Pénzügyi Szemle Online Blog

Elképzelhető, hogy a jelen válság során a legnagyobb gond az, hogy a világ kifogyott a növekedést generáló új innovatív ötletekből?

A fejlett világra az elmúlt évek lassú gazdasági növekedését követően a soron következő években is stagnálás/erőtlen növekedés vár, ami egyre több szakember szerint már nem a pénzügyi válság hatása, hanem annak tudható be, hogy a világ kifogyott a forradalmi megoldásokból. (Bővebben lásd "Pénzügyi válság vagy innovációs válság?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A legpesszimistábbak egyenesen úgy látják, hogy a fejlett világban – elsősorban Európában - az elmúlt 250 év gyors növekedése volt a kiugró eredmény, és a következő évszázadok az 1700-as évek előtti időszakhoz hasonlóan stagnálással telnek majd.

A feltörekvő országok még növekednek, hisz ott még lehet utakat, hidakat, iskolákat építeni, a fejlett gazdaságok azonban megrekedtek, nekik kellene valami új ötlet, ami lökést adhatna. Legutóbb a 90-es évek technológiai forradalma hozott egy sor újítást – internet, mobiltelefon, számítógépek elterjedése -, a 2000-es évek gazdasági növekedését már inkább csak az olcsó hitelek táplálták, ami ugyanakkor mint bebizonyosodott, csak ideig-óráig tarthat…

A világnak most is szüksége lenne valamire, ami millióknak ad munkát, az iparnak megrendelést, az államoknak pedig adóbevételeket, ez a „valami” ugyanakkor most még nem látszik. Az Apple legújabb csodamasináinál egészen biztosan több kell, hogy beinduljon az innovációs gőzhenger.

Kenneth Rogoff, a Harvard professzora ugyanakkor az optimisták közé tartozik, és hangsúlyozza, hogy az elmúlt évek gazdasági helyben járása pontosan követi a korábbi nagy adósságválságok utáni mintát, a világ azonban hamarosan készen áll majd arra, hogy új növekedési pályára álljon. Szerinte a géntechnológia vagy az alternatív energia tartogat annyi meglepetést, ami elegendő új innovációval látja el a világot, mindez pedig csak idő kérdése.

A jövő nagy innovációi már ott vannak a tervezőasztalokon, és ha a válság utolsó hullámai is elülnek, akkor elegendő pénzügyi forrás is lesz, hogy az új ötletek megvalósuljanak. Optimista vélemény, a következő évtized nagy kérdése lesz, hogy bejön-e a Harvard professzorának várakozása.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Mennyit ér egy jó diploma?

A világ összes pénze sem elég

Tandíj, én így szeretlek

Azt se tudjuk, mennyi pénzünk van

Szemléletváltást a közpénzügyekben!

Képzett magyarok nélkül nincs esélyünk

Az az igazi kérdés, hogy mennyivel keresünk többet a diploma miatt. Ha semennyivel, az baj.

„Készpénzben most fizetek 100 ezer dollárt az Önök jövőbeli fizetésének 10 százalékáért." - ezzel az ajánlattal kínálta meg Warren Buffett, a világ legjobb befektetője a Columbia Business School mintegy 700 diákját.

Miről is szól ez az ajánlat? Warren Buffett a diákok jövőbeli fizetésének tizedéért kínált 100 ezer dollárt, azaz azt feltételezi, hogy a megszerzett diploma legalább egymillió dollárnyi fizetést generál majd. Gyorsan hozzátette, hogy a végzett diákok által birtokolt tudás, azaz a humán tőke értéke valójában több millió dollár, azaz forintban számolva akár az egymilliárdot is eléri... (Bővebben lásd "Diploma: a világ egyik legjobb befektetése" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A nagy port kavart magyar tandíjjal kapcsolatos vita során is érdemes lehet követni Warren Buffett gondolatmenetét, és azt vizsgálni, hogy mint vegytiszta befektetés, megéri-e kifizetni a több milliós tandíjat. Egy ilyen döntésnél alapvetően két fontos kérdés van: mennyi a befektetett összeg, és mennyi a jövőbeli várható nyereség értéke.

Az egyetemi tandíj, ha mondjuk 10 félévvel és félévenként 300 ezer forinttal számolunk, akkor összesen 3 millió forintos befektetést jelent. Ha a diákhitel kamata valóban 0 százalék lenne, akkor ez a 3 millió forint még hitelből finanszírozott tanulmány esetén sem lenne magasabb.

