Pénzügyi Szemle Online Blog

Mi lenne, ha az eurózóna bajba jutott országai különadót vetnének ki az üresen álló ingatlanokra?

Az eurózóna periféria országaiban nagyon úgy tűnik, hogy a következő évek a belső leértékelés jegyében telnek majd, melynek során az érintett országokban olyan szintre kell csökkenteni az árakat és a béreket, ami már versenyképes mondjuk a német vagy holland gazdaság árszínvonalával. Ezt a folyamatot segítené az üresen álló ingatlanokra kivetett különadó. (Bővebben lásd "Így lehetne gyorsabb a periféria országok talpra állása" című cikkünket a jobb oldali hasábban.)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!
KÖVESSEN MINKET A LINKEDINEN!

De miért is lenen ez jó? Dean Baker, az amerikai Center for Economic and Policy Research kutatóintézet közgazdásza úgy számol, hogy a legalább fél éve kihasználatlan ingatlanokra a becsült forgalmi érték évi 1,0 százalékának megfelelő adót kellene kivetni. Ez jelentős plusz bevételt jelentene a költségvetéseknek például Spanyolországban vagy Írországban, emellett egy sor gazdasági gondot megoldana.

Az üres ingatlanok tulajdonosai például abban lennének érdekeltek, hogy eladják vagy bérbe adják a kihasználatlan ingatlant. Dean Baker szerint a bérleti díjak így minimum 10 százalékkal csökkennének, ami például Spanyolországban felérne egy 3-4 százalékos reálbér emeléssel. A lakosság így a megszorításokat jobban elviselné, arról nem is beszélve, hogy a bérszínvonalak alkalmazkodása is felgyorsulhatna.

A vállalatok is jól járnának, hisz a költségeik a bérleti díjak visszaesésével csökkennének, ami javítaná versenyképességüket. Plusz, a lakásbérlet olcsóbbá válása komoly segítség lenne a jelentős munkanélküliséggel küzdő fiatalok számára. Plusz, a kihasználatlan ingatlanokra kivetett adó segítene lenyomni a lakásárakat, ami segítené eltűntetni az ingatlanpiaci buborék maradványait és megtisztítaná a piacot. Arról nem is beszélve, hogy a bérleti díjak csökkenése jelentős jövedelem-átcsoportosítást jelentene a gazdagok felől a szegények felé, ami tovább mérsékelhetné a válság negatív hatásait.

És ami a legszebb lenne az egészben: a nagy ingatlanfejlesztők egy jelentős része német, vagyis ha a spanyolok az üres ingatlanokat adóztatnák, azzal végeredményben német nagybefektetőktől gyűjtenének be pénzt.

Az ötlet természetesen számos kérdést felvet - hogyan ellenőrizhető például a kihasználtság, mennyi lenne a becsült forgalmi érték -, és a megvalósítás jó néhány akadályba ütközik, egyfajta lehetőségként ugyanakkor mindenképp érdekes.

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Teljesen új közgazdászok kellenek

A börtön nem a bankároknak való?

Valóban „gonosz” lenne az IMF?

Csődbe visznek a külföldiek

Így is csinálhatta volna Magyarország

Magyarország legnagyobb vesztesége

Ha sokáig pöfögjük tele a légkört káros gázokkal, akkor megágyazhatunk egy olyan globális klímakatasztrófának, amihez képest a 2008-as pénzügyi válság csak egy könnyed kis délutáni matiné lenne.

A légkör szén-dioxid koncentrációja mára 4,5 millió éves csúcsra emelkedett, és ha a jelenlegi tendenciák folytatódnak, akkor az évszázad végére a jelenlegi szint is megduplázódhat. Igaz ugyan, hogy a következményekkel kapcsolatban véget nem érő viták folynak, a pesszimista szcenáriók mindenesetre olyan természeti és gazdasági károkkal riogatnak, melyek bőven meghaladnák a 2008-as pénzügyi összeomlás és az utána következő reálgazdasági krízis hatásait. (Bővebben lásd "Itt az idő beszélni a klímaváltozás gazdasági hatásairól" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!
KÖVESSEN MINKET A LINKEDINEN!

