Pénzügyi Szemle Online Blog

Az adósságplafonnal kapcsolatos politika kötélhúzással az USA megbéníthatja saját törvényhozását, sőt, kockáztatja a dollár évtizedek óta fennálló tartalékdeviza szerepét.

Az amerikai állam leállásával kapcsolatos rövid távú aggodalmakon túl nagyon súlyos hosszú távú kockázatok merülnek fel: akár éveke működésképtelenné válhat a törvényhozás, az USA dollár pedig gyorsuló ütemben veszítheti el a tartalékdeviza szerepét, dollár százmilliárdos veszteségeket okozva ezzel a lakosságnak és a vállalati szektornak – véli Kenneth Rogoff, a Harvard professzora. Az eredeti elemzés itt érhető el.

Ha az adósságplafonnal kapcsolatos politika viták miatt leáll az amerikai állam, az rövid távon súlyos veszteségekkel járhat, kezdve a kényszerszabadságra küldött több százezres közalkalmazotti réteggel, a bizonytalanná váló befektető légkörrel, és a leállásból származó, napi akár 3-400 millió dollárnyi kieső GDP-vel.

Hosszú távon ugyanakkor ennél százszor többet kockáztat az USA. Ha ugyanis a soron következő években rendre felmerül az adósságplafon körüli huzavona, az az átfogó szerkezeti reformok és hosszú távú gazdasági kérdések tekintetében – egészségügy, oktatás, nyugdíjak – megbéníthatja a döntéshozatalt. Az állam napi szintű működése természetesen sosem lesz veszélyben, a nyugdíjakat ki fogják fizetni, az iskolák működnek, a rendőrök/tűzoltók pedig szolgálatban maradnak, de hogyan lehet sok százmilliárd dollárt érintő, hosszú kifutású strukturális átalakításokat véghez vinni úgy, hogy közben az ellenzékkel minden dollárnyi költségvetési hiányért meg kell küzdeni?

Magyarország az új EU-tagok közül a legjobban adósodott el a külföld felé, és a legkisebb gazdasági növekedést mutatta a válság előtti években. Ez így nagyon veszélyes párosítás…

A válság előtti években Közép-Kelet-Európa gazdasági növekedésének alapjait a nagyarányú külső forrásbevonás jelentette, vagyis a régió országai nagyrészt a külföldi pénzeknek/hiteleknek köszönhették növekedésüket. Magyarország élen járt ebben a folyamatban, vagyis rekord mértékben adósodott el a külföld felé, azzal az „aprócska” szépséghibával, hogy a vizsgált időszakban a legkisebb összesített gazdasági növekedést érte el – mutat rá Giday András, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara közgazdásza a Pénzügyi Szemlében publikált tanulmányában. A részletes elemzés itt érhető el.

Forrás: Giday András, „Kelet-Közép-Európa eladósodottsága” című tanulmányából szerkesztett táblázat

Magyarország az új EU-tagállamok gazdasági mutatóit vizsgálva három rekordot is tart, ami magyarázatot adhat arra, hogy miért vált ennyire súlyossá a krízis hazánkban:

-  Magyarország építette fel a legnagyobb külső adósságot a GDP arányában (a táblázat adósságra vonatkozó statisztikái 2011-es állapotot mutatnak), vagyis az arányokat tekintve hazánk tartozik a legtöbbel a külföldnek

-  Magyarország összesített gazdasági növekedése volt a legalacsonyabb a válság előtti években (2002-2008), vagyis az eladósodást nem kísérte a növekedés gyors tempója

-  Magyarország fizetőeszköze mutatta a legkisebb reál, tehát inflációval korrigált felértékelődést az euróhoz mérten (2004-2011 közötti időszakot vizsgálva), vagyis a reálfelértékelődés hazánkban csökkentette legkisebb mértékben a külső eladósodásból fakadó terheket.

Ahelyett, hogy valami igazán hasznossal foglalkoznának, a legbriliánsabb elmék gyakran választják a pénzügyi zsonglőröknek szánt pályát, komoly veszteséget okozva ezzel a teljes társadalomnak.

