Pénzügyi Szemle Online Blog

Senkit sem hibáztathatunk azért, mert pusztító buborékok és összeomlások alakulnak ki a pénzügyi piacokon, a folyamatért ugyanis nem a kapzsi bankok vagy a lusta szabályozók, hanem a mélyen belénk kódolt emberi természet a felelős.

A lakásárak emelkednek, a forint egyre erősebb, a médiából ömlenek a devizahitelezés felpörgéséről szóló hírek, a szomszéd épp most költözik egy nagyobb lakásba, a rokon áradozik, hogy a „normál” törlesztőrészletnek csak a felét fizeti, mert volt olyan zseniális, hogy nem forintban, hanem egy svájci frankként emlegetett pénznemben adósodott el. Pezsgés és zsongás, mindenki érzi már a pecsenye illatát, amiből mi sem akarunk kimaradni, pénzünk nincs, nagyobb lakást azt persze szeretnénk, és ha másnak bejött, akkor nekünk miért ne jönne be… és már ott is ülünk a banki ügyintéző és a tonnányi papír előtt, és szorgalmasan véssük rá a nevünket az el sem olvasott szerződésre. És hogy miért? Mert az agyunk becsapott minket. Az eredeti elemzés itt érhető el.

Az orvostudomány idegrendszerrel foglalkozó területei választ kínálhatnak több olyan közgazdasági kérdésre, melyek a közelmúltban komoly fejtörést okoztak. Ezek közül a legizgalmasabb talán az, amely azt vitatja, hogy miért és hogyan alakulnak ki a pénzügyi légvárak és összeomlások. Tudósok egy csoportja a kérdés megválaszolására tett kísérletet, és - bevallottan gyerekcipőben járó kutatásaik alapján - arra az izgalmas következtetésre jutott, hogy az emberi agy másként viselkedik pénzügyi buborékok alatt, mint normál időkben.

A magas államadósság kimutathatóan csökkenti az adott ország növekedési kilátásait, mégsem feltétlenül kifizetődő az adósság minden áron történő lefaragása. Az adósságnak is van optimális szintje, ami most magasabb, mint a válság előtt és mint amit Brüsszel előír.

Az államadósságok korát éljük, melynek jellemzője, hogy az európai országok egy jelentős részében komoly fejtörést okoz a költségvetési hiányok lefaragása, az államadósságok fenntartható pályára terelése, továbbá a közpénzügyek rendbe tételének gazdasági növekedést lassító hatása. De vajon milyen mértékben lassítja a GDP növekedési ütemét az államadósság növekedése? Az eredeti elemzés itt érhető el.

Szabó Zsolt, a Magyar Fejlesztési Bank főmunkatársának tanulmánya arra világít rá, hogy nagyon is húsba vágók a magas államadósság negatív hatásai, az EU27 országainak legfrissebb adatai lapaján ugyanis kimutatható, hogy a GDP-arányos államadósság ráta egy százalékpontos emelkedése átlagosan mintegy 0,027 százalékponttal veti vissza a gazdasági növekedés ütemét.

Ez a 0,027 százalékpont nem is olyan vészes így első ránézésre – gondolhatnánk -, a kutató azonban rögtön hozzáteszi, hogy a 2004-ben vagy azt követően csatlakozott országok esetében – mint amilyen Magyarország – ez az összefüggés már 0,041 százalékpontot mutat. Vagyis, egy „új” EU-tag esetében az államadósság 10 százalékpontos emelkedése már 0,41 százalékponttal csökkenti a gazdasági növekedés ütemét, évi 0,41 százalékpontos GDP-kiesés pedig hosszabb távon már igencsak fájdalmas veszteség.

A gazdag nyugat-európai országok összességében nagyon is jól járnak a bevándorlással, még akkor is, ha valóban vannak olyan érkezők, akik csakis a nagyvonalú segélyekre alapoznak.

„Jönnek a románok és a bolgárok, itt élősködnek majd a mi pénzünkön és szabadon veszik igénybe a német állam szociális szolgáltatásait” – ez a mondat egyre többször hangzik el nem csak Németországban, de Hollandiában és Ausztriában is, utalva arra, hogy a kelet-európai bevándorlók ez év végétől kezdve korlátozások nélkül költözhetnek át bármely nyugat-európai országba, igénybe véve annak szociális hálójának védelmét. De vajon valóban tartaniuk kell a gazdag nyugati országoknak a Kelet-Európából érkező, a kiterjedt szociális hálón megkapaszkodni vágyó „élősködők” millióitól? Az eredeti elemzés itt érhető el.