A második kérdés az, hogy egy diplomával a zsebben mennyivel lesz nagyobb a jövőbeli fizetés és könnyebb az elhelyezkedés. Egy amerikai tanulmány szerint jelenleg a diplomával rendelkezők mintegy 45 százalékkal keresnek többet átlagosan, mint a diplomával nem bírók. Ha ezt az értéket átültetjük a magyar kereseti viszonyokhoz, és azt mondjuk, hogy a nettó átlagbér 130 ezer forint, akkor a diplomások megközelítőleg havi plusz 60 ezer forintos, azaz évi plusz 7-800 ezer forintos nettó fizetésre számíthatnak. Ha 30 évig dolgozunk, akkor ezt az évi plusz 7-800 ezres fizetést, mint a befektetés hozamát érdemes hasonlítani a tandíj, mint kezdeti befektetés 3 milliós összegéhez.

A számítás természetesen a végletekig leegyszerűsíti a kérdést, és számos ponton támadható, Warren Buffett befektetői szemlélete azonban világossá teszi: egy jó diploma és a megszerzett tudás sok-sok millió forintot ér(het).

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

A világ összes pénze sem elég

Tandíj, én így szeretlek

Azt se tudjuk, mennyi pénzünk van

Szemléletváltást a közpénzügyekben!

Képzett magyarok nélkül nincs esélyünk

Magyarország szerencséje

Az EU, az IMF, az európai adófizetők szünet nélkül öntik a pénzt a görög feneketlen kútba, de úgy tűnik semmi sem elég.

Görögország eddig kapott két nemzetközi mentőcsomagot, előbb 110, majd 130 milliárd euró értékben, majd megállapodott az intézményi befektetőkkel - bankok, biztosítók, befektetési alapok - egy adósságátstrukturálásról, végül az adósságrendezésben részt vevő állampapírokat megkísérelte jóval olcsóbban visszavásárolni. (Bővebben lásd "Milliárdnyi közpénz a feneketlen kútba" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Emellett az EU/IMF hitelek kamatait több ízben is csökkentették, a futamidőt kitolták, és arra is ígéretet kaptak, hogy az EKB által megvásárolt állampapírokon képződött nyereségből is részesülhetnek.

Az ember azt hihetné, hogy ennyi segítség után a görög államadósság már szinte játszva visszafizethető, az adósság/GDP mutató azonban jelenleg is a 200 százalékot közelíti, és egy optimista forgatókönyv szerint is csak 124 százalékra süllyedne a 2020-as céldátumig.

A görögöket szinte kitömik pénzzel, miközben a magánbefektetők továbbra is elkerülik az országot, az adósság mégis 200 százalékos? Ashoka Mody, a Princeton University professzora szerint mindebből arra lehet következtetni, hogy az egész mutatvány, amivel megpróbálták a felszínen tartani az eurózóna fekete bárányát, hiábavaló volt.

Szerinte ugyanis, ha megvalósul az optimista várakozás, és a görög adósság valóban 124 százalékra csökkent 2020-ra, akkor sem lesz ok a pezsgőbontásra, ez ugyanis még mindig fenntarthatatlan lesz. Pontosabban fenntartható, de csak úgy, ha az EU 1-2 százalékon finanszírozza tovább a görögöket.

Nincs mese, a görög pénznyelő még sok-sok évig emészti majd a milliárdokat, ami legalább két kérdést felvet: ha a görögök kaphatnak 1-2 százalékon EU-s milliárdokat, akkor más vajon miért nem, továbbá hogy a történet végén visszatekintve biztosan jó ötletnek fog-e tűnni, hogy a gyors csőd helyett a sok százmilliárdos lélegeztetőgépet választották az EU vezetői.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Tandíj, én így szeretlek

Azt se tudjuk, mennyi pénzünk van

Szemléletváltást a közpénzügyekben!

Képzett magyarok nélkül nincs esélyünk

Magyarország szerencséje

Az egykulcsos adó Amerikából nézve

A magánszférában dolgozók évente megközelítőleg egy hónappal dolgoznak többet, mint a közalkalmazottak. Legalábbis egy amerikai felmérés szerint.