Martin Wolf, a Financial Times publicistája rámutat, hogy a környezetszennyezés sajnos egy teljesen logikus és előre látható következménye a mai gazdasági rendszernek, mint ahogyan az is, hogy az emberiségnek komolyan meg kellene rémülnie ahhoz, hogy bármit is tegyen a folyamatok ellen.

Hogy miért nem csökkentjük a károsanyag-kibocsátást és térünk át a zöldenergiára? Ennek több jó oka is van, melyek egyenként is „túl erősek”, így együtt pedig egyenesen megoldhatatlanná teszik a problémát. Egyrészt a mai gazdasági rend alapja az energia, ahhoz hogy valaki fejlődjön, növekedjen és gazdagodjon beruházásra, ehhez pedig energiára van szükség. Az olcsó energia pedig szennyezi a környezetet. Ha tehát azt kérnénk az országoktól és vállalatoktól, hogy térjenek át a drágább, de zöldebb energiára, azzal profitot és növekedési ütemet veszítenének, ami sok ország számára elfogadhatatlan. Miért mondana le például Kína vagy India a gyors növekedés lehetőségről a nyugati világ kérésére, amikor a nyugati világot épp a környezetet szennyező energia tette naggyá?

A másik jó ok az erős lobbi tevékenység. Az olajiparban például elég jó pénz van, amiről az érintetteknek eszük ágában sincs lemondani holmi szélerőművek kedvéért. Vagy itt van a szabad piacok szentsége, mondván milyen jogon avatkoznak be a politikusok adminisztratív eszközökkel és támogatják a zöld energiát, amikor a piac ítélete egyértelműen az, hogy az olcsóbb, de a környezetet szennyező energia a nyerő? Emellett a világnak most elsősorban rövidtávú gazdasági gondokat kell megoldania, nincs idő foglalkozni egy 50-100 év múlva esedékes problémával…

Egy szó mint száz, a kutatók egyelőre vitatkoznak a lehetséges következményekről, megoldás egyelőre nincs, vagyis egyelőre csak reménykedhetünk abban, hogy nem valamely pesszimista katasztrófa szcenárió fog megvalósulni.

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Teljesen új közgazdászok kellenek

A börtön nem a bankároknak való?

Valóban „gonosz” lenne az IMF?

Csődbe visznek a külföldiek

Így is csinálhatta volna Magyarország

Magyarország legnagyobb vesztesége

Egyeseknek mosolyra görbül a szája a költségvetési megszorítások bejelentésekor.

Az ember azt hinné, hogy senki nem szeret rosszabbul élni, de ez tévedés, mert mind a közgazdászok, mind a politikusok között számos megszorítás-pártit („austerians") találni. Na, de mi motiválhatja őket? (Bővebben lásd "Öt jó érv a megszorítások mellett" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!
KÖVESSEN MINKET A LINKEDINEN!

Több lehetőség is van:

- Vannak a meggyőződésesek, akik szerint megszorítani jó, mert valóban csak így nyerhető vissza a közpénzügyek egyensúlya, amit az is bizonyít, hogy milyen okos emberek mondják, hogy szükség lenne rá.

- Vannak azok a „status quo" hívők, akik szerint az élénkítés - az anticiklikus gazdaságpolitika - rossz, mert olyan eddig nem preferált társadalmi csoportokat hoz helyzetbe, akiket nem kellene, és olyanokra tesz terheket, akiket pedig védeni kellene. Tehát nem szabad szembe menni a ciklussal, azaz nehéz helyzetben megszorításokat kell bevezetni, mert akkor marad a korábbi társadalmi és jövedelemelosztási egyensúly.

- Vannak, akik egyszerűen az ösztöneikre hallgatnak, hisz az egy természetes emberi reakció, hogy ha nincs pénz, akkor húzunk egyet a nadrágszíjon. Ezt kell tenni szerintük állami szinten is.

- Vannak az erkölcsösek, akik szerint a megszorítás az egyetlen erényes magatartás, hisz a dőzsölés (túlköltekezés) után nem is jöhet más, mint a lemondás időszaka.

