Jorge Bergoglio pápává választása és névválasztása sokakat
meglepett, pedig mindez illeszkedik a katolikus Egyház
fejlődéséhez. Ferenc pápa jó eséllyel figyel majd az ember és
ember, illetve az ember és a környezet kapcsolatára, hiszen
egészségesen működő gazdaság nélkül nincs esély a
szegények felemelkedésére sem. Botos Katalin írása.
Csaknem mindnyájunkat, akik a televízión követtük a pápaválasztást, meglepett az új pápa személye és névválasztása (ehhez kapcsolódó korábbi írásunkat, Új hangsúlyokat kaphat a katolikus társadalmi tanítás címmel lásd a jobb hasábban - a szerk.). Pedig ez szinte törvényszerű folyománya volt az elmúlt évtizedeknek, amelyek során az Egyház folyamatosan nyitott a társadalmi egyenlőtlenségek és a szegénység elleni küzdelem irányába.
Éppen a múlt októberben volt ötven éve, hogy megnyílt a II. Vatikáni Zsinat, és ebben az esztendőben lesz a zsinatot összehívó XXIII. János pápa halálának fél évszázados évfordulója. Márpedig XXIII. János pápasága kopernikuszi fordulatot hozott az Egyház és a világ kapcsolatában. Érdemes ezért megvizsgálni, mi is volt mindennek az előzménye, milyen történelmi tapasztalatok, gazdasági folyamatok és történelmi utak vezettek el addig, hogy összehívták a katolikus Egyház zsinatát.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle 
Alig 200 éve, hogy a kapitalizmus rohamos fejlődése megkezdődött. Előtte 1800 éven át az egy főre eső becsült gazdasági teljesítmény (GDP) alig nőtt 50 százalékkal, míg 1820 és 2000 között 850 százalékos volt a növekedés! Ezt a hatalmas fejlődést, amit a tudományos-technikai forradalom hozott, az emberek jövedelmi helyzetének szélsőséges polarizálódása kísérte. A XIX század irodalma - Zola, Victor Hugo, Dickens és mások írásai - tele vannak az elképesztő nyomorúság képeivel. Meg is született rá a társadalmi válasz, egyrészről a kommunista, másrészről a keresztény-szociális mozgalmak formájában.
A katolikus Egyház kétségbeesetten tapasztalta meg a modernista eszmék előretörését - a liberalizmusét éppúgy, mint a marxizmusét, és igyekezett mindkettőtől elhatárolódni. Annál inkább, mert a liberális demokraták küzdöttek a nemzetállamok létrejöttéért, s ez az Egyházi Állam létalapját is fenyegette. A kérdés nagyon erősen lekötötte a pápák figyelmét: XVI. Gergely és IX. Piusz egyaránt küzdeni volt kénytelen a pápai állam megmaradásáért, és végül csak a francia csapatok segítségével tudta megvédeni az olasz köztársaság csapataitól. Ez is csak addig tarthatott, amíg a porosz-francia háború miatt a francia csapatokat haza nem rendelték, és így az olasz katonák 1870-ben el nem foglalták Rómát. Ettől kezdve a pápák a Vatikán foglyainak tekintették magukat, és csak az olasz állammal kötött 1929-es Lateráni Egyezmény rendezte a Vatikán jogi státusát. Létrejött tehát a világ legkisebb szuverén állama. Kárpótlásképpen az államosított egyházi javakért, az állam készpénzt és államkötvényeket bocsátott a Vatikán rendelkezésére. Azóta jelentős mértékben ez biztosítja az Egyház anyagi alapjait, és ebből adódik, hogy a Vatikán a pénzügyi piacok egyik fontos szereplője lett.