Az Egyesült Államokban a gazdasági válság előtti években az ország legokosabb diákjainak egy igen jelentős része a pénzügyi szektorban kívánt elhelyezkedni: a Harvardon diplomázó fiatalok mintegy 25 százaléka kezdte meg karrierjét valamely pénzügyi vállalatnál, miközben a Yale esetében 24 százalék, a Princeton esetében pedig 46 százalék volt ez az arány. Lehetséges, hogy az amerikai nemzet legokosabb fiataljai nem arra használják a tehetségüket, hogy építsék az országot, hanem épp ellenkezőleg, arra, hogy rombolják? – teszi fel a kérdést Robert J. Shiller, a Yale University professzora. Az eredeti elemzés itt érhető el.

Robert J. Shiller a beszédes statisztikai adatok mellett rámutat, hogy bár a pénzügy iránti érdeklődés a válság miatt némileg visszaesett, a tendenciákban alapvető változás nem történt. Emellett az is jellemző, hogy a klasszikus banki tevékenységek kárára egyre inkább emelkedik az „egyéb pénzügyi szolgáltatások” közé sorolt állások aránya, vagyis egyre több a hivatásos spekuláns, hedge fund menedzser és tréder.

Ha a részvény- és ingatlanárak felmennek, akkor az emberek gazdagabbnak érzik magukat, így többet fogyasztanak, ami kihúzza a gazdaságot a gödörből. Legalábbis elméletileg.

Miután az elmúlt évek tapasztalatai alapján világosan látszik, hogy a Fed eszközvásárlási programja és a nulla százalékra levitt rövid kamatszint sem a beruházásra, se a fogyasztásra, sem pedig a munkanélküliség alakulására nem képes számottevő pozitív hatást kifejteni, kijelenthető, hogy a jegybank egyedül a vagyonhatáson (wealth effect) keresztül érhet el bármiféle gazdaságélénkítést. Ezzel ugyanakkor az a baj, hogy a vagyonosoknak, azaz a gazdagoknak kedvez, az átlag ember keveset érzékel belőle, vagyis úgy tűnik, hogy a Fed azoknak a zsebét tömi pénzzel, akiknek a legkisebb szükségük van erre – véli Stephen S. Roach, a Yale University professzora. Az eredeti elemzés itt érhető el.

De mi is az a vagyonhatás? Ennek lényege az, hogy ha az ember vagyonosabbnak érzi magát, vagyis a lakóingatlana, esetleg egyéb ingatlanvagyona, a részvényportfóliója vagy bármely más befektetése felértékelődik, akkor gazdagabbnak érzi magát, aminek következtében könnyebben növeli fogyasztási kiadásait is. Ezzel szemben, ha a részvény- és ingatlanárak leesnek, akkor az emberek óvatossá válnak, visszafogják fogyasztásukat, és igyekeznek takarékoskodni a nehezebb időkre.

Be kell-e vetni a devizatartalékot abban az esetben, ha a spekulánsok az adott ország ellen fordulnak, és masszívan gyengíteni kezdik a helyi devizát?

Május óta napirenden van az amerikai jegybank monetáris szigorítása, vagyis az az elkerülhetetlen lépés, melynek során a tengerentúlon fokozatosan leállítják a pénzpumpát. Az eddigi spekulációk alapján úgy tűnik, hogy a folyamat legfőbb kárvallottjai a feltörekvő piacok lehetnek, akiket tőkekivonás, a helyi deviza gyengülése és a kamatokra nehezedő mind erősebb nyomás fenyeget. A kérdés, melyre Márcio Garcia, brazil közgazdász, a Stanford és az MIT professzora keresi a válasz nem más, mint hogy mit tehetnek a feltörekvő piaci jegybankok, hogy tompítsák ezeket a negatív hatásokat. Az eredeti elemzés itt érhető el.

A feltörekvő piaci jegybankok számára több lehetséges út is adott. Először is elfogadhatják a deviza gyengülését és a kamatok emelkedését, vállalva annak minden pozitív - exportszektor versenyképességének javulása - és negatív - erősödő inflációs nyomás, emelkedő kamatkiadások, devizahiteleken elszenvedett veszteség - következményét.

