Az amerikai adósságplafonnal kapcsolatos viták csupán politikai kötélhúzásnak tekinthetők, különösen annak fényében, hogy az adósságplafon egy teljes mértékben haszontalan eszköz.
Az amerikai adósságplafonnal kapcsolatos vitának szinte semmi köze a közgazdaságtanhoz, de még a költségvetési hiányhoz és az államadóssághoz sem, mint ahogyan az is teljesen egyértelmű, hogy az adósságplafon, ami évről-évre ráijeszt a tőzsdékre, egy szinte teljes mértékben haszontalan találmány - véli Richard A. Posner, amerikai közgazdász, akit a Reuters felmérése szerint sokan esélyesnek tartanak a 2013-as közgazdasági Nobel-díj elnyerésére is (a rangos elismerést október 14-én, hétfőn osztják ki). Az eredeti elemzés itt érhető el.
Richard A. Posner hangsúlyozza, hogy az adósságplafon csakis arra „jó”, hogy a politikusok összemérjék erejüket, és a gazdasági kérdések mögé bújva politikai tőkét kovácsoljanak maguknak. Posner, és szerzőtársa, a Nobel-díjas Gary Becker úgy látja, hogy az adósságplafon képtelen betölteni alapvető feladatát: nem járul hozzá az állam méretének csökkentéséhez, és nem ösztönzi a költségvetés egyensúlyba hozását sem.
Az állam méretét úgy csökkenthetné az adósságplafon, hogy a politikusok a plafonhoz közeledve megegyeznének az állami kiadások csökkentéséről, ezzel is több teret engedve a versenyszférának, és javítva a versenyképességet. Emellett a költségvetési kiigazítás másik módját, az adóemelést ugyancsak kikényszeríthetné az adósságplafon, ez ugyanakkor számottevő módon – akárcsak a kiadáscsökkentés - csak igen ritkán következik be.
Hogy mért? A válasz egyszerű, jóval kisebb politika veszteséggel jár megemelni az adósságplafont, és folytatni a túlköltekezést, mint adót emelni vagy kiadást csökkenteni, vállalva annak minden gazdasági, társadalmi, és ami a legfőbb, politikai kockázatát. És itt ér el a szerző a végső következtetéshez: az adósságplafon teljesen haszontalan módja az adósság és a költségvetési hiány elleni küzdelemnek, az egész pedig nem más, mint egy lehetőség a politikusoknak, hogy a másik kárára tőkét kovácsoljanak.
Kutatások igazolják, hogy pusztán csak az adósságplafon meglétének köszönhetően szinte semmilyen mértékben nem csökkent a költségvetés hiánya az elmúlt évtizedekben – ha csökkent, annak oka nem az adósságplafon volt, hanem egyéb tényezők -, és az sem véletlen, hogy a plafon megemelésére az elmúlt 70 évben nem kevesebb, mint 90 alkalommal került sor. Posner és Becker szinte biztosak benne, hogy az USA ezúttal is inkább emel egyet a plafonon, minthogy belekeveredjen egy kétes kimenetelű államcsődbe és pénzügyi összeomlásba.
Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!
A csőd elmaradt, de hogyan tovább?
Rossz világ vár a szingli szülőkre
Hol a legjobb nyugdíjasnak lenni?
Hatalmas öngólt lőhet az USA
Ezért ütött ekkorát a válság Magyarországon
Újra ketyeg a görög bomba