A tavaly év végén elfogadott új magyar jegybanktörvény komoly nemzetközi kritikákat kapott, és a jelek szerint nem is marad meg jelenlegi formájában. Vannak azonban támogatói és védelmezői is. Érdemes tehát körbejárni, hogy mit is jelent általában a jegybank függetlensége, illetve milyen szempontokból vizsgálható.
"A nemzeti bankról szóló törvény sérti a jegybank függetlenségét" - a leggyakrabban ezt hallani a 2011 végén rohamtempóban elfogadott jegybanktörvényről. "Az új jegybanktörvény nem fokozta, hanem épp, hogy csökkentette a jegybanki függetlenség-eszme megsértésének esélyét" - vélekedik A jegybanki függetlenség és az új magyar jegybanktörvény című értekezésében (lásd jobb hasáb) Bánfi Tamás, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára, az MNB Monetáris Tanácsának korábbi tagja.
A két állítás egymással ellentétes, így vagy (a) valaki téved, vagy (b) nem ugyanarról beszélnek, vagy pedig (c) másképp látják egy-egy tényező jelentőségét és fontosságát egy adott folyamatban. Érdemes lehet tehát megvizsgálni a kritikák és a támogató vélemények tükrében, egy kicsit elvi szemszögből is ezt a kérdést.
A jegybanki függetlenség - ami minden kétséget kizáróan fontos érték - nem egzakt fogalom, nincs rá általánosan érvényes definíció. Nem véletlen, hogy a jegybanktörvények is körülírják: vannak rendelkezések a személyi, az intézményi, a működési és az anyagi függetlenséggel kapcsolatban. Mindez azt mutatja, hogy a viták egy része akár abból is adódhat, hogy nem feltétlenül érti mindenki ugyanazt a jegybanki függetlenség fogalma alatt, illetve nem mindenki tartja ugyanazt fontosnak ebből a szempontból.
A függetlenség - definíciótól szinte függetlenül - összességében azt a célt szolgálja, hogy a bizonyos időszakonként demokratikus választásokon megmérettetésre kerülő kormányzat a saját választási, így per definitionem rövid távú logikáját ne tudja a hosszan ható monetáris politikára rákényszeríteni, Barro, Gordon és Prescott munkái egyértelműen bizonyítják, hogy ez helyes célkitűzés, ellenkező esetben ugyanis magas infláció mellett végső soron nem fog megváltozni a gazdaság teljesítménye, így reálnyereség nélkül kell elviselni a magasabb inflációt, ami semmiképp sem optimális.
A jegybank azonban természetesen nem lehet mindentől független és nem szakadhat el a demokratikus rendszertől. A jegybanki működést leginkább behatároló tényező például maga a jegybanktörvény, vagy épp az alkotmány, a demokratikus kontroll pedig a jegybank vezetőinek megválasztásánál mindenképp érvényesül. Nem véletlen, hogy a jegybanki vezetőket a parlament választja.
Egy demokratikus rendszerben a (parlamenti) többség akarata tehát a kinevezéseknél előbb-utóbb, áttételesen vagy közvetlenül, de kifejezésre jut, és ettől a működés függetlensége nem csorbul - hisz a jegybanktörvény biztosítja a feltételeket a független működésre, sőt a jegybanki vezetők esetében elő is írja ezt. Mindez azt jelenti, hogy egy esetlegesen kormánypárti többség által kinevezett jegybanki vezető esetében a függetlenség csorbulásáról beszélni azt jelenti, hogy feltételezzük: a kinevezett tag a törvényeket megsérti, közpénzből fizetett feladatát nem látja el.
Ez elég erős feltételezés, de természetesen lehetséges forgatókönyv. Csakhogy nem feltétlenül kezelhető törvényi szinten. Azt ugyanis el kell fogadni, hogy nincs tökéletes intézményi megoldás, a sikeres, hatékony és hasznos működéshez olyan emberek is kellenek, akik a törvényeket betartva, magas színvonalon látják el a feladatukat. Ezzel együtt természetesen mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy olyan kiválasztási mechanizmust működtessünk, amely a lehető legnagyobb eséllyel szelektálja a megfelelő szakembereket a megfelelő posztokra. Annak eldöntése azonban, hogy egy adott kiválasztási mechanizmus ilyen-e, fölöttébb szubjektív kérdés.