A gazdag nyugat-európai országokban mára divat lett ferde szemmel nézni a kelet-európai bevándorlókra, akik - miután a csatlakoskor életbe léptetett korlátozások már lejártak, vagy hamarosan lejárnak - az EU szabályai szerint szabadon letelepedhetnek, dolgozhatnak, sőt még a helyi szociális háló védelmét is élvezhetik. Sokan úgy gondolják például Németországban, hogy a német emberek által megteremtett gazdagságból ne részesüljenek a keletről érkező bevándorlók, és főleg ne jöjjenek olyanok, akik a német segélyekre alapozzák megélhetésüket.

Joakim Ruist, a University of Gothenburg kutatója ugyanakkor kimutatta, hogy a nyugati fogadó országok nagyon is jól jártak az eddigi bevándorlókkal, és minden adat azt támasztja alá, hogy a fenti félelem megalapozatlan. Való igaz, hogy jönnek olyanok is, akik csak a segélyekre alapoznak, a bevándorlók döntő többsége azonban dolgozni vágyó fiatal, akik sokkal többet fizetnek be a közösbe – adók és járulékok formájában -, mint amennyit kivesznek onnan.

A Nobel-díjas közgazdász szerint egy fizetésképtelenné váló adósság esetében a hitelező éppen annyira „hibás”, mint a hitelt felvevő. Egy érvelés, aminek Magyarországon is van relevanciája.

Joseph Stiglitz emlékeztet arra, hogy a csődközeli, vagy csőddel végződő adósságok esetében – legyenek azok államok, vállalatok vagy magánszemélyek által felvett hitelek – a közvélemény gyakran a hitelezőnek ad igazat, mondván nem kellett volna annyi pénzt kölcsön venni, és akkor nem lenne gond a hitel törlesztésével. Joseph Stiglitz ugyanakkor úgy látja, hogy a kérdést meg lehet vizsgálni a másik oldalról is: nem kellet volna annyi pénzt kölcsön adni. Egy régi "bon mot" szerint: nincs túlzott eladósodás túlzott hitelezés nélkül. A közgazdász eredeti elemzése itt érhető el.

A közgazdász rámutat ugyanis, hogy a hitelek esetében a nemfizetés kockázata és a csőd által okozott lehetséges veszteségek benne vannak a pakliban, amit különösen az államadósságok esetében hajlamosak vagyunk elfelejteni. Való igaz, hogy a görögök hibáztak, amikor túlköltekeztek, és túlságosan eladósodtak, Görögország hitelezői ugyanakkor éppen ekkora hibát követtek el, amikor elmulasztották megvizsgálni a kockázatokat és az adós hitelképességét. Aki pedig nem végzi el a házi feladatot, az később ne panaszkodjon, ha fejére dől a ház – véli a közgazdász.

Kína történelmének egyik legnehezebb feladata előtt áll: ha feltörekvőből fejlett gazdasággá kíván válni, akkor le kell számolnia a korrupcióval és a túlméretezett állami befolyással.

A kínai gazdaság az elmúlt két évtizedben töretlenül, évi gyakran több mint 10 százalékos tempóban bővült, köszönhetően az olcsó munkaerőnek, a laza környezetvédelmi szabályoknak, a robogó iparosításnak és urbanizációnak, valamint a szárnyaló exportnak. Ez a növekedési modell azonban a fejlettség egy bizonyos szintjén törvényszerűen kifullad, eredményesen tovább haladni pedig csakis egy új modell mentén lehet. Ennek az átmenetnek ugyanakkor van egy rettentő nehezen megvalósítható eleme: a korrupció letörése és az állami befolyás csökkentése. Az eredeti elemzés itt érhető el.

Amíg az ipar, az infrastrukturális beruházások és az olcsó munkaerő hátán szárnyaló export viszi a gazdaságot, addig nem gond, hogy az állami vállalatokat és a fontos politikai pozíciókat átszövi a korrupció. Lassan azonban Kína elér arra a pontra, amikor a munkaerő megdrágul, több infrastrukturális beruházásra már nincs szükség, a versenytársak pedig jóval olcsóbban képesek kiszolgálni a nyugati feldolgozóipari óriáscégeket.

