Pénzügyi Szemle Online Blog

A válság alatt az IMF egyszer már meggondolta magát, és azt javasolta, hogy az európai országok lassítsanak a megszorítások tempóján. Meglehet, hogy ismét tévedett?

A Valutaalap az ezredforduló előtti évtizedekben szilárdan kitartott nézetei mellett, és következetesen azt javasolta a bajba jutott országoknak, hogy adóemelésekkel vagy kiadáscsökkentésekkel tegyék rendbe a költségvetésüket, és állítsák fenntartható pályára az államadósságokat. (Bővebben lásd "Az IMF maradjon meg a válság előtti receptnél" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

A jelen válság alatt ugyanakkor megváltozott ez a korábban sziklaszilárdnak gondolt elv. 2008-ban az akkor még Dominique Strauss-Kahn által irányított Valutaalap ugyanis azt javasolta a „költségvetési tartalékkal” rendelkező eurózóna tagoknak, hogy ha van rá lehetőségük, akkor próbálják meg ösztönző programokkal talpra állítani a gazdaságukat. A javaslatot meg is hallgatták például a spanyolok, a szlovénok és a ciprusiak, és költekeztek, aminek hatására egy még súlyosabb pénzügyi válságba kormányozták magukat.

Később, 2012 októberében – miután bebizonyosodott, hogy az eurózóna leginkább eladósodott országaiban gazdasági katasztrófához vezetett a megszorítás - az IMF ismét a gyeplő lazítását javasolta, és azt kérte az eurózóna tagoktól, hogy ahol csak lehet, igyekezzenek elnapolni a gazdaságokat megfojtó megszorításokat.

Végül jött az újabb meglepetés, amikor idén januárban Olivier Blanchard és Daniel Leigh, az IMF közgazdászai kiadtak egy elemzést, melyben elismerték: az IMF egészen egyszerűen elszámolta a megszorítások gazdaságot visszafogó hatását, és az adóemelésekkel és kiadáscsökkentésekkel rossz receptet írt fel az eladósodott eurózóna tagoknak. Utólag emiatt leginkább a görögöknek fájhat a fejük, de kétes érzések foghatják el a portugálokat, sőt talán még minket, magyarokat is…

Most akkor hogy is van ez? Az IMF a krízis elején azt javasolja a spanyoloknak/szlovénoknak és ciprusiaknak, hogy költekezzenek, de az eredmény egy még súlyosabb válság? Aztán azt tanácsolja a görögöknek és portugáloknak, hogy megszorítsanak, amiről később a saját vezető közgazdászai ismerik be, hogy súlyos hiba volt?

Kicsit kaotikusra sikerült a válságkezelés, Anders Aslund, a Peterson Institute közgazdásza mindenesetre azt javasolja, hogy a Valutaalap maradjon meg az ezredforduló előtti kaptafánál, és a konkrét gazdasági reformok és javaslatok helyett egyszerűen csak a költségvetés rendbe tételét várja el az IMF-programokban részt vevő országoktól.

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Essen már szét az eurózóna!

Ebbe bukhatnak bele a kínaiak

Mennyit érnek a partiarcok?

Megúszhatják-e a magyar nyugdíjak?

A bankbetéteken csúszhat el az eurózóna?

Pörögnek a magyar bíróságok

Nem kell rettegni az eurózóna szétesésétől, több mint valószínű, hogy néhány éven belül még meg is köszönnék az érintettek.

Az Egyesült Államok és az eurózóna a múltban a gazdasági teljesítmény tekintetében jellemzően kéz a kézben haladtak, az elmúlt két évben azonban látványosan elváltak egymástól. Az USA folytatta a növekedést, és 2012 negyedik negyedévében reál GDP-je már 2,5 százalékkal haladta meg a 2007-ben felállított csúcsértéket, miközben az eurózóna mutatója éppen ennyivel, azaz 2,5 százalékkal maradt el a válság előtti rekordtól. (Bővebben lásd "Az euró okolható az USA és az eurózóna szétválásáért" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ami ennél is aggasztóbb, az a tendencia: miközben az USA gazdasága szünet nélkül növekszik - az előrejelzések szerint 2013 első negyedévében az évesített ütem akár a 4,0 százalékot is elérhette -, addig az eurózóna gazdasága szenved a recessziótól, amiből az előrejelzések szerint meglehet, hogy egészen az év végéig nem fog kilábalni.

