Fogyasszunk minden áron, ha kell hitelből, ha kell, a jegybank pumpáljon pénzt, ha kell, az állam adósodjon el! Egyre gyanúsabb, hogy ez a modell egy zsákutca.
A válság előtti évtizedekben az elfogadott gazdasági modell a fogyasztásra épült. Akkor jó, ha az emberek elköltik fizetésüket, házat, autót, plazma tv-t vásárolnak, pörgetve ezzel a fogyasztást, a GDP-t, a munkahelyteremtést. A rendelkezésre álló pénzeszközök azonban egyszer elfogynak, viszont miután a gazdaság nem állhat le, nem marad más út, mint a hitelből történő fogyasztás. (A témát vizsgáló eredeti elemzés itt érhető el.)
Ha már hitellel is tele vannak az emberek, akkor nincs mit tenni – a játéknak folytatódnia kell -, az államnak kell fogyasztania, ugyancsak hitelből. Ha már ez se megy tovább, mert mondjuk a kötvénypiacok megálljt parancsolnak az adósságnövekedésnek, akkor sincs semmi gond, ott vannak a jegybankok, akik pénzt nyomtathatnak és finanszírozhatják a további fogyasztást és költést.
És mi jön ezután? Mi jön akkor, ha az emberek már tele vannak hitellel, az állam eladósodott, a jegybank telepumpálta a gazdaságot ingyen pénzzel és levitte a kamatokat 0 százalékra, és már nem is emelheti meg, mert azzal aláírná a hitelben úszó lakosság és állam halálos ítéletét? Ben Bernanke Fed-elnök bizonyára feltette már magának ezt a kérdést, ha máskor nem, hát akkor, amikor szeptemberben a recsegő-ropogó pénzpiacokat látva kénytelen-kelletlen elhalasztotta a monetáris politika szigorítását és a könnyű pénzek kiszívását.
Gregory Bresiger, a Ludwig von Mises Institute kutatóintézet közgazdásza szerint ez egy zsákutca, amelyből egészen egyszerűen nincs kiút. A minden áron történő fogyasztásra - különösen a hitelből fogyasztásra - épülő gazdasági modell egy rövid távú szemléletet tükröz, ami néhány évig/évtizedig valóban képes gyors gazdasági növekedést generálni, hosszabb távon azonban kifullad, és sarokba szorítja a gazdaságot.
A gond az, hogy a nagyvállalatok és a vezető politikusok elhitették a lakossággal, hogy a fogyasztás jó, mert növekedést generál, a megtakarítás viszont káros, mert parkolópályára helyezi a pénzeket. Az USA-ban a megtakarítási ráta a 60-as és 70-es években mért 8-9 százalékról mára 3 százalék alá süllyedt, vagyis az emberek szinte mindent elköltenek, amit lehet. De mi lenne akkor, ha kevesebb lenne a fogyasztás, és több a megtakarítás? Lassulna a költés tempója, ami visszavetné a GDP-t, ez kétségtelen, több lenne ugyanakkor a felhalmozott megtakarítás, a tőke a gazdaságban, több lenne a beruházás, fellendülhetne a kisvállalati szektor, több lehetne a munkahely is. Végső soron nem biztos, hogy rosszabbul járnánk…
Miután az uralkodó nézet az USA-ban jelenleg az, hogy a fogyasztás a nyerő, ezt a gondolatmenetet a többség elutasítja, az ugyanakkor jól látszik, hogy a fogyasztásra épülő modell zsákutcába került. Érdekes kérdés, hogy hogyan fog az USA kikeveredni ebből a kutyaszorítóból, és esetleg megfontolják-e az elmozdulás lehetőségét, egy fogyasztásra épülő modellről egy, a megtakarításoknak nagyobb hangsúlyt adó rendszer felé.
Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!
Hatalmas öngólt lőhet az USA
Ezért ütött ekkorát a válság Magyarországon
Újra ketyeg a görög bomba
Így csökkenthető a spekuláció - az IMF szerint
Megöli a beteget a brüsszeli recept?
Nobel-díjas támasz a devizahitelesek mentéséhez
