Az eurózóna periféria országai külön-külön sebezhetőek, és önmagukban nem vár rájuk más, mint egy stagnálással és recesszióval tarkított évtized. Viszont ha összefognának, úgy még Németországgal szemben is erőt mutathatnának.
Az eurózóna jelenlegi formájában nem más, mint egy kettészakadt, a fejlődés egy korai szakaszán megrekedt gazdasági közösség. A periféria országok – Ciprus, Görögország, Írország, Olaszország, Portugália, Spanyolország – fullasztó adósságot cipelnek, a gazdaságuk stagnál, önálló monetáris politikájuk nincs, a költségvetésük pedig megszorít. Közös európai gazdaságpolitika nincs, sőt sok esetben még egymás közötti szolidaritás sincs, így viszont ezekre az országokra nem nagyon vár más, mint egy elvesztegetett évtized. Az eredeti elemzés itt érhető el.
Thomas Wright, a Brookings kutatóintézet közgazdásza úgy látja, hogy miután ezek az országok önerőből képtelen kilábalni a gödörből, külön-külön pedig gyengék ahhoz, hogy Németországgal szemben kiharcoljanak valamilyen összeurópai gazdasági stimulust, így nincs más út, mint az összefogás. A kutató hangsúlyozza, hogy eddig ezekre az országokra épp az elszigetelés volt a jellemző az elmúlt években, elszigetelni a beteget, és hangsúlyozni, hogy a kór, az adósságválság nem fog továbbterjedni.
„Mi nem vagyunk Görögország”, ez volt a legfőbb üzenet a világ felé, bízva abban, hogy a nagybefektetők elhiszik ezt, és megkegyelmeznek. Ez a fajta külpolitika ugyanakkor konzerválja a bajokat, és még széttagoltabbá teszi azt az eurózónát, amelynek most épp az összefogásra lenne szüksége. És miután az összefogást egészen biztosan nem fogják kezdeményezni az egészséges országok – miért is közösködne bármiben a görögökkel az egészséges Ausztria vagy Németország -, egyértelmű, hogy a periféria országoknak kell lépniük.
A „Periphery Six”, vagy röviden P-6 országok, ha összefognának, és maguk mellé tudnák állítani a szintén megszorítás ellenes Franciaországot, akkor már összeállhatna egy minimum 130 milliós, a franciákkal, mint csendestársakkal együtt pedig közel 200 millió lélekszámú, és az eurózóna GDP-jének felét adó blokk, amely már jó eséllyel vehetné fel a kesztyűt a németekkel szemben. Akkor már lehetne eurókötvényről, bankunióról, EKB monetáris stimulusról tárgyalni, akkor már Németország sem mondhatna nemes egyszerűséggel „nemet” minden előremutató felvetésre.
Thomas Wright úgy látja, hogy az eurózóna egészséges országai jelenleg az integráció lassításában érdekeltek, a periféria országainak viszont – lévén önerőből stagnálásra vannak ítélve – az integráció az egyetlen esélyük a talpra állásra. Ehhez viszont nincs más út, mint az összefogás, a kétségek ugyanakkor erősek: tud-e mondjuk egy görög, egy olasz és egy spanyol közös erővel érdeket érvényesíteni egy némettel szemben? Thomas Wright szerint nincs más választásuk.
Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!
Legyen magasabb a nyugdíj?
Így kellene módosítani az államadósság-szabályt
Dickens és a magyar pénzügyi válság
Megint meg kell menteni az önkormányzatokat?
Eszetlenül öntjük a kukába az ételt
Elkerülhettük volna az összeomlást?