- Vannak a pragmatikusak, akik szerint a válság egy lehetőség a reformra, az eddig nem működött rendszerek és intézmények megújítására, így ha válság van, egyszerűen bűn nem megszorítani - hisz akkor minden maradna a régiben, ami a válságot végső soron okozta.

Ez utóbbi érvelés azt jelenti, hogy minél sikeresebb az ösztönzésen alapuló (keynesiánus) válságkezelés, annál nagyobb a baj. Van ebben tán valamennyi logika, de azt sem szabad elfelejteni, hogy a megszorításoknak nem csak negatív gazdasági és pozitív intézményi hatásai lehetnek, hanem komoly hatása van a társadalom egészére, illetve demokratikus rendszerekben magára a politikai vezetésre. Mert a megszorítások egyszer biztos beérnek, de a választások nem feltétlenül várják meg, amíg gyümölcsöt teremnek az adóemelések és a kiadáscsökkentések...

Görögország mind a két aspektusra jó példa. Nem kérdéses, hogy Görögország egy torz gazdasági, társadalmi és politikai struktúra miatt jutott oda, hol most van, így a rendszeren változtatni kell. Az is igaz ugyanakkor, hogy a társadalmi elégedetlenség, a hihetetlen munkanélküliség már politikai összeomlással fenyeget, és olyan szélsőséges politikai erők felemelkedését okozza, amelyek hatalomra jutása bizonyosan csak rontana a helyzeten.

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Teljesen új közgazdászok kellenek

A börtön nem a bankároknak való?

Valóban „gonosz” lenne az IMF?

Csődbe visznek a külföldiek

Így is csinálhatta volna Magyarország

Magyarország legnagyobb vesztesége

A közgazdászok alaposan felsültek a pénzügyi válság alatt, van azonban reális esély arra, hogy a jövőben ügyesebbek lesznek.

A közgazdaságtan és a közgazdászok küldetése az, hogy a társadalmat, a közösséget szolgálják. Valós kérdéseket kutassanak, valós kérdésekre válaszoljanak, és valós kérdéseket tegyenek fel. A lényeg az lenne, hogy a kutatások során olyan válaszok szülessenek, melyek a gazdaságokat hatékonyabbá teszik, a növekedést serkentik, és hozzásegítenek a jövedelmek igazságosabb elosztásához. (Bővebben lásd "Gyökeres változás előtt a közgazdász szakma" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!
KÖVESSEN MINKET A LINKEDINEN!

A valóságban ugyanakkor nagyon nem így történt a válság előtti években/évtizedekben. A közgazdászok ugyanis a valóságtól teljes mértékben elrugaszkodott témákat kutattak, melyek gyakran már az alapvető feltételekben megbuktak, és olyan elméleti modelleket építettek fel, melyeknek közük sem volt a körülöttünk lévő világhoz - véli Robert Johnson, az Institute for New Economic Thinking közgazdasági kutatóintézet igazgatója.

„Tegyél fel egy egyszerű kérdést egy közgazdásznak, például hogy mire jó a közgazdaságtan, és válaszként jó eséllyel használhatatlan szakzsargont vagy épp értelmezhetetlen közgazdasági halandzsát kapsz majd” – mutat rá a kutató.

Robert Johnson szerint mindez változhat, amely változást épp a válság hozhatja el a közgazdász szakmában. Szerinte ugyanis a krízis rávilágított, hogy a világtól visszavonultan modellező közgazdászokat fel kell váltaniuk a valós emberekkel foglalkozó, valós kérdéseket vizsgáló és valós válaszokat ígérő közgazdász kutatóknak.

Ez a folyamat már el is indult, a kétségtelen tény ugyanakkor az, hogy a közgazdaságtan és a közgazdász gondolkodás átalakulása egy rettentő lassú és nehézkes folyamat. Első lépésként sikerült leszámolni a „piacoknak mindig igazuk van” tétellel, és nincs kétség afelől, hogy hamarosan újabb gazdasági dogmák fognak megdőlni. Tennivaló bőven akad, a válság ugyanis hetente hoz felszínre újabb megválaszolatlan kérdéseket, vagyis a közgazdászoknak a következő években biztosan lesz lehetőségük a megújulásra.