A sok bajt és szenvedést, amivel a világban az elmúlt két században találkozni lehetett, az Egyház eleinte annak tudta be, hogy az emberiség eltávolodott a természettörvények alapján álló egyházi tanítástól. A bajok orvoslását ezért abban látta, ha megszűnik az istentelenség, a világi törvények elismerik az Egyház erkölcsi útmutatásait. A pápák kezdetben a modernista tanokkal szembeni küzdelemre koncentráltak, nem fordítottak kellő figyelmet a fokozódó nyomorra, és így akaratlanul is teret engedtek a szocialista-kommunista eszmék terjedésének. Ez a késedelem végül ahhoz vezetett, hogy széles munkástömegek elfordultak az Egyháztól.
Erre reagált XIII. Leo pápa, aki Rerum Novarum kezdetű enciklikájában mind a liberális, mind a kommunista ideológiától, szélsőségektől elhatárolódott. Leszögezte a munka elsődlegességét az értékteremtésben, a munkás jogát a méltányos bérre, de ugyanakkor megerősítette a magántulajdon szerepét a társadalomban. Ezzel kihúzta a talajt az államosítást követelő eszmeáramlatok alól, viszont megtámogatta a munkások jogos bérért folytatott küzdelmét. Negyven évvel később, a Nagy Válság közepén XI. Piusz pápa bocsátotta ki a Quadragesimo Anno kezdetű enciklikáját, amely már a modern monopolkapitalizmus jelenségére is felhívta a figyelmet.
Világossá vált ugyanis - és ennek következtetéseit levonta az állami gazdaságpolitika is -, hogy a magára hagyott piac nem működőképes, szüksége van az állami szabályozásra. Az 1930-as években, a krízis idején és mintegy annak folyományaként hatalomra kerülő nemzeti szocializmus azonban a figyelmet ismét az ideológiai harcra, s bizonyos értelemben az állam túlzott hatalmára irányította. XI. Piusz pápa ezért írta meg - kivételesen német nyelven - a Mit brennender Sorge kezdetű enciklikáját, amelyben égető aggodalmának adott hangot a nácizmus antihumánus és antiklerikális eszméi és gyakorlata miatt. (1)
A következő pápa, XII. Piusz figyelme a fasizmus vereségét követően ismét a kommunista veszély irányába terelődött. Látta a szovjet befolyás alá került államokban kialakuló diktatúrákat, azok ateizmusát, s teljes tekintélyével harcolt ellenük. Az 1956-os magyar forradalom rövid ideje alatt három enciklikát szentelt a magyar ügynek... jelentős változást hozott azonban, hogy a kommunista hatalmak az atomfegyver birtokában immár a világbékét fenyegető feszültséget jelentettek, űrkutatási sikereik immár az Egyesült Államokat is a lehetséges célpontok közé sorolták. A kubai válság idején az elmúlt fél évszázad legfeszültebb pillanatai következtek be, és már-már úgy tűnt, hogy a diktatúrák helyett igazságos, demokratikus társadalmat teremteni csak egy, a világot szinte elpusztító háború árán lehetséges. Egyre inkább egyértelművé vált, hogy XII. Piusz kérlelhetetlensége nem volt tovább járható út.
Ekkor választották meg a II. Vatikáni Zsinatot összehívó XXIII. János pápát a katolikus Egyház élére.
Az 1958-ban pápává választott Angelo Giuseppe Roncalli bíborost átmeneti személynek gondolták, talán idős kora miatt. És valóban átmeneti pápa lett, bár más értelemben: egészen más irányba fordította az Egyház gyakorlatát, mint elődei. Már névválasztása is szokatlan volt: a János nevet elsősorban a szeretett tanítványra hivatkozással vette fel. Ezen a néven négyszáz éve volt már egy ellenpápa: de ő ragaszkodott a XXIII. János névhez, nem ismerve el annak semmiféle legitimitását. Elég világos üzenet volt ez az egyházszakadások, széthúzások ellen.
Bár maga is óhajtotta a keresztények egységét, úgy vélte, nemcsak a katolikusokért, de még nem is csak a keresztényekért való felelősség nyomja a vállát, hanem mindenkiért felelős. Ha a világot Isten teremtette, akkor minden ember Isten gyermeke, a pápa pedig minden emberért felel. Ezért fordult Pacem in Terris kezdetű enciklikájában „minden jóakaratú ember" felé.
