Az általános iskola 8. osztályában ajánlott olvasmány Copperfield Dávid története, és már abban is benne van a hitelezés alapszabálya és a pénzügyi fenntarthatóság alaptétele. Talán lehetne kötelezővé is tenni.
1850-ben jelent meg Charles Dickens angol író nyolcadik regénye, amely Copperfield Dávid „élettörténetéről, kalandjairól, tapasztalatairól és megfigyeléseiről” szól. Ez Dickens legismertebb regénye, még a magyar iskolákban is ajánlott olvasmány – sajnos minden arra utal, hogy a kelleténél kevesebben forgatták, mert a mindennapok nyelvén le van benne írva mind a hitelezés, mind a pénzügyi fenntarthatóság alaptétele. Nem véletlen, hogy a mai napig szakmai elemzések hivatkozzák.
A regény pénzügyi tanulságait Wilkins Micawber, David londoni gyámja szűri le, akit Dickens csődbe ment és adósok börtönébe került apjáról mintázott. Íme, két idézet a könyv 12. fejezetéből – az első a bankok és az adósok kapcsolatáról, a második pedig a mindennapi pénzügyek fenntarthatóságának feltételeiről szól. A viták elkerülése végett a tisztességtelenül eljáró hitelezőkkel és hitelfelvevőkkel itt most nem foglalkozunk, az alapelveket ezzel együtt érdemes megjegyezni – már fiatal korban…
„Micawber úr kérvénye kellő időben megérett arra, hogy meghallgatásra találjon; s nagy örömömre elrendelték, hogy a derék úriembert a törvény értelmében szabadon bocsássák. Hitelezői sem voltak könyörtelenek, s miként Micawbernétől hallottam, még a bosszúszomjas cipész is kijelentette a bíróság színe előtt, hogy nem haragszik Micawber úrra, csupán arról van szó, hogy ha pénz jár neki, szereti, ha megfizetik. Hozzátette még, hogy véleménye szerint általában ilyen az ember természete.”
(…)
„A másik tanácsomat, kedves Copperfield, már ismeri - folytatta Micawber úr. - Húsz font évi bevétel és tizenkilenc font, tizenkilenc shilling, hat penny kiadás egyenlő a jóléttel és boldogsággal. Húsz font évi bevétel és húsz zéró hat kiadás: nyomor. A virág elhervad, a levelek elszáradnak, isten napja könnyezve tekint le a sivár tájra és... egyszóval, örökre el vagy intézve. Akárcsak én!”
(Mai decimális pénznemben számolva a fenti két összeg sorrendben 19,975 és 20,025 fontnak felel meg.)
Az első idézet szerint tehát: (1) aki nem fizeti meg a tartozását, annak következményekkel kell számolnia, (2) a hitelező-adós viszony nem lelki kérdés, (3) jogos, hogy aki kölcsön adott, az vissza akarja kapni a pénzét, (4) a túlzott hitelfelvétel nem idegen az emberi természettől (ezért talán érdemes erre a szabályozásnak is reagálnia).
A második idézet üzenete még egyszerűbb: nem szabad többet költeni, mint amennyi pénzünk van, mert az nyomorhoz vezet. Másképpen megfogalmazva: addig nyújtózkodjunk, amíg a takarónk ér.
Természetesen lehet ellenpéldákat találni, illetve rámutatni, hogy Magyarországon miért nem erről van szó, de az bizonyos, hogy ha ezeket az alapelveket már ifjan elsajátítjuk, akkor később kevesebb pénzügyi problémánk lesz – hisz legalább azokat ki tudjuk küszöbölni, amelyek a mi nem megfelelően meghozott, nem eléggé megalapozott döntésünkből adódnak.
Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!
Megint meg kell menteni az önkormányzatokat?
Eszetlenül öntjük a kukába az ételt
Elkerülhettük volna az összeomlást?
Kötelet húznak a politikusok
A csőd elmaradt, de hogyan tovább?
Rossz világ vár a szingli szülőkre
Az utolsó 100 komment: