A közbeszerzések ideális lebonyolítása elvi szinten sem egyszerű, nem hogy a gyakorlatban.
Ki építse a metrót, melyik beruházó nyeri el a milliárdos autópálya-projektet, vagy épp ki újíthatja fel a gimnáziumot? És mi van, ha a nyertes visszatáncol? Súlyos kérdések, melyek közvetlenül csak kevesek életére vannak befolyással, közvetetten mégis mindenkit érintenek. (Bővebben lásd „A közbeszerzés mint árverés - Elméleti modellek és gyakorlati problémák” című cikkünket a jobb oldali hasábban.)
Magyarországon évente a GDP 5-10 százalékának megfelelő összeget költenek el közbeszerzésekre, ami forintban kifejezve valahol 1200 és 2500 milliárd között lehet. Ekkora summánál már minden apró százalék tízmilliárdokat jelent, így nagyon nem mindegy, hogy mely cégek és milyen feltételekkel nyerik el a lehetőséget.
A cél természetesen az, hogy a közbeszerzésre szánt pénz a lehető legjobban hasznosuljon, a beruházások gyorsan, megfelelő minőségben és legfőképp megfelelő áron megvalósuljanak, a legkényesebb kérdés mégis az, hogy miként védhető ki az összejátszás a pályázó és a bíráló között.
Alapvetően két módszer létezik a közbeszerzésre: a versenyeztetés és a tárgyalás. Mindkettőnek vannak előnyei is és hátrányai is, a gyakorlatban mégis többnyire a versenyeztetést – itt nincs közvetlen kommunikáció, az ajánlatok könnyen összehasonlíthatók - alkalmazzák, amely kevesebb összejátszást tesz lehetővé.
A személyes kommunikációra alapuló tárgyalásos módszernél - melyet a speciális szakmai szempontok miatt szoktak alkalmazni - nehezen védhető ki, hogy ne egy előzetes kiválasztott kör kapja a megrendeléseket, ugyanakkor a versenyeztetés is tartalmaz egy kiskaput: az elállást (vagy enyhébb esetben a halasztás kérését).
Ennek során mindkét fél elállhat a pályázattól, a megrendelő például akkor is, ha nem az általa előre „lezsírozott” pályázat lett a befutó, a nyertes pályázat pedig akkor, ha időközben rájött: kicsit túlígérte magát. Megoldást az jelenthetne, ha nem, vagy csak súlyos kártérítések mellett lehetne elállni a szerződésektől.
Egy szó mint száz: bár sok százmilliárdról van szó évente, egyelőre még nem találták fel azt a módszert, melynek segítségével az adófizetői pénzeket összejátszás nélkül, a lehető leghasznosabb módon lehetne elkölteni…
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle
Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!
A forintra kellene „lőni”?
Hatékonyabb állammal a deficit ellen
Mikor jönnek haza a londoni magyarok?
Lenne mire költeni a nyugdíjpénzeket
Minél messzebb Európától!
Ezt alaposan félrenézte az IMF
Mégsem kellenek az állami milliárdok
2013.01.11. 08:59 Pénzügyi Szemle
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://penzugyiszemle.blog.hu/api/trackback/id/tr985365040
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