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

A börtön nem a bankároknak való?

Valóban „gonosz” lenne az IMF?

Csődbe visznek a külföldiek

Így is csinálhatta volna Magyarország

Magyarország legnagyobb vesztesége

Soros szerint az euró kinyírja az EU-t

Hogyan lehetnek még szabadlábon azok a bankárok, akik felelősek a mostani pénzügyi kalamajkáért és összeomlásért? Természetesen erre is van logikus magyarázat.

A kérdés bizonyára sokakban felmerül, különösen azokban, akik elveszítették állásukat, lakásukat, esetleg még ennél is többet. Annak fényében pedig még érdekesebb a felvetés, hogy az elmúlt évtizedek bankválságai során bizony jó néhány bankár került rács mögé. Az Egyesült Államok az 1980-as években például súlyos hitelválságot élt át, melynek során több mint 1000 bankárt ítéltek el. (Bővebben lásd "A bankárszakma felelőssége és a válság" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!
KÖVESSEN MINKET A LINKEDINEN!

Összeesküvés elméletről azért nincsen szó, a The Economist publicistái két jó magyarázattal is szolgálnak a fenti kérdésre.

Egyrészt a mai óriásbankok már túl nagyok és átláthatatlanok ahhoz, hogy a valódi felelősöket meg lehessen nevezni. Másrészt az esetek többségében lehetetlennek bizonyult a csalás, sikkasztás tényét vagy bármilyen konkrét pénzügyi bűncselekményt bebizonyítani, a bankárok ugyanis arra hivatkoztak, hogy a túlzott optimizmus okozta a válságot. Az pedig egyelőre még nem bűn. Egy kapitalista gazdaságban ugyanis a kockázatvállalás a játék része, vagyis a túlzott kockázatvállalás miatt bekövetkezett veszteségek természetes velejárói a rendszernek.

Akkor ennyi? Felelősök nincsenek, mondván túl optimista volt a világ, túl sok volt a hitel, ezért túl nagy lett az okozott kár? Nagyon úgy tűnik, hogy ennyi. De vajon jobb lenne a rendszer, ha a bankárok százával vonulnának börtönbe? Az állásukat, lakásukat elveszítők bizonyára elégtételt kapnának, de vajon segítené ez a gazdaságok mielőbbi felgyógyulását és a következő válság megelőzését?

A The Economist szerzői szerint nem, a bankárokra kirótt szigorú büntetések ugyanis bizonyítottan rontják az adott ország növekedési lehetőségeit, a börtönnel fenyegetés miatt ugyanis a bankok azon túl, hogy lemondanának a hazardírozásról, sok „jó hitelt” sem osztanának ki. Ha pedig nincs hitel, akkor beruházás sincs, munkahely sincs, növekedés sincs…

Akkor mi lehet a megoldás? Ennél nehezebb kérdés jelenleg nem sok van a gazdaságpolitikusok számára. Két fő csapásirány figyelhető meg a szabályozók részéről, egyrészt a bebörtönzések helyett szigorúbb szabályozást szeretnének - mondjuk magasabb tőkemegfelelést -, másrészt valamilyen módon elérni, hogy a bankmentés ne az adófizetői pénzekből történjen. Ezek ugyanakkor egyelőre csupán ötletek, a pontos megvalósítás még várat magára.

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Valóban „gonosz” lenne az IMF?

Csődbe visznek a külföldiek

Így is csinálhatta volna Magyarország

Magyarország legnagyobb vesztesége

Soros szerint az euró kinyírja az EU-t

Új neve van a válságnak

Nem haragudni kell az IMF-re és vádaskodni, hanem olyan hiteles gazdaságpolitikát folytatni, amely mellett a Valutaalap neve fel sem merül, mint utolsó mentsvár.

