A válság hatására a jegybankoknak is változniuk kell, rugalmas, hatékony és új célokat követő központi bankokat hozhat a jövő.
A központi bankok alaposan kivették a részüket a válságkezelésből, ami több, kissé talán konzervatívnak mondható kommentár szerint rendhagyó esetnek számít. Az eddigi jegybanki gyakorlatnak azonban egyre inkább úgy tűnik, hogy változnia kell, azaz a jövő jegybankjaira jóval aktívabb gazdaságpolitikai szerep hárulhat - az adósságkezelésben is -, mint a válság előtti évtizedekben. (Bővebben lásd "Új célok kellenek a monetáris politikában" című cikkünket a jobb oldali hasábban)
Jeffrey Frankel, a Harvard professzora hangsúlyozza, hogy az elmúlt száz évben a jegybankok szerepe és eszköztára több ízben is változott. Volt idő, mikor a központi bankok az arany árfolyamára koncentráltak, megint máskor a devizaárfolyamot, majd az inflációt igyekeztek menedzselni. A legtöbb helyen a cél jelenleg az, hogy az infláció egy bizonyos előre meghatározott érték alatt, vagy ennek közelében maradjon.
A professzor szerint ugyanakkor, ha a jegybank pusztán csak az inflációra „lő”, akkor nem használja ki teljes mértékben a monetáris politika adta lehetőségeket, arról nem is beszélve, hogy olyan esetekben is harcol az infláció ellen, amikor ennek épp az ellenkezőjét kellene tenni.
Kézenfekvő példa: 2008 nyarán a rakétaként emelkedő olajárak által gerjesztett inflációs nyomásra reagálva az EKB kamatot emelt, épp akkor, amikor az eurózóna recesszióba csúszó gazdaságának épp élénkítésre, azaz kamatcsökkentésre lett volna szüksége.
Jeffrey Frankel szerint ha a jegybankok az infláció helyett a nominális GDP-t - reál GDP plusz infláció - lőnék be követendő célként, akkor egyszerre lehetne szemmel tartani az inflációt és a reálgazdasági növekedést. Azt javasolja, hogy a fejlett gazdaságokban - USA, eurózóna - évi 4-5 százalékban határozzák meg a nominális GDP-k növekedési ütemét, a jegybanknak tehát arra kellene törekednie, hogy a reálgazdasági növekedés és az infláció együttesen érje el ezt az értéket.
Az új rendszer jóval rugalmasabb lehetne, ha ugyanis egy gazdaság recesszióba süllyedne, és mondjuk a reálgazdasági növekedés -1 százalék lenne, akkor a jegybank „megengedhetne” akár 4-5 százalékos inflációt is, azaz laza monetáris politikát követne. Ezzel szemben fellendülések alkalmával, mikor a reál növekedés a 3-4 százalékot is elérné, akkor a nominális GDP-re meghatározott 4-5 százalékos cél betartásához csupán 1-2 százalékos inflációt „engedélyezhetne”, azaz szigorú monetáris politikát követne. Rugalmasság, hatékonyság, új célok. Ez lehet a jövő.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle
Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!
Mennyit ér egy jó diploma?
A világ összes pénze sem elég
Tandíj, én így szeretlek
Azt se tudjuk, mennyi pénzünk van
Szemléletváltást a közpénzügyekben!
Képzett magyarok nélkül nincs esélyünk
Új szelek fújnak a jegybankokban
2012.12.19. 09:34 Pénzügyi Szemle
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://penzugyiszemle.blog.hu/api/trackback/id/tr135365061
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