XXIII. János a béke megőrzését minden egyéb feladat elé helyezte (2). Úgy vélte, a béke érdekében együtt kell működni a más vallású, illetve a hit híján élő emberekkel is, mindezekre pedig nyitottá tette életpályája is (3). Mater et Magistra kezdetű enciklikájában emellett az emberi jogok alapjára helyezte a szegénység elleni küzdelmet. A pápa egyszerű paraszti családból származott, ismerte a szegények életét. Jócskán kiszélesítve értelmezte az emberi jogokat, beleértve - mindenekelőtt - a vallásszabadságot, de a szociális vívmányokhoz, oktatáshoz való jogot is. Leszögezte, hogy állam feladata ezekről gondoskodni. Úgy vélte, hogy a méltó emberi élet feltételeinek megteremtéséért világnézettől függetlenül együtt kell működni a népek közösségének.
A II Vatikáni Zsinat eredményeit, illetve az azóta eltelt időt is áthatotta a társadalmi változások értékelése. A következő pápa, VI. Pál Populorum Progressio kezdetű enciklikája már az egyre jobban globalizálódó világ törvényszerűségeit vizsgálta. Akkor még úgy tűnt, hogy a keresztények aktív közéleti tevékenysége teremthet olyan államot, amely szociálisan igazságosabb. XVI. Benedek pápa Caritas in Veritate enciklikájában negyven évvel később már arra hívta fel a figyelmet arra, hogy a multinacionális cégek az államok fölé nőnek. Ha ezen intézmények szociális felelősségérzete nem nő meg az elkövetkezendő időszakban, nagy veszély fenyegeti a társadalmakat. II. János Pál is felhívta a figyelmet arra, hogy amilyen örvendetes a kommunista diktatúrák bukása, annyira veszélyes, ha ráhagyatkozunk a farkastörvényű piacra, a fundamentalista kapitalizmusra. (4)
És most, XVI. Benedek pápa visszavonulásakor a bíborosi testület egy olyan személyt választott Róma püspökének, aki ismét csak kiválóan ismeri a szegények helyzetét, és a globalizmus problémáit. Praktikus gondolkodású, mély lelkiségű, de modern szemléletű. A megnyilvánulásai alapján lefegyverzően szerény, közvetlen Ferenc pápa minden bizonnyal a világegyházban a Poverello, a szegények szentje, azaz Assisi Szent Ferenc szellemében az ember és ember, illetve az ember és a környezet kapcsolatát is fontosnak tartja majd. A szegények felemelkedésének feltétele ugyanis egy egészségesen működő gazdaság, aminek megfelelő morális keretek között tartása mind a katolikus Egyház, mind pedig az egész világ érdeke.
...
(1) Hitler tombolt is dühében, amikor ezt felolvasták minden német katolikus templomban…
(2) Meg is kapta békét szolgáló tevékenységéért a Balzan-díjat.
(3) XXIII János sok időt töltött vatikáni diplomataként Bulgáriában, Görögországban, Törökországban, így jó iskolát járt be a más vallásokkal való együttműködésben. Nunciusként a francia fővárosban megismerkedett kommunista érzelmű politikusokkal is, bíborosként pedig igen sokat tett a holokauszt áldozataiért. Figyelme kiterjedt a világ egészére. Közreműködött a kubai válságban a két világhatalom közötti közvetítésben. Poszthumusz kapta meg a Szabadság érmet, a legmagasabb amerikai civil kitüntetést.
(4) Lásd a Centesimus Annus enciklikát.
Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!
Gyereknyomor: megtörhető az ördögi kör
Az eddig ismert bankok vége
Hol laknak a szupergazdagok?
Robbanhat a szociális bomba
Mi lesz a következő évtized devizahitele?
Pár napunk maradt