A két fontos gazdasági régió közötti szakadék tehát egyre bővül, és egyelőre esély sincs rá, hogy az eurózóna az USA után eredjen. A kérdés az, hogy vajon miért ez a látványos szétválás?

A The Economist írása az első számú okot az euróban látja, amely gúzsba köti a gazdasági övezetet, éppen úgy, mint ahogyan az aranystandard bénította meg a világ gazdaságát 80 évvel korábban. A tünetek hasonlók, a különbség csak annyi, hogy ma a kutatók sokkal többet tudnak a gazdaságpolitikáról, mint az 1930-as évek pusztító válsága során. Tudják például, hogy nem kell félni a jegybanki pénzpumpától, az állami beruházásoktól, - tetszik, nem tetszik – ki kell segíteni a bankrendszereket ha baj van, és legfőképpen: hosszú távon nem tartható egyben egy olyan valutaövezet, ahol a tagországok gazdasági teljesítményei jelentősen eltérnek egymástól.

Az eurózóna a gazdaságpolitikai hibák miatt a válság kirobbanása óta már több mint 500 milliárd eurónyi GDP-t bukott el, amely számla a következő években tovább fog duzzadni. Részben azért, mert a gazdasági vezetők rossz döntéseket hoznak, részben pedig azért, mert a közösség számára jónak számító döntések egy-egy tagországban politikailag elfogadhatatlanok.

Az eurózónát most már nem is elsősorban a gazdasági racionalitás tartja össze - egyre több tagország szerint jobb lenne külön úton haladni -, sokkal inkább az ismeretlentől való félelem. Mi lesz azután? Mi lesz akkor, ha a fizetési övezet nincs többé? A The Economist cikke szerint a múlt egyszer már bebizonyította, hogy nem kell tartani a közös monetáris uniók felbomlásától - lásd például aranystandard -, sőt gyakran épp a külön útra lépéssel sikerül visszatalálni a fenntartható növekedéshez. Meglehet, hogy ha a fentebb bemutatott szétválás az USA és Európa között kitart, akkor ez a nézet egyre szélesebb körben válik népszerűvé.

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Ebbe bukhatnak bele a kínaiak

Mennyit érnek a partiarcok?

Megúszhatják-e a magyar nyugdíjak?

A bankbetéteken csúszhat el az eurózóna?

Pörögnek a magyar bíróságok

Gyereknyomor: megtörhető az ördögi kör

Az árfolyam gyengítése fellendíthetné az exportot és a teljes gazdaságot. A gond csak az, hogy ez a terv a briteknél már kudarcot is vallott.

A japán jegybank elnöke bejelentette, hogy kerül amibe kerül, addig nyomtatják a jent és árasztják el vele a gazdaságot, amíg végre valahára nem lesz legalább 2 százalék az infláció. Pénznyomtatás, infláció és a hazai deviza gyengítése, csupa olyan gazdaságpolitikai eszköz, amivel a fejlett világ országai - USA, Japán, Nagy-Britannia - évek óta próbálkoznak, a mai napig sikertelenül… (Bővebben lásd "Miért nem működik a devizagyengítés és a pénznyomtatás?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Robert Skidelsky, a Warwick University professzora hangsúlyozza, hogy mindez nem véletlen, a pénznyomtatás és devizagyengítés ugyanis képtelen orvosolni az alapvető problémát: a gyenge keresletet.

Ez ugyanis manapság az első számú probléma, azaz hiába a gazdaságba és a bankrendszerbe pumpált sok száz és ezer milliárd, ha a vállalkozások és a háztartások kivárnak és óvakodnak a hitelfelvételtől. Megint csak haszontalan az exportösztönzés céljából végrehajtott mesterséges devizagyengítés, hiába válnak ugyanis olcsóbbá ezáltal a hazai termékek, ha a külföldi vállalatok és háztartások takarékoskodnak.

