Pénzügyi Szemle Online Blog

Magyarországon chips-adó, Amerikában sin taxe: a lényeg, hogy aki "rosszul" dönt, fizessen. 

Romlik a lakosság egészségi állapota, és a fejünk búbjáig ér az adósság? A megoldás a „bűnös termékek” megadóztatása! – egyre több állam követi ezt a logikát, a baj csak az, hogy ezek a speciális adók (sin taxes) akár többet is árthatnak, mint amennyit használnak (lásd az Egészségtelen termékekl megdóztatása című cikkünket a jobb hasábban).

A George Mason University kutatói arra jutottak, hogy egyes termékek, illetve szolgáltatások speciális, kiemelt adóztatása egy nem hatékony módja az állami jövedelmek növelésének. A fő érv ezen adók mellett az, hogy negatív externáliákat kezel velük az állam, de mik az ellenérvek? 

A lobbizási érv: az ilyen specifikus adókkal kapcsolatban komoly lobbi-pénzek mozdulnak meg. 2009-ben az amerikai üdítőgyártó iparág 57 millió dollárt költött hivatalosan lobbizásra, miközben ezek a pénzek társadalmi értelemben nem hasznosan vannak elköltve. Képzeljük el, mennyit költhetnek az érintett szektorok a New Yorkban bevezetett nagy méretű üdítőkkel kapcsolatos tilalom feloldás érdekében? 

Ezek az adók regresszívek, a leginkább ugyanis azokat sújtják, akiknek az élethelyzete és jövedelme nem teszi lehetővé az egészségtelen italok kiváltását, azaz a szegényeket. Az alacsony jövedelmű háztartások anyagi helyzete romolhat ezen adók következtében. 

A befolyó pénzt végső soron nem arra használják, amire szánták. Ezen adók jövedelemtranszfert jelentenek a fogyasztóktól az államkincstárba. Nincs biztosítva, hogy ezen adóbevételek az egészségtelen termékek fogyasztásából adódó negatív hatásokat ellensúlyozza. A cigaretta adója a költségvetés általános kiadásait finanszírozza, nem pedig a leszoktató kampányokat.

Végül pedig ott van az a filozófiai kérdés, hogy vajon meddig terjedhet egy állam (közösség) atyáskodása, és mettől kezdve van szó az egyéni szabadság (ide értve a rossz döntések szabadságát) indokolatlan korlátozásáról...

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle 

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Milliókat vitt el az olcsó vodka

Gyengébb eurót? Még mit nem!!

Jön a magyar EU-tagság kritikus éve

Csapdába estek a munkanélküliek

Ideje leszámolni a nagy EU-mítosszal

Munka vár a magyar nyugdíjasokra is?

Magyarország tartozzon a magyaroknak!

Az euróval kapcsolatos kutatások eddig az optimális devizaövezetről szóltak, de a jelek szerint az is fontos, hogy mindenkit ugyannyiért lehessen kirúgni az állásából. 

Az európai válság egyik jellegzetessége a magas munkanélküliség. Ezzel a korábbi konszenzus szerint a fiskális politikának kellene kezdenie valamit, de egyre gyakrabban merül fel, hogy a jegybankok sem maradhatnak ki az élénkítésből. Emellett az eurózónában az is vita tárgya, hogy vajon a különböző fejlettségi szintű országok esetében lehet-e egyáltalán közös monetáris politikát vinni? (Ezzel kapcsolatos Monetáris politika és elbocsátási költségek című cikkünket lásd a jobb hasábban).

Ebből a szempontból különösen érdekes az a tanulmány, ami a monetáris politika és a munkaerőpiac egy speciális aspektusával, az elbocsátáshoz kötődő költségek kérdésével foglalkozik. Ester Faia, Wolfgang Lechthaler és Christian Merkl arra jutnak, hogy az eurózóna sajnos nem tekinthető optimális övezetnek ebből a szempontból (sem), az elbocsátási költségek ugyanis oly mértékben divergálnak, ami már megkérdőjelezi az Európai Központi Bank működésének hatásosságát és eredményességét. 

