Ha a bevándorlók az olcsó munkaerejükkel viszik a háztartást és gondozzák az idős rokonokat, akkor a fejlett gazdaságban a nyugdíjkorhatárhoz közeledő nők tovább dolgozhatnak.
„Mi már örökké fogunk dolgozni, nekünk már nem lesz nyugdíjunk.” – hangzik el gyakran baráti/családi körben, utalva arra, hogy az elöregedő társadalmaknak betudhatóan a jövőben a nyugdíjkorhatár emelésére, és a nyugdíjkifizetések reálértékének számottevő csökkenésére kell számítani. Ha a demográfiai folyamatok nem változnak Európában, akkor valóban úgy tűnik, hogy nincs más út - a demográfiával kapcsolatban azért vannak optimisták is -, egy friss elemzés ugyanakkor arra világít rá, hogy a fejlett európai államokban jóval könnyebb lesz megélni a nyugdíjkorhatár emelését, mint azt a legtöbben gondolnák. Az eredeti elemzés itt érhető el.
Három olasz kutató (Peri, Romiti és Rossi) ugyanis rámutat, hogy a fejlett európai gazdaságokba érkező bevándorlók által jelentett rendkívül olcsó munkaerő lehetővé teszi a helyi lakosoknak, hogy az eddigieknél tovább dolgozzanak. Az olcsó munkaerőnek köszönhetően ugyanis a házimunkát és az idős rokonok gondozását nyugodtan rá lehet bízni a bevándorlókra, miközben a fejlett gazdaság helyi lakosai – különösen az idősebb nők – nyugodtan mehetnek dolgozni.
A nyugdíjrendszer így fenntarthatóvá válik, a helyi lakosok ugyanis az eddigieknél tovább dolgoznak, a bevándorlók pedig – azon túl, hogy ugyancsak javítják az eltartó/eltartott arányt – gondoskodnak arról, hogy az idősebb dolgozó nőknek ne kelljen olyan „időrabló” tevékenységeket folytatniuk, mint házimunka, vagy az idős rokonok/szülők ápolása.
Az elemzés megnyugtatónak tűnhet - kérdés, hogy valóban megnyugtató-e egy olyan jövőkép, ami még több munkát ígér -, hiszen rámutat, hogy az olcsó munkaerőt jelentő bevándorlásnak köszönhetően a fejlett európai gazdaságokban a helyi lakosok, különösen a nők minden gond nélkül megengedhetik majd maguknak, hogy az eddigieknél tovább és többet dolgozzanak, miközben a háztartásért és az idős rokonok gondozásáért sem kell aggódniuk.
A soron következő évtizedekben tehát minden gond nélkül lehet majd 70, sőt akár 80 évesen is dolgozni, ez valóban megnyugtató, arról ugyanakkor nem szólnak az elemzések, hogy vajon mi lesz azon országok nyugdíjrendszereivel, melyekbe nem érkezik elegendő létszámban olcsó munkaerő. Meglehet, hogy az olasz vagy német nyugdíjrendszerek fenntarthatósága miatt csökkennek az aggodalmak, de vajon mi lesz például a magyar rendszerrel, ahol se bevándorlók, se fiatalok, se adófizetők nincsenek kellő létszámban?
Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!
Mégsem omlanak össze a nyugdíjrendszerek?
Ahol minden fiatalnak van munkája
Így válhatsz szegényből gazdaggá
Ezért kell megszabadulni a frankhitelektől
Megszorítás? - Így is lehet ezt csinálni
Ezért okozott pusztító válságot az euró