Gyakran lehetünk fültanúi, amint egy a magánszférában dolgozó barátunk épp azt dörgöli egy másik, közszférában tevékenykedő cimboránk orra alá, hogy a magánszféra sokkal „keményebb”, többet kell dolgozni, nincs szabadság, sőt a főnök még hétvégén és ünnepnapokon sem hagyja pihenni. (Bővebben lásd Munkaidővita: közszféra versus magánszféra című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Egy amerikai kutatás megpróbált a végére járni, és arra a kérdésre kereste a választ, hogy vajon a közalkalmazottak, vagy a magánszférában elhelyezkedők dolgoznak-e többet.

Az eredmény tanulságos, a privát szférában ugyanis az Egyesült Államokban évente átlagosan 4-4,5 egész, azaz 40 órás munkahéttel „húznak le” többet, mint az államilag fenntartott munkahelyeken. (A felmérésben nem szerepeltek a tanárok, tekintettel a speciális munkarendre és a nyári szabadságolásokra.) Ez annyit tesz, hogy a magánszférában az átlagos dolgozó évente egy hónappal dolgozik többet, mint a közszférában…

A kutatók azt is kiszámolták, hogy ha a közszférában ugyanannyit dolgoznának, mint a magánszférában, akkor az állam a közszolgáltatások minőségének változatlansága mellett évente mintegy 130 milliárd dollárnyi - a GDP 1,0 százaléka - munkabért spórolhatna meg.

A tanulságok levonását a kutatók az Olvasóra bízzák, megjegyzik ugyanakkor: a számok alapján nem „fair”, hogy az állam arra kéri a magánszféra dolgozóit, hogy a magasabb adókkal az eddigieknél jobban járuljanak hozzá a közterhekhez. Miért nem kéri a közalkalmazottakat arra, hogy dolgozzanak legalább annyit, mint a magánszféra alkalmazottai?

A következtetés impozáns, de igazából csak azt mutatja, hogy a közszférában más "ledolgozott munkaidő-munkabér" kombináció alakult ki, mint a versenyszerktorban. Mélyebb elemzéshez meg kellene vizsgálni a bérek és a ledolgozott munkaidő viszonyát is, azaz azt, hogy a versenyszektor több munkája magasabb bért jelent-e. És akkor arról nem is beszéltünk, hogy a bér végső soron a munka hatértermelénységének függvénye, szóval a hatékonyság is fontos szempont...

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Tandíj, én így szeretlek

Azt se tudjuk, mennyi pénzünk van

Szemléletváltást a közpénzügyekben!

Képzett magyarok nélkül nincs esélyünk

Magyarország szerencséje

Az egykulcsos adó Amerikából nézve

Ne arról vitázzunk, hogy lesz-e állami tandíj, hanem hallgassuk ingyen a Harvard sztárprofesszorait.

MOOC – ez az új varázsszó. A rövidítés a tömeges online felsőoktatást rejti (massive open online courses), ami az oktatás világának teljes átalakulásával kecsegtet. Az órák ingyenesek, online-alapon elérhetőek és mindenki számára nyitottak, nem kell hozzájuk más csak internet-kapcsolat és egy laptop. A szolgáltatók jellemzően elit egyetemek, a Stanford, a Berkeley, a Harvard, a Columbia. (Bővebben lásd "Átszabják a felsőoktatást az ingyenes online kurzusok" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Az e-oktatás nem új dolog, de itt nem erről van szó, hanem arról, hogy a világ vezető (amerikai) egyetemei egyre jobban belefolynak ebbe az ingyenes, világméretű oktatási újításba. A kurzusok olyanok, mint egy rendes egyetemen, van lehetőség a haladásra, a fejlődésre. Annyi különbség van, hogy ezekért az órákért nem jár kreditpont, így a rendes képzésekben nem elismert tudásról van szó – egyelőre. Már most több tízezer diák tanul ezeken a kurzusokon, a vizsgákat pedig jellemzően egymásnak javítják a diákok.

