Azt mondják, hogy Kínának át kell állnia valamely más növekedési modellre, mert a mostani kifulladt. Miért is kellene?

Kína kapcsán évek óta megy a matek, hogy meddig lehet fenntartani az elmúlt 30 évre jellemző, évi átlag 10 százalékos gazdasági növekedést. Közgazdászok szerint tovább sem a növekedés tempója, sem a Kína által követett gazdasági modell nem fenntartható, és a befektetések és export által vezérelt rendszerről át kell állni egy belső fogyasztás által generált növekedésre. Másképp mondva, egy extenzív bővülésről át kell állni egy intenzív növekedésre, melynek motorja már nem a még több beruházás és a még nagyobb volumen, hanem a hatékonyság javítása. Pont, mint ahogy az USA-ban csinálják. Zhang Jun, a kínai Fudan University professzora azonban felteszi a kérdést: miért is kellene? Az eredeti elemzés itt érhető el.

A professzor szerint a nyugati közgazdászok egy súlyos tévedésre alapozva hozták meg ítéletüket. Úgy számolnak ugyanis, hogy a kínai növekedést most csakis az extenzív bővülés jellemzi, vagyis az évről-évre nagyobb megtermelt mennyiség, a még több infrastruktúra és gyár, a még több export. Ez ugyanakkor távoltól sem igaz. A kínai növekedést ugyanis éppen úgy hajtja a hatékonyságjavulás is, mint a fejlett gazdaságokat, sőt még sokkal jobban.

A professzor hangsúlyozza, hogy a kínai gazdaság hatékonysága éves átlagban 3-4 százalékkal javult az elmúlt 30 évben, szemben az amerikai 1-2 százalékkal, vagyis a GDP növekedés egy jelentős része már most is a hatékonyság javulásának, és nem az extenzív növekedésnek köszönhető. Sőt, mi több, a kínai gazdaság a vizsgált időszakban jóval tempósabban növelte hatékonyságát, mint az irigyelt kis tigrisek – Szingapúr, Dél-Korea, Hong-Kong -, akkor mégis miért is kellene pont most átállni egy, a hatékonyság javulásán alapuló növekedési modellre?

Egy ponton tehát alaposan tévednek a „Kínának most már a hatékonyságjavulásra kell koncentrálnia” jelmondatot hangoztató közgazdászok (legalábbis a professzor szerint). De van egy másik súlyos tévedés is, mégpedig az, hogy Kínának át kell állnia a befektetések által vezérelt modellről a fogyasztást preferáló modellre. Miért is kellene?

Zhang Jun hangsúlyozza, hogy egy gazdaságban az egy főre jutó tőke és a tőkebefektetések megtérülése fordítottan arányos, vagyis annál inkább megéri befektetni, minél kevesebb a tőke. Igaz ugyanis, hogy Kínában jelentős befektetések történtek az elmúlt három évtizedben, az egy főre jutó tőke ugyanakkor jelentősen elmarad az amerikai vagy épp japán szinttől. Vagyis, Kínában még bőven van tere a befektetések bővülésének, az is igaz ugyanakkor, hogy minden további befektetés a korábbiaknál gyengébb hozamot ígér…

A kínai átállás tehát elkerülhetetlen, sőt már javában zajlik is, ez ugyanakkor nem egy éles fordulat lesz, hanem egy elmosódó határvonallal jellemezhető folyamat. Ennek során a hatékonyságjavulás folytatódik majd – de a korábbi 3,4 százaléknál lassabban -, a befektetések pedig egyre kevésbé pörgetik majd a gazdaságot. A professzor szerint az valószínű, hogy a következő 10 év nem hoz ismét évi átlag 10 százalékos növekedést. Hoz majd 7-8 százalékot, ami továbbra is bőven tekinthető elegendőnek.

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Adjuk magánkézbe a tömegközlekedést?

Hogyan nőhetjük ki az államadósságot?

Hol dől el az államadósság elleni harc?

Trendi lesz a magyar nyugdíjpélda?

Újra lefagytak a jelzáloghitelek

Ezt se felejtsük el az egykulcsos adónál