Hogyan másszunk ki egy olyan gazdasági válságból, melynek során az állam a magas adósságszint miatt megszorításokra kényszerül, a lakosság pedig a korában felvett hitelek visszafizetésével van elfoglalva?
A 2008-2012-es gazdasági válság mélységét tekintve az 1929-33-as, és az 1980-as évek elejének W-alakú recesszióihoz hasonlítható. A bajt ezekben az esetekben - részben - az okozta, hogy a korábbi fellendülés alkalmával felhalmozott adósságokat a válság kitörését követően törleszteni kellett, így nem volt mód arra, hogy az állam különböző gazdasági programokkal serkentse a fellendülést. Akkor mégis hogyan sikerült a korábbi két esetben kimászni a szorult helyzetből, és ismét növekedési pályára állni? (Bővebben lásd "Hogyan legyünk úrrá a válságon?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)
A kérdésre Nicholas Crafts, a University of Warwick professzora válaszol, aki hangsúlyozza, hogy például a brit gazdaságban az 1930-as évek elején az élénkítő jegybanki politikával – alacsony kamatok, pénzpumpa, magasabb infláció –, míg az 1980-as évek elején sikeres gazdasági reformokkal tudtak úrrá lenni a válságon.
Utóbbi esetben a reformokat elsősorban a pénzügyi rendszer és az építőipar liberalizálása jelentette. A szabad piacot korlátozó szabályokon enyhítettek, az egyes ágazatok kiemelt támogatásait megszüntették, amely lépések a gazdaság minden területén ösztönözték a beruházást és a növekedés. A pénzügyi rendszer fellendülése az új hiteleken keresztül lendületet adott mind a befektetéseknek, mind a lakossági fogyasztásnak. Ezen túl a kormányzati politika kiszámíthatóvá vált, ami ugyancsak jót tett a beruházásoknak.
Mindkét vizsgált esetre igaz, hogy a kormány éveken keresztül kénytelen volt megszorítani, a gazdaság mégis emelkedő pályára állt. Ennek fényében kijelenthető, hogy mindez a jelen helyzetben is kivitelezhető, a recept pedig a múlt tapasztalatainak köszönhetően adott: laza monetáris politika, magasabb infláció kell, emellett kiszámítható gazdaságpolitika, a korlátozó szabályok leépítése, a pénzügyi rendszer és az építőipar támogatása és a beruházások ösztönzés.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle
Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!
Mindent eláraszt az olcsó gáz
Devizahitel-csapda és a magyar lélek
A kicsi bank a jó bank?
A külföldre települők felforgatják az EU-t
Csak az ATM ki ne ürüljön!
Beletörik a magyarok bicskája a pénzügyekbe
Hogyan álljunk talpra? - Íme a recept
2012.11.01. 10:10 Pénzügyi Szemle
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.