, ha az egyes országoknak lenne egy hitelkeretük, és ha betartanák a közös brüsszeli szabályokat, akkor kaphatnának forrást a közös európai kötvénypiacról, ha nem, akkor maguknak kellene boldogulniuk. Pont úgy, mintha egy több milliárd eurós hitelkártya lapulna az egyes országok zsebében…

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Mégis az államcsőd a megoldás?

Össztűz alatt a svájci jegybank

Ne hagyjuk meglopni magunkat!

Mennyi pénzt veszíthet Magyarország?

Ne bízzunk a bankokban

Nagy bajban a franciák

Hagyni kellett volna becsődölni a görögöket, már nem lenne válság. Állítólag.

„A megmentünk mindenkit, közben megszorítunk, szenvedünk a recessziótól és izgulunk, hogy ki lesz a következő csődös” válságkezelő recept valahogy nagyon nem akar működni Európában. Az, hogy a németek majd megmondják a spanyolnak vagy a görögnek, hogy mire mennyit lehet költeni, hogy legyen a nyugdíj, és most épp hány milliárd eurónyi „mentőöv” érkezhet, az biztos, hogy bukáshoz vezet. (Bővebben lásd "Hagyni kellene csődbe menni az eurózóna tagokat" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Ezzel szemben a megoldás Charles Wyplosz közgazdász professzor szerint az eurózóna által követett jelenlegi „német recept” helyett az amerikai út lehet. A nagy különbség a két szemlélet között, hogy a tengerentúli elutasítja a mentőöveket, azaz ha egy állam ott bajba kerül, az bizony csődöt jelent. A kötvényesek buknak 30-40-akárhány százalékot, az adósság rendeződik, lesz persze pár „felfordulós” év, de hamar visszatérnek a békeévek. A rendszer önmagát tereli fenntartható mederbe, az USA-ban például 150 éve nem mentettek meg egy államot se.

Adódik a kérdés: ha úgyis csődöt jelenthetek, mint állam, akkor miért ne költekezhetnék hitelből, hisz ha túl nagy az adósság, úgyis becsődölök a bukót pedig a kötvényesek viselik (ez a morális kockázat kérdésköre). A válasz egyszerű, a csődök után ugyan néhány év alatt megbocsáthatnak a befektetők, rövid távon azonban rendszerint akkora a felfordulás, hogy a teljes politikai és gazdasági vezetésnek mennie kell. Elszálló kamatok, megszűnő munkahelyek, elpárolgó megtakarítások, pénzügyi káosz.

Amelyik politikus részt vesz egy csődben, az szinte biztos befejezte a pályafutását. Éppen ezért ha működik a „nem mentünk meg senkit központilag” szabály, akkor a politikai vezetőknek elemi érdekük, hogy az adósságok rendben ki legyenek fizetve, így vélhetően sokkal óvatosabban fognak gazdálkodni, mint tették azt például a görögök.

És mi lett volna, ha a görögök rögtön csődöt jelentenek, még 2010 elején? Semmi, a GDP 120 százalékára rúgó államadósságot lefelezték volna, a piaci automatizmusok pedig rendbe tették volna a gazdaságot. Mára vége lenne a válságnak. Charles Wyplosz legalábbis így látja.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Össztűz alatt a svájci jegybank

Ne hagyjuk meglopni magunkat!

Mennyi pénzt veszíthet Magyarország?

Ne bízzunk a bankokban

Nagy bajban a franciák

Szomorú adatok a magyar egészségügyről

A svájci jegybankot az a vád érte, hogy árfolyampolitikájával torzítja a devizapiacokat.

Az elmúlt hónapokban több befolyásos pénzpiaci szereplő - sőt még a Standard & Poor’s hitelminősítő is – fogalmazott meg éles kritikát a svájci jegybankkal szemben, mely szerint az alpesi ország árfolyampolitikájával veszélyes torzulásokat idéz elő a devizapiacon. (Bővebben lásd "Torzít vagy stabilizál a svájci jegybank? című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A vád arra utal, hogy a Svájci Nemzeti Bank (SNB) még 2011 szeptemberében 1,2-es minimum árfolyamot határozott meg a frank és az euró között, azaz bejelentette, hogy nem engedi 1,2 alá erősödni az EUR/CHF jegyzést. A korlátozásra azért volt szükség, mert az európai adósságválság miatt a befektetők menekültek az eurózónából, és a biztonságosnak tartott svájci frankot vásárolták.

Ezektől a vételektől ugyanakkor a frank vészesen erősödött az euróval szemben, és már elért egy olyan szintet, ami a svájci gazdaság stabilitását veszélyeztette. Mint kiderült, a túl erős frank sem jó, ez ugyanis deflációt idézhet elő, és visszaveti az exportot.

A jegybank döntése nyomán 1,2 közelében rögzítették az EURCHF árfolyamot, ezt a határt azonban az SNB csakis úgy tudja megvédeni, ha 1,2-es árfolyamon folyamatosan svájci frankot ad el, és eurót vesz azoktól, akik továbbra is menekülnének a recsegő-ropogó eurózónából.

A kulcs pont ez, a jegybanknak folyamatosan eurót kell vásárolni, hogy az 1,2-es szint kitartson. Csak idén az SNB 140 milliárd eurót kényszerült megvásárolni, amivel a jegybank devizatartaléka már 360 milliárd euróra nőtt. Ezt a pénzt pedig javarészt európai állampapírokba fekteti, tehát a kritikákkal ellentétben a svájci jegybank éppen hogy segít stabilizálni az európai pénzügyi rendszert azzal, hogy eurót és állampapírokat vásárol.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Ne hagyjuk meglopni magunkat!

Mennyi pénzt veszíthet Magyarország?

Ne bízzunk a bankokban

Nagy bajban a franciák

Szomorú adatok a magyar egészségügyről

Hívj, ha átver a bank!