Az elmúlt években sokat hallhattunk, olvashattunk az IMF-ről a hazai gazdasági sajtóban, gyakran igencsak kritikus hangnemben. Általában valahogy így: addig rendben is volt, hogy 2008-ban adtak pénzt, no de utána milyen jogon szóltak bele a „dolgainkba", és mégis mi volt ez a huzavona a készenléti hitelkeretről az elmúlt bő másfél évben? (Bővebben lásd "IMF-hitelek Magyarországnak, 1996–2008" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Csáki György a Szent István Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára tanulmányában igyekszik eloszlatni a kételyeket, és hangsúlyozza, hogy a közhiedelemmel ellentétben az IMF igencsak messze áll a „gonosz gazdag nagybácsi" szerepétől. A Valutaalap tulajdonképpen rém egyszerűen működik: ha valaki bajba jut, segítséget kér, az IMF pedig megmondja, hogy milyen feltételek mellett ad pénzt.

Magyarország 1982 májusa óta tagja az IMF-nek, és azóta összesen 11 alkalommal kapott hitelt az alaptól, a már említett 2008-as válságkezelő milliárdok mellett többek között hitellel támogatták a gazdasági átalakulást (1988-1993) és a transzformációs válság leküzdését (1996) is.

Az IMF feltételei a legtöbb esetben igencsak hasonlóak voltak: a költségvetési hiány lefaragása, a jövedelmi különbségek csökkentése, a szociális ellátórendszerek hatékonyabbá tétele, a privatizációs folyamat elindítása/fenntartása, a folyó fizetési mérleg egyensúlyának biztosítása...

Ezek világos és logikus elvárások annak fejében, hogy egy nemzetközi pénzügyi szervezet pénzt adjon, még akkor is, ha a hitelek kapcsán a legtöbb esetben jelentős társadalmi viták alakultak ki. Kétségtelen tény, hogy az IMF sem mindig értette meg a hitelért folyamodó átalakuló gazdaságok minden reális problémáját - Argentína esete ugorhat be elsőre, ahol alaposan félrenézték a dolgokat -, az ugyanakkor semmiképp sem igaz, hogy bármilyen indíttatásból az IMF bárkinek is direkt „rosszat akart volna". Csáki György szerint egyértelmű, hogy 1982-től 2008-ig Magyarország mindig számíthatott az IMF hatékony támogatására, és nincs okunk kételkedni abban, hogy ez - szükség esetén - a jövőben is így lehet.

A képlet tehát egyértelmű: megszorult és bajban lévő országként az IMF-től pénzt kérni sohasem kényelmes, azokban a helyzetekben ugyanakkor, amikor a Valutaalap neve felmerül, gyakran nincs más lehetőség. Az is természetes, hogy „puszira" nem fognak pénzt adni. Ha tehát nem akarunk a szégyenpadról magyarázkodni, akkor egy dolgot tehetünk: felelős és hiteles gazdaságpolitikát folytatunk, olyat, amely mellet a bel- és külföldi befektetők hajlandóak hosszú távon finanszírozni az ország adósságait...

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Csődbe visznek a külföldiek

Így is csinálhatta volna Magyarország

Magyarország legnagyobb vesztesége

Soros szerint az euró kinyírja az EU-t

Új neve van a válságnak

A veszélyes jegybanki robotok

Nem az a lényeg, hogy mennyi az adósság, hanem az, hogy ne a külföldieknek tartozzunk!

Az államadósságok korát éljük, amikor a súlyosan eladósodott országok folyamatos megszorításokra kényszerülnek, a lakosság szenved az adóemelésektől, a külföldi befektetők pedig tartják a markukat és várják vissza a pénzüket. Ahol magas az államadósság, ott a kötvénypiacok összeomlanak, az állam pedig csődközelbe jut – ezt a forgatókönyvet már jól ismerik Görögországban vagy épp Portugáliában. De mi a helyzet mondjuk a belgákkal vagy az olaszokkal, ahol 100 százalék feletti az államadósság, vagy Japánban, ahol 200 százalék feletti? Ezek az országok miért nem mentek csődbe? (Bővebben lásd "Veszélyes, ha egy ország külföldi nagybefektetőknek tartozik" cmű cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Daniel Gros, a brüsszeli Center for European Policy Studies kutatóintézet igazgatója rámutat, hogy nem az számít, hogy mennyi az államadósság, hanem az, hogy egy ország kinek tartozik: belföldi megtakarítóknak, vagy külföldi befektetőknek. Előbbi esetben szinte kizárt, hogy az adott ország csődbe jusson, utóbbinál garantált a bukás.