Nem kell messzire menni, a haszontalan devizagyengítésre kiváló példát szolgáltat a brit gazdaság, ahol a jegybank összesen már 375 milliárd font értékben pumpált frissen nyomtatott pénzt a gazdaságba, a font pedig a pénznyomda 2008-as beindítása óta mintegy 25 százalékkal gyengült a dollárhoz, és mintegy 13 százalékot a külkereskedelmi forgalommal súlyozott nemzetközi devizakosárhoz képest. Ennek ellenére az export csak minimális mértékben - 1 százalékkal – bővült, azaz kijelenthető: hiába a masszív devizagyengítés, ha külföldön hiányzik a kereslet, akkor az export sem tud szárnyra kapni.

Robert Skidelsky szerint a devizagyengítés, a pénznyomtatás és az infláció csak felületi kezelés - mint ilyen, egészen rövid távon lehet kismértékű pozitív hatása, hosszú távon viszont biztosan nem -, a tartós javuláshoz a probléma gyökerét kell kezelni, azaz növelni kell a gazdaságban megmutatkozó teljes keresletet. És miután a vállalatok és háztartások nem fogyasztanak, a professzor ismét csak arra jut, hogy az államnak kell a sarkára állnia, és költenie, beruháznia, fejlesztenie.

A professzor véleménye Magyarország szempontjából is érdekes lehet, egyre többet hallani ugyanis, hogy az kormány szívesen látna egy tartósan gyenge forintárfolyamot, mondván ha a devizahiteleket sikerül leépíteni, akkor a gyenge árfolyam olyan mértékben lendítheti fel az exportot, ami a teljes gazdaságot kihúzhatja a gödörből. A briteknek nem jött be ez a terv, reméljük, mi több szerencsével járunk.

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Mennyit érnek a partiarcok?

Megúszhatják-e a magyar nyugdíjak?

A bankbetéteken csúszhat el az eurózóna?

Pörögnek a magyar bíróságok

Gyereknyomor: megtörhető az ördögi kör

 Az eddig ismert bankok vége

Az éghajlatváltozás elől a hullámlovasok sem menekülhetnek, akiknek az évszázad végéig a népszerű szörf paradicsomnak számító Ausztráliát leszámítva a hullámok méretének csökkenésével kell számolniuk.

Ha meghalljuk azt a szót, hogy éghajlatváltozás, túlzás nélkül összeszorul a gyomrunk, hiszen kapásból a tavaly nyári aszály, a februári mínusz húsz fokok, vagy az idei március 15-ei hófúvások és az ezt követő áztató eső ugrik be. Azt ugyanakkor kevesen gondolnánk, hogy a szünet nélkül változó klímát a szörfösök ugyanilyen feszülten figyelik, akik nem a belvíz vagy a hófúvások miatt aggódnak, hanem a parti szelek, a tengeri viharok és hullámok miatt. (Bővebben lásd "Hogyan befolyásolja az éghajlatváltozás a szörfözést?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

A szörfösök által meglovagolt hullámokra ugyancsak komoly hatással van az éghajlatváltozás, egy friss tanulmány ugyanis kimutatta: az évszázad végéig az Atlanti-óceán és a Csendes-óceán északi részén 5-10 százalékkal csökkenhet, Ausztrália és Új-Zéland partjainál ugyanakkor ugyanilyen mértékben nőhet a hullámok átlagos magassága.

Mindez a szörfözni szerető magyar turisták mellett legfőképp a helyeiket hozhatja lázba, akik az elmaradó, vagy épp duzzadó hullámoknak megfelelően a turisták számában és az üzletmenetben egyaránt változásra számíthatnak.

Mark Willis meteorológus ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy a szörfösökön túl mélyebb és messzebbre mutató gazdasági hatásokkal is számolni kell a tengeri éghajlat változása nyomán. A turizmus mellett elsősorban a halászok aggódhatnak, akik egy komolyabb klímaváltozás esetén akár jelentős plusz költséggel is szembesülhetnek.

Ugyancsak megváltozhat az érintett part menti ingatlanok értéke, a strandokon és kikötőkben jelentkező, hullámvédelemmel kapcsolatos költségek megugorhatnak, arról nem is beszélve, hogy a tengeri élővilág is megérezheti, ha a hullámok átlagos magassága érezhető mértékben növekszik.

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Mennyit érnek a partiarcok?

Megúszhatják-e a magyar nyugdíjak?

