Meglehet, hogy pont az orosz-ukrán konfliktus miatt dönthet úgy az USA, hogy felhagy a gázexport korlátozásával?
Korábbi posztjainkban – itt és itt vagy itt - több alkalommal is bemutattuk az amerikai energiaforradalom hatásait, mellyel kapcsolatban kutatók úgy vélik, hogy az USA történetének egyik legnagyobb jelentőségű eseménye lehet. A történet lányege az, hogy a technológiai újításoknak köszönhetően - hidraulikus kőzetrepesztés, horizontális fúrás – az USA-ban elképesztő mennyiségű olaj és gáz vált kitermelhetővé, a termelés az elmúlt fél évtizedben robbant, az árak pedig a gáz piacán a mélybe zuhantak. A folyamat eredményeként a földgáz ma töredékébe, harmadába-negyedébe kerül a tengerentúlon, mint Európában. Az USA eddig kínosan ügyelt arra, hogy az olcsó gáz a határin belül maradjon, élvezve ennek minden versenyelőnyét, most azonban egyre több jel utal arra, hogy ez a politika változóban van/lehet. A szálak természetesen Moszkváig vezetnek. Az eredeti elemzés itt érhető el.
Az Egyesült Államokban elképesztő mennyiségű földgáz áll rendelkezésre, a kitermeléshez szükséges technológia adott. Az USA eddig igyekezett megtartani magának az olcsó energiából származó előnyöket és nem ellátni a világot a mostaninál elérhetőbb áron energiával. Európa az orosz energiától függ, amely függést a jelek szerint semmilyen más módon nem képes csökkenteni, mint hogy más jelentős beszállítót keres magának, erre ugyanakkor eddig nem volt lehetősége. Oroszország Ukrajnával szembeni fellépése rávilágított az orosz energiafüggőség veszélyeire és az ezzel kapcsolatos geopolitikai kockázatokra…
A történet, John Boehner, az amerikai képviselőház elnöke szerint most érkezett el arra a pontra, amikor az USA-nak lépnie kell és le kell bontania a gázpiacon felépített exportkorlátozásokat, és a bőséges földgázból származó előnyöket meg kell osztania Európával. A befolyásos amerikai politikus úgy látja, hogy az USA-nak gazdasági és geopolitikai érdekei is azt kívánják, hogy kinyissa gázpiacát és jelentős gázexportőrré váljon. Ennek akadálya eddig elsősorban a gázexport korlátozása volt, vagyis mind a mennyiségi, mind a technológiai feltételek adottak.
Blogunk elsődleges céljának közgazdasági témájú tanulmányok és kutatások bemutatását tekinti, John Boehner elemzése azonban olyan jelentős témát érint, amely mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Ha ugyanis valóban megvalósulna az amerikai gázexport korlátainak lebontása és az USA rövid időn belül jelentős exportőrré nőné ki magát, az forradalmi jelentőségű katalizátorként hatna a világgazdaságra. A kereskedelem, az ipar, a háztartások mind-mind profitálnának az energiaforradalomból és az esemény alaposan átrajzolná bolygónk politikai térképét is.
inden időszaknak megvan a maga katalizátora, hol az internet, hol a pénzügyi innovációk, hol a telekommunikáció áll a növekedés élére, könnyen lehet, hogy az előttünk álló évek húzóereje az amerikai energiaboom lesz. Emellett az is több, mint elképzelhető, hogy az eddig zárt ajtókat épp a legnagyobb ellenérdekelt, vagyis Oroszország nyithatja ki az Ukrajnával szemben tanúsított fellépésével…
Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!
Ezért nem omlott össze Magyarország
A nagy nyugdíj-kutyaszorító
Nem lehet minden csődöt elkerülni
Ide kellene felkerülni Magyarországnak
Áldatlan háromszög: devizaadósok – bankok – állam
Így látják mások az egykulcsos adót