A világ egyik vezető gazdasági blogoldalán Richard Posner világhírű jogász arról értekezik, hogy ez az oktatási forma magasabb minőséget jelent a konvencionális oktatásnál. Jellemzően jobbak a tanárok, akiket amúgy is szabadon lehet kiválasztani, és a diáklista sem telhet meg. Ha valaki valamit nem ért, visszamehet egy-egy gondolatra, és az online forma lehetővé teszi, hogy ne kelljen utazni, vagy esetleg másik városba (országba) költözni. A gyenge pont leginkább az interaktivitás korlátozottsága (nem nagyon tudunk kérdezni a tanártól), bár egyes MOOC-k erre is találtak megoldást: a legtöbb diák által feltett kérdést eljuttatják az előadónak. Posner szerint idővel ezek az online-egyetemek eljuthatnak oda, hogy diplomát adnak ki, a fő akadály egyelőre a teljesítmény mérésének, a plagizálásnak, illetve a diákok szelektálásának problémája.

Az üzleti modell is azon múlik majd, hogy lesz-e igény a teljesítmények elismerésére, vagy ezek a kurzusok megmaradnak kiegészítő képzéseknek. Ebben az esetben természetesen felmerül a tandíj kérdése is, ami így is sokkal alacsonyabbnak ígérkezik, mint egy sima egyetemen. Posner példának a Harvardot, hozza, ahol nagyjából 6600 hallgató van. Az e-egyetem megvalósításával lehetne, mondjuk, százszor ennyi, 660 ezer. Annyi bizonyosnak látszik, hogy ez nagyjából annyira szabná át az egyetemi piacot, mint amennyire az internet elterjedése a könyvbizniszt. Nagyon.

Ugyanezen blog másik szerzője, Gerry Becker Nobel-díjas közgazdász arra mutat rá, hogy a finanszírozó egyetemeknek nincs bevétele jelenlegi formájában ezekből az online kurzusokból, a hozzáadott érték az ismertégből, a reklámból adódik. Az online kurzus amúgy nem drága műfaj: sokszor a sztár professzorok is ingyen adnak ilyen órát, a hiúságukat ugyanis legyezgeti, hogy tízezreknek beszélhetnek.

Becker szerint a legnagyobb baj ezekkel a kurzusokkal a diák és tanár közötti kommunikáció hiánya. Ezért szerinte nincs is esély arra, hogy a következő évtizedben az online kurzusok valódi versenytársai legyenek a klasszikus egyetemeknek, de kiegészítő szerepük elvitathatatlan lesz. Az online kurzusok szerinte jó eséllyel a fejlődő világban fognak elterjedni, ahol ez kivételes lehetőséget jelent majd a legjobb egyetemek legjobb professzorainak hallgatására.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Tandíj, én így szeretlek

Azt se tudjuk, mennyi pénzünk van

Szemléletváltást a közpénzügyekben!

Képzett magyarok nélkül nincs esélyünk

Az egykulcsos adó Amerikából nézve

Ketyeg a diákhitel-bomba

A tandíj önmagában nem katasztrófa, minél többet fizetek, annál többet várhatok el a pénzemért. Elvileg.

Az amerikai egyetemek hatékonyabbak, jobbak, színvonalasabbak mint az európaiak, aminek legalább két oka van: az USA többet költ oktatásra, a felsőoktatási intézmények pedig jóval nagyobb autonómiával rendelkeznek, mint európai társaik. Utóbbi annyit tesz, hogy az állam ott jóval kevésbé szól bele az intézmények irányításába és finanszírozásába, az egyetemek a tengerentúlon szinte már úgy működnek, mint az államtól független, piaci alapon létrejött „vállalatok". (Bővebben lásd "A felsőoktatás finanszírozása és autonómiája" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Általános - bár a válság miatt most egy kicsit kikezdett - nézet a közgazdaságtanban, hogy ami piaci alapon működik, az többnyire hatékonyabb, mint ami államilag vezérelt. Ez alapján egyértelműnek tűnik: ha Európa ugyanolyan színvonalú egyetemi oktatást szeretne, mint a tengerentúlon, akkor az államnak egyre kisebb részt kell vállalnia a felsőoktatás finanszírozásából és irányításából egyaránt.

Ez természetesen nem egyszerű, tekintettel arra, hogy az Európai Unióban a magánszféra egy főre lebontva harmadannyit költ felsőoktatásra, mint az USA-ban - a GDP 0,7 illetve 2,1 százalékát -, azaz az európai felsőoktatás piaci alapokra helyezése csakis úgy képzelhető el, ha a lakosság az eddigieknél mintegy háromszor annyit fizetne ki a felsőoktatásért.

