Olaszországban divat lett a németeket és a megszorításokat okolni a mély gazdasági válságért, az igazság azonban az, hogy a bajok forrása az elmúlt tíz év elkényelmesedő gazdaságpolitikája volt. Mi is tanulhatunk a hibáikból.
Az olasz gazdaság 2007 és 2013 között 8,5 százalékos GDP-csökkenést szenvedett el, ami a legsúlyosabb recessziónak számít az ország elmúlt bő hat évtizedes történetében. Az okokat jóval egyszerűbb külföldön – többnyire a németekre mutogatva – keresni, Paolo Manasse, a University of Bologna közgazdász professzora azonban rámutat, hogy Olaszország minden nehézségét magának köszönheti. A bővebb elemzésért katt ide.
Egységnyi munkaerőköltség alakulása
A professzor szerint az első számú és legfontosabb oka a mély válságnak ugyanis az, hogy az olasz gazdaság versenyképessége drámaian romlott az elmúlt bő egy évtizedben, amely romlás végül mély recesszióhoz, a munkahelyek elvesztéséhez és a versenytársak – elsősorban az észak-európai országok - mögötti lemaradáshoz vezetett. A fönti grafikon tökéletesen szemlélteti a történteket: az egységnyi munkaerőköltség olyan mértékben emelkedett mondjuk a német értékhez képest, amely versenyképességi hátrányt egészen egyszerűen nem lehetett megúszni gazdasági krach nélkül.
De mitől is függ egy ország versenyképessége? Paolo Manasse alapvetően öt jó okot különböztet meg, melyek közül Olaszország egy kivételével mindegyikben elégtelen osztályzatot ért el a válság előtti évtizedben. Az első, és talán legfontosabb a vizsgált két ország relatív bérszínvonalának változása, vagyis egy ország versenyképesebbé válik, ha a külfölddel szembeni relatív bérszintje csökken. Alacsonyabb bérek a vállalatok számára alacsonyabb költséget jelentenek, ami vonzóvá teszi az adott országot befektetési szempontból.
A második tényező a munkaerő termelékenységének növekedése, vagyis ha egy országban a bérek változatlanok maradnak ugyan, de a munkavállalók termelékenyebbé válnak, az ugyancsak javítja a versenyképességet. Szintén jótékonyan hat a versenyképességre, ha a munkát terhelő adók és járulékok szintje – a külföldhöz képest relatíve – csökken, vagy az adóterhelés a munkát terhelő adókról a fogyasztási adók felé tolódik el, és akkor is, ha az adott ország devizája leértékelődik a versenytársak devizájához képest.
Összességében tehát az olasz gazdaság nem azért került komoly bajba, mert a németek ármánykodása miatt megszorításra kényszerült, hanem azért, mert a válság előtti évtizedben a versenytársaknál gyorsabb ütemben nőttek a bérek, a munkaerő termelékenysége romlott, a munkát terhelő adók és járulékok jelentősek, a fogyasztást terhelő adók részaránya csökkent, és végül, az euró megléte miatt lehetetlenné vált a saját deviza leértékelése. Ha az ország szeretne kikerülni a mély gazdasági gödörből, akkor ezeken a tényezőkön kell változtatnia, ha nem így tesz, akkor fellendülés további helyben járás, sőt lecsúszás várhat rá.
Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!
Hátulról is támadnak a devizahitelek
Így érhetnénk utol Svédországot
Sírjunk-e a londoni magyarokért?
Összeomlik, vagy tovább robog Kína?
Így törhetsz ki a szegénységből