Az elbocsátási költségeknek azhért van jelentősége, mert ennek mind a munkaerő felvételére, mind a munkaerő leépítésére hatása van. Ha drága kirúgni egy alkalmazottat, akkor nem is lesz olyan nagy a munkaerőfelvétel felívelés esetén sem, aminek már hatása van a gazdasági ciklusokra (kisebbek lesz a volatilitás), így jogos a monetáris politikával kapcsolatos összevetés. 

A szerzők szerint makrogazdasági szempontból az a fontos, hogy a fentiek egy komoly piaci externáliát jelentenek, azaz a piac magára hagyva nem képes megfelelően kezelni a helyzetet. Annak a jegybanknak, amelyik magas elbocsátási költségekkel jellemezhető gazdaságban működik, jelentősebb mértékben el kell térnie a hosszú távú inflációs céljától, hogy kezelje ezt az externalitást. Mindez azt jelenti, hogy az EKB inflációcsökkentési célja és politikája nem optimális, mert komoly társadalmi költségei vannak, és az lenne a legjobb, ha minden egyes országban ugyanannyiba kerülne a munkavállalók kirúgása.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle 

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Milliókat vitt el az olcsó vodka

Gyengébb eurót? Még mit nem!!

Jön a magyar EU-tagság kritikus éve

Csapdába estek a munkanélküliek

Ideje leszámolni a nagy EU-mítosszal

Munka vár a magyar nyugdíjasokra is?

Magyarország tartozzon a magyaroknak!

Pár éve ezért kiközösítés járt volna azért, ami ma mindennapos. Tombol az unortodoxia nyugaton.

A gazdaságpolitikai útkeresés nem csak Magyarországot jellemzi, a világ vezető gazdaságai is olyan eszközökhöz nyúlnak, amilyenekről pár évvel ezelőtt csak a megvetés hangján szóltak volna (erről lásd Likviditás, reálgazdaság és unortodoxia című írásunkat a jobb oldali hasábban).

A pénzügyek komplex és átláthatatlan rendszerré váltak, amelyek nagyon gyorsan és nagyon intenzíven reagálnak minden egyes rezdülésre. Mindezt korábban a hatékonyság diadalaként ünnepelték, de összességében mégiscsak arról van szó, hogy ezeken a piacokon szinte értelmezhetetlenné vált a „hosszú táv”. Minden most történik, és mindenre azonnal reagálni kell. A folyamatok felgyorsulása miatt szinte mindig a rövid távú hatásoknak kell dominálnia, hisz egyszerűen nincs idő se kivárni, se elmagyarázni a hosszabb távú hatásokat. Keynes nem feltétlenül erre gondolt, de attól még nagyon ide illenek a szállóigévé lett szavak: hossz távon mind halottak vagyunk. Kinek van ideje manapság akár perceknél is előrébb gondolkodni…

Áttételesen ezzel van összefüggésben, hogy egyre többen a korábbi gyakorlattól eltérő megoldásokat keresnek. Miután az eddig megszokott válaszokat jellemzően ortodoxnak nevezték, ezért az ezzel szakítani próbáló megközelítésre gyakran használják az unortodox kifejezést. Magyarországon ennek a kifejezésnek van már egyfajta politikai felhangja, de ettől még más országokban is vannak olyan kezdeményezések, amelyeket jogosan illethetünk ezzel a jelzővel.

Milyen lépéseket fedhet le ez a „nyugati unortodoxia”? Nézzük például az Egyesült Államokat. A válság kitörése előtt pörgött a gazdaság, szárnyaltak az ingatlanárak, az ügyletek bonyolításához szükséges pénzhelyettesítők megtermelődtek. A jegybank (Fed) egyszer csak kamatot emelt, a likviditás megcsappant, sok hitelfelvevő tönkrement, a pénzügyi átláthatatlanság miatt pedig senki sem bízott már senkiben. Nem volt hitel. A likviditás lórúgás-szerű változását nem tudta kezelni a gazdaság, a pénzügyi rendszer csak azért nem omlott össze, mert hatalmas állami tőkeinjekciók érkeztek, a Fed pedig minden pénzhelyettesítőt pénzre váltott, amit kapott. Na, íme egy fölöttébb unortodox lépés. Egy jegybank, amelyik vállalatoktól kapott értékpapírokra is fizet? Ilyen régen azért nem volt…

Vagy egy másik példa. Az eurózónában havi rendszerességgel utalnak a bajba jutott tagállamoknak, miközben a „no-bailout” szabály a monetáris integráció egyik alaptézise volt. Az Európai Központi Bank napi rendszerességgel avatkozik be az olasz, a spanyol és az egyéb európai kötvénypiacokon. Pár évvel ezelőtt egy ilyen ötlet felvetése is azonnali „kiközösítéssel” járt volna Frankfurtban… 

Az egykori eretnek-gondolatok sztárötletekké váltak. Lehet, hogy ebben annak is szerepe van, hogy a hangadóknak is ez az érdeke?