Ha ugyanis egy állam belföldi megtakarítóknak tartozik, akkor az adósság után kifizetett kamatot „nem bukja el” az adott ország, hisz az a pénz a határokon belül marad. Ekkor a magas államadósság miatt jelentkező kamatkiadás tulajdonképpen egy jövedelem-átcsoportosításnak felel meg az adófizetők és a megtakarítók között. Arról nem is beszélve, hogy az állam ilyenkor nyugodtan kivethet plusz adóterheket a megtakarítókra, továbbá a hazai megtakarítók többnyire „hűségesebb” hitelezők, vagyis kisebb valószínűséggel menekítik ki a pénzüket baj esetén, mint a külföldi hitelezők.

Ha viszont a külföldieknek tartozik az állam, akkor könnyen sarokba szorulhat, a külföldi nagybefektető ugyanis pillanatok alatt kimenekíti a milliárdjait, nem adóztatható – vagy legalábbis bajosan -, a külföldinek kifizetett kamat pedig elbukott pénz, hisz az egészen biztosan nem marad az országban. Arról nem is beszélve, hogy ekkor a külföldi nagybefektető diktál, nála van az aduász, és ha az érintett állam nem úgy viselkedik „ahogy azt a piacok elvárják”, akkor máris menekíti a pénzt, az összeomlás szélére sodorva ezzel a kötvény- és devizapiacot.

Daniel Gros hangsúlyozza, hogy kis túlzással majdnem mindegy, hogy egy adott állam milyen adósság mellett működik addig, amíg ez a tartozás belföldi megtakarítókkal szemben áll fenn. Sokkal jobb a GDP 100 százalékával tartozni a belföldieknek, mint 50 százalékával külföldi nagybefektetőknek.

A szakember ezek alapján azt javasolja, hogy az európai országok tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy az adósságuk minél nagyobb hányadát belföldiek finanszírozzák - Magyarország az elmúlt években tett is lépéseket ebbe az irányba -, és ha lehet, kerüljék a külföldi nagybefektetőktől felvett nagyobb összegű hiteleket.

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Így is csinálhatta volna Magyarország

Magyarország legnagyobb vesztesége

Soros szerint az euró kinyírja az EU-t

Új neve van a válságnak

A veszélyes jegybanki robotok

Árnyékra vetődtek az „exceles” guruk

Mit rontottunk el, mit csinálhattunk volna másként, miért szenvedünk ennyire a válságtól?

Gyermekkorunkban bizonyára sokan hallhattuk a környezetünkben, hogy még tíz év, és ott tartunk majd, mint Ausztria. Függetlenül attól, hogy ezt a jóslatot akkor elhitte-e egyáltalán valaki, érdemes feltenni a kérdést: miért van az, hogy Magyarország jelenleg roskadozik az adósság alatt, nem rendelkezik értékelhető állami vagyonnal, és egyre kevesebb iparágban mondhatja magát nemzetközi szinten is versenyképesnek. (Bővebben lásd "A külső pénzügyi sebezhetőség okai és elkerülésének eszközei" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

A BME kutatói elvégeztek egy érdekes összehasonlítást Magyarország és Szingapúr között, amely választ ad a fönti kérdések többségére. A magyar adósságproblémák ez alapján egészen a 70-es évek olajárrobbanásáig vezethetők vissza. Az emelkedő olajárnak betudhatóan az importált termékek árai akkor a legtöbb esetben felszöktek, Magyarországnak pedig választania kellett: visszafogja fogyasztását, vagy hitelből finanszírozza a korábbi életszínvonalat.

