Kevés annyira aktuális nemzetközi gazdasági-politikai kérdés van ma Magyarországon, mint a nemzetközi pénzügyi intézmények helye, szerepe, feladata, felelőssége, jogosítványa. A jelek szerint ugyanis egyelőre nagyon nem mindegy Magyarországnak, hogy merre fejlődik például a Nemzetközi Valutaalap.
A nemzetközi pénzügyi rendszer nagy átalakulásban van. Ez a transzformáció nem ma kezdődött, hanem talán bő tíz évvel ezelőtt, amikor a dél-kelet ázsiai válságot sokan a nemzetközi pénzügyi intézmények, illetve ezen körön belül is elsősorban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) nyakába varrták. Feltehetően ez amúgy nem volt teljesen indokolatlan.
A 2007-ben az Egyesült Államokban, majd 2008-ban a világgazdaság egészében elindult gazdasági válság újra felszínre hozta ezt a kérdést. A nagyhatalmaknak idővel mindenképp választ kell adni arra a kérdésre, hogy hogyan képzelik el a nemzetközi pénzügyi rendszert. Milyen intézménynek milyen szerepet szánnak benne, és ezen keresztül mely országok érdekei érvényesülhetnek a jövőben ezen a téren. Erről értekezik írásában a nemzetközi pénzügyi szervezeteket nem csak kutatóként, hanem belülről is ismerő Báger Gusztáv (lásd cikkét a jobb hasábban).
A részletekben nem belemenve arra mindenképp érdemes figyelni, hogy az egyik stratégiai kérdés a 2000-as évek elején kicsit súlyát vesztett IMF esetleges újra-pozicionálása lesz. Vagyis a kérdés az, hogy vajon a nagyhatalmak, illetve elsősorban az Egyesült Államok újra beáll a problémamentesnek semmiképp sem nevezhető IMF mögé, vagy esetleg más intézményi keretek között próbálja meg újraépíteni a nemzetközi pénzügyi struktúrákat. Ilyen próbálkozás volt sokak szerint a fejlődő államoknak is nagyobb teret adó G20 országcsoport felfejlesztése, de egyre több jel mutat arra, hogy itt - mindenk előtt Kína miatt - nem garantált a siker.
Az egyik irány egyértelműen az IMF megerősítése, és itt az egyik fő feszültségpont minden bizonnyal az lesz, hogy kapjon-e a Valutaalap szankcionálási lehetőségeket. Azaz legyen-e joga az IMF-nek a gazdasági és pénzügypolitikákat vizsgálni, és amennyiben azok megítélése szerint nem jó irányba mennek, akkor esetleg bizonyos büntetéseket is alkalmazni. Pénzügytechnikailag számos érv hozható fel emellett (így biztosítható például a pénzügyi fegyelem, hogy csak egy viszonylag elterjed érvet mondjak), az azonban már nem ennyire egyértelmű, hogy a politikai ellenérvek nem legalább ugyanennyire erősek.
Az Európai Unióban már ma is látni, hogy a fegyelem jegyében tett lépések demokráciadeficitet okozhatnak, ezáltal pedig hosszabb távon nem fenntarthatóak - pedig globális szinten még annyi összekötő és összetartó erő sincs az országok között, mint Európában.