A bankbetéteken csúszhat el az eurózóna?

Pörögnek a magyar bíróságok

Gyereknyomor: megtörhető az ördögi kör

 Az eddig ismert bankok vége

Már el is készült a terv a kínai gazdaság átállítására egy fogyasztás által vezérelt modellre, a gond csak az, hogy nem is olyan régen egy hasonló akcióba a japánok már belebuktak.

A kínai gazdaság 35 éve bővül évi 10 százalékkal, ami egyrészt hihetetlen és elképesztő teljesítménynek számít, másrészt viszont felveti a kérdést: vajon mikor és főleg milyen mértékben következik be a növekedési ütem lassulása? A kínai vezetés is készül az elkerülhetetlenre, és úgy számol, hogy 2018 és 2022 között már csak évi átlag 6,5 százalékkal fog gyarapodni a GDP, a gazdaság pedig a befektetés és exportvezérelt üzemmódról szépen fokozatosan átvált egy belső fogyasztás által fűtött növekedési pályára. (Bővebben lásd "Komoly kockázatai vannak a kínai szerkezetváltásnak" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

A terv ésszerű, és papíron sima ügynek tűnik - korábban Japán és Dél-Korea hasonló helyzetben volt -, ma már ugyanis nincs szükség annyi infrastrukturális beruházásra, mint korábban, utak, repterek és gátak már vannak, a városiasodás lassul, az embereknek pedig egyre több a pénzük, amiből szeretnének autót, műszaki cikkeket vagy épp drága luxus holmikat vásárolni. A tendenciák világosan kijelölték a beruházások lassulása és a fogyasztás bővülése által fényjelzett utat, a gond csak az, hogy ez az átmenet koránt sem annyira egyszerű, mint amilyennek elsőre tűnik - mutat rá Martin Wolf, a The Financial Times publicistája.

Egyrészt, ha a gazdaság várható növekedés üteme visszaesik évi 10 százalékról mondjuk 6 százalékra, az a beruházások szintjének meredek zuhanását vonja maga után, ami rövid távon kiválthatja akár a teljes gazdaság recesszióját is. Másrészt az elmúlt években rengeteg hitel került a gazdaságba, melynek egy jelentős része az ingatlanpiacra áramlott.

Ezek az ingatlanbefektetések ugyanakkor könnyen veszteségessé válhatnak, ha a gazdaság és a beruházások üteme lelassul, a rossz hitelek pedig rövid távon komoly bajba sodorhatják a bankszektort. Harmadik tényezőként pedig számolni kell azzal, hogy ha a fogyasztás részaránya emelkedik, akkor a vállalti szektor profitabilitása elkerülhetetlenül romlani fog, ami még tovább csökkenti a beruházások szintjét.

Kétségtelen tény, hogy az elemzők már évek óta várják a kínai gazdaság meredek lassulását, ami eddig csak nem akart bekövetkezni. Az ugyanakkor világosan látszik, hogy a tervezett szerkezetváltást jóval nehezebb megvalósítani, mint azt előre sokan gondolnák. Martin Wolf egyenesen attól tart, hogy a kínai gazdaságban éppen úgy nem sikerül majd az átmenet, mint ahogyan például Japánnak sem sikerült megvalósítania. Ha pedig így lesz, és mondjuk Kína belefut egy recesszióba, annak nem csak helyi szinten, de globálisan is nagyon komoly gazdasági és politikai következményei lehetnek.

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Mennyit érnek a partiarcok?

Megúszhatják-e a magyar nyugdíjak?

A bankbetéteken csúszhat el az eurózóna?

Pörögnek a magyar bíróságok

Gyereknyomor: megtörhető az ördögi kör

 Az eddig ismert bankok vége

A bulizó fiatalok pár nap alatt egy rakás pénzt elszórnak, de élénkítő csomagnak azért kevesek.

