Pénzügyi Szemle Online Blog

A rendszerváltás óta eltelt több mint két évtizedben eltűnt 1,5 millió munkahely, összeomlott a munkajövedelmek GDP-hez mért aránya, a tőkejövedelmek egy szűk réteghez áramlanak és megugrott a segélyen élők száma.

Az egyik jelentős változás a rendszerváltás óta eltelt 23 évben a munkajövedelmek reálértékének összeomlása volt. Az egy főre jutó éves munkajövedelem ugyanis 1989-ben 76 999 forint volt, 2009-ben pedig 499 985 forint. Vagyis, nominális értékben a nettó munkajövedelmek ugyan 649 százalékkal emelkedtek, reálértékben, azaz az inflációval korrigálva ugyanakkor a 2009-es szint már csak 48,8 százalékát teszi ki a húsz évvel korábbinak! A részletes elemzést itt érheti el.

Ugyancsak szembetűnő, hogy míg a munkajövedelmek aránya 1989-ban a GDP 46,5 százalékát tette ki, addig 2009-ben az érték mindössze 19,2 százalék volt! Vagyis ma jóval kevesebben élnek munkajövedelemből, mint a rendszerváltáskor, ami azt is jelenti, hogy a háztartások megélhetése egyre inkább tőkejövedelemből biztosított vagy az államtól függ. Itt érdemes megjegyezni, hogy a majd' egymillióra rúgó kisvállalkozói/kényszervállalkozói réteg egy igen jelentős része minimálbéren tartja nyilván magát, ami nyilvánvalóan jelentősen rontja a munkajövedelem/GDP mutatót...

Ki hinné, hogy a közgazdászok olyan alapvető kérdésben sem tudnak egyezségre jutni, mint hogy a válság kitörése óta volt-e megszorítás Európában. Pedig pontosan ez a helyzet: van, aki OECD-adatokra hivatkozva egyenesen azt állítja, hogy valójában csak három európai ország - köztük Magyarország - húzott a nadrágszíjon, és akad olyan is, aki szerint ez szemenszedett hazugság.

A parázs vita az Egyesült Államokban robbant ki, miután Salim Furth, a Heritage Foundation közgazdász kutatója az amerikai szenátus költségvetési bizottsága előtt tartott beszámolójában idézett egy OECD-tanulmányt, melynek tanulsága szerint az európai országok a közhiedelemmel szemben nem hogy megszorítottak volna 2007 és 2013 között, hanem épp hogy növelték a GDP arányos kiadásaikat. A részletes elemzést itt érheti el.

Ezzel a szakember arra próbált utalni, hogy bár való igaz, hogy 2010 és 2013 között gyakoriak voltak az adóemelések és a kiadáscsökkentések, addig 2008-09-ben a legtöbb európai ország még élénkített, vagyis a két időszak eredőjeként a legtöbb országban 2007 és 2013 között emelkedtek a GDP arányos költségvetési hiányok (az elemzés a ciklikusan kiigazított adatokkal számol). 

GDP-arányos költségvetési hiányok alakulása 2006 és 2013 között Európában

Ezt a beszámolót blogjában hevesen bírálta a Nobel-díjas közgazdász, Paul Krugman, a helyszínen pedig Sheldon Whitehouse demokrata szenátor. Utóbbi az elmondottakat nemes egyszerűséggel hazugságnak nevezte, utalva arra, hogy az általa összeszedett OECD adatok arról tanúskodnak, hogy 2010 és 2015 között - a vizsgált időszak második fele csupán előrejelzés! - az európai országok masszív megszorításokat hajtottak végre, vagy épp terveznek végrehajtani. A szenátor - és a demokrata érzelmű közgazdász társadalom - vélhetően azt a látszatot igyekezett erősíteni, hogy az európaiak a megszorításokkal rossz úton járnak, a válság alatti adóemelés és kiadáscsökkentés pedig hibás politika.

Ha a bank viszi a kocsit vagy a válság miatt kirúgnak a munkahelyről az rossz, ennél azonban sokkal rosszabb, ha napi 300 forintból kell megélni.

Bolygónk 7 milliárd lakosából 1,1 milliárdan maximum ennyiből – vagyis 1,25 dollárból per nap – élnek, azaz nincs pénzük nem hogy autóra vagy lakásra, de még oktatásra, egészségügyre, sőt ruhára és enni-innivalóra sem. Az emberiség egyik legfontosabb feladata éppen ez, tehát a szegénységi küszöb alatt élők számának jelentős csökkentés. Mindez egyáltalán nem lehetetlen, a szegénységben élők száma ugyanis 1990 és 2010 között már csökkent 1 milliárd fővel, miért ne lehetne ezt megismételni a következő 15-20 évben is?

