Pénzügyi Szemle Online Blog

Hogy szerezzem meg a szükséges szakmai tapasztalatot, ha gyakorlat nélkül eleve fel sem vesznek sehova? Ördögi kör, ami nem csak a magyar pályakezdő fiatalok számára ismerős.

Ha nincs gyakorlat, akkor nincs munka, de ha nincs munka, akkor gyakorlat sincs. Ez a tipikus, tyúk vagy a tojás esete, ami azonban egyre komolyabb fejfájást okoz nem csak a pályakezdőknek, de az államoknak is. A fiatalkori munkanélküliség időszakában ugyanis egész generációk veszhetnek el, és kerülhetnek nagyon távol a munkaerőpiactól. A fiatalokat ebben a nehéz gazdasági helyzetben segíteni kell, ennek módját azonban eddig nem igazán találták az érintett államok. Egy érdekes kutatás most használhatónak tűnő megoldási javaslattal áll elő.



Amanda Pallais, a Harvard közgazdásza elvégzett egy kísérletet, melynek keretében az Egyesült Államokban egy online munkaerő közvetítő rendszeren keresztül 1000 álláshelyet hirdetett meg, tapasztalattal nem rendelkezők számára, adatrögzítés munkakörben. Az állásra 3500-an jelentkeztek, akik közül a kutató véletlenszerűen választotta ki a tervezett 1000 főt. A munka elvégzését követően osztályozta a dolgozókat, majd a fiatalok felénél az online rendszeren elérhető adatlaphoz részletes értékelést is fűzött.

Az eredmény biztató: ennek az egy szem, végtelenül egyszerű munkának, valamint a felmutatható tapasztalatnak köszönhetően a soron következő hónapokban a kísérletbe beválasztott 1000 fiatal jóval könnyebben talált munkát, mint a kimaradó 2500 fő, a fizetések pedig ugyancsak látványosan emelkedtek. Azok a dolgozók, akik az 1000 főn belül kaptak részletes értékelést is a professzortól, még könnyebben jutottak munkához, méghozzá egyre jobban fizető munkához. Ebben a csoportban az elérhető fizetések a soron következő két hónapban megháromszorozódtak.

Miért van az, hogy a válság alatt a legnagyobb foglalkoztatónak számító kisvállalati szektor még jobban lecsúszott, a nagy cégek és a nagytőkések pedig még jobban megerősödtek? Ez a kérdés az USA-ban is egyre izgalmasabb.

A kis- és közepes vállalatok a gazdaság egyik legfontosabb szereplői, nem csak Magyarországon, de az Egyesült Államokban is, miután a legtöbb munkahelyet ők adják, sőt a legtöbb innováció is a gyorsan növekvő kkv-khoz kötődik. Logikus lenne a következtetés ez alapján, hogy a világ legnagyobb gazdaságában a kisvállalkozásokat kiemelt helyen kezeljék, a szomorú valóság azonban az, hogy ezek a kis cégek a teljes gazdaság évek óta tartótalpra állása ellenére továbbra is leszállóágban vannak. Az eredeti elemzés itt érhető el.


Azt öt évnél fiatalabb cégek az amerikai vállalatok mindössze 8 százalékát adják, szemben az 1980-ban mért 13 százalékkal, miközben az indított vállalatok száma évről évre csökken. Edward Luce, a The Financial Times publicistája szerint ez a lejtmenet nem véletlen, és szoros összefüggésben van az amerikai törvényalkotással és szabályozással. A „Mit kellene tenni, hogy a kisvállalati szektor felszálló ágba kerüljön?” típusú kérdésre a szakember négy pontban válaszol:

-  Az amerikai adórendszer és szabályozási környezet túl bonyolulttá vált, ami nem kedvez a kisvállalkozásoknak, akiknek nincs elég tőkeerejük ahhoz, hogy ügyvédeket és jogászokat alkalmazzanak. Ha az adórendszer és az egyéb szabályok egyszerűsödnének, az kedvezőtlen lenne az ügyvédeknek és adótanácsadóknak, a kkv-k azonban jelentős könnyebbséget élveznének.

A magas lakástulajdon-hányad növeli a munkanélküliséget, elnyújtja a munkába járással töltött időt, ráadásul az ingatlanpiac gyakran összeomlik, maga alá temetve a lakástulajdonosok egy jelentős részét.

Kutatások bizonyítják, hogy a magas lakástulajdon-hányad nem segíti az építőipar fellendülését, nem hoz létre szebb és jobb minőségű lakásokat, sőt, merevebb munkaerőpiacot, magasabb munkanélküliséget, a munkába járás átlagos idejének növekedését, és kevesebb számú vállalkozást eredményez. Aki elkezd „keresni”, és nincs saját lakása, Magyarországon többnyire egy szép házról vagy lakásról álmodik, a közgazdaságtan logikája alapján ugyanakkor megeshet, hogy élete egyik legrosszabb befektetése előtt áll, amivel még ráadásul a társadalom egészének is árt. Az eredeti elemzés itt érhető el.