A választás az utóbbira esett - ellentétben Szingapúrral -, ami azt eredményezte, hogy az akkor még elhanyagolható adósságunk előbb a hitelfelvételnek, majd a meredeken emelkedő nemzetközi kamatlábaknak köszönhetően megállíthatatlan emelkedésbe kezdett, amely adósságcsapdából azóta sem tudunk szabadulni…

A másik komoly hiba, amit a magyar gazdaságpolitika elkövetett, az a privatizáció volt. Pontosabban nem maga a privatizáció, hanem annak módja, melynek során a magyar állam töredékéért adott túl az értékes állami vagyonon. Érdemes fél szemmel megnézni, hogy mit csináltak a szingapúriak: létrehoztak egy állami vagyonkezelő vállalatot, amely működtet, beruház, foglalkoztat, és 40 éves fennállása alatt 17 százalékos átlaghozamot ért el. Az állam nem jó gazda, nem hatékony, és átjárja a korrupció? Úgy tűnik, vannak országok, ahol nem…

A harmadik különbség pedig a monetáris politikában keresendő. Magyarország egyrészt hagyta, hogy a rendszerváltást követően a forint jelentős reálfelértékelődést mutasson, ami nagymértékben rontotta az exportszektor versenyképességét. Másrészt engedte, hogy az infláció elleni küzdelem során a kényszerűségből megemelt kamatok visszavessék a beruházásokat, harmadrészt sok-sok milliárd forintot fizetett ki és fizet ki a mai napon is a külföldi hitelek sterilizálására, az időközben 4000 milliárd forintosra duzzadt kéthetes jegybanki kötvényállományon keresztül.

Ezek a hibák - sok egyéb mellett természetesen - megalapoztak a mai gazdasági- és hitelválságnak Magyarországon, és bár kétségtelen, hogy a múlt hibáiból tanulni kell, olyan tévedések voltak ezek, melyeket így utólag kijavítani már nem lehet.

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Magyarország legnagyobb vesztesége

Soros szerint az euró kinyírja az EU-t

Új neve van a válságnak

A veszélyes jegybanki robotok

Árnyékra vetődtek az „exceles” guruk

Kína lerabolja a tengereket

Azt gondolnánk, hogy aki csak teheti, a külvárosba költözik, és élvezi a madárcsicsergést, a csendet, a nyugalmat. Nagyon nem így van.

A gazdasági válság az élet minden területén érezteti hatását, nem meglepő, hogy a nagyvárosok képét is alaposan átformálja. Az Egyesült Államokban a tendencia világosan mutatja, hogy a külvárosok a krízis nagy vesztesei: a külvárosi lakosság körében 2000 és 2010 között meredeken emelkedett a szegények aránya, ami elsősorban a bűnözési statisztikákon hagyott maradandó nyomot. (Bővebben lásd "Külvárosok: béke és nyugalom helyett bűnözés" című cikkünket a jobba oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

A Brookings kutatóintézet kimutatása szerint az évtized végére a metropoliszok külvárosaiban 2000-hez képest mintegy 25 százalékkal emelkedett a szegények aránya, amely tempó több mint ötszörösen meghaladta az országos átlagot. Így a külvárosok ma már az USA szegényeinek mintegy harmadának adnak otthont, amely statisztika további romlást ígér.

A nagyvárosok közül is kiemelkedik Atlanta, ahol a külvárosban élő szegények aránya a vizsgált időszakban mintegy 122 százalékkal emelkedett, miközben a belvárosban és a belső városrészekben csökkent az arány. A kutatók kimutatták, hogy aki csak teheti, beköltözik, és maga mögött hagyja az egyre zűrösebb külvárosi kerületeket.

A szegények megjelenésével ugyanis - akik között meredeken emelkedik a színes bőrű lakosok aránya - egy sor negatív gazdasági és társadalmi folyamat indult el. Egyrészt a nagyobb cégek vonakodnak kitelepülni a külvárosi kerületekbe, ami a munkahelyek számában is megmutatkozik. Másrészt a bűnözés meredeken emelkedik, a The Wall Street Journal elemzése például kimutatta, hogy miközben az országos statisztikák a bűncselekmények számának csökkenését mutatják a vizsgált évtizedre, addig a külvárosokban már kétszámjegyű emelkedés figyelhető meg.

Ismét csak a szélsőséges példának számító Atlantában kimutatták, hogy a belső kerületekben átlagosan 49 százalékkal csökkent az erőszakos bűncselekmények száma az évtized során, addig a külvárosokban 23 százalékos megugrás volt tapasztalható.