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle 

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Milliókat vitt el az olcsó vodka

Gyengébb eurót? Még mit nem!!

Jön a magyar EU-tagság kritikus éve

Csapdába estek a munkanélküliek

Ideje leszámolni a nagy EU-mítosszal

Munka vár a magyar nyugdíjasokra is?

Magyarország tartozzon a magyaroknak!

A világ legügyesebb pénzügyi innovátora, az Egyesült Államok időnként túlinnoválja magát. Így volt ez a lakáshiteleknél, és nagyon úgy tűnik, hogy most a diákhitelek esetében is ez a helyzet.

Az USA-ban jelenleg 900 milliárd dollárnyi - a magyar éves GDP megközelítőleg nyolcszorosa – diákhitel van kint a piacon, aminek mintegy harmada, azaz 300 milliárd dollárnyi esik az ún. subprime, azaz gyenge adósbesorolás alá. Ezeknek a hiteleknek jelenleg 33 százaléka nem teljesítő, és szakemberek szerint csak idő kérdése, hogy a subprime állomány szinte teljes egészében bebukjon. (Bővebben lásd cikkünket a jobb oldali hasábban)

A csődöt nem is olyan nehéz elérni, az átlagos diákhitel volumene ugyanis az elmúlt 5 évben 15 000 dollárról 24 000 dollárra ugrott - 5,3 millió forint, ami az átlag, vannak 20-30 millió forintos hitelek is! -, az államilag finanszírozott hitelek kamata pedig 2,8 százalék közeléből 6,8-7,9 százalékra emelkedett.

A fizetésképtelenség közelébe kerülők próbálnak a víz felszínén maradni, melynek legkedveltebb módszere a személyi hitel felvétele. Ezzel a módszerrel gyakorlatilag egy magasabb kamatozású hitellel váltják ki átmenetileg a diákhitelt, a kiváltás ugyanakkor többnyire csak ideig-óráig működik, a csőd többnyire utoléri a hiteleseket.

Az eset kísértetiesen hasonlít a subprime lakáshitelekre, melyek elindították a 2007-es lavinát, aminek világméretű pénzügyi összeomlás lett a vége. Az első dominók ott is néhány 100 milliárd dolláros veszteséget okoztak, a hitelesek ott is könnyen, akár 1-2 óra alatt kaptak hitelt, és a kamatok emelkedésével a törlesztőrészletek szépen lassan „darálták be” a hiteleseket.

Kétségtelen, hogy a diákhitelek piaca volumenében meg sem közelíti az ingatlanhitelekét, az mindenesetre megdöbbentő, hogy az amerikaiak néhány év elteltével szinte ugyanazt a filmet kezdik vetíteni, mint ami 2007-08-ban már bejárta az egész világot.

Bajban van a hazai ipar, mert az olcsó külföldi termékek elárasztják a piacot, a hazai termelők pedig becsődölnek. Tényleg? 

Van egy egyszerű  megoldás: ki kell szorítani a külföldieket, vámokkal, vagy egyéb korlátozásokkal, és meg is van oldva a gond. A hazai termelők külföldi versenytárs nélkül működhetnek, megmaradnak a munkahelyek, az emberek a hazait veszik, a kiszorított külföldi meg keres más országot, ahol terítheti a portékáit. (Bővebben lásd A hazai ipar védelme és az importkorlátozás című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Pofon egyszerűen hangzik, a gond csak az, hogy ez a megoldás 20-30 éve talán még működhetett volna, ma azonban már bizonyosan több kárt okoz, mint hasznot. A mai globalizált világban ugyanis a nemzetközi kereskedelemben olyan összefonódások épültek ki, hogy ha egy piacon egy ország korlátozásokat vezet be, az hamar visszaüt a hazai nagy cégekre is.

