Lehet úgy is megszorítani, hogy a költségvetés is rendben legyen és a gazdaság se süllyedjen el a recesszióban?
Napjaink rettegett közgazdasági kifejezése a megszorítás, ami az adóssággal és költségvetési hiánnyal küzdő európai országok számára többnyire egyet jelent az adóemeléssel és az ennek nyomán még tovább mélyülő gazdasági válsággal. Ördögi körnek tűnik az adóemelés-recesszió spirál, amiből Európa csak lassan és keservesen tud kitörni, van azonban más út is, melyen haladva a múltban már többször is sikerült rendbe tenni az államkasszákat. Ez az út egyszerre csökkenti az állami kiadásokat és az adókat, erősítve ezzel a hatékonyan működő magánszektort és visszavágva egyúttal az állami szektort. Az eredeti elemzés itt érhető el.
Frank Hollenbeck, a Ludwig von Mises Institute közgazdásza elemzésében rámutat, hogy alapvetően három féle megszorítás képzelhető el:
- Keynes-féle megszorítás, melynek lényege, hogy az állam úgy próbálja meg gyorsítani a gazdaságot és rendbe tenni a költségvetést, hogy növeli kiadásait, amit alapvetően adóemelésből finanszíroz. Az elv logikus, és volt is olyan időszak a történelem során, amikor ez a módszer remekül működött, ma azonban már olyan méretűre nőtt az állam, hogy a központi újraelosztás további erősítése már csökkenti a magánszféra lehetőségeit és a hatékonyság rovására megy.
- A második módszer, ami Európában igencsak népszerűvé vált, a Merkel-módszer. Ennek lényege, hogy az állam minden eszközzel igyekszik rendbe tenni a költségvetést, kiadást csökkent és adót emel. A gyakorlati probléma ott van, hogy a kiadáscsökkentések a legritkább esetben valósultak meg – igencsak népszerűtlen dolog ugyanis kirúgni az állami alkalmazottakat és csökkenteni a nyugdíjakat -, így az egyenlegjavítás az országok döntő többségében adóemelésekkel valósultak meg. Ez ugyanakkor tovább mélyítette a recessziót és a Keynes-féle módszerhez hasonlóan gyengítette a versenyszférát.
- Mindkét módszernél sokkal jobb egy harmadik – legalábbis Frank Hollenbeck szerint -, melynek lényege, hogy az állam egyszerre csökkenti a kiadásait és vágja vissza az adókat. Ilyen módon csökken az állam mérete, tehát teret nyerhet a jóval hatékonyabb magánszféra. A módszer hátulütője, hogy hirtelen recessziót okoz az állami kiadáscsökkentés és elbocsátások miatt, hosszabb távon azonban a hatékonyabb gazdaság és az erősödő magánszféra szépen kitermeli ezt a mínuszt.
Ezt az utat követték például a lettek a válság alatt, akik 2009-10-ben a GDP 44 százalékáról 36 százalékra vágták vissza az állami újraelosztás mértékét, a közszféra létszámát 30 százalékkal csökkentették, az állami intézmények felét bezárták, a fizetéseket 25-35 százalékkal csökkentették, továbbá a nyugdíjakat és szociális kiadásokat ugyancsak megvágták. Az eredmény egy gyors, 24 százalékos recesszió volt, amit 2011-12-ben évi 5-5 százalékos növekedés követett, ami együtt járt a vállalkozások számának növekedésével és magánszféra hatékonyságának javulásával. Eléggé rendhagyó út az, amit a lettek választottak, a következő évek érdekes kérdése lesz, hogy végül bejön-e nekik ez a bátor húzás.
Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!
Ezért okozott pusztító válságot az euró
Az államilag támogatott hitelek csapdája
Több pénzt a családoknak!
Dolgozz keményebben, vagy kirúglak!
Nagy bajban a kínaiak
Hamarosan fellélegezhetnek a fiatal munkanélküliek?
