A jelenlegi rendszerben, ha egy eurózóna tag csődbe megy, azzal magával rántja a saját bankrendszerét is.

Az európai adósságválság több országban is bankválsággá alakult, miután a bankok ingüket-gatyájukat elbukták saját anyaországuk állampapírjaival. Mert mi is történt pontosan Görögországban, Cipruson vagy épp Írországban? A helyi bankok nagy tételeket, a tőkéjük többszörösére rúgó összegeket fektettek állampapírokba, és amikor az állampapírok árfolyama a mélybe hullott, akkor olyan mértékű veszteséget szenvedtek el, ami csődbe taszította őket. A téma részletes elemzése itt érhető el.

Görögország a szemléletes példa, ahol az államadósság átstrukturálásakor a magánbefektetők - bankok, befektetési alapok, biztosítók - papíron az állampapírok névértékének 50 százalékát, valójában inkább 80 százalékát elbukták, ez a veszteség pedig felemésztette teljes tőkéjüket. Egy ilyen mértékű veszteségleírás nem csak a görög bankokat, hanem az eurózóna valamennyi országának bankrendszerét csődbe vitte volna, kezdve Spanyolországgal, Olaszországgal és Portugáliával. Ezekben az országokban a bankrendszer a saját tőkéjének 100-200 százalékát tartja hazai állampapírban, tehát ha az állampapírokon bukó van - azaz ha az állam fizetésképtelenné válik -, akkor a bankrendszer is csődbe megy.

A gond az európai rendszerben az, hogy a bankok túlságosan nagy tételben tartják az anyaországuk állampapírjait, így osztoznak annak sorsában. Egy államcsőd rendkívül ritkán következik be, ha ugyanakkor mégis beüt a baj, akkor együtt bukik az állam és a bankszektor is. Ekkor a bankszektort fel kell(ene) tőkésíteni, hiszen bankok nélkül ma már elképzelhetetlen a működés, ezt a feladatot ugyanakkor az ugyancsak fizetésképtelen állam nem tudja ellátni.

Erre az ördögi körre kell valamilyen szintű megoldást találni Európában, ha ugyanis minden marad változatlanul, akkor a következő válság alkalmával - válságok mindig is voltak és mindig is lesznek - ismét lejátszódhat a mostani műsor, vagyis a fizetésképtelenség szélére sodródó államok magukkal ránthatják saját bankrendszerüket.

Az egyetlen megoldás az, ha a bankok tartózkodnak a túl nagy bevásárlástól a hazai állampapírpiacon - mondjuk, ha saját tőkéjük maximum 25 százalékát fektetik egy adott állam kötvényeibe -, akkor ugyanis baj esetén bár a tőkéjük egy részét elbukják, még talpon tudnak maradni. Az Egyesült Államokban ez így működik, nincs akadálya, hogy Európa is kövesse a gyakorlatot.

Az átállás kerékkötői természetesen a gazdaságpolitikusok, akiknek eszük ágában sincs elveszíteni egy stabil befektetői kört, ha ugyanis a bankok nem vennék nagy tételben az állampapírokat, akkor keresni kellene valaki mást – magánszemélyek, befektetési alapok -, vagy vissza kellene venni a költekezésből. Mindkét megoldás rettentő bajos és körülményes…

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Roskadozunk az adósság-teher alatt

Miből élnek a magyar családok?

Szinte csak Magyarországról nincs vita

Tömegek élnek napi 300 forintból

A lakásunk miatt nincs állásunk?

Ezért okoztak ekkora bajt a frankhitelek