Pénzügyi Szemle Online Blog

A fejlett és gazdag államoknak is idővel választania kell, hogy a jelenlegi szociális rendszert nyirbálják meg, vagy keményebben adóztatnak.

A jelenlegi tendenciák alapján az USA-ban a nyugdíjakra és egészségügyre költött közpénzek GDP-hez mért aránya 10 százalékról 20 százalékra emelkedhet 2088-ra. 2088 természetesen még rettentő messze van, az ugyanakkor jól látszik, hogy a tendencia nem fenntartható, valamit tenni kell, hogy a mérleg egyensúlyba kerüljön. Két lehetőség van, vagy kevesebbet kell nyugdíjra és egészségügyre költeni, vagy több adót kell beszedni. Az eredeti elemzés itt érhető el.

Mostanában divatossá vált a „Fizessenek a gazdagok!” nézet, vagyis hogy nem a szociális juttatásokat kell csökkenteni, hanem a szükséges pénzt be kell szedni a gazdagokra kirótt extra adókból. Vagyis adóztatni kell a tőkejövedelmeket és a társadalom leggazdagabb 1 vagy 10 százalékát. Ez a Robin Hood hozzáállás természetesen szimpatikus a társadalom java részének, a gond csak az, hogy a gyakorlatban szinte lehetetlen kivitelezni – mutat rá Sita Nataraj Slavov, az American Enterprise Institute közgazdász kutatója.

A héten jelent meg Ferenc pápa Evangelii Gaudium című apostoli buzdítása, aminek gazdasággal kapcsolatos részein az bizonyosan érződik, hogy nem bajor, hanem dél-amerikai tapasztalatokból születtek. A vita nem is maradt el.

Ferenc pápa első saját dokumentuma, az Evangelii Gaudium című apostoli buzdítás elég nagy visszhangot váltott ki. És nem abban az értelemben, hogy egyes nem egyházi körök forradalmi reformot látnak benne, ez ugyanis Ferenc pápa esetében akkor is így szokott lenni, ha erről szó sincs, és kizárólag a katolikus hagyományt ismétli meg. Hanem abban az értelemben, hogy az Egyházon belül is komoly vita alakult ki egyes, valóban újszerű megállapítások, illetve korábban nem megszokott megfogalmazások miatt, különös tekintettel a gazdasági témákkal kapcsolatban.

Az apostoli buzdítás ugyanis olyan kritikus a piaccal és a jelenlegi gazdasági rendszerrel szemben, amit Ferenc pápa elődeitől nem szokhattunk meg. Születtek is szép számmal kritikus cikkek és kommentárok. Az alábbiakban Samuel Gregg, az amerikai Acton Intézet deklaráltan katolikus kutatójának elemzését ismertetjük, nem állítva, hogy neki lenne igaza. Az eredeti elemzés itt érhető el.

A kirobbanó gazdasági növekedés Kínában ugyan egy ateista világkép mellett valósult meg, de azon túl, hogy maga után vonta a középosztály megerősödését és a társadalmi feszültségek növekedését, a kommunista ideológia gyengülését is elhozta. A kérdés az, hogy mi töltheti ki az utóbbiból adódó erkölcsi/ideológiai űrt. Lehet, hogy az évszázadokon át elnyomott kereszténység? Bethlendi András pénzügyi közgazdász írása.

Bethlendi András

Az institucionalista társadalomtudományi megközelítés szerint a tartós gazdasági-társadalmi felemelkedés alapja a megfelelő intézményi háttér, és a meghatározó intézményi tényezők között szerepel a vallás is.  A kínai kapitalizmus dinamizmusáról már sok publicisztika született, de ennek etikai, vallási háttere viszonylag kevés figyelmet kapott. A Kínával foglalkozó szakértők egy része szerint a kínai fejlődés mosta érte el azt a szintet, ami ezen a területen is paradigmaváltással fog járni, aminek következtében a vallás és azon belül a kereszténység nagyobb szerepet kaphat. (Kína gyors gazdasági fejlődése nem csak a vallás, de egyéb területeken is gyökeres változásokat ígér. Ezekről bőbben itt olvashat.)

Jelenleg a kínai népesség nagyobbik része ateista (700 millió fő), a vallásosok körében buddhizmus és a taoizmus a meghatározó. [1]  Az ateista kommunista párt hosszú évtizedeken keresztül elnyomta és illegalizálta a kereszténységet. A kommunizmust megelőzően, több hullámban – először katolikus, majd protestáns – missziós munka folyt Kínában. A visszatérő keresztényüldözések következtében azonban a kereszténység igazán nem tudott gyökeret ereszteni az országban.

