Ha már alig van pénzünk, azt legalább hatékonyan, eredményesen és ésszerűen költsük el.
A magyar közpolitikai és gazdaságpolitikai színtéren kevés kérdéssel kapcsolatban van egyetértés, de azzal kapcsolatban nincs nagy vita, hogy a magyar államháztartás rendszere jelentős átalakítást igényel. A kérdés persze a hogyan (erről lásd "Közpénzügyek és versenyképesség (1. rész)" című cikkünket a jobb hasábban).
Az nagyjából szintén evidens, hogy nincs mód a költségvetési túlköltekezésre, mégpedig elsősorban azért nincs, mert a magyar állam hitelezői szerint ez nem fenntartható út, így nem is finanszírozzák meg. Vagy ha igen, akkor olyan drágán, ami már önmagában nem fenntartható.
Marad tehát a bevételek növelése és a kiadások csökkentése. Az előbbi inkább csak szükségmegoldás, az utóbbival kapcsolatban pedig megint csak felmerül a kérdés, hogy miképp kellene ezt végrehajtani. A manapság jellemző megközelítés szerint makro-szemléletben kell a kérdéshez közelíteni, azaz meg kell nézni, hogy hol költünk - mondjuk nemzetközi összevetésben - aránytalanul sokat (illetve rosszabbik esetben, hogy hol van annyi pénz, ahonnan érdemben el lehet venni), és ott meg kell vágni a kiadásokat. Ez nyilvánvalóan nem hatékony megoldás, nem veszi ugyanis figyelembe a magyar sajátosságokat és azt sem, hogy honnan lehet a legkisebb társadalmi veszteség mellett elvenni.
Na, mármost ahhoz, hogy ez utóbbi kérdést meg tudjuk válaszolni, nem elég felülről ránézni a költségvetésre - ismerni kell minden egyes intézményt és szervezetet, minisztériumot és önkormányzatot, hivatalt és bíróságot. Vagyis nem szabad makroszinten közelíteni. A mennyiségi szemlélet helyett minőségi szemlélet kell, azt kell ugyanis biztosítani, hogy az állam eredményesen és hatékonyan költse el az adófizetők pénzét.
Onnan kell elvenni, ahol pazarolnak, de onnan nem szabad, ahol a plusz titkárnő nélkül összeomlana a közszolgáltatás. Lehet jobban gazdálkodni állami szinten is, de ez megköveteli, hogy az ésszerűsítéseket is kellő alapossággal készítsék elő. Makroszinten valóban csak megszorítani lehet, de mikroszinten van tere a megtakarításnak is. Ha tehát azt akarjuk, hogy a magyar állam hatékonyabban és eredményesebben működjön, akkor le kell menni az egyes intézmények szintjére, meg kell nézni, hogy hogyan lehet javítani a működésen, és ezt követően kell bármilyen előirányzatot csökkenteni. A minőségi szemlélet azt is megköveteli, hogy az állami működés átlátható és elszámoltatható legyen, illetve hogy megbízható legyen már a tervezési folyamat is.
Csak ne higgyük, hogy a kiadási tételek nyesegetésével hosszú távon és fenntartható módon rendbe lehet tenni az állami pénzügyeket.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle
Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!
Képzett magyarok nélkül nincs esélyünk
Magyarország szerencséje
Az egykulcsos adó Amerikából nézve
Ketyeg a diákhitel-bomba
Milliárdos hitelkártyát a görögöknek!
Mégis az államcsőd a megoldás?
Szemléletváltást a közpénzügyekben!
2012.12.10. 22:58 Pénzügyi Szemle
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://penzugyiszemle.blog.hu/api/trackback/id/tr915365069
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