Gyors példa: egy hazai nagycég mind a hazai, mind az export piacokra termel. Az állam kereskedelmi korlátozásokat vezet be (nem kell feltétlenül konkrét tilalomre gondolni, azt tiltja az EU is, de vannak azért szofisztikáltabb megoldások is), hogy védje a hazai ipart, ezzel ugyanakkor a nemzetközi kereskedelemben aktív nagy cég alapanyag és félkész termék behozatalát is korlátozza.

A hazai nagy cég így drágábban tud importálni és termelni, így hátrányba kerül az export piacain is, ami csökkenti a bevételeit. (Arról nem is beszélve, hogy ha egy ország korlátozásokkal védi a hazai termékeket, arra a szomszédos országok és versenytársak is hamarosan reagálni fognak, ami ugyancsak hátrányosan érinti az exportra termelő hazai vállalatokat.)

A védelmi jelleggel bevezetett import korlátozások a csak hazai piacra termelő kis cégeket hatékonyan védik, miközben a nemzetközi kereskedelemben aktív nagyobb cégeknek érezhető károkat okoznak. A kérdés az, hogy az adott gazdaságban melyik vállalati réteg a meghatározó, ha nagy számban vannak aktív export-import cégek, akkor szinte bizonyosan  nem éri meg bevezetni a védelmi jellegű korlátozásokat. nem is beszélve arról , hogy vajon milyen hatással lene a verseny hiány a hazai cégekre...

Felmerül a kérdés, hogy ha korlátozásokkal nem, akkor hogyan lehet „helyzetbe hozni” a hazai cégeket a kül- és belpiacokon? Egy megoldás lehet a hazai deviza gyengítése, de hosszú távon igazi eredményt inkább a versenyképességet javító intézkedésektől lehet remélni: jogbiztonság erősítése, adócsökkentés, infrastruktúra fejlesztése, oktatás, rugalmas munkaerőpiac kialakítása, beruházások támogatása…

Valahogy mindig ide lyukadunk ki.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle 

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Gyengébb eurót? Még mit nem!!

Jön a magyar EU-tagság kritikus éve

Csapdába estek a munkanélküliek

Ideje leszámolni a nagy EU-mítosszal

Munka vár a magyar nyugdíjasokra is?

Magyarország tartozzon a magyaroknak!

Az az igazi veszély, ha van pénz, de mindenki otthon kuporgatja.

A hírekben a válság alatt gyakran olvashattuk, hogy az európai állampapírpiacok az összeomlás szélére kerültek, a befektetők ugyanis nem voltak hajlandóak megvásárolni a spanyol/olasz államkötvényeket. Az eurózóna bankjai komoly bajba kerültek, mert a bankok nem adtak egymásnak hiteleket, vagy épp a magyar állampapírok és a forint lesiklópályára kerültek, miután a befektetők elfordultak és „kiszáradt a likviditás". (Bővebben lásd Botos Katalin "Egy kis pénzelmélet - pénz versus likviditás" című írását a jobb oldali hasábban)

Elromlott a hangulat és kiszáradt a likviditás? Miközben ugyancsak azt olvassuk, hogy például a magyar bankok ezer milliárd forintos tételben tartanak pénzt a jegybankban, vagy az európai bankok EKB-nál tartott betétei rekord méretűre duzzadtak?

Pénz az van a rendszerben, a befektetők mégsem adnak hitelt egymásnak, ami megbénítja a teljes pénzügyi rendszert és romba dönti a gazdaságokat. Olyan ez, mintha elszorítunk egy ütőeret. Vér attól még van, a közvetítő rendszer azonban megbénul, ami igen súlyos következményekkel jár. Pénz van, likviditás nincs...

A kulcs ebben a kérdésben a hit és a bizalom. Ha a gazdasági szereplők megbíznak egymásban, és hisznek abban, hogy kölcsön adott pénzüket visszakapják, akkor odaadják a kuporgatott pénzüket. A rendszerbe bekerülő pénz beruházásokat finanszíroz, munkahelyeket teremt, adóbevételt generál. És mindez miért? A folyamat önbeteljesítő, ha a gazdaság egyes szereplői hisznek és bíznak a szebb jövőben, akkor előbújnak a bunkerból, és a fellendülés valóban be is következik.