Ennél eggyel izgalmasabb reakció, ha megkísérlik tompítani a negatív folyamatokat. Ezt alapvetően két módon tehetik meg, ha kamatot emelnek, vonzóbbá téve ezzel a helyi befektetési eszközöket a külföldiek számára, vagy a nyílt piacon támasztják meg a helyi devizát különféle derivatív eszközökkel, vagy magával a devizatartalékkal. Utóbbi esetben a jegybank fokozatosan elad a devizatartalékból, erősítve ezzel a hazai fizetőeszközt.

Görögország hat éve szenved a recessziótól, a nemzetközi (EU/IMF) hitelprogramok pedig csak mélyebbre taszították az országot. A német választások után elérkezhet az idő a csőd bejelentésére.

Görögország államadóssága ma mintegy 320 milliárd euróra rúg, miközben az ország több részletben, összesen 200 milliárd eurót kapott az EU/IMF-től. Az óriási összegű nemzetközi hitelektől az illetékesek azt várták, hogy segít rendbe tenni Görögország pénzügyeit, ezzel szemben egy valamit sikerült elérni: több mint fél évtizedig húzódó szenvedést és elkerülhetetlen csődöt. Az eredeti elemzés itt érhető el.

Államadósság/GDP mutatók Görögországban (kékkel) és az eurózónában (zölddel)

„Az eurózónában senki sem mehet csődbe” – hangoztatta még évekkel ezelőtt az EU/IMF, vagyis Görögország számára sem volt más út, mint a központi lélegeztetőgép és a vak remény, hogy egyszer majd sikerül talpra állni. Lássuk, ezzel szemben milyen állapotban van most a görög gazdaság:

-          a GDP az elmúlt hat évben 30 százalékkal zuhant

-          a munkanélküliség 27 százalékra emelkedett

-          a fiatalok körében mért munkanélküliség 57 százalékra ugrott

-          az államadósság GDP-hez mért aránya a 2009-ben mért 130 százalékról mára 175 százalékra hízott

-          a bankrendszer betétállománya 30 százalékkal csökkent, köszönhetően a pénzek külföldre menekítésének és a lakosság szorult jövedelmi helyzetének

-          a nem teljesítő hitelek aránya a háztartások esetében 25 százalékra, a vállalatoknál 31 százalékra emelkedett

A közhiedelemmel ellentétben a dolgozók nem a gépek és a robotok miatt vannak egyre rosszabb pozícióban, hanem a kereskedelmi korlátok lebomlása miatt.

Korábbi posztjainkban többször írtunk arról, hogy közgazdászok egy jelentős része a technológiai fejlődést, vagyis a robotok térhódítását okolja a magas munkanélküliségért, és a bérek GDP-n belüli részarányának csökkenéséért. A Brookings kutatóintézet szakemberei ugyanakkor kimutatták, hogy ez egy súlyos tévedés, és az ok, amiért a munkavállalóknak egyre kevesebb jut nem más, mint a szabad kereskedelem. Az eredeti elemzés itt érhető el.

Bérek GDP-n belüli aránya az USA-ban

Az Egyesült Államok gazdaságát világították át a Brookings kutatói, és megvizsgálták, hogy mely okok vezettek el oda, hogy a bérek GDP-n belüli aránya a 25 évvel ezelőtt feljegyzett, 46 százalékos értékről mára 42 százalék közelébe zsugorodott (lásd fenti grafikon).

Kína a hírek szerint akkora területet „szakít ki” Ukrajnából, mint Magyarország harmada. A kínai féltől származó információk heves viharokat kavartak Ukrajnában...

A közelmúlt messze legnagyobb agrárgazdasági befektetéséről állapodott meg egymással Ukrajna és Kína, melynek keretében a kelet-európai ország 50 évre átenged 3 millió hektárnyi - jó minőségű - szántóterületet, amiért pénzt, beruházási hitelt és infrastrukturális beruházásokat kap cserébe (a hírek szerint a megtermelt javakat Ukrajna egy előre meghatározott, kedvezményes áron értékesíti Kínának). A Magyarország teljes területének mintegy harmadát (!) érintő üzlet során ukrán források szerint mintegy 2,6 milliárd dollárnyi, vagyis közel 600 milliárd forintnyi tőke fordul meg. A teljes elemzés itt érhető el. 

