Magyarország 2002 után egyre többet kezdett költeni szociális kiadásokra, az egyensúly helyreállításához pedig az egészségügyből vont ki forrásokat.
A magyar gazdaságpolitika egyik fő bajának azt tekintik „szakmai" berkekben, hogy túl nagy az államháztartás mérete, vagyis túl nagy az elvonás és túl sokat költünk közös ügyeinkre. Tekintsünk el annak a filozófiai vitának a lefolytatásáról, miszerint „túlzásról" van-e szó, de azt mindenképp érdemes megnézni, hogy vajon másokhoz képest hogyan állunk.
Erre vállalkozott P. Kiss Gábor és Szemere Róbert, a Magyar Nemzeti Bank két elemzője, akik a visegrádi országok állami újraelosztásának és funkcionális kiadási szerkezetének összehasonlítását végezték el. (Bővebben lásd cikkünket a jobb oldali hasábban)
Az elemzők érdekes következtetésekre jutottak. Szerintük a számok azt mutatják, hogy 2002 és 2006 között a magyar szociális kiadások relatív emelkedése miatt nőtt a régió többi országával szembeni kiadási többletünk. Ezt követően viszont a kiadási többlet lefaragása főként az egészségügy és az általános közszolgáltatások kiadásainak csökkentése révén valósult meg. Azt is mondhatnánk, hogy elkezdtünk a segélyekre költeni, amit csak úgy tudtunk ellensúlyoztni, hogy visszavettünk az orvosok munkájára, a gyógyszerekre és az egészségügy egészére szánt keretekből.
Mindez oly "jól" sikerült, hogy a 2010-es teljes magyar korrigált kiadási szint már elmaradt a többi régiós ország átlagától, ezen belül a szociális kiadási szint a legmagasabb, míg az egészségügyi kiadás a legalacsonyabb volt a régióban. Ehhez persze az is kellett, hogy a szomszédok elkezdtek egyre többet költeni minderre.
A tanulmányból az is kiderül, hogy a négy visegrádi ország között a legjelentősebb eltérést épp az államadósság és ebből adódóan a kamatkiadások mutatják - sajnálatos módon ezek szintje Magyarországon a legmagasabb. Ez azt is jelenti, hogy a középtávú stabilizálás érdekében a kamatkiadás többletét az elsődleges kiadások alacsonyabb vagy a bevételek magasabb szintjével kell ellentételeznünk.
Azt is érdemes megjegyezni, hogy nem mindegy, miképp költjük el az adófizetők pénzét - szakszerűbben szólva „az újraelosztás optimális szintje és szerkezete függ a kiadások jólétet növelő hatásától is, ezt azonban befolyásolja az allokáció hatékonysága és célzottsága". Elméletileg tehát egyaránt sikeres lehet egy magas vagy egy alacsony újraelosztási szintű modell is, vagyis nem csak az állam visszaszorításából lehet kiindulni...
A végére egy kis módszertan: a szerzők szerint a régiós összehasonlítás csak akkor adhat hiteles képet, ha az adatokat megtisztítjuk az összkiadások szempontjából rövid távon "exogén" tényezőktől. Ezért kiszűrték a korábbi évek egyenlege által meghatározott kamatkiadásokat, a kiadások adórendszer által meghatározott adótartalmát, valamint az EU-támogatások költségvetésen átfolyó részét is.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle
Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!
Államcsőd: a hiba az ön készülékében van
Így menekülhet meg Európa
Fiatalok tömegei munka nélkül
Fölöslegesen veszik el a pénzünket?
Így léphetsz ki az eurózónából
Válassz: munkahely vagy stabil árak?
______________________________________________________________
