Az 1970-es évek végén, illetve az 1980-as évek elején születettek milleniumi generációja egyelőre szenved, de ha egyszer elkezd költeni, akkor nem lesz semmi baj. Reméljük, ez Magyarországra is igaz.
A The Atlantic érdekes infografikát közölt a magyarul ezredfordulósnak nevezett generációról, és a hozzájuk kapcsolódóan várható gazdasági élénkülésről. Az kétségtelen, hogy a mai 20-30 éves fiatalok („millennials") egyelőre kevesebb munkához és kevesebb jövedelemhez jutnak, mint a szüleik, és így kevesebbet is költenek. Márpedig a gazdaság fellendüléséhez mindenekelőtt kereslet kell, ha ugyanis nincs vevő, akkor semmi sincs. (Bővebben lásd "Fiatalok lendíthetik fel a világgazdaságot" című cikkünket a jobb oldali hasábban)
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!
KÖVESSEN MINKET A LINKEDINEN!
Az elemzés abból indul ki, hogy ez a generáció is felnő majd egyszer gazdasági értelemben, azaz elkezd családot alapítani, házat és autót venni, gyermekei lesznek, akiket fel kell nevelni. Mindez sokba kerül ám, ami a keresleti oldalról lökést adhat majd a gazdaságoknak.
Az elemzés szerint az utóbbi években jelentősen nőtt azon fiatalok száma, akik a recesszió miatt nem tudnak elköltözni a szüleiktől, miközben 2008 és 2011 között több mint tizedével emelkedett a nem-házas párok száma, jelentősen esett 2007-hez viszonyítva a születések száma (főleg a 20 és 24 éves korosztályban, ahol a visszaesés csaknem 20 százalékos), illetve érezhetően kevesebb 35 évesnek van saját lakása, háza, mint pár évvel ezelőtt. Mindezek következtében bőven a válság alatti trendből következő érték alatt van az amerikai háztartások száma, márpedig gazdasági és keresleti értelemben a háztartások létrejöttének kiemelkedő jelentősége van.
A The Atlantic szerint meg kell csak várni, amíg ez a generáció elkezd költeni: a baby boom generációban ugyanis 77 millióan voltak, ez a milleniumi korosztály pedig csak az Egyesült Államokban 82 millió főt jelent...
A példa amerikai, de remélhetjük, hogy Magyarországot is eléri majd ez az automatikus stimulus, ennek talán csak az szabhat határt, ha a fiatalok a jelenlegihez hasonló, gyorsuló ütemben hagyják el az országot...
Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!
Így segíthetne Magyarországon az MNB
A gyerekkel szúrsz ki, ha szórod a pénzt
Jöhet az üres ingatlanok megadóztatása
Teljesen új közgazdászok kellenek
A börtön nem a bankároknak való?
Valóban „gonosz” lenne az IMF?
Magyarországot is megmentik a fiatalok?
2013.05.24. 08:29 Pénzügyi Szemle
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.