Ezt a fajta bizalmat egy ország vezetői képesek akár egyetlen mondattal helyreállítani - vagy porig rombolni -, mint ahogyan tette azt az Európai Központi Bank elnöke, Mario Draghi tavaly nyáron, amikor megígérte, hogy kerül amibe kerül, megmenti az eurót. A jegybank és annak elnöke azóta gyakorlatilag a kisujját sem mozdította, a bizalom és a hit azonban ettől az egyetlen mondattól helyreállt. A gazdaság szereplői újra elkezdtek hinni, a bunkerben tartott pénzek előmerészkedtek, a gazdaságokat éltető likviditás helyreállt. Minden rendbe jött egyetlen mondattól...

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle 

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Gyengébb eurót? Még mit nem!!

Jön a magyar EU-tagság kritikus éve

Csapdába estek a munkanélküliek

Ideje leszámolni a nagy EU-mítosszal

Munka vár a magyar nyugdíjasokra is?

Magyarország tartozzon a magyaroknak!

A bevándorlás egyértelműen fellendíti a fogadó ország gazdaságát, a kivándorlás ugyanakkor számos negatív következménnyel jár.

Egyre forróbb témává kezd válni itthon a kivándorlás, miután a hírek már félmillió külföldön dolgozó magyarról szólnak. Ki nyer és ki veszít a kivándorlással? Mi lesz a nyugdíjrendszerünkkel, ki fog adót fizetni és „feltalálni”, ha a diplomásaink kimennek? Dylan Matthews, a The Washington Post publicistája összegyűjtötte a témával foglalkozó tanulmányokat, és öt nagyon érdekes következtetést tett: (Bővebben lásd Ki nyer, ki veszít a bevándorlással? című cikkünket a jobb oldali hasábban)

1, A bevándorlók pénzügyileg jellemzően jól járnak, miután a fizetésük legalább 2-3-szoroságra, de szélsőséges esetben akár 10-szeresére is emelkedhet.

2, A fogadó ország gazdasága szintén nyer, a bevándorlók ugyanis jellemzően fiatal adófizetők, akik fizetésük elköltésével pörgetik a gazdaságot. A munkaerő kínálati sokk pedig nem igazolható, azaz nem igaz, hogy a bevándorlók érkezésével növekedne a munkanélküliség.

3, A bevándorlás felpörgeti az innovációt, a beruházásokat és a vállalkozásokat. Az Egyesült Államokban például a nem amerikai, tehát bevándorló állampolgárok jegyzik a szabadalmak és az induló vállalkozások mintegy negyedét.

4, Bevándorlással jellemzően emelkedik a fogadó ország bérszínvonala, ami a helyi lakosoknak is jövedelem-emelkedést jelent.

5, A bevándorlás elsősorban a magasan képzett társadalmi rétegre van pozitív hatással, az alacsonyan képzett munkavállalókra hosszú távon alig kimutatható hatással bír.

A bevándorlás gazdasági hatásait tekintve tehát egyértelműen pozitív a fogadó ország számára, a rossz hír ugyanakkor az, hogy miután ez egy zéró összegű játék, amit nyer a fogadó ország - a magyar munkavállalót, adófizetőt, fogyasztót, vállalkozót, innovátort -, azt az anyaország elbukja.

Sajnos Magyarország számára ebben a tekintetben kedvezőtlenül alakultak az események az elmúlt években - ijesztő belegondolni, hogy hány rokonunk, barátunk dolgozik „kint” -, és csak remélni lehet, hogy a kormány ígéretéhez híven valóban „kitalál” valamit, hogy hazacsábítsa a jelenleg külföldön dolgozó "félmillió kitűnő magyar munkavállaló” legalább egy részét.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Gyengébb eurót? Még mit nem!!

Jön a magyar EU-tagság kritikus éve

Csapdába estek a munkanélküliek

Ideje leszámolni a nagy EU-mítosszal

Munka vár a magyar nyugdíjasokra is?

Magyarország tartozzon a magyaroknak!