A tavaszi szünetben az amerikai fiatalok minden évben összepakolják a cókmókjukat és elutaznak a haverokkal bulizni, jellemzően valami kellemes, meleg helyre. Ennek az immár valóban tömeges jelenségnek a gazdasági, társadalmi, kulturális és közpolitikai hatásait vizsgálta meg disszertációjában John Laurie, a New Orleans Egyetem kutatója. (Bővebben lásd "Bulizó egyetemisták és a gazdasági stimulus" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

A The Atlantic hasábjain ismertetett tanulmány arra keresi a választ, hogy ez a tavaszi buli-időszak milyen nyomot hagy a befogadó állam, város, közösség mindennapjain és gazdaságán. Azt hihetnénk, hogy a hatás mindenképp pozitív, hisz az egyetemisták mintegy 40 százaléka elutazik ilyenkor, és csak Floridában és Texasban elköltenek a felmérések szerint mintegy 1 milliárd dollárt a partizás lázában (a sztárhelyszín Panama City Beach, ahova állítólag félmillióan mennek és 170 millió dollárt költenek). Az igazság azonban ennél kicsi kijózanítóbb.

Laurie a floridai, texasi és arizonai forgalmi adókra és a hotelektől beszedett adókra támaszkodva arra jut, hogy egyes kocsmák és panziók ugyan biztosan jól járnak a bulizó fiatalokkal, de összességében nem mutatható ki pozitív gazdasági hatás (az adóbevételek nem kiemelkedőek márciusban és áprilisban, sőt) - az egyetlen statisztika pedig, amelyik erre az időszakra kimagasló értéket mutat nem más, mint a szabálysértés és a bűncselekmények száma.

A szerény gazdasági hatás a The Atlantic szerint arra vezethető vissza, hogy az egyetemisták jellemzően szegények, és bár sokan vannak, de keveset költenek. Az is igaz ugyanakkor, hogy ha keveset is költenek, de legalább költenek, nélkülük a szezon még rövidebb és rosszabb lenne.

Talán érdemes lenne Magyarországon is egy hasonló felmérést végezni, ha már mi vagyunk a közép-európai térség egyik partiközpontja... mert eddig senki nem számolta ki, hogy összességében mivel járnak a nyáron egymást érő fesztiválok és bulik: ha pozitív a szaldó, akkor egy vitával kevesebb,. ha negatív, akkor érdemes gondolkodni.

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Megúszhatják-e a magyar nyugdíjak?

A bankbetéteken csúszhat el az eurózóna?

Pörögnek a magyar bíróságok

Gyereknyomor: megtörhető az ördögi kör

 Az eddig ismert bankok vége

Hol laknak a szupergazdagok?

Ha nem vágjuk meg az egészségügyi- és nyugdíjkiadásokat, akkor idővel csak nagyon komoly egyéb megszorítások révén tudjuk majd mederben tartani a költségvetést. Legalábbis az OECD kutatói szerint.

A demográfia és az ahhoz kapcsolódó állami kiadás egy rendkívül pontosan számítható és előre jelezhető szelete a gazdaságnak, azaz a jelenlegi tendenciák alapján pedig könnyen megadható, hogy hogyan alakulnak a nyugdíj- és egészségügyi kiadások 10-20 vagy akár 30 év múlva. (Bővebben lásd "Egészségügyi- és nyugdíjkiadások versus adósságcsökkentés" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Az OECD országok számára ezek a kalkulációk túl sok megnyugtató információval nem szolgálnak, a jelenlegi magas adósságszintek, az elöregedő népesség és a tovább emelkedő várható élettartam fényében egészen biztosan kijelenthető: ha nem következik be a jelenlegi egészségügyi- és nyugdíjrendszert reformja, akkor a soron következő évtizedekben mind a nyugdíj, mind az egészségügyi kiadások komoly mértékben fognak emelkedni.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Költségvetések kiigazítási igénye szociális reformokkal (szürkével) és azok nélkül (kékkel)

A grafikon azt mutatja, hogy mennyivel kell lefaragni a költségvetés hiányát a 2012-es szinthez képest ahhoz, hogy 2050-re az államadósság 50 százalékra süllyedjen. A szürke oszlopok figyelembe veszik a szükséges szociális reformokat, míg a kékek ezek nélkül számolnak.

Rossana Merola és Douglas Sutherland, az OECD közgazdászai ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy a jelenlegi tendenciák nem fenntarthatók, nem lehet egyszerre lefaragni a költségvetés hiányát és az államadósságot, és engedni a szociális kiadások emelkedését.

