Az exportszektor, az oktatás és az infrastruktúra terén végrehajtott beruházásokkal és a hazai megtakarítások mozgósításával a válság alatt falnak ütköző Közép-Európa újra régi fényében tündökölhetne.
A válság előtt Közép-Európa nem csak hogy a kontinensen, de globálisan is kiemelkedő növekedést felmutató régió volt. A gazdasági bővülés átlagos tempója 4-5 százalék között mozgott, a termelékenység ugrásszerűen nőtt, az autóipar szárnyalt, a tőke pedig valósággal ömlött – évi 40 milliárd dolláros tempóban – a régióba. Aztán a válsággal valami megtört – a tőkeáramlás szinte leállt, a növekedés lelassult, a termelékenység növekedési üteme megtorpant -, sőt mára már oda jutottunk, hogy mint befektetési célpont, szinte kiesett a fókuszból. Nem kellene azonban sok ahhoz, hogy ismét sikersztorivá váljon a régió. Az eredeti elemzés itt érhető el.
Gazdasági növekedés, GDP/fő és összesített GDP a régióban
A McKinsey készített egy tanulmányt, melyben összeszedi a régió lehetőségeit, és tanácsokat ad arra vonatkozóan, hogy miként lehetne ismét globális szereplővé tenni Közép-Európát. Az első számú megállapítás minden bizonnyal az, hogy alapvetően semmi nem indokolja a korábbi státusz elvesztését, vagyis minden adott ahhoz, hogy a régió a válság előtti szinten bővüljön.
Az államadósság ugyanis többnyire 60 százalék alatti, a fontosabb szektorokban sikeresen lezajlott a privatizáció, a munkaerő, különösen a képzett munkaerő még mindig sokkal olcsóbb, mint Nyugat-Európában – átlagban 75 százalékkal olcsóbb -, és nincsenek olyan kulturális, nyelvi és gazdasági különbségek a két vizsgált régió között, mint amilyenek vannak például Ázsia és Nyugat-Európa között.
Mi kellene ahhoz, hogy Közép-Európa ismét a válság előtti szinten pörögjön, és esetleg jelentős beruházásokat csábítson magához? A McKinsey szerint három fronton kell erősíteni: befektetések kellenek a főbb exportszektorokban és erősíteni kell az exportot, erősíteni kell a gyenge termelékenységgel rendelkező szektorokat – mezőgazdaság, vasút -, és a befektetések során a korábbiaknál jobban be kell vonni a hazai megtakarításokat.
A befektetésekre különösen nagy hangsúlyt kell fektetni a McKinsey szerint, az oktatás, az infrastruktúra és az exportszektorok azok, melyekbe minél több külföldi, és ami a legfontosabb, minél több hazai tőkét kell csábítani. A termelékenység és a hatékonyság növelése, az olcsó és képzett munkaerő és a fejlődő infrastruktúra adhatja vissza a régió korábbi tőkevonzó-képességét, ha pedig ez meglesz, akkor minden adott lesz ahhoz, hogy az átlagos növekedési tempó visszatérjen 5,0 százalék közelébe.
Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!
Árnyékra vetődnek a Kína-kritikusok?
Adjuk magánkézbe a tömegközlekedést?
Hogyan nőhetjük ki az államadósságot?
Hol dől el az államadósság elleni harc?
Trendi lesz a magyar nyugdíjpélda?
Újra lefagytak a jelzáloghitelek