A kínaiak mesterüknek tekintik, de nekünk sem ártana egy kicsit jobban tanulmányozni a több mint 100 évet élt Coase írásait: se a piacot, se az állami beavatkozást ne idealizáljuk!

„A válság rávilágított, hogy a piac és a túl nagy szabadság kudarcot vallott” - hallottuk számtalanszor az elmúlt években, gondolva elsősorban arra, hogy a bankárok túl nagy szabadsága és a gyengén szabályozott bankszektor vezetett a túl sok hitelhez, a rossz minőségű adósságokhoz és az ebből következő hitelpiaci és gazdasági összeomláshoz. A tényekkel nehéz vitatkozni, de könnyen elképzelhető, hogy egy mélyebb elemzés mindezt nem okként, hanem következményként azonosítja majd. A fő kérdés tehát az, hogy mi kell ahhoz, hogy a gazdaság jól működjön? Az eredeti elemzés itt érhető el.

Ronald Coase (forrás Wikipedia)

Logikusnak tűnhet a megállapítás, hogy ha egy gazdasági válság a piac kudarca, akkor pontosan a kudarc nyomán állami beavatkozásra van szükség. De vajon nem lehetséges, hogy ezekre a kudarcokra épp a nem megfelelő játékszabályok miatt került sor? Ronald Coase közgazdász szerint sok esetben ez a helyzet.

Naivitás ugyanis azt gondolni, hogy a szabad piac annyit tesz, hogy „magántulajdonra és szerződéses szabadságra van szükség”. A szabad piac alapja egy bonyolult intézményrendszer, amely magánban foglalja az üzleti élet normáit, a különböző ágazatok önszabályozó mechanizmusait, a szerződések polgári jogát, a munkajog állami szabályozását, a társasági jogot, az iparági normákat, a méltányosságról alkotott társadalmi elképzeléseket, a személyes kapcsolatokat, vagy épp azt a nehezen megfogható kérdést, hogy mennyiben támogatják az intézményi keretek a jó szakpolitikai döntések meghozatalát, majd bürokratikus megvalósítását…

Ezek tulajdonképpen a társadalmi játékszabályok, melyek egyfajta keretet biztosítanak a piacnak és a versenynek, vagyis ha a piac kudarcot vall, akkor sok esetben tulajdonképpen az alapvető játékszabályok vallottak kudarcot. Egy válságot követően tehát nem feltétlenül az a megoldás, hogy az állam korlátozza a piaci mechanizmusokat és "beleszól" a gazdaság működésébe, hanem megvizsgálja, hogy hol lehetne javítani a játékszabályokon ahhoz, hogy az allokációs mechanizmusok jobban működhessenek.

Az élet azonban nem egyszerű, hiszen Coase a piac abszolutizálását is hibának tartja. A Nobel-díjas zseni a fentieken túl is sok tekintetben megkérdőjelezte azokat a sokak által elfogadott téziseket, amelyeket ma a piaci kapitalizmus alapjának tartunk. Ezek közül a ma problémáinak tekintetében is releváns, így érdemes kiemelni, hogy szerinte nem a verseny a kapitalizmus lényege, hanem az együttműködés. Elég csak arra gondolni, hogy a gazdaság hatalmas szelete nem részese a piaci versenynek, hiszen a vállalatokon belül például nincs verseny, ott utasítások vannak. Meglepő állítás egy olyan korban, amikor a katedrákon szinte szentségtörés megkérdőjelezni a piac "elvi szintű" hatékonyságát. Mike Károly szavaival:

"A kapitalizmusnak e szerint ugyanúgy lényegi eleme a spontán, versengő árkoordináció, mint az ettől való eltérés. Tévúton jár ezért, aki a piaci versennyel azonosítja a kapitalizmus lényegét. S még inkább tévúton jár, aki ebből kiindulva a tökéletes versenyt teszi meg ideálnak. Coase metaforájával: ha az árkoordinációt a gazdaság valóságából kiragadva elemezzük, az olyan, mintha egy biológus a vérkeringést önmagában, az emberi testtől elvonatkoztatva vizsgálná. Nem jut messze az így kutakodó biológus. Még kevésbé kívánunk olyan orvost, aki minden akadályt el kívánna hárítani a vérkeringés útjából."

Coase elméleteit - vagyis hogy a közgazdászoknak az intézményekre, a társas játékszabályokra kellene koncentrálniuk - különösen az a megállapítás teszi érdekessé, hogy szerinte az intézményi elemzés elsősorban azokban az országokban hasznos, amelyekben nem történeti adottság a kapitalizmus jól működő intézményrendszere. Nem véletlen, hogy a pontosan ebben a cipőben járó Kína árgus szemekkel tanulmányozza Coase elméleteit.

Meglehet, hogy mi magyarok is követhetnénk ezt a példát. És ne felejtsük el, hogy óvakodni kell a "Nirvána-tévedéstől", azaz hogy egy tökéletlen valós alternatívát egy tökéletes, de soha el nem érhetővel hasonlítunk össze. Az ugyanis semmi jóra nem vezet.

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Érvek a gazdagok adóztatása mellett

Ezért nem omlott össze Magyarország

A nagy nyugdíj-kutyaszorító

Nem lehet minden csődöt elkerülni

Ide kellene felkerülni Magyarországnak

Áldatlan háromszög: devizaadósok – bankok – állam