Az egyetlen megoldás a szakemberek szerint az, ha az államok durván megvágják az egészségügyi- és nyugdíjkiadásokat. Előbbi esetben további intézkedésként szükség lesz az egészségügy részleges privatizációjára, utóbbi esetben a nyugdíjkorhatár emelésére - 2050-ig átlagosan 5 éves emeléssel számolnak -, csakis így terelhetők fenntartható pályára az államadósságok és a költségvetések.

Számunkra rossz hír, hogy Magyarország nyugdíj-szempontból kimondottan rossz helyzetben van az OECD-országok rangsorában. Hazánkban ugyanis az átlagosnál kevesebb gyermek születik, azaz a lakosság más országokhoz képest is gyorsan öregszik. Ez a nyugdíjkiadások emelkedését vetíti előre, azaz csak vetítené, mert a jelenlegi trendeknek megfelelő kiadásnövelésre szinte biztosan nem lesz lehetőség. Az OECD szakemberei úgy számolnak, hogy Magyarország csakis úgy érheti el az 50 százalékos államadósságot 2050-re (ami amúgy az Alaptröványben is rögzített cél), ha a GDP 3 százalékára rúgó megtakarítást visz véghez az egészségügyi-s és nyugdíjkiadások terén, valamint - a 2012-es számokhoz viszonyítva - további közel 1 százalékkal faragja le a költségvetés hiányát.

A jó hír az, hogy ezzel a kiigazítási igénnyel sokkal jobban állunk, mint az OECD leginkább eladósodott országai: Japán, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia...

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

A bankbetéteken csúszhat el az eurózóna?

Pörögnek a magyar bíróságok

Gyereknyomor: megtörhető az ördögi kör

 Az eddig ismert bankok vége

Hol laknak a szupergazdagok?

Robbanhat a szociális bomba

Ha a gazdasági problémákra továbbra is politikai megoldások születnek, az könnyen vezethet megoldhatatlan konfliktusokhoz az eurózónában.

Ha az eurózóna nem menti meg Ciprust, akkor veszélybe kerülhet a pénzügyi stabilitás, ha megmenti, mi több, mindig mindenkit megment, akkor a gazdasági szereplők sohasem tanulják meg vállalni a következményeket a pénzügyi döntéseik után. Ez a már jól ismert dilemma, a pénzügyi stabilitás és az ún. moral hazard, azaz a morális kockázat között. (Bővebben lásd "Pénzügyi stabilitás vagy morális kockázat?" című cikkünket a jobb oldali hasábban.)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle


Jean Pisani-Ferry, a brüsszeli Bruegel kutatóintézet igazgatója hangsúlyozza, hogy – különösen válságos időkben – rettentő nehéz megtalálni az egyensúlyt a két cél között, azaz olyan megoldást találni, ami egyszerre stabilizálja a pénzügyi rendszereket, és tanítja a következmények vállalására az egyes piaci szereplőket. Ciprus remek példát szolgáltat erre a dilemmára, egyre inkább úgy tűnik ugyanakkor, hogy sikerült megtalálni a „jó” megoldást: a 100 000 euró alatti betétesek nem fizetnek, ezzel megőrizhető a pénzügyi stabilitás, a határ fölötti betétekre viszont jókora egyszeri adót vetnek ki, így a nagybetétesek megtanulják, hogy vállalniuk kell a pénzügyi döntéseik kockázatát.

A közgazdász szerint ugyanakkor már régen nem erről a dilemmáról – azaz a pénzügyi stabilitásról és a morális kockázatról - szólnak az események az eurózónában, hanem sokkal inkább arról, hogy miként lehet politikai döntésekkel megoldani az egymást érő pénzügyi problémákat. A hangsúly itt a politikán van, a válság előtt ugyanis az volt a gyakorlat, hogy a gazdasági kérdéseket szakemberek - jegybankárok, közgazdászok, pénzügyi felügyeletek – oldották meg, ma már azonban sokkal inkább arról, hogy a politikusok találnak-e olyan megoldást, ami egyszerre stabilizálja a pénzpiacokat, és bizonyul elfogadhatónak a választópolgárok körében.

