A tudományos alapokra helyezett gazdaságpolitika megteremtheti azt a konszenzust, ami nélkül nem lehet elbúcsúzni a forinttól.
A jelenlegi euróválság mindennél jobban mutatott rá, hogy a gazdaságpolitika a közgazdaságtan és a politika világának határterülete - azaz sikeres gazdaságpolitikához nem elég a közgazdász-szakma ütemes tapsa, illetve a felséges nép üdvrivalgása sem. Olyan megoldásokat kell keresni, amelyek egyszerre megalapozottak szakmailag és bírják a választók többségének támogatását.
Ez Magyarország számára is tanulságos, hisz egyértelművé teszi, hogy a közös európai pénz esetleges bevezetése és a forint lecserélése nem lehetséges társadalmi és politikai konszenzus nélkül (lásd a "Magyar euró versus társadalmi megosztottság" című cikkünket a jobb hasábban).
Az bizonyos, hogy ma Magyarországon még a gazdaságpolitika alapvetésével kapcsolatban sincs egyetértés, a jelenlegi kormány gazdasági elképzeléseit az ellenzéki pártok az egymáshoz való viszonyukat is feledtető módon egyöntetűen elvetik. Ez a politika világában nem meglepő, de a gazdaságpolitikai alapkérdésekben ezzel együtt hasznos lenne kialakítani egyfajta konszenzust - amihez aztán már a politikai erőtér különböző szereplői könnyebben csatlakozhatnának.
A tudományos megközelítés módszertana és nyelvezete alkalmas arra, hogy az euró esetleges bevezetéséhez szükséges konszenzust megteremtse, hisz - a politikához képest legalábbis - viszonylag kevés szubjektív faktort és egyéni értékítélet alapján megítélhető kategóriát alkalmaz. Miből kehet kiindulni? Mik lehetnek az alapvetések?
1. A gazdaságnak fontos terepe a pénzvilág, de elsősorban mégis a magyar reálgazdaságot kell fejleszteni, mégpedig azért, mert ez a szegmens képes felszívni a magyar munkaerőt, és ezáltal betölteni a gazdaságpolitika egyik fő célját.
2. A reálgazdaság fejlesztéséhez egyaránt szükség van a monetáris és a fiskális politika támogatására, sőt ezek megfelelő, egymást erősítő kombinációjára. A kérdés természetesen ilyenkor az szokott lenni, hogy melyik pénzügypolitikai alrendszernek kell a másikhoz alkalmazkodnia, és melyiknek kell kitartania a saját igazsága mellett. Erre a kérdésre nyílván adható egy közgazdaságtani válasz („annak kell változtatni, amelyik rossz úton jár"), de ennek elbírálása nem egyszerű, illetve adható egy politikai válasz („a gazdaságpolitika alakításáról is a választók döntenek végső soron, így az Országgyűlésnek és a kormánynak van jog megszabni a gazdaságpolitikai irányokat és prioritásokat"), ami viszont potenciálisan rossz lépések sorozatát is jelentheti.
3. A monetáris és fiskális együttműködést ezért ökonómiai alapokra kell helyezni, azaz - Móczár József felvetését követve - ki kell dolgoznia Magyarországnak egy olyan modellt, amely „átfogja a reál és a pénzügyi folyamatokat, mégpedig olyan paraméterekkel, amelyek többek között a maastrichti kritériumok értékeit veszik fel".
A fenti modell kidolgozásának praktikus kérdéseivel kapcsolatban minden bizonnyal sok vitára lehetne számítani (hisz a tudományon belül sincs igazán konszenzus), de az kétségtelen, hogy a konszenzuskeresés egyik logikus útja a tudományos megközelítés előtérbe helyezése. Az objektív eredményeket ugyanis - feltételezve a tudomány iránti tiszteletet - nehéz megkérdőjelezni.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle
Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!
Chuck Norris mentheti meg az eurót
Méregdrága a svájci frank
Aki megjósolta az eurómentést
Ezért buktuk be a svájcifrank-hiteleket
Katasztrófára felkészülni!
Hogy lesz így nyugdíjunk?