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!
KÖVESSEN MINKET A LINKEDINEN!

Szegénységi küszöb alatt élők száma

Forrás: The Economist

A fönti grafikonról is leolvasható tendenciáért elsősorban Kína a „felelős”, amely 1980 és 2010 között mintegy 680 millió embert emelt ki a szegénységből, és csökkentette az országban élő szegények arányát 84 százalékról 10 százalékra. Hogyan sikerült ez a csodával határos előrelépés? A kulcs a gazdasági növekedés volt, amely – bár a jövedelmek elosztása többnyire „igazságtalan” – munkahelyeket teremtett és jövedelmet biztosított a szegénységi küszöb alatt élőknek is.

A lakástulajdonnal rendelkezők aránya és a munkanélküliség együtt mozog, a munkahelyeknek a bérházak és bérlakások eltűnése tett be.

A közgazdaságtan egyik régi kutatási területe a munkanélküliség, illetve a munkanélküliséget okozó tényezők azonosítása. A fejlett világban a munkát keresők nagyjából tizedének nincs állása, aminek hatása van az egyéneken és az érintett családokon túl a társadalom egészének jövedelmére, illetve mentális és egészségügyi állapotára, na és persze a nemzeti költségvetések alakulására is.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!
KÖVESSEN MINKET A LINKEDINEN!

A közgazdászok számos modellt építettek és alkották már a munkanélküliség elemzésére, és jellemzően az inflációval, a munkaerőpiac állapotával hozták összefüggésbe az állástalanságot. A legtöbb tanulmány arra a következtetésre jut, hogy a munkanélküliség alapvető oka a munkaerőpiac rugalmatlansága, azaz hogy a munkavállalók valamiért nem képesek kellő időben és a bérek változékonyságát (csökkenését) is elfogadva munkahelyet és szakmát is váltani.

Az USA a jelenlegi növekedési ütemét csakis a bevándorlás aktív ösztönzésével tudja fenntartani. Meglehet, hogy lenne mit tanulnunk tőlük?

Az Egyesült Államok épp a bevándorlási politika nagyszabású reformját készíti elő, melytől azt várják, hogy segítsen fenntartani a jelenleg 316 millióra rúgó népesség növekedési ütemét, javítsa a költségvetés pozícióját és csábítsa az országba a következő évtizedek sikertörténeteinek leendő megálmodóit. Simon Johnson, az MIT professzora egyenesen úgy látja, hogy az ország múltbéli és jövőbeli sikerének záloga a bevándorlás ösztönzése és támogatása.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!
KÖVESSEN MINKET A LINKEDINEN!

Mert hogyan is gondolkodik egy vérbeli amerikai? A világgazdaságban a legfontosabb erőforrás a humántőke, az amerikai gazdaságot pedig épp a zseniális elmék, az innovatív ötletek és a forradalmi iparágak tették naggyá. Hogy mi lesz a soron következő évtizedek „nagy dobása”, azt most még nem tudhatjuk, egy valami azonban bizonyosan kijelenthető: az ötlet egy zseniális innovátor fejéből fog kipattanni, aki jó eséllyel az innovációt leginkább támogató gazdaságban fogja megvalósítani elképzelését.

Ha már az iskolában megtanultuk volna, hogy olyan pénzügyi termékbe nem szállunk be, amit nem látunk át, akkor nem estünk volna bele a svájcifrank-csapdába.

A gazdasági válság bebizonyította, hogy a soron következő évtizedekben az egyik legfontosabb követendő cél a pénzügyi kultúra fejlesztése lesz, ha ugyanis a jövő generációi sem fogják tudni, hogy hogyan működik a pénzügyi világ, akkor borítékolható a következő súlyos összeomlás – mutat rá a Pénzügyi Szemle Online-on megjelent elemzés. Az sem kérdés, hogy a kultúra fejlesztését és oktatását már gyermekkorban el kell kezdeni, csakis ekkor fektethetők le ugyanis a felnőtt életünket meghatározó pénzügyi tudás alapjai.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!
KÖVESSEN MINKET A LINKEDINEN!

Kétségtelen tény ugyanis, hogy az iskolában mindenkinek meg kell tanulnia, hogy mikor született Petőfi, vagy mikor volt a mohácsi csata, a gazdasági válság nyomán azonban nagyon úgy tűnik, hogy azt is tudni kell, hogy mi az a devizahitel, mi az árfolyamkockázat, vagy mire jók a nyugdíj-előtakarékossági számlák.