A gond az, hogy a választópolgárok türelme egyre fogy, így egyre nehezebb megtalálni a politikailag még éppen elfogadható megoldásokat, és Jean Pisani-Ferry szerint félő, hogy hamarosan elérkezünk ahhoz a ponthoz, ahol már nem lesz jó megoldás. A Bruegel közgazdásza szerint az eurózóna fennmaradása csakis úgy képzelhető el, ha a döntéshozók ki tudnak lépni ebből az ördögi politikai körből.

Ha ugyanis továbbra a választópolgárok akaratát szem előtt tartva politikai döntések születnek, akkor az eurózóna előbb vagy utóbb el fog érkezni egy olyan ponthoz, ahol két ország politikai érdekei homlokegyenest szemben állnak egymással, és egészen egyszerűen nem lesz mindenki számára elfogadható megoldás. Ezen a ponton pedig félő, hogy nem lesz más kiút, mint egy-egy ország kiválása az euróövezetből, vagy rosszabb esetben a teljes monetáris unió felbomlása.

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Pörögnek a magyar bíróságok

Gyereknyomor: megtörhető az ördögi kör

 Az eddig ismert bankok vége

Hol laknak a szupergazdagok?

Robbanhat a szociális bomba

Mi lesz a következő évtized devizahitele?

Számos tévhittel leszámol az Európai Bizottság felmérése, melyből kiderül, hogy Magyarországon nincs „sok” ügyvéd, a magyar bíróságok pedig gyorsabbak az EU átlagánál.

Az igazságügyi- és jogrendszer hatékony működése minden országban komoly értéket képvisel, nem mindegy ugyanis, hogy például egy-egy peres ügyünk mennyi idő alatt zárul le vagy épp meddig kell várni egy vállalati csődnél, míg a hitelezők megkapják a pénzüket. Ha az igazságszolgáltatás gyors és hatékony, akkor nem csak az ország polgárainak élete lesz egyszerűbb, de nagyobb eséllyel jönnek külföldi beruházók, akik munkahelyet teremtenek és jövedelmet biztosítanak. (Bővebben lásd "A magyar igazságügyi rendszer és az EU - tények, számok, összehasonlítások" című cikkünket a jobb oldali hasábban.)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle 

Peres ügyek lezárásához szükséges idő (napban mérve)

A Bizottság felméréséből számtalan érdekes adat kiolvasható, például az, hogy Magyarország a peres ügyek lezárásoz szükséges átlagos idő tekintetében az EU-ban a megtisztelő negyedik helyet foglalja el. Hazánkban ugyanis átlagosan 160 napra van szükségük a bíróságoknak, hogy ítéletet hozzanak, aminél csupán a litván, cseh és osztrák bíróságok dolgoznak gyorsabban. Egészen elképesztő a helyzet Máltán, ahol a közigazgatási ügyeket átlagosan 2700 napig, azaz több mint 7 évig tárgyalják.

Még egy tévhittel érdemes gyorsan leszámolni, melyet főleg a 2000-es évek elején lehetett gyakran hallani: ma Magyarországon távolról sem igaz, hogy sok lenne az ügyvéd, a 100 000 főre jutó ügyvédek száma ugyanis hazánkban megközelítőleg 120, ami szinte hajszál pontosan a középmezőnyt jelenti az Európai unióban.

Végezetül még egy érdekesség: egy vállalati csőd után a hitelezőknek Magyarországon átlagosan két évet kell várniuk, míg megkapják a pénzüket, míg a csúcstartó Írországban kevesebb mint fél évet, a sor végén helyet foglaló Szlovákiában pedig négy évet. Ha egy külföldi nagyvállalatnak döntenie kell, hogy melyik országba települjön, akkor nagyon nem mindegy, hogy az ottani peres ügyeit a helyi bíróságok mennyire gyorsan, hatékonyan és legfőképp függetlenül tárgyalják, mint ahogyan az sem, hogy egy esetlegesen csődbe menő partnerrel hány év alatt sikerül rendezni a függőben lévő ügyeket.

Egy szó mint száz, hosszú távon nagyon is megéri javítani az igazságszolgáltatás színvonalán, Magyarország ugyanakkor az EU mezőnyében ebben a tekintetben - különösen ha nem a leggazdagabb nyugat-európai országok szintjére tesszük a mércét - kimondottan kedvező helyen szerepel.