Ha nem költünk infrastruktúrára és közoktatásra, akkor hiába jönnek az uniós milliárdok.

Mikor beléptünk az EU-ba, azt hallhattuk magunk körül, hogy „Na majd most jönnek az uniós milliárdok, fejlesztések, nyugati életszínvonal". Az azóta eltelt időszak azonban bebizonyította, hogy a „jön a nyugati életszínvonal" helyett sokkal inkább a „segíts magadon, és talán az Unió is megsegít" elv érvényes. Mindez talán elsősorban az ország keleti felére igaz, ahol az uniós fejlesztési pénzek ellenére szegénység és munkanélküliség a jellemző. (Bővebben lásd ''Ez egy érdekek mentén formálódó szabályrendszer'' című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Érdemes felidézni egy kelet-magyarországi történetet. Az EU kigondolta, hogy a következő évek hívószava a „smart specialization", az „okos specializáció" lesz, ami annyit tesz, hogy az ország egy-egy pontján nagy hozzáadott értéket jelentő célzott innovációs fejlesztésre kerüljön sor. A brüsszeli illetékesek el is látogattak Kelet-Magyarországra, ahol azonban egy rövid „tanulmányút" végén rádöbbentek, hogy itt nem spéci innovációra, hanem utakra, közoktatásra, munkahelyekre van szükség. Amíg ez hiányzik, addig nincs miről beszélni...

Az infrastruktúrára és a közoktatásra költött adóforintok bőven megtérülnek, mert amellett hogy például az építkezések munkát és jövedelmet adnak, a gazdaság/régió hosszú távú növekedési lehetőségeit is javítják. Mindez fokozottan igaz Kelet-Magyarországra.

A kérdés ezen a ponton nem is igazán az, hogy pénzügyileg megéri-e az adott beruházás, hanem az, hogy ha vannak fejlesztések az infrastruktúra/oktatás terén, akkor ezt követően jöhetnek további munkahelyteremtő beruházások - akár uniós akár saját forrásból -, ha viszont nincsenek, akkor az adott régió benne ragad a munkanélküliség, szegénység, elnéptelenedés háromszögében.

Az Európai Unió ugyanis nem úgy működik, hogy életszínvonal tekintetében a szegényebb ország szépen fokozatosan közeledik a gazdagabbakhoz, hanem úgy, hogy aki értelmesen tudja felhasználni a közös és saját forrásokat, az fejlődik, aki nem, az lemarad...

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Gyengébb eurót? Még mit nem!!

Jön a magyar EU-tagság kritikus éve

Csapdába estek a munkanélküliek

Ideje leszámolni a nagy EU-mítosszal

Munka vár a magyar nyugdíjasokra is?

Magyarország tartozzon a magyaroknak!

Az EKB nem hajlandó beállni a sorba és gyengíteni az eurót, a jelek szerint azonban erre nem is lenne szükség.

A fejlett világ jegybankjai - brit, svájci, japán, amerikai - egymás sarkát taposva igyekeznek gyengíteni saját devizájukat, amitől azt remélik, hogy a leértékelődő árfolyamtól szárnyra kap az export, erősödik a hazai ipar, feltámad a munkaerőpiac és emelkedő pályára áll a gazdaság. Egy nagy jegybank van, amely szembe megy a trenddel: az Európai Központi Bank. (Bővebben lásd "Az EKB nem hajlandó gyengíteni az eurót" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Külkereskedelmi egyenleg az eurózónában (kék színű grafikon)

Az ember első gondolata akár az is lehetne, hogy a szép kis adósságválságba belemászó európaiak ismét bakot lőnek, Jacob Funk Kirkegaard, a Peterson Institute közgazdasági kutatóintézet szakembere azonban úgy véli, hogy ezúttal mégis az öreg kontinens jegybankárainak van igaza.

Miért is? Az EKB azt a nézetet vallja, hogy csakis olyan mértékben avatkozik bele a pénzpiacok működésébe, hogy az euró és a fizetési övezet stabilitása biztosítva legyen - azt azonban minden eszközzel -, ezen túl pedig az egyes országok és az EU politikusaira bízza, hogy megoldják a válságot. Bércsökkentéssel, strukturális reformokkal, és az európai integráció erősítésével. A monetáris politika és a gyenge deviza rövid távon valóban segít, hosszú távú érdemi eredményeket azonban csakis az említett strukturális átalakításokkal lehet elérni.