A tőzsdei árfolyamok alakulása nagyrészt független a gazdasági növekedés ütemétől, sőt, ha kirobbanó formában van a gazdaság, az többnyire kimondottan rossz hír a részvényeknek.

Néha érdekes hírekre bukkanhatunk, ha a tőzsdei jelentéseket böngésszük, nem ritka például, hogy kijön egy jó gazdasági adat mondjuk az USA-ban, és a részvényárfolyamok eséssel reagálnak. Nem akkor megy jól a tőzsdének, ha jók az adatok, a gazdaság pedig erős? Jay R. Ritter, a University of Florida professzora tanulmányában kimutatta, hogy ennek a két dolognak szinte semmi köze egymáshoz, az, hogy nyerünk vagy veszítünk a tőzsdén, jellemzően egészen más tényezőktől függ. Az eredeti elemzés itt érhető el.

Látszólag nincs összefüggés a reál GDP növekedési üteme és a tőzsdei hozamok között

Merre megy a tőzsde a belátható jövőben, fölfelé, vagy lefelé? Nyerhetünk, ha részvényeket tartunk, avagy bukni fogunk? Ez a kérdés világszerte befektetők millióit foglalkoztatja, akiknek a jelek szerint el kell fogadniuk, hogy - amint azt a fenti grafikon is szemlélteti - a tőzsdei árfolyamok szinte teljes mértékben függetlenül mozognak a gazdasági növekedéstől, vagyis a reál GDP aktuális növekedési ütemétől.

Magyarországon a svájcifrank-hitelekből adódó rendszerkockázat stabilan csökken, sőt ezen a téren Európában a legnagyobb előrelépést hazánk könyvelte el az elmúlt években.

A svájcifrank-hitelek, és úgy általában a devizahitelek hosszú évekre, sőt a kutatások azt mutatják, hogy évtizedekre komoly kockázatot visznek a rendszerbe. Naivitás azt gondolni, hogy ez a kockázat egy tollvonással eltüntethető, vagy akár csak számottevően csökkenthető. Nagyon úgy tűnik, hogy az egyetlen megoldás a türelmes várakozás. Az eredeti elemzés itt érhető el.

Devizahitelezésből adódó rendszerkockázat (Magyarország narancs színnel, hajszállal a 20-as érték fölött)


A devizahitel - sok más tulajdonsága mellett - egy rendszerkockázat, amely abból adódik, hogy ha, és amennyiben a hazai deviza számottevően gyengül, akkor a hiteltartozások és a törlesztőrészletek felduzzadnak, ami növeli a nemfizető adósok, majd a bedőlt hitelek számát, és veszteséget okoznak a bankoknak. A veszteségek nyomán gyengül a bankrendszer tőkepozíciója, kénytelen visszafogni a hitelezést, leépítésre kényszerül, esetleg még a tönk szélére is kerül, ahonnan csak milliárdos mentőcsomagok árán lehet visszahúzni.

A közvélekedéssel ellentétben az adójóváírás eltörlésén a tehetősebbek veszítettek a legtöbbet, miközben a célzott adókedvezmények bizonyíthatóan többnyire a szegényeken segítettek. Íme az utóbbi évek magyar adóátalakításának egy kevésbé emlegetett, újabb aspektusa.

A 2010 és 2013 között lezajlott személyi jövedelemadó reform mindannyiunk életére - és pénztárcájára - hatással volt, illetve van. Korábbi posztunkban bemutattuk az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetésének hatásait, most pedig ismertetünk egy olyan elemzést, amely - ezt kiegészítve - arra a kérdésre keresi a választ, hogy milyen következményei voltak egymással összevetve és összevezetve az általános adójóváírás 2012-es eltörlésének, valamint a Munkahelyvédelmi Akciónak. Az eredeti elemzés itt érhető el.

Talán némi meglepetésre, az általános adójóváírással – ami a minimálbért gyakorlatilag adómentessé tette - nem az alacsony keresetűek, hanem elsősorban a mediánjövedelem feletti háztartások nyertek, vagyis az eltörlés miatt is elsősorban ők szomorkodhattak. A fenti grafikon bemutatja, hogy az egyes jövedelmi szinteken milyen mértékű jóváírást lehetett igénybe venni, vagyis látszik, hogy az adójóváírással elsősorban a 100 és 280 ezer forint között keresők jártak jól, így ők azok, akik a leginkább buktak annak eltörlésével.

A 21. század legfontosabb erőforrása a tudás, és a tudással rendelkező képzet munkavállaló, akiért öldöklő harc indult el a nemzetközi hadszíntéren.