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Gyereknyomor: megtörhető az ördögi kör

 Az eddig ismert bankok vége

Hol laknak a szupergazdagok?

Robbanhat a szociális bomba

Mi lesz a következő évtized devizahitele?

Pár napunk maradt

Ha azt szeretnénk, hogy kevesebb legyen a rokkantnyugdíjas, akkor az oktatást kell fejleszteni és ki kell nyitni a határokat.

A rokkantnyugdíjasok száma és aránya egyre növekszik, ami jelentős plusz terhet ró a költségvetésekre. Mindez már nem csak Magyarországon okoz komoly fejtörést a gazdaságpolitikusoknak - hazánkban több mint 800 ezer rokkantnyugdíjas él, azaz a társadalom megközelítőleg 8 százaléka -, hanem az Egyesült Államokban is, ahol bár az országos átlag 6 százalékos, de vannak államok, ahol a munkaképes korú lakosság több mint 10 százaléka részesül valamilyen rokkantsági ellátásban. (Bővebben lásd "Tanulással a kevesebb rokkantnyugdíjasért" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A jövő minden bizonnyal a nyugdíjrendszerekre nehezedő nyomás erősödését hozza majd, ami a munkaképes korú, ám valamely bizonyított okból mégis munkaképtelen lakosság számára komoly kockázatot hordoz. Eljöhet ugyanis az idő, amikor az államok jelentősen megszigorítják a nyugdíjrendszereket, ami könnyen jelentheti azt, hogy a rokkantnyugdíjasok egy jelentős része a támogatást részben vagy egészében elveszíti. Erre érdemes már jó előre felkészülni, és megvizsgálni egyrészt, hogy mi lehet az oka a rokkantnyugdíjasok ilyen magas arányának, továbbá hogy mit lehet tenni a kilátások javítása érdekében.

Az amerikai Center on Budget and Policy Priorities kutatóintézet szakemberei igyekeztek választ találni a kérdésekre, és némileg meglepő módon arra jutottak, hogy a rokkantnyugdíjas arányt az USA-ban alapvetően négy tényező befolyásolja:

-  Az első számú és legfontosabb tényező az iskolai végzettség. Azokban az államokban ugyanis, ahol magasabb a középfokú végzettségűek aránya, jóval kevesebb a rokkantnyugdíjas. Az összefüggés logikája az, hogy a képzetlenebb munkavállalók nagyobb arányban végeznek fizikai munkát, ami fokozottan sérülésveszélyes, továbbá nehezebben tudnak munkahelyet váltani és új munkakörökbe beletanulni.

-  A második tényező az átlagéletkor, azaz a magasabb átlagéletkorral rendelkező államokban arányaiban több rokkantnyugdíjas él.

-  Harmadikként szerepel a bevándorlók aránya, tehát minél több a bevándorló – főleg spanyol ajkúak -, annál kisebb a rokkantnyugdíjasok aránya.

-  A negyedik tényező a munkahelyek minősége, azaz minél magasabb a fizikai munkahelyek aránya – erdőgazdálkodás, bányászat, ipar -, és minél alacsonyabb a szolgáltatószektor részaránya, annál magasabb a rokkantnyugdíjasok aránya az adott államban.

Meglepő módon ugyanakkor sem a munkanélküliség, sem az átlagjövedelem, sem a különböző szegénységet mérő mutatók nem mutattak statisztikailag bizonyítható összefüggést a rokkantnyugdíjasok arányával.

Következtetésként a kutatók hangsúlyozzák, hogy ha a gazdaságpolitikusok csökkenteni szeretnék a rokkantnyugdíjasok arányát, akkor az első és legfontosabb, hogy a középfokú oktatásban részesülők arányát növeljék, azaz a hosszú távú eredmények elérése érdekében az oktatás terén érdemes befektetni. Ez a következtetés minden bizonnyal Magyarországon is hasznos lehet, a hazai költségvetésre ugyanis az amerikainál is nagyobb terhet rónak a rokkantnyugdíjak.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle 

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Gyereknyomor: megtörhető az ördögi kör

 Az eddig ismert bankok vége

Hol laknak a szupergazdagok?

Robbanhat a szociális bomba

Mi lesz a következő évtized devizahitele?

Pár napunk maradt