Mindez nem jelent mást, mint a tandíjak meredek emelkedését az európai egyetemeken, ami bár első hallásra riasztónak tűnhet, hosszabb távon meghozhatja a gyümölcsét. A magasabb tandíj ugyanis lehetővé tenné, hogy az egyetemek önállóan és magasabb színvonalon működjenek, így javulna az oktatás színvonala, értékesebb lenne a megszerzett tudás és diploma. A végzett diákok ezzel a tudással jobban fizető állasokat tölthetnének be, azaz a tandíj mint befektetés végső soron megtérül. Paradox módon még örülhetünk is annak, ha emelkedik a tandíj, mert ez elvileg, piaci viszonykat és tisztességesen gazdálkodó egyetemeket feltételezve azt jelenti, hogy javul az oktatás szinvonala.

Marad persze a kérdés, hogy miből? Hogyan finanszírozható meg ez a befektetés? A magas tandíj kifizetéséhez ugyanis a többségnek évekre/évtizedekre szóló diákhiteleket kell felvennie - éppen úgy, ahogyan az amerikai és egyre több országban az európai diákok teszik -, ami csakis alacsony kamatok és elfogadható hitelfeltételek mellett biztosítja a valódi társadalmi mobilitást.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Azt se tudjuk, mennyi pénzünk van

Szemléletváltást a közpénzügyekben!

Képzett magyarok nélkül nincs esélyünk

Magyarország szerencséje

Az egykulcsos adó Amerikából nézve

Ketyeg a diákhitel-bomba

A pénzügyeink rendbetételéhez az lenne a minimumelvárás, hogy tudjuk, mennyi pénzünk van, és milyen kötelezettségeket vállaltunk. A magyar állami rendszer most ezt sem igazán tudja.

Már az előző poszt is arról szólt, hogy nem megkurtítani kell az államháztartást, hanem ésszerűsíteni a költségvetési gazdálkodást. Nem felülről kell nézni az államháztartást, hanem részletekbe menően ismerni kell a rendszert, hogy tudjuk, hol lehet a legkisebb társadalmi veszteséggel csökkenteni az adófizetők pénzének költését. (Bővebben lásd "Közpénzügyek és versenyképesség (2. rész)" című cikkünket a jobb oldali hasábban.)



Mik azok a kitörési pontok, amelyek segíthetnek elérni ezt a célt?

1, Fenntartható adósságcsökkentéshez eredményes és hatékony közpénzköltés kell. Ez kiszámítható tervezést és megfelelő tartalékolást tételez fel.

2, Eredményességi követelményeket kell támasztani minden adóforint elköltésével szemben. A közkiadások nagy részét ma úgy költi el az állam, hogy egyetlen hivatalos dokumentum, jogszabály, deklaráció nem rögzíti, hogy ténylegesen mit kell elérni ahhoz, hogy eredményesnek minősítsünk egy projektet.

3, Az eredményesség nem elég, konkrét célok kellenek: a közpénzek célszerű és eredményes felhasználásához szükséges, hogy mérhető kritériumok álljanak rendelkezésre annak eldöntéséhez, hogy a kívánt célok teljesülnek-e.

4, Éjt nappallá téve lehet vitatkozni a követendő gazdaságpolitikáról, az elérni kívánt céloktól, mindennek kevés értelme lesz, ha azt sem tudjuk megmondani, hogy „most mi van". Márpedig Magyarországon közpénzügyi fronton ez a helyzet: az államnak nincsenek rendes kimutatásai a saját pénzügyeiről. Egy olyan információs és számviteli rendszert használunk, ami lehetetlenné teszi a tisztánlátást. A költségvetési szférában is olyan rendszerre van szükség, amely megbízható képet ad egy-egy szervezet gazdálkodásáról, a közpénz-felhasználásáról, ideértve az amortizáció képzését is.

Az biztos nem visz előre, hogy egy-egy önkormányzat rendelkezésre álló pénzügyi kimutatásaiban meg sem jelenik, hogy az európai uniós pénzből épült uszodát az elkövetkező 20 évben fenn kell ám tartani, telente ki kell ám fűteni, és időnként fel is kell újítani... ja, hogy így már nem is biztos, hogy meg kellett építeni?

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Szemléletváltást a közpénzügyekben!

Képzett magyarok nélkül nincs esélyünk

Magyarország szerencséje

Az egykulcsos adó Amerikából nézve

Ketyeg a diákhitel-bomba

Milliárdos hitelkártyát a görögöknek!