Ekkor kell váltani egy belső fogyasztásra és a szolgáltatóiparra épülő gazdasági modellre, ami bár jóval lassabb, mégis fenntartható növekedést ígér – mutat rá Michael J. Boskin, a Stanford University professzora. Így válhat egy feltörekvő gazdaságból fejlett, pont úgy, mint ahogyan ezt Japán, Szingapúr, vagy Hongkong megtették.

Ha a bevándorlók az olcsó munkaerejükkel viszik a háztartást és gondozzák az idős rokonokat, akkor a fejlett gazdaságban a nyugdíjkorhatárhoz közeledő nők tovább dolgozhatnak.

„Mi már örökké fogunk dolgozni, nekünk már nem lesz nyugdíjunk.” – hangzik el gyakran baráti/családi körben, utalva arra, hogy az elöregedő társadalmaknak betudhatóan a jövőben a nyugdíjkorhatár emelésére, és a nyugdíjkifizetések reálértékének számottevő csökkenésére kell számítani. Ha a demográfiai folyamatok nem változnak Európában, akkor valóban úgy tűnik, hogy nincs más út - a demográfiával kapcsolatban azért vannak optimisták is -, egy friss elemzés ugyanakkor arra világít rá, hogy a fejlett európai államokban jóval könnyebb lesz megélni a nyugdíjkorhatár emelését, mint azt a legtöbben gondolnák. Az eredeti elemzés itt érhető el.

Három olasz kutató (Peri, Romiti és Rossi) ugyanis rámutat, hogy a fejlett európai gazdaságokba érkező bevándorlók által jelentett rendkívül olcsó munkaerő lehetővé teszi a helyi lakosoknak, hogy az eddigieknél tovább dolgozzanak. Az olcsó munkaerőnek köszönhetően ugyanis a házimunkát és az idős rokonok gondozását nyugodtan rá lehet bízni a bevándorlókra, miközben a fejlett gazdaság helyi lakosai – különösen az idősebb nők – nyugodtan mehetnek dolgozni.

Ha igazuk lesz a londoni kutatóknak, akkor a fejlett gazdaságokban nem kell a nyugdíjrendszerek összeomlásától tartani, gyermek ugyanis lesz bőven a következő évtizedekben.

A fejlett világ egyik legégetőbb hosszú távú problémája a romló demográfia, vagyis a társadalom elöregedése, és az ebből adódó államadósság és nyugdíj aggodalmak. Ha ugyanis az érintett gazdaságokban egyre kevesebb lesz az adófizető és egyre több az eltartott, akkor a nyugdíjrendszerek összeroppanhatnak, a most még éppen tarthatónak tűnő államadósságok pedig fenntarthatatlanná válhatnak. Egy friss tanulmány ugyanakkor – jókora optimizmussal megfűszerezve – úgy véli, hogy ennek nem feltétlenül kell így történnie. Az elemzés itt érhető el.

A BCA Research kutatóintézet "The Coming Baby Boom in Developed Economies" című tanulmánya ugyanis – melyet a The Economist szemléz – úgy véli, hogy a ma még a népesség fogyását eredményező 1,65-ös fertilitási ráta 2050-re 2,38-ra, míg 2100-ra 2,98-ra emelkedhet a fejlett világban. Amíg a fertilitási ráta, vagyis a szülőképes korú nők által vállalt gyermekek száma 2,1 alatt marad, addig a népesség fogyásával kell számolni, ha azonban a mutató tartósan 2,1 fölötti, akkor a népesség gyarapodhat (Magyarországon a ráta egyébiránt 1,3 körüli, tehát mélyen a népesség fogyását eredményező zónában van).

Az ENSZ úgy számol, hogy a fejlett világban a születések száma ebben az évtizedben mintegy 2,5 százalékkal emelkedhet, ami az 50-es évek óta az első növekedést mutató évtizedet jelentené, a BCA Research kutatói azonban még ennél is jóval derűsebben látják a jövőt. Mire alapozzák ezt az optimizmust a szakemberek?

Az elmúlt évtizedekben jellemzővé vált, hogy a nők a húszas éveik helyett a harmincas éveikben vállalnak gyermeket, és ha vállalnak is, akkor gyakran „megállnak” egy gyermeknél. Ennek oka részben az, hogy a nők karriert építenek, részben pedig az, hogy a „régi időkkel” ellentétben ma már az emberek elenyésző százaléka vállal gyermeket nyugdíjbiztosítás céljából (vagyis hogy legyen valaki, aki idős korára eltartja a szülőt). Ez a két fontos tendencia ugyanakkor mára változóban van a kutatók szerint, és ez a változás kitart majd a következő évtizedekben is.