Ne támassza meg a bajba jutott eurózóna tagok állampapírpiacait az EKB, mert ezzel kiengedi az infláció szellemét a palackból? Ez egy butaság!

A válság alatt az Európai Központi Bank - és különösen a német gazdasági vezetés – több alkalommal is arra hivatkozva tagadta meg a masszívabb állampapír-vételeket, hogy a jegybanki pénznyomda és vásárlás felpörgeti az inflációt, melynek beláthatatlanok lehetnek a következményei. Paul De Grauwe és Yuemei Ji, a London School of Economics illetve a University of Leuven közgazdászai ugyanakkor kimutatták, hogy ennek az érvelésnek semmi köze a valósághoz.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!
KÖVESSEN MINKET A LINKEDINEN!
Az kétségtelenül igaz, hogy ha a jegybank békeidőben - vagyis amikor mondhatni normális viszonyok között működik egy gazdaság - állampapírokat vásárol, és ennek megfelelőn friss pénzt juttat a gazdaságba, az érezhetően felpörgeti az inflációt. Ennek hatásai károsak, éppen ezért teljesen logikus, hogy ezekben az időszakokban a jegybank tartózkodik az állampapír-vásárlástól.

Ki fog rólunk gondoskodni idős korunkban, amikor már nem tudjuk ellátni magunkat? Meg tudjuk majd fizetni, megbízható lesz-e és szakképzett?

A társadalmak elöregedésével rohamosan emelkedik az önmagukról gondoskodni nem tudók aránya, ami felveti a következő évtizedek egyik legfontosabb gazdasági és társadalmi kérdését: ki, hogyan, és legfőképp mennyiért fog gondoskodni az arra rászoruló idősekről? Ezeket a kérdéseket járja körül az OECD legfrissebb tanulmánya.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!
KÖVESSEN MINKET A LINKEDINEN!

Bal grafikon: 80 éven felüliek aránya 2010-ben és 2050-ben; 
Jobb grafikon: időskori állandó ellátásra fordított források GDP-hez mért aránya

Az OECD országokban a 80 éven felüliek aránya a mai 3,9 százalékról 2050-re 10 százalékra fog emelkedni, és ha lehet hinni az előrejelzéseknek, akkor ezeknek az időseknek közel fele valamilyen szintű állandó - egészségügyi, szociális - ellátásra kényszerül majd. Ahogy a fenti grafikon bal oldaláról leolvasható, Japánban, Németországban vagy épp Spanyolországban a helyzet még kiélezettebb lesz, de ha csak az OECD-átlaggal számolunk, akkor is azt mondhatjuk, hogy 2050-ben húsz emberből egy valamilyen szintű állandó öregségi ellátásban fog részesülni.

Blogunk 2012 januárjában kezdte meg működését Pénzügyi Szemle Online Blog néven az Origo Postr rendszerében, majd a napokban úgy döntöttünk, hogy elköltözünk és áttesszük székhelyünket ide.

Más változás nem történt, a továbbiakban is az a célunk, hogy közérthető nyelven vitassuk meg a közgazdaságtan, a pénzügyek, kiemelten pedig a közpénzügyek legfontosabb kérdéseit.

Jó olvasást és hasznos vitát kívánunk minden érdeklődőnek!

A Pénzügyi Szemle Online Blog csapata

Hiába Brüsszel legjobb szándéka, ha a tagállamok nem hajlandóak alkalmazkodni, akkor reménytelennek tűnik egy sikeres Európai Unió kialakítása.

Az Európai Unió és az eurózóna az integrációs folyamattól a kezdetektől fogva azt várta, hogy egyrészt az egyes országokban javulhat a gazdasági kormányzás minősége, másrészt az egyes tagállamok integrálódhatnak egy egységes európai gazdasági rendbe. A tapasztalatok sajnos azt mutatják, hogy ez a várakozás a legkevésbé sem vált valóra. (Bővebben lásd "Kormányzás Európában, trendek és törésvonalak" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!
KÖVESSEN MINKET A LINKEDINEN!

A szomorú tény az, hogy az egyes tagországokban annak ellenére romlott a kormányzás minősége az elmúlt tíz évben, hogy épp erre az időszakra esett az európai integrációt felgyorsítani hivatott euróbevezetés. Viszont ha egy ilyen ideális időszakban nem tudtak sem egymáshoz közeledni az egyes tagországok, sem – legalábbis a periféria országok - magukhoz képest előrelépni, akkor felmerül a kérdés, hogy távlatilag fel lehet-e egyáltalán építeni egy egységesen működő és sikeresen integrált európai közösséget.