Az Európai Unióban is a GDP a gazdasági teljesítmény elfogadott mércéje, a szankcionálási kritériumokat is ez alapján számolják. De mi van, ha hibás a mutató?
A makrogazdasági mutatók esetében mindig problémás a számítási metodika, és ritka, amikor nem hozható fel egy-egy számítási metódus ellen olyan érv, amelyen érdemes elgondolkodni. Az egyik legtöbbet kritizált mutató a gazdasági teljesítményt leképező bruttó hazai termék, a GDP, aminek kiemelt jelenmtőséget ad, hogy részben ez alapján akár szankcionálni is lehet országokat, mint ahogy azt Magyarország mostani példája is mutatja.
A bűnös persze nem maga a mutató, hanem inkább az, hogy többet várnak el tőle, mint amire valóban képes, és olyan területeken is használni akarják, ahol ez nem lenne lehetséges. Hasonló a helyzet a közgazdaságtani modellekéhez, amikkel szintén nem önmagukban van baj, hanem csak amiatt, hogy az alkalmazási kör sokszor szélesebb az indokoltnál.
A GDP-vel szembeni egyik fő kritika az, hogy nem méri a „jóllétet”, azaz félrevezető lehet. Tegyük fel, hogy egy országban dinamikus a gazdasági növekedés üteme, azaz nő a GDP, de számos politikai, társadalmi, vagy épp egészségügyi ok miatt a lakosság jólléte nem hogy nem nő, de jelentősen csökken. A gazdasági teljesítmény miatt tehát örülni kellene, de az öröm nem megalapozott, hisz a dolgok rossz irányba mennek.
Ezt a problémát járja körül Bánfi Tamás, aki rövid esszéjében arra mutat rá, hogy még a Nobel-díjas és túlzott konformizmussal nem vádolható Stiglitz vezette szakbizottság is tévedésbe esett, amikor leszögezte: a GDP számításánál figyelembe kell venni a „kormányok kollektív biztonsági természetű szolgáltatásait" (cikkét lásd a jobb hasábban).
A védelmi katonai kiadások és termelés egyrészről logikusan része a gazdasági teljesítménynek, de az is igaz, hogy félrevezető olyan faktorokat is a gazdasági teljesítmény mint pozitív tényező esetében figyelembe venni, mint a háborúzás, a polgárháborúk külső kiszolgálása, a folyamatos háborús fenyegetettség miatt állandó készenlét, vagy épp a közbiztonság romlása miatt az őrző-védő szolgáltatások iránt megnőtt kereslet kiszolgálása.
Mindez természetesen gazdasági tevékenység, pénzügyi ellenszolgáltatás is jár vele, de mégis problémás, hogy ezek a tételek pozitív szaldóval szerepelnek egy olyan mutató kiszámolásánál, aminek befolyása van olyan indikátorokra is, amelyek alapján nemzetközi szervezetek akár szankcionálhatnak is országokat. Mindez azt jelenti, hogy ez már korántsem „metodikai belügy”, Magyarország esetében például ez a talán hibás mutató is része annak a képletnek, amelynek ilyen vagy olyan mozgása akár pénzügyi büntetést, támogatások megvonását is magával hozhatja – imsert, hogy az Európai Unió a GDP arányában méri mind az államadósságot, mind pedig az államháztartási hiányt, és ezek a mutatók fontos részei a túlzottdeficit-eljárásoknak is.
Mindez Magyarország esetében talán inkább csak hipotetikus felvetés - azaz egy esetleges számítási változtatás nem járna érdemi változással -, de globális szinten a fenti problémáknak már lehet jelentősége. Főleg ha – amint vannak erre utaló jelek – a nemzetközi pénzügyi rendszer valamelyik intézménye (például a Nemzetközi Valutaalap) is "fogakat kaphat" a pénzügyi fegyelem betartatása érdekében.
