Nem az a zsenialitás, ha valaki számtalan közgazdasági elméletet dolgoz ki, hanem az, ha pontosan tudja, hogy a való életben éppen melyik modellt kell a gyakorlatba ültetni.
A közgazdászok és gazdaságpolitikusok döntő többsége rendelkezik egy világképpel, rendelkezik egy modellel, melynek mentén igyekszik megtalálni a megoldásokat az elméleti és gyakorlati problémákra. Van, aki megszorítás-hívő, van aki szerint az államnak költeni kell, van aki a jegybanki pénzpumpára esküszik. Valamikor valamiért a legtöbb közgazdász és gazdaságpolitikus beleszeretett egy elméletbe, amit szíve szerint minden alkalommal alkalmazna. Na, ők a sünök. Nekünk viszont rókák kellenek. Az eredeti elemzés itt érhető el.
A sün ugyanis csak egy szemüveggel rendelkezik, és az egész világot ezen keresztül látja. Van egy kedvenc elmélete a közgazdaságtanról, és szerinte mindig mindenhol ezt kell alkalmazni. Hogy a körülmények és a gazdaság jelenlegi állapota és kilátásai épp egy teljesen más modellt kívánnának, az persze nem érdekli.
Ezzel szemben vannak a rókák, akik több modellben is hisznek, sőt egymásnak homlokegyenest ellentétes modellekben is, és igyekeznek a körülményekhez leginkább megfelelőt kiválasztani. Nem arról van szó tehát, hogy a róka több modellt ismer, hanem arról, hogy több modellben hisz, ez lényeges különbség. A sün is ismer több modellt, de ő csak abban az egy egyben hisz.
Nem arról van szó, hogy vannak a jó modellek és vannak a rossz modellek, hanem arról, hogy van az adott körülmények között eredményesen alkalmazható modell, és van, melyet célszerű egy másik gazdasági helyzetben bevetni.
Dani Rodrik, a Princeton professzora elemzésében rámutat - idézve Isaiah Berlin filozófustól a „sün” és „róka” hasonlatokat -, hogy a gazdaságpolitikusok és közgazdászok legnagyobb hibája nem az, hogy nem ismernek elég modellt, hanem az, hogy képtelenek az adott körülményekhez megfelelőt kiválasztani. Vagyis kevés közöttük a róka és túl sok a sün. A kulcs a körülmények helyes felmérése és az ehhez leginkább passzoló közgazdasági modell kiválasztása, amely képesség manapság sajnos csak egy elenyésző számú rókában van meg.
Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!
Állami garanciát az induló vállalkozásoknak!
Akitől Magyarország is sokat tanulhatna
Érvek a gazdagok adóztatása mellett
Ezért nem omlott össze Magyarország
A nagy nyugdíj-kutyaszorító
Nem lehet minden csődöt elkerülni