A történelem során számtalan alkalommal előfordult már, hogy az egyes országok öldöklő versenybe kezdtek az értékes erőforrásokért, hol kőolajért, hol aranyért, hol a nemzetközi versenyképességet biztosító, leértékelt devizáért, most pedig úgy tűnik, hogy a legújabb célpont a képzett munkaerő – hangsúlyozza Peter Sutherland, a London School of Economics professzora. Az eredeti elemzés itt érhető el.

Néhány érdekesség a bevándorlással kapcsolatban: az USA-ban 2011-ben az új vállalkozások mintegy 28 százalékát bevándorlók indították, miközben a népességen belüli arányuk mindössze 13 százalék volt. A bevándorlás nettó költségvetési hatása az Egyesült Államokban a következő két évtizedben 1000 milliárd dollár többlet lehet, miközben az amerikai állam 11 millió jól képzett külföldinek készül megadni az állampolgárságot.

A nyugdíj nem más, mint egy pilótajáték, melynek során a nyugdíjasok nyereségét a mostani fiatalok fizetik. Könnyen lehet, hogy már nem sokáig…

Az Egyesült Államokban gyakran elhangzik, miszerint a szociális rendszer - nyugdíj- és egészségbiztosítás - igazságos, az emberek ugyanis dolgozó életük során megteremtik a saját juttatásaik fedezetét, vagyis önmagukért dolgoznak Gary M. Galles, a Pepperdine University közgazdász professzora szerint ugyanakkor erről szó sincs, a rendszer egy pilótajáték, melynek legfőbb célja az, hogy az idősek szavazatát megvegyék. Az eredeti elemzés itt érhető el.

Valójában ugyanis arról van szó, hogy ezeknél a szociális rendszereknél az amerikaiak életük során kevesebbet tesznek be a kalapba, mint amennyit idős korukban kivesznek onnan. Honnan jön a különbözet? Az új belépők, vagyis a fiatalok befizetéseiből, akik finanszírozzák a nyugdíj- és egészségbiztosítási rendszert, kipótolva azt a rést, amit a jelen nyugdíjasai dolgozó életükben nem fizettek meg.

A tartós munkanélküliség olyan csapda, amiből állami segítség nélkül szinte lehetetlen kitörni. Segítséggel viszont igenis lehetséges.

Korunk egyik legsúlyosabb problémája a hosszú távú munkanélküliség, melynek megoldására sem könnyű recept, sem tapasztalat nincs. Kutatások igazolják, hogy ha egyszer valaki belesüllyed a hosszú távú munkanélküliség mocsarába, akkor segítség nélkül nagyon kevés az esélye a kiemelkedésnek. Logikus, hisz a munkaáltatók nem szeretnek olyan jelentkezők közül válogatni, akik hónapok, sőt évek óta munkanélküliek. Ha segítség nélkül nincs kiemelkedés, akkor logikus, hogy segíteni kell. A kérdés már csak az, hogy ki, és hogyan. Az eredeti elemzés itt érhető el.

Richard Dorsett, a National Institute of Economic and Social Research kutatóintézet közgazdásza megvizsgálta az angolszász országokban bevezetett, a hosszú távú munkanélküliek számára kiírt programokat, és arra jutott, hogy ezek a programok hosszú távon sikeresek, vagyis képesek visszavezetni az állástalanok egy részét a munkaerőpiacra. Ezek a programok többnyire állai támogatást juttatnak – adó- és járulékkedvezmény formájában – azoknak a munkáltatóknak, akik munkanélkülit, sőt hosszú távú munkanélkülit alkalmaznak.

Májusban az amerikai jegybank egyszer már ráijesztett a feltörekvő országokra, könnyen lehet, hogy hamarosan ismét izgulhatunk.

Májusban, miután az amerikai jegybank elnöke, Ben Bernanke megszellőztette, hogy hamarosan szigorítás következhet a monetáris politikában - vagyis lassulhat a pénznyomda és a kamatok is elrugaszkodhatnak a 0 százaléktól -, a feltörekvő piacokra irányuló tőkebeáramlás hirtelen leállt. A nagy hatalmú jegybankár, látva a szigorítás puszta említése által keltett viharfelhőket, gyorsan visszalépett, most azonban ismét úgy tűnik, hogy hamarosan nem marad más választás. Az eredeti elemzés itt érhető el.

Az extra laza monetáris politika ugyanis csupán egy átmeneti mankó, melynek feladata, hogy a földbe döngölt gazdaságot kisegítse a gödörből. Az előrejelzések ugyanakkor azt mutatják, hogy mankóra már nincs szüksége az Egyesült Államoknak, sőt, a növekedés akár még pozitív meglepetést is tartogathat a soron következő években. Ha pedig valóban így alakul, akkor meglehet, hogy jóval hamarabb sor kerülhet a májusban már beígért monetáris szigorításra, mint azt a legtöbben gondolnák.