És hogy kezd beérni az európai politika, arra a fönti grafikon a bizonyíték, amely azt mutatja, hogy az eurózóna külkereskedelmi többlete történelmi csúcs közelébe emelkedett. Történt ez úgy, hogy (papíron) a fizetési övezet még mindig szenved az adósságválságtól, az EKB pedig egy pillanatig sem segít be az euró gyengítésével. (Mi több, az euró egyenesen éves csúcsra erősödött a napokban a dollárral szemben, ami a tankönyvek szerint éppen, hogy vissza kellene, hogy vesse az export bővülését.)

Jacob Funk Kirkegaard szerint a közeli jövőben sem várható, hogy az EKB gyengítsen az eurón, az eurózóna válsága ugyanakkor szépen lassan megoldódni látszik, miután az elmúlt évek erőfeszítései a jelek szerint beérnek.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Jön a magyar EU-tagság kritikus éve

Csapdába estek a munkanélküliek

Ideje leszámolni a nagy EU-mítosszal

Munka vár a magyar nyugdíjasokra is?

Magyarország tartozzon a magyaroknak!

Frontszolgálat várhat a forintra

Idén el kell költenünk a 2010-es és 2011-es EU-s pénzeket, fel kell készülnünk a 2014-2020-as új költségvetési időszakra, és még az önkormányzati rendszert is át kell alakítani. Nehéz év lesz.

Sűrű év előtt állunk, már ami az uniós pénzek felhasználását illeti. Magyarországnak égető szüksége van minden egyes beruházásra, és sajnos nagyon úgy tűnik, hogy sok városban a fejlesztések idén is szinte kizárólag az uniós projekteken keresztül valósulnak meg. (Bővebben lásd ''A magyar fejlesztéspolitika legnehezebb éve lesz 2013'' című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Ahhoz, hogy a gazdaság végleg kikeveredjen a recesszióból, gyorsan, okosan és hatékonyan kell felhasználni az európai adófizetők pénzét, ha lehet, akkor úgy, hogy minél kevesebb ragadjon bent a rendszerben. Hiába nyerünk el ugyanis egy pályázatot, ha adott határidőre nem készül el a projekt, a kifizetés meghiúsul. Éppen ezért létkérdés, hogy a határidők tarthatók legyenek, ami 2013-ban fokozottan is igaz lesz.

Idén ugyanis mind a 2010-es, mind a 2011-es pályázatok határideje lezárul, ami még sűrűbbé teszi az amúgy is zsúfolt programot. Az „összecsúszást” a szabályozásnak köszönhetjük, 2010-ben ugyanis még az volt a szabály, hogy a projektet 3 éven belül kell befejezni, míg 2011-ben ez az idő 2 évre rövidült. A határidő így mindkét esetben 2013.

Ezen túl Magyarországnak meg kell küzdenie az önkormányzati rendszer átalakításával is, amely a legnagyobb projektgazdának számít. Ha mindez nem lenne elég, harmadik nehézségként adódik az új költségvetési időszak közelsége, azaz hogy 2013-ban kell elkészítenie a 2014-20-ra vonatkozó új fejlesztési terveket és benyújtani azokat Brüsszelnek.

A magyar fejlesztéspolitika előtt álló feladat nehezebb, mint valaha, az idő rövidsége és az égető szükség mind az intézményrendszerre, mind pedig az egyes beruházókra nagy nyomást helyez majd. A törékeny gazdasági kilátások ismeretében ugyanakkor nem engedhetjük meg magunknak még a legkisebb hibákat sem, a 2013-as év fejlesztései és tervei ugyanis sok-sok évre előre meghatározhatják a magyar gazdaság növekedési kilátásait. Ha hibázunk, az később nagyon sokba kerülhet…

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Csapdába estek a munkanélküliek

Ideje leszámolni a nagy EU-mítosszal

Munka vár a magyar nyugdíjasokra is?

Magyarország tartozzon a magyaroknak!

Frontszolgálat várhat a forintra

El a kezekkel a magyar földtől!