Ha már alig van pénzünk, azt legalább hatékonyan, eredményesen és ésszerűen költsük el.

A magyar közpolitikai és gazdaságpolitikai színtéren kevés kérdéssel kapcsolatban van egyetértés, de azzal kapcsolatban nincs nagy vita, hogy a magyar államháztartás rendszere jelentős átalakítást igényel. A kérdés persze a hogyan (erről lásd "Közpénzügyek és versenyképesség (1. rész)" című cikkünket a jobb hasábban).

Az nagyjából szintén evidens, hogy nincs mód a költségvetési túlköltekezésre, mégpedig elsősorban azért nincs, mert a magyar állam hitelezői szerint ez nem fenntartható út, így nem is finanszírozzák meg. Vagy ha igen, akkor olyan drágán, ami már önmagában nem fenntartható.

Marad tehát a bevételek növelése és a kiadások csökkentése. Az előbbi inkább csak szükségmegoldás, az utóbbival kapcsolatban pedig megint csak felmerül a kérdés, hogy miképp kellene ezt végrehajtani. A manapság jellemző megközelítés szerint makro-szemléletben kell a kérdéshez közelíteni, azaz meg kell nézni, hogy hol költünk - mondjuk nemzetközi összevetésben - aránytalanul sokat (illetve rosszabbik esetben, hogy hol van annyi pénz, ahonnan érdemben el lehet venni), és ott meg kell vágni a kiadásokat. Ez nyilvánvalóan nem hatékony megoldás, nem veszi ugyanis figyelembe a magyar sajátosságokat és azt sem, hogy honnan lehet a legkisebb társadalmi veszteség mellett elvenni.

Na, mármost ahhoz, hogy ez utóbbi kérdést meg tudjuk válaszolni, nem elég felülről ránézni a költségvetésre - ismerni kell minden egyes intézményt és szervezetet, minisztériumot és önkormányzatot, hivatalt és bíróságot. Vagyis nem szabad makroszinten közelíteni. A mennyiségi szemlélet helyett minőségi szemlélet kell, azt kell ugyanis biztosítani, hogy az állam eredményesen és hatékonyan költse el az adófizetők pénzét.

Onnan kell elvenni, ahol pazarolnak, de onnan nem szabad, ahol a plusz titkárnő nélkül összeomlana a közszolgáltatás. Lehet jobban gazdálkodni állami szinten is, de ez megköveteli, hogy az ésszerűsítéseket is kellő alapossággal készítsék elő. Makroszinten valóban csak megszorítani lehet, de mikroszinten van tere a megtakarításnak is. Ha tehát azt akarjuk, hogy a magyar állam hatékonyabban és eredményesebben működjön, akkor le kell menni az egyes intézmények szintjére, meg kell nézni, hogy hogyan lehet javítani a működésen, és ezt követően kell bármilyen előirányzatot csökkenteni. A minőségi szemlélet azt is megköveteli, hogy az állami működés átlátható és elszámoltatható legyen, illetve hogy megbízható legyen már a tervezési folyamat is.

Csak ne higgyük, hogy a kiadási tételek nyesegetésével hosszú távon és fenntartható módon rendbe lehet tenni az állami pénzügyeket.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Képzett magyarok nélkül nincs esélyünk

Magyarország szerencséje

Az egykulcsos adó Amerikából nézve

Ketyeg a diákhitel-bomba

Milliárdos hitelkártyát a görögöknek!

Mégis az államcsőd a megoldás?

Besegíthetnek a központi bankok az adósságcsökkentésbe, vagy őrködjenek csak az infláció felett?

A jegybankok szerepe a válságot megelőző évtizedekben az volt, hogy őrködjenek az infláció felett, és esetleg mellérendelt célként igyekezzenek hozzájárulni a gazdasági növekedés élénkítéséhez. Ma ezzel szemben az infláció nem jelent gondot - hogy is jelenthetne, mikor mindenki tartalékol és senki sem fogyaszt -, a gazdasági növekedések pedig épp az első számú gazdasági közellenség, az államadósságok miatt akadoznak. (Bővebben lásd "Új, lazább jegybanki politikára van szükség" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Logikus következtetés, hogy az eddigi konzervatív jegybanki hozzáállást váltsa föl egy jóval lazább szemlélet, és a központi bankok is segítsenek be az adóssághegyek leépítésébe - hangsúlyozza Simon Wren-Lewis, az Oxford University professzora.