Ha van saját lakásod, az jó, ha nincs, akkor sajnálnak. Ez többnyire igaznak bizonyul Magyarországon. Franciaországban, Németországban, vagy épp Japánban ugyanakkor az emberek mindössze felének van saját lakása. Oroszországban, Nepálban vagy Mexikóban rendre 80 százalék fölötti ez az arány. Ki a gazdag, ki a szegény, akinek van saját lakása, vagy akinek nincs?

Az emberiség soha semmilyen pénzügyi buborékból nem tanul, amint az egyik krach után talpra állunk, már el is kezdjük építeni a következő légvárat.

Azt gondolnánk, hogy a 2006-ban kidurrant világméretű ingatlanpiaci buborék, a 2008-ban kidurrant részvénypiaci buborék és az ugyancsak felrobbanó hitelpiaci lufi után már végére értünk a válságoknak, és a következő évek már a felépülésről szólnak majd. A szomorú igazság azonban az, hogy a pénzügy és reálgazdasági buborékok egymást érik, és amint az egyik kidurrant, már el is kezdik fújni a másikat – hangsúlyozza Robert J. Shiller, a Yale University közgazdász professzora. A részletes elemzés itt érhető el.

A buborékok ugyanis kivétel nélkül egy amúgy teljesen hihető és logikus sztorira épülnek, legyen szó akár az arany szárnyalásáról, a svájci frank meredek erősödéséről, vagy az amerikai ingatlanárak töretlen emelkedéséről. Robert J. Shiller például a közelmúltban Kolumbiában járt, ahol a nagyvárosok ingatlanpiaci árindexe 2004-óta reálértelemben már közel 70 százalékos emelkedést mutat, úgy, hogy a drágulás nagyobbik része az amerikai ingatlanpiaci lufi kidurranása utáni időszakban következett.

Jobb később, mint soha: közgazdászok kiszámolták, hogy az európai megszorításokkal érdemes lett volna kivárni, míg a recesszió véget ér és a gazdaságok újra emelkedő pályára állnak.

“The boom, not the slump, is the right time for austerity at the Treasury.” - John Maynard Keynes

Korábbi posztunkban megvizsgáltuk, hogy a Rogoff-Reinhardt tanulmány Excel-hibái és az erre épülő európai megszorítások hogyan terelték tévútra az öreg kontinens gazdaságát, és bemutattuk, hogyan ismeri el az IMF, hogy lejárt receptet írt fel Európának, amikor megszorításokat javasolt. Most, hogy az eurózóna gazdasága szépen lassan növekedési pályára áll, és a költségvetési hiányok is megnyugtató szintre állnak be, újabb tanulmány bizonyítja be azt, amit már eddig is sejteni lehetett: a megszorításokat akkor kell alkalmazni, amikor a gazdaság erős, és nem akkor, amikor gyenge. Az eredeti tanulmány itt érhető el.

A brit GDP növekedési pályája

Kék vonallal a tény adat, narancssárgával egy 2010-es előrejelzés, zölddel a GDP alakulása, ha nem lettek volna megszorítások 

Alan Taylor, a University of California professzora és kutatócsapata statisztikai módszerekkel megvizsgálta a megszorítások hatásait a gazdaságokra, amely kutatásból világosan kiderült, hogy a recessziók alatt véghez vitt megszorítások jóval nagyobb károkat okoznak a reálgazdaságban, mint ha a gazdaságpolitikusok kivárnák, amíg a recesszió véget ér, a GDP pedig újra emelkedő pályára áll. Csak egy erős gazdaság képes komolyabb megrázkódtatás nélkül átvészelni egy egyensúlyjavító programot, egy gyenge gazdaság csak még mélyebbre süllyed.

Elsőre azt gondolnánk, hogy külföldiként Londonban, Hongkongban, vagy mondjuk New Yorkban a legdrágább az élet, a valóság azonban az, hogy a befutó egy nyugat-afrikai város, Luanda.

Angola fővárosában például nem kevesebb, mint 200 dollárt is elkérnek egy farmernadrágért, több mint 2 dollárt egy liter ásványvízért és több mint 3 dollárt egy liter tejért, de ami igazán drága, az a lakhatás. Egy két hálószobás, biztonságos helyen lévő, és a nyugati elvárásoknak minden tekintetben megfelelő lakás bérleti díja ugyanis 6500 dollár, míg egy kertes házért akár havi 15 000 dollárt is elkérnek. A részletes elemzés itt érhető el.

10 város, ahol nagyon drága az élet külföldiként

A kutatást végző Mercer minden évben összeállít egy 200 termékből és szolgáltatásból álló kosarat, mellyel azt vizsgálja - segítve ezzel a multinacionális cégek bérmegállapítását -, hogy külföldi munkavállalóként mely városokban mennyibe kerül a megélhetés. A lista élén az elmúlt években rendre Luanda végzett az első helyen, vagyis a külföldiek számára legdrágábbnak bizonyuló város címe most sem véletlenül került a nyugat-afrikai fővároshoz.