A szociális és társadalmi problémákkal az amerikai államnak foglalkoznia kell, ez nem is kérdés, az ugyanakkor még nem egyértelmű, hogy milyen módon, mint ahogyan az sem, hogy elbírja-e a feszített amerikai költségvetés a felmerülő szociális költségeket.

Vajon Magyarországot is eléri ez a tendencia?

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Magyarország legnagyobb vesztesége

Soros szerint az euró kinyírja az EU-t

Új neve van a válságnak

A veszélyes jegybanki robotok

Árnyékra vetődtek az „exceles” guruk

Kína lerabolja a tengereket

Szigorú állami regulára van szükség, máskülönben a szabadon fickándozó „piacok” ismét ránk omlasztják a világot.

A „hagyjuk szépen magukra a piacokat, az állam ne szóljon bele a dolgokba” elv megbukott, ez világosan látszik, a magára hagyott gazdaság ugyanis se nem hatékony, se nem stabil, se nem öngyógyító. Joseph Stiglitz, Nobel-díjas közgazdász szerint a gazdaságnak szabályozásra van szüksége, korlátokra, és állami közbeavatkozásra, máskülönben törvényszerűen időről-időre összeomlik. (Bővebben lásd "Szigorúbb állami felügyeletre van szükség!" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Itt vannak például a bankok, ahol Stiglitz kifejezetten hiányolja az állami regulát, hangsúlyozva, hogy a válság kitörése óta csak még koncentráltabb lett a bankszektor. A közgazdász szerint az óriásbankok befolyását kell letörni, különben borítékolható a következő válság. A „too-big-to-fail” hozzáállás nem megfelelő, azaz mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy egyes szuperbankok ne tehessenek meg bármit, mondván túl fontosak ahhoz, hogy elbukjanak.

A másik, hogy a teljes bankrendszer működését szigorítani kell, a fedezeti követelményeket pedig emelni. Ez vonatkozik a tőkemegfelelésre is, függetlenül attól, hogy a bankszektor szereplői igyekeznek fenntartani a válság előtti minél lazább követelményeket. A bankszektornak több tőkére és kisebb tőkeáttételre, ennek következményeként pedig kevesebb kockázatra van szüksége, még akkor is, ha ez a jövedelmezőség rovására megy.

Ezen túl a fiskális és monetáris politika közötti hatékony koordinációra is szükség van a jövőben. A monetáris politika a válság előtt úgy működött, hogy a jegybanknak egy „fegyvere” volt, az alapkamat, egy „ellensége” az infláció, és a tevékenysége kimerült abban, hogy egy fegyverrel küzdött egy ellenség ellen. A jövőben a jegybankokra sokkal összetettebb feladatok várnak, egyszerre kell biztosítaniuk az árstabilitást, a pénzügyi rendszer stabilitását és segíteniük a gazdasági növekedést.

Továbbra is igaz természetesen, hogy egy eszközzel nem lehet több célt szolgálni, ennek megfelelően az eddigi egyetlen fegyver – alapkamat – mellé továbbiakkal is fel kell vértezni a jegybankokat. Emellett a hatékonyabb gazdasági irányítás azt is megköveteli, hogy a monetáris és fiskális politika közös célokért küzdjön, ami újabb jelentős változásokat igényel a gazdaságpolitikai eszközökben.

A válság egy sor strukturális problémát a felszínre hozott, melyek többségére még nem született megnyugtató megoldás. Joseph Stiglitz szerint a krízis mindig megteremti a lehetőségét a megújulásnak, amely annál átfogóbb lehet, minél mélyebb az adott válság. A jelen rendszer ennek megfelelően komoly változásokon mehetne keresztül, itt lenne az alkalom, hogy a nyugati világ felépítsen egy hosszú távon is fenntartható, stabil és hatékony gazdasági rendszert. Sok még a tennivaló, a lehetőség mindenesetre adott.

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Magyarország legnagyobb vesztesége

Soros szerint az euró kinyírja az EU-t

Új neve van a válságnak

A veszélyes jegybanki robotok

Árnyékra vetődtek az „exceles” guruk

Kína lerabolja a tengereket