Ha az IMF a májusi választások előtt erőlteti rá az ukránokra a megszorításokat, azzal óriási öngólt lő.
Amellett, hogy az IMF az elmúlt évtizedben nem adott túl jó tanácsokat Ukrajnának, most egy igen komoly hibára készül: a politikai és gazdasági káoszba süllyedt kelet-európai országban be akar vezetni egy olyan megszorító csomagot, amely elsősorban kiadáscsökkentésből áll és a lakosságot veszi célba. Május 25-én választásokat tartanak Ukrajnában, ha ezt a csomagot bevezetik, azzal garantált a bukás, ezzel pedig a nyugati hatalmak vélhetően végleg elveszítenék Ukrajnát - véli Mitchell A. Orenstein, a Harvard professzora. Az eredeti elemzés itt érhető el.
Mi is a csomag lényege, amely amúgy a GDP arányában mérve a legsúlyosabb megszorítást jelentené a kelet-európai régió történelmében? Elsősorban megvágná a lakosság számára fennálló gázár-támogatást, amely való igaz, hogy jelentős tételnek mondható, a GDP 7-8 százalékát emészti fel ugyanis. Ezzel a költségvetés egyenlege jelentősen javulna, a lakosság azonban jókora plusz terhet kapna.
Emellett az IMF jelentősen csökkentené a lakosság felé irányuló állami kifizetéseket, elsősorban a nyugdíjakat. Ukrajnában a lakosság bevételének mintegy harmada származik az államtól érkező pénzekből, úgymint segélyekből, támogatásokból, nyugdíjakból. Ezeknek a pénzcsapoknak az elzárásából is jelentős költségvetési egyenlegjavulás lenne elérhető, a lakosság egy jelentős része azonban szinte lehetetlen pénzügyi helyzetbe kerülne.
A költségvetést meglehet, hogy rendbe tennék ezek a lépések, ha azonban bevezetik őket, akkor garantált, hogy a nyugatbarát politikai erők csúfos vereséget szenvednének a május 25-i választáson. Ezzel szemben Mitchell A. Orenstein szerint a következő lenne a kívánatos: azonnali pénzügyi segítséget kellene nyújtani Ukrajnának, legalább olyan mértékben, hogy sem a választásokig, sem az azt követő belátható jövőben ne legyen szükség súlyos megszorításokra. A választások után lehetne ugyan csökkenteni a kiadásokat, de semmiképpen sem az IMF által tervezett mértékben és semmiképpen sem az alacsony jövedelmű lakosságra irányozva.
Emellett javítani kellene az adóbeszedés hatékonyságát – ebben tudnának segíteni a nyugatiak -, hiszen igen beszédes, hogy az ukrán gazdaság mintegy fele a szürke vagy fekete zónában működik. További javaslatként a professzor felveti, hogy a gázár-támogatások drasztikus megvágása helyett az energiatakarékosságra kellene koncentrálni, mondjuk jelentős adókedvezményeket adni azoknak, akik háztartásukat energiatakarékos eszközökkel szerelik fel. Végezetül biztosítani kellene a gazdasági növekedést, amit elsősorban beruházások útján lehetne megtenni, különös tekintettel az exportszektorokban végzett fejlesztésekre. Ukrajnának most elsősorban politikai stabilitásra és növekedésre van szüksége, ami semmiképpen sem érhető el az IMF által javasolt súlyos megszorításokkal.
Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!
Érvek a gazdagok adóztatása mellett
Ezért nem omlott össze Magyarország
A nagy nyugdíj-kutyaszorító
Nem lehet minden csődöt elkerülni
Ide kellene felkerülni Magyarországnak
Áldatlan háromszög: devizaadósok – bankok – állam