Az Egyesült Államok valóságos energiaforradalmat él át, a kitermelés robban, a gáz ára zuhan, az importfüggőség eltűnőben.

Néhány évvel ezelőtt, amikor először lehetett olvasni olyan, elsőre furcsának tűnő kifejezésekről, mint palaolaj, palagáz, hidraulikus kőzetrepesztés, vagy épp horizontális fúrás, még kevesen gondolták, hogy a jelen évtized valóságos energiaforradalmat hoz majd el az Egyesült Államokba, ami ráadásul az élet legtöbb területén valóban húsba vágó változásokkal jár. Az eredeti elemzés itt érhető el.

Amerikai olajtermelés alakulása

A föntebb említett technológiai újítások lehetővé tették ugyanis az Egyesült Államokban, hogy az eddig elérhetetlen olaj és gázlelőhelyek megnyíljanak, és olyan mennyiségben váljanak elérhetővé a fontos energiahordozók, amiről az eddigi olajnagyhatalmak is csak álmodoztak. Az USA olajtermelése például egy meredek emelkedő trendnek köszönhetően – lásd fenti grafikon - 24 éves csúcsra ugrott, emellett a különböző energiahordozók – olaj, gáz, finomított termékek – kitermelése terén az Egyesült Államok zsinórban hetedig hónapja mondhatja magát világelsőnek, amivel a saját igényeinek már több mint 90 százalékát fedezi, erre pedig 1987-óta nem volt példa – mutat rá Mark J. Perry, a University of Michigan professzora.

Olaj (kékkel) és földgáz (pirossal) árfolyamának változása

Az amerikai olajtermelés tehát valósággal robban, a munkahelyek szaporodnak, a beruházások pörögnek, a külkereskedelem egyenlege javul, az USA energiafüggősége csökken, sőt hamarosan nettó exportőr lehet, a nagyon olcsóvá váló gáznak köszönhetően – grafikon föntebb – a feldolgozóipar versenyképessége javul, a háztartások és vállalatok energiaköltségei csökkennek…

Van egy ország, ahol nincs fiatalkori munkanélküliség, nem gond a szakmai tapasztalat megszerzése, és már tizenévesen lehet rendes fizetésért, akár a legnagyobb vállalatoknál dolgozni.

Frissen kikerülve az iskolapadból a fiatalok gyakran légüres térben találják magukat, távol a munkaerőpiactól, igazán értékes és használható tudás és tapasztalat nélkül. Tapasztalat nélkül nincs munka, no de honnan legyen gyakorlat munka nélkül? Az eredmény nem is lehet más, mint magas fiatalkori munkanélküliség, annak minden társadalmi, gazdasági és szociális problémájával. Van azonban megoldás, amiért nem is kell messzire utaznunk. Az eredeti elemzés itt érhető el.

Svájcban gyakorlatilag nincs fiatalkori munkanélküliség - a hivatalos statisztika 3 százalékot mutat, szemben az amerikai 16 százalékkal, vagy a görög/spanyol 50 százalékkal -, ami elsősorban a rendkívül céltudatos oktatási rendszernek köszönhető.

Ha szegénynek születsz, akkor szeretnél felemelkedni és a gazdagok közé tartozni. Mitől függnek az esélyeid?

Egy boldog világban mindenkinek van esélye a felemelkedésre, arra hogy jó iskolákba járjon, jól fizető állása legyen, arra hogy lakást és kocsit vegyen és családot alapítson. Még annak is, akinek a sors úgy hozza, hogy szegény családból kell indulnia. Akinek gazdagok a szülei, annak könnyű – szokták mondani -, na de mi kell ahhoz, hogy a szegény családból induló gyermekek is jó eséllyel fel tudják küzdeni magukat a jómódba? Az eredeti elemzés itt érhető el.

Középosztály mérete (szürke négyzetek) és a felemelkedés valószínűsége (piros vonal) közötti összefüggés

Ha egy társadalomban nagyok a jövedelmi különbségek, másként fogalmazva, ha alacsony a szociális mobilitás, tehát a szegénynek születőnek kevés esélye van arra, hogy kitörjön a szegénységből, az nem jó (mármint a többségnek). De vajon mitől függ egy társadalom szociális mobilitása, vagyis mely társadalmak azok, ahol a szegénynek születőknek is jók az esélyeik a felemelkedésre?