Ekkora területet vesz használatba Kína Ukrajnában

               Forrás: Quartz, qz.com

Egyre többen tartanak attól, hogy a lépés tökéletesen illeszkedik a kínai állam gyarmatosító politikájába, melynek során elsősorban afrikai, dél-amerikai és kelet-európai szántóterületeket vesznek célba…

A 2007-08-as élelmiszerár-robbanás után erősödött fel a tendencia, miszerint már nem csak nagyvállalatok, de egyenesen államok is igyekeznek jó minőségű külföldi termőterületeket vásárolni vagy hosszú távra bérbe venni. A folyamat mögött meghúzódó motiváció elsősorban nem a profit, hanem az élelmiszerbiztonság. A legnagyobb szereplő ebben a „játszmában” természetesen Kína, amely a világ élelmiszer fogyasztásának 20 százalékát jegyzi, az összesített termőterületeknek viszont csak 9 százalékát tudhatja magáénak.

A feltörekvő piacok alaposan megszenvedhetik, ha a fejlett világ jegybankjai lassítják, vagy le is állítják a pénzpumpákat. A kérdés az, hogy ki mennyire sebezhető.

Korábbi posztunkban már bemutattuk Robin Wigglesworth, a Financial Times publicistájának véleményét, aki arra számít, hogy a feltörekvő piacok lehetnek a fő vesztesei az amerikai jegybank változó monetáris politikájának (hogy ez a változás mikorra várható, az természetesen bizonytalan). Az elv egyszerű: ha a Fed visszavonja a korábban piacra pumpált pénzeket, akkor a befektetők először a feltörekvő piacokról vonhatják ki a tőkét, ahol ez emelkedő kamatokkal, gyengülő helyi devizával és megtorpanó gazdaságokkal járhat. A The Economist szakemberei most arra a kérdésre keresték a választ, hogy vajon mely országok vannak a legnagyobb veszélyben. Az eredeti elemzés itt érhető el.

A szakemberek öt mutató alapján készítették el a feltörekvő piacok sérülékenységi rangsorát, vagyis figyelembe vették a folyó fizetési mérleg egyenlegét, a külső adósság devizatartalékokhoz mért arányát, a hitelállomány változását, a pénzügyi nyitottságot és a deviza alul/felülértékeltségét. Ezek alapján a mutatók alapján képeztek egy összesített értéket, ami megmutatja, hogy az adott feltörekvő gazdaság pénzügyileg mennyire sebezhető, vagyis mennyire érintené érzékenyen a külföldi tőkeáramlások lefagyása.

A közhiedelemmel ellentétben a jegybankok pénzpumpája - vagyis a piacok köré volt védőburok - nem növeli, hanem csökkenti a spekulációt.

A közelmúlt egyik legnagyobb jelentőséggel bíró bejelentése az Egyesült Államokból érkezett, mely szerint a piaci várakozásokkal ellentétben a jegybank mégsem korlátozza kötvényvásárlásait, vagyis nem lassít a pénzpumpán. A tőzsdék első reakciója a kitörő öröm volt, mégis egyre többen hangsúlyozzák: ha a Fed újabb ingyen pénzeket pumpál a rendszerbe, azzal csak a spekulációt fűti, és megágyaz egy újabb eszközár-buboréknak és összeomlásnak. Ez az a kijelentés, amivel az IMF közgazdászai határozottan nem értenek egyet… Az eredeti elemzés itt érhető el.

Shaun Roache és Marina Rousset kutatók egy friss tanulmányban ugyanis kimutatták, hogy a közhiedelemmel ellentétben a Fed – és más meghatározó jegybankok – kötvényvásárlásai és pénzpumpája nem növeli, hanem épp ellenkezőleg, csökkentik a spekulációt. Logikusnak tűnik ugyan a pénzpumpa ellenzőinek érvelése, mely szerint ha a jegybankok száz vagy ezer milliárd dollár értékben öntenek pénzeket a piacokra, az logikusan utat talál a leglikvidebb pénzpiacokra, ahol spekulációs lehetőségek után kutatva felhajtja vagy a mélybe taszítja az egyes befektetési termékek árfolyamát.