Igaz ugyan, hogy az amerikai állami szektor nyugdíjkasszáiban mintegy 1000 milliárd dolláros lyuk tátong, a jövő nyugdíjasainak nincs félnivalójuk, a kifizetések biztosítva lesznek.

Legalábbis így látja Dean Baker és Paul Krugman, akik szerint a nyugdíjkalkulációk során használt 30 éves időtávon ez a mínusz könnyen ledolgozható, nem is kell hozzá több, mint 25-30 milliárd dollár, ami egy évi 16 000 milliárd dollárnyi GDP-t termelő gazdaság számára nem okozhat nehézséget. Az eredeti elemzés itt érhető el.

Közalkalmazotti nyugdíjkasszák fedezettsége az USA-ban

A közelmúltban több olyan elemzés is megjelent a tengerentúlon, melyek azt tárgyalták, hogy az amerikai állam túl optimistán kalkulál a nyugdíjbefektetések várható hozamával, a lakosság egyre bizonytalanabbnak érzi a jövő nyugdíjait, vagy épp arról, hogy az Egyesült Államokban sokkal több nyugdíjas dolgozik, mint Európában, akik a terhek további emelését már nem viselnék el.

Azt hinnénk, az a jó előrejelzés, ami bejön, pedig akkor minden bankban egy polipot is tarthatnánk. Na ugye, hogy ez nem lenne jó.

Egy gazdasági válság során fokozottan is igaz, hogy az erőforrásokat a lehető legjobban kell beosztani, a döntéshozóknak pedig kétszer is meg kell gondolniuk, hogy a gazdaság mely területeiről vonnak ki forrásokat, és ezeket hova csoportosítják. Ezekben az időszakokban létkérdés, hogy a döntéshozók munkáját jó minőségű hatásvizsgálatok és elemzések segítsék, melyek pontos képet adnak arról, hogy egy-egy döntés a valóságban milyen hatással jár majd. A kérdés itt az, hogy mitől függ, hogy egy hatástanulmány jó-e. A részletes elemzés itt érhető el.

Elképzelhető ugyanis, hogy egy megalapozott hatástanulmány alapján hozott döntés végül nem a kívánt hatással jár, például azért, mert időközben megváltoztak a külső feltételek. Megint csak van rá példa, hogy egy döntéshozónak - akár a legfelsőbb szinteken is – végső soron szerencséje van, amikor egy megalapozatlan döntése végül jól sül el a csillagok szerencsés együttállásának köszönhetően. Ezek alapján kijelenthető, hogy nem az a jó előrejelzés, ami „bejön”, hanem az, amelyik jó alapokra épül - fejti ki véleményét a Pénzügyi Szemle Online-nak adott interjújában Major Klára közgazdász.

Az USA messze a legtöbbet költi egészségügyre, a társadalom mégsem él egészségesebben, mint 20 éve.

Érdekes ellentmondásra világított rá az OECD egy tanulmánya, melyből kiderül, hogy az USA a legtöbbet költi egészségügyre - a GDP 17,7 százalékát 2011-ben, szemben például a 7,9 százalékos magyar értékkel, vagy a 9,3 százalékos OECD-átlaggal -, a legfontosabb egészségügyi mutatókban mégis visszacsúszott a többi OECD-országhoz képest. Az eredeti elemzés itt érhető el.

Egészségügyi kiadások a GDP százalékában

A GDP 17,7 százalékára rúgó egészségügyi kiadás egy generációval ezelőtt még csupán álom volt a tengerentúlon, mára azonban valósággá vált, amit az amerikai kormányok rendre sikerként könyvelnek el. A plusz pénzeknek meg is lett az eredménye – érvel az állam -, a várható élettartam ugyanis az 1990-ben mért 75,2 évről 2010-re 78,2 évre nőtt.

Egy klasszikus játékelméleti helyzet, hogy ha a szorongatnak a rendőrök, akkor érdemes a bűntársam ellen vallanom. Vagy mégsem?

A gazdasági válság során jó néhány közgazdasági elméletről kiderült, hogy a valóságban nem igazán működik, vagyis a gyakorlat az elmúlt években gyakran sutba dobta az elméletet. A University of Hamburg két kutatója - Menusch Khadjavi és Andreas Lange - legfrissebb tanulmányában „újabb ütést vitt be” az elméleti közgazdaságtannak, amint a gyakorlatban bebizonyította, hogy az egyik legismertebb közgazdasági elmélet, a fogolydilemma a valóságban nem feltétlenül állja meg a helyét. Az eredeti elemzés itt érhető el.

A fogolydilemma egy játékelméleti gyakorlat, melynek keretében egy bűncselekmény két gyanúsítottját hallgatják ki, külön-külön. Ha az egyik vallomást tesz a társa ellen, akkor ő szabadon távozhat, a társát három évre elítélik. Ha mind a ketten vallanak – egymásról nem tudnak, a két gyanúsítottat elkülönítve hallgatják ki -, akkor mind a ketten két évet kapnak, ha mind a ketten némák maradnak, akkor egy-egy év a büntetés.