Szemléletes példa: ha egy országnak a GDP 100 százalékára rúgó az államadóssága, akkor egy 1,0 százalékos adóemelés ugyanakkora takarékosságot jelent, mintha a meglévő adósságra fizetett kamatok 1,0 százalékkal csökkennek. A jegybankoknak a következő években pont ez lehet a feladatuk, azaz hogy a kormányoknak besegítsenek a takarékossági törekvésekben és minden létező eszközzel igyekezzenek leszorítani az adósságok után fizetett kamatokat.

A professzor hozzáteszi, hogy minél magasabb egy ország államadóssága, annál nagyobb szerep hárulhat a jegybankokra az adósságkezelésben. A korábban elképzelhetetlennek gondolt megoldások mára megszokottá váltak, elég csak a több 100, sőt 1000 milliárd dolláros kötvényvásárlási programokra, az évekre előre beígért 0 százalékos alapkamatra, vagy egész országok állampapírpiacainak megtámasztására gondolni.

Ma már nem az a kérdés, hogy a jegybank besegítsen-e, hanem az, hogy ezt milyen mértékben tegye, azaz a korábbi, „a jegybank őrködjön az infláció felett” jellegű szemlélet alaposan megváltozott.

Érdekes kérdés, hogy a 2013 tavaszán megújuló jegybanki vezetés Magyarországon igazodik-e a külföldön már lazuló szabályokhoz, és ha igen, azt milyen mértékben és milyen új eszközökkel teszi.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Képzett magyarok nélkül nincs esélyünk

Magyarország szerencséje

Az egykulcsos adó Amerikából nézve

Ketyeg a diákhitel-bomba

Milliárdos hitelkártyát a görögöknek!

Mégis az államcsőd a megoldás?

A válság alatt a gazdasági újságírók és elemzők többször is látni vélték a hiperinflációs szörnyeteget, azaz attól tartottak, hogy a krízis a papírpénz teljes elértéktelenedéséhez vezet.

Magyarországon is a saját bőrünkön tapasztalhattuk a félelmeket, a 2009 február-márciusi forintpánik során például szinte mindennaposak voltak a „Mi lesz, ha a forint összeomlik és elveszíti értékét” típusú kérdések. (Bővebben lásd "Így alakulhat ki hiperinfláció" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A hiperinfláció – azaz az évi 1000 százalékot meghaladó pénzromlási ütem - ugyanakkor egy rendkívül ritka jelenség. Anders Aslund, a Peterson Institute közgazdásza hangsúlyozza, hogy a papírpénz teljes értékvesztése többnyire három esetben fordul elő: az adott ország területén komoly fizikai károkkal járó háborúk után, elhúzódó diktatúrák bukásakor és valutauniók széthullásakor.

A szakember hozzáteszi, hogy egy-egy gazdaságpolitikai hiba nem képes hiperinflációt előidézni, mint ahogyan az államcsődök után sem feltétlenül következik be, a jegybanki pénznyomtatás pedig szinte soha nem jár a pénz vásárlóerejének teljes összeomlásával.

A magyar példa szempontjából érdekes következtetés, hogy demokráciákban rendkívül nehezen alakul ki hiperinfláció, itt ugyanis működnek a természetes gazdasági egyensúlyok. Rövid távú pánikok ugyan előfordulhatnak, de ha nagy a baj, akkor a kormányok többnyire külső segítséget kérnek és kapnak, ami jellemzően megoldást jelent.

Ami ugyanakkor komoly aggodalomra adhat okot, az nem más, mint hogy az eurózóna felbomlása szinte biztosan hiperinflációhoz vezetne a fizetési övezetben. A közgazdász szerint egy-egy ország „békés” kiválása még nem okozna tragédiát, a rendszer összeomlása azonban már igen. Ezt minden eszközzel meg kell akadályozni, akár még a jegybanki pénznyomda beindításával is, amivel kapcsolatban a szakember ismét csak hangsúlyozza: igazán komoly bajt a pénzpumpa nem okozhat.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Megtalálták a csodapénzt Amerikában!

Képzett magyarok nélkül nincs esélyünk

Magyarország szerencséje

Az egykulcsos adó Amerikából nézve

Ketyeg a diákhitel-bomba

Milliárdos